Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-11 / 15. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 11, 1963 AZ ACÉLBPAR9 SZAKSZERVEZET HARCA A munkásjóléti juttatások kiterjesztéséért folyik a küzdelem.,A szabadság idejének a kiterjesztésével a munkanélküliséget akarják csökkenteni A Steelworkers Union vezetősége a floridai Miami Beachen tartotta összejövetelét, hogy kidolgozza uj tervét követeléseinek előterjesztésé- xe. Az uj követelések legnagyobb részben a mun- &ásjóléti juttatások kiterjesztésére vonatkoznak, tikig a munkabér emelésének kérdését egyelőre a háttérbe szorítják. De a szakszervezet tisztviselői szerint a béremelési követelést sem vetették el teljesen. A hosszabb szabadság a főcél A szakszervezet követelésének első helyén áll az idősebb munkások szabadságidejének a kiterjesztése. Ennek a javaslatnak a keretében azok az alkalmazottak, akik már 15 éve, vagy régebben dolgoznak a szakmában, 13 hét külön szabadságot kapnának minden öt évben. De ezt kiegészitőleg, az acélipar minden munkásának hosszabb szabadságot követelnek. Az acélipari munkások szakszervezete már kiharcolt hasonló feltételeket két konzerv-kannákat gyártó vállalattal és a velük kötött szerződés alkotja a jelenlegi követelések mintáját. A hosszabb szabadság követelése mögött elsősorban a nagyarányú munkanélküliség réme húzódik meg. A jelenlegi körülmények között is rengeteg olyan acélmunkás van, aki nem tud alkalmazást kapni a szakmájában, de a jövőben még csak fokozódni fog a munkanélküliek aránya. A másik ok, amiért a szakszervezet a hosszú szabadságidőt javasolja abban található, hogy a munkások kollektiv szerződésének az érvénye 1964 közepén lejár. Az uj kollektiv szerződésre vonatkozó tárgyalásokat ez év május elseje után lehet, megnyitni a bérekre és külön juttatásokra vonatkozóan. De nem lehet az uj kollektiv szerződéssel kapcsolatban tárgyalni a rövidebb munkahétről. A minden ötödik “szabadságév”, amit a szakszervezet javasol, tulajdonképpen a munkaidő és igy a munkahét csökkentésének a célját szolgálja. Az uj szerződéssel kapcsolatos tárgyalások már tulajdonképpen meg is kezdődtek az elmúlt napokban, a Human Relation Committee keretében. Ez a bizottság az ipar-és a szakszervezet legma- gasabbrangu képviselőiből áll. David J. McDonald, az acélipari munkások szak szervezetének az elnöke, megerősítette az újságíróknak Miami Beachen adott nvilatkö-atában. hogy egy csoport gyakran ülésezik a felmerült problémák megtárgyalása végett. Az albizottságok pedig azokat az elgondolásokat tanulmányozzák. amelyek felmerülhetnek a hivatalos megbeszélések folyamán. A szakszervezet vezetősége eddig még nem hívta egybe a bérezési kérdésekkel foglalkozó bizottságot. Ez az a csoport, amely hivatalosan dönt az uj szerződéssel kapcsolatos szakszervezeti követelésekről. A sztrájk esélye Az idei tárgyalásokkal kapcsolatban — amely a szakszervezet vezetősége és a részvénytársaságok urai között indul majd meg —, az esetleges sztrájk kitörésének a kérdése foglalkoztatja a gazdasági tényezőket. A szerződés pontjainak értelmében a szakszervezet nem mondhatja ki a sztrájkot július vége előtt. Ennek az az oka, hogy az uj szerződéssel kapcsolatos tárgyalást hivatalosan néni nyithatják meg május elseje előtt és legalább 90 nappal előre kell jelezni a sztrájkra való felhívást. Ha a hivatalos tárgyalások megnyitásának kezdetét elhalasztja a szakszervezet május elseje utánra, akkor az esetleges sztrájk csak még később, mint július végén következhet be. A munkások állásfoglalását jelentősen befolyásolja a munkanélküliségtől való félelem. Ezért nem valószínű, hogv az idén sztrájkra kerüljön a sor. A részvénytársaságok urai persze kihasz- ná' iák ezt a helyzetet és hajthatatlanoknak fognak mutatkozni a bérharc folyamán. A gyáripara "»ők már ódáig merészkedtek, hogy többször is feVólitották a szakszervezetet a szerződésekkel kapcsolatos tárgyalások felfüggesztéséire,...ebben az évben. A gyárosok merevségét befolyásolja az is, hogy az elmúlt évben nem tudták emelni az acél árát, pedig mindent megkíséreltek ennek érdekében. Mint ismeretes, csak Kennedy elnök határozott közbelépése késztette őket áremelési szándékuk felfüggesztésére. A nagyobb profit forog kockán Az acélipar urai az önköltségi kiadások emelkedésére való hivatkozással próbálták megindokolni áremelési törekvésüket és bérrögzitő politikájukat. Szerintük az acélmunkások az ország legjobban fizetett munkásainak sorába tartoznak. Egy acélmunkás átlagban 3 dollár és 63 centet keres egy órára, amihez még 35 cent jóléti juttatás járul. Azt is felhozták még a munkásokkal szembeni merev és elutasító magatartásuk megindokolására, hogy az ipar nem adhat fizetésemelést az árak bizonyos méretű emelése nélkül. Az áremelés pedig még nehezebbé tenné az Egyesült Államok acélgyártó vállalatai számára, hogy az importált acéllal felvegyék a versenyt. Harmadsorban említik meg, hogy a béremelést a profit esése miatt nem adhatják meg. A tulajdonosok profitja az 1957-es 1,327,000,000 dollárról 698 millió dollárra esett 1962-ben. Nyilvánvaló, hogy a gyárosoknál ez az utóbbi tény esik legnagyobb súllyal a latba. Keveselik az évi 700 millió dolláros profitot. A profitból persze semmi nem elég. . . De arra egyáltalán nem gondolnak, hogy a munkások hatalmas tömegei mit vesztenek és vesztettek már el az iparmágnások merev politikája következtében. Ezen a téren sokkal megdöbbentőbbek az adatok. Mig 1957-ben 600 ezer munkás dolgozott acélgyáraikban, addig 1962-ben már csak 478 ezer volt az acélmunkások száma. A munkáslétszám.csökkenése nem járt együtt a termelés csökkenésével. Az uj technikai felszerelések következtében vált nélkülözhetővé a munkásság több mint 20 százaléka. Ennek az utcára került 122,000 embernek és családjának nem a milliókra rugó profit a problémájuk, hanem a lét- fenntartásért folyó küzdelem gondjai szakadtak sa nyakukba. A szakszervezet a hatalmas munkanélküli tömegnek (melynek száma a közeljövőben csak emelkedni fog) az érdekében követeli a szabadságidő kiterjesztését. De semmi jel nem mutat arra, hogy a gyárosok fontolóra vennék a dolgozók képviselőinek humanista érveit, ök csak a profit nyelvén értenek, ennek szempontjai befo- ívasolják cselekedeteiket. Nehéz elképzelni, hogy sztrájkon kívül milyen más tényező késztetheti őket elutasító álláspontjuk megváltoztatására. Ki felelős a december S-iki bányaszerencsétlenségért Scranton kormányzó el akarja tussolni a felelősek megbüntetését Pennsylvania állam különleges bizottsága erélyes elitélő jelentést tett az U. S. Steel Corp. Ro- bena-i bányájában december 6-án történt szerencsétlenségről, melyben 37 ember vesztette életét. A Lewis -E. Evans által vezetett bizottság jelentése világosan kimutatta, hogy a U. S. Steel bánya igazgatója, felügyelője és helyettes felügyelője hanyagságot követett el és megszegte a pennsylvaniai bányatörvényeket. Scranton kormányzó mégis jónak látta a felderítő riport részleteit és ajánlatait személyes beavatkozással enyhíteni és a felelősséget elhárítani. Habár a jelentés a bányatörvények bárhol alkalmazható óvintézkedéseit jelölte meg, mégis világosan kimutatta azokat a veszélyes és a gyakorlatban használt módszereket, amelyeket a Ro- bena 3-as számú bányában alkalmaztak. Scranton kormányzó ügyesen beállított általánosítással igve kezett a robenai bányára vonatkozó tételeken átsiklani. holott a jelentés nontról pontra kimutatta és bizonyítékokkal is igazolta, a bányatörvénybiztonsági rendkelkezések mindegyikének megszegését a 3-as számú bányában. A kormányzónak a jelentésről tett személyes hozzájárulásai oda céloznak, hogy a United States Steel egyik alkalmazottját sem vádolják olyan hanyagsággal, amely hozzájárult, vagy okozta volna a robbanást. A jelentés azonban kétségbevonhatatlan bizonyítékokkal kimutatta, hogy a három bányafőnök hanyagsága miatt a gépfelszerelés nem volt jó állapotban, hogy a ventillátorok nem jól működtek, hogy nem jelentették, hogy nagymennyiségű metángáz gyűlt össze és nem gondoskodtak kellő, törvényesen előirt szellőztetésről. Úgy az állami, mint a szövetségi jelentés a robbanás valószínű okát a hibás ventilátorokban találja. A hatóságok jelentésének ilyen szembeötlő semmibevevése arra a következtetésre vezet, hogy evvel próbálják félrevezetni és befolyásolni a kivizsgáló bizottság tagjait, hogy hagyják ki a jelentésből a felelősségre vonatkozó részleteket, nehogy megsértsék egy olyan nagy cég, mint a U. S. Steel Corp. érdekeit, mely mindez ideig a törvényen felülállónák képzelte magát. Újabb javaslatok a bányatörvények megszigorítására Számos szénbányavidéki képviselő nyújtott be javaslatot az alsóházban a kisbányák állami törvényhozás alá vonására. Ez a kísérlet már 11 éve tart, amely megvédené olyan bányászok életét, akik a 15-nél kevesebbet alkalmazó bányákban dolgoznak. Jelenleg az ilyen bányák nem tartoznak a szövetségi bányabiztonsági törvények hatáskörébe. A kis bányák az összes szénbányáknak csak 12 százalékát képezik, de a bányaszerencsétlenségek áldozatainak egvharmada ezekből kerül ki. A benyújtott javaslatok felhatalmaznák a szövetségi ellenőröket, hogy lezárják a kis bányákat is, ha nem biztonságosak. A javaslatokat pennsylvaniai, west-virginiai, indianai és illinoisi képviselők nyújtották be. Törvényjavaslat a kötelező egyezségi tárgyalásra A tengerparti munkások követeléseinek megoldására Herbert Bonner demokrata képviselő kötelező egyezségi tárgyalásra való törvényjavaslatot nyújtott be. A javaslat értelmében az egész rakparti ipar kikerülne a jelenlegi munkatörvények sztrájkszabályzatai alól és az elnök által meghatalmazott kötelező egyezségi tárgyalás határozatának lenne alávetve. A képviselőház kereskedelmi-hajózási és halászati bizottsága a javaslattal kapcsolatban kihallgatásokat tartott, melyen Harry Bridges, a rakparti és raktármunkások szakszervezetének elnöke számos érvet hozott fel a sztrájktiltó törvényjavaslat ellen. Kihangsúlyozta, hogy a sztrájk, vagy a sztrájk lehetősége mely a munkások egvetlen fegyvere, a kölcsönös tárgyalások elmaradhatatlan kelléke. Ha ezt kiveszik a munkások keféből, akkor a tárgyalás csak szemfényvesztés a munkáltatók kezében levő túlnyomó erők mellett. Továbbá kimutatta, hogy a rakparti munkások szakszervezetének eddigi tapasztalatai rámutatnak arra, hogy az igazi oka annak, hogy kötelező egyezkedéssel akarják a sztrájkokat letiltani nem az, hogy a kölcsönös tárgyalások nem eredményesek, hanem mert az a lehetőség áll fenn, hogy túl eredményesek lesznek. Bridges elitélte Kennedy elnök beavatkozását a newyorki ujságsztrájkba, melynek folyamán az elnök fenyegető intézkedéssel igyekezett a sztrájkoló nyomdászokat a munkába visszakergetni. Bridges azt is kijelentette, hogy a kötelező egyezkedés csak a munkáltatók érdekeit szolgálja, mert a haszonra való termelés joga mindig előtérben áll a megfontolásoknál. Ilyenmódon az automáció okozta problémák megítélése csakis a munkáltatóknak kedvezhet. Nemcsoda, ha ők támogatják ezt a törvényjavaslatot, mert ez mentesiti őket minden felelősségtől. Ha elbocsátásokra kerül a sor, nyugodtan mondhatják: .“Sajnáljuk, de nem mi mondunk fel, hanem a kormány.” Ez a legfőbb oka annak, hogy a szakszervezet ellenzi a javaslatot. Azt is kimutatta Bridkes, hogy kényszertárgyalással nem lehet a .munkanélküliség kérdését megoldani, mert ez országos probléma és csak konstruktiv állami intézkedéssel lehet megoldani. Éppúgy, mint Roosevelt ideiében, az államnak a dolga munkaalkalmat biztosítani a nép számára. 4__
