Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-14 / 11. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 14,1963 13 India problémái A íjil/rcr Ptrvib letcménesebb államának fejlődése függetlensége óta Földreform A több mint 400 millió lakosságú India uralkodó pártja, a Nemzeti Kongresszus Párt, nagyigényü programot hangoztatott az ország függetlenségének kivivása óta. Különösen az 1955-ös pártgyü- lésen meghirdetett program volt figyelemre méltó, amelyen a vezetők a jóléti állam megteremtését Ígérték a tömegeknek és egy olyan társadalom kialakítását, amely a szocialista minta alapján működik. A meghirdetett program természetes következménye az lett volna, hogy az 1948-ban függetlenséget nyert országban a gazdaság szocialista, szektora jelentősen előrehalad a magánszektor rovására. Azonban ennek éppen az ellenkezője történt. Az ázsiai viszonylatban már fejlett kapitalista indiai társadalomban a külföldi töke befolyása jelentősen megnőtt. Mig 1948-ban még csak 2,558 millió rúpia értékben tartották a kezükben az indiai részvénytársaságok kötvényeit, amely az össztőke 34.8 százalékát alkotta, addig 1960-ra már ez 150 százalékkal emelkedett és 6,550 millióra növekedett, igy az össztőke 38 százalékát képviselte. Ugyancsak megmaradt a külföldi tőke csaknem kizárólagos uralma és befolyása az ország legfontosabb iparágaiban is. Még mindig a külföldi pénzemberek ellenőrzik a petróleumipar 97 százalékát, a gumiipar 93 százalékát, a gyufaipar 90 százalékát, a jutaipar 89 százalékát, a teafeldolgozó ipar 86 százalékát, a szénbányászat 62 százalékát. PETŐFI ÉS A '48-as FORRADALOM (Folytatás a 4-ik oldalról) laszthatatlanul egybeforr a magyar szabadság és a világszabadság gondolata. Felfogásában a népszabadság eszméje a haza fogalmával ugyancsak elszakíthatatlan kapcsolatba kerül. A haza nem más, mint a szabadságra emelkedett nép köztulajdonia: “Hol a szabadság, ott van a haza”, és “Haza csak ott van. hol jog is van. — S a népnek nincs joga.” Petőfi részleteiben nem rajzolta meg az általa remélt igazságos uj világot, és ebben elmaradt az utópisták mögött. De kora közvetlen feladataiból vele többet láttattak meg mindennapjainak gyorssodru eseményei. Ezért Petőfi szemében is halaszthatatlanok a liberálisok célkitűzései: a jobbágyvilág eltörlése, a Habsburg-uralom megtörése, a nemzeti önrendelkezés kitűzése. Ugyanakkor mindezeket egy-egy lépésnek tekintette az egyetemes szabadság felé. És tudta, hogy az ut a nép boldogságához harcok füzében vezet, a szabadságot “drága pénzen, piros véren” adják. E meggyőződéshez az 1789. évi francia forradalom segítette el. Tanulmányozása közben lett republikánus — köztársasági — “testestől lelkestől”, annak történelme vált “bibliájává”, és fordult rajongással a francia forradalmárok legra- dikálisabbjaihoz: a jakobinusokhoz, akiket eszményképeinek választott. Es megingathatat- lanná vált benne a hit, hogy “Születni fognak nagyszerű napok, — Élet-halálnak vészes napjai”. Álmodott e napokról, “Mik a világot rom- badöntik, — S az ó világnak romjain — Az uj világot megteremtik”. A plebejus költő lázadása tudatos forradalmisággá érett: “...ha lázadás az, — Midőn az ember érzi és kimondja, — Hogy ő is ember, mint akárki más, — Úgy büszkén mondom: lázadó vagyok.” — veti nemsokára oda a világnak hitvallásában, Az apostolban. Petőfi várta-hivta, vállalta a múltat felégető forradalmat, amellyel saját urává küzdi magát az, ébredő elnyomott: “Csak szólna már, csak szólna már — A harcok harsány trombitája! — A csatajelt, a csatáiéit — Zajongó lelkem alig várja.” Verseiből villámok cikáznak, soraiból a közelgő vihar süvít: “De mit tűr a szolgaságnak népe? — Mért nem kél föl, hogy láncát letépje? — Arra vár, hogy isten kegyelméből — Azt a rozsda rágja le kezéről?” “Törjetek szét minden láncot”, hiszen “Addig fél csak minden zsarnok, —Míg magok alattvalói—Szabadságot nem akar nak. — Hogyha egyszer a raboknak — Akarata ki van mondva, — összeomlik börtön és lánci” Megidézi Dózsa szellemét, amely újra. végigszá- gulclhat a jobbágytartók felett; és még akkor ős ökölbe ingerli a kezeket, mikor látszólag csupán csak kesereg ez élni nem tudó, halni nem mérőt “rabszolgánál rabszolgább” nemzet, a magyar De nemcsak a külföldi magánvagyon szektora növekedett az indiai nemzetgazdaságban, hanem ugyanígy beszélhetünk a hazai monopolkapitalista befolyás megduzzadásáról is az állami vagy közösségi szektor rovására. A monopóltőkének a befolyása politikai formában is kifejezésre jutott az utóbbi időben, amikor 1955-ben megalakult a Swatantra Párt, amely az uralkodó osztály legszélsőségesebb szárnyát képviseli a legszélsőségesebb formában. Népnyomor Hiába indította meg a Nemzeti Kongresszus Párt az ötéves terveket azzal a meghirdetett célkitűzéssel, hogy “ellássa az indiai nép tömegeit a jó élet lehetőségeivel”, ha az ország gazdasági életének valódi urai, akik korlátlanul rendelkeztek az erőforrásokkal, ezt egyáltalán nem akarták, így a két ötéves terv befejezése után is még mindig ebben az országban egyike a legalacsonyabbaknak az egy főre jutó jövedelem világviszonylatban. Ez 70 dollár egy évre és a falvakban gyakran a 20 dollárt sem haladja meg. Az egy személyre jutó élelmiszer átlaga jóval a háború előttié alatt marad, pedig az import igen jelentős élelmiszerben. Kilenc millió a teljesen munkanélküliek száma, mig 47 millió ember dolgozik kevesebbet, mint két órát egy nap. A munkások bére a gyakorlatban nem haladja meg az 1939-es átlagot, a profit viszont 70%-kal növekedett 1950 óta. gyávasága felett: “aki jármot hágv nyakába tenni, — Méltó reá, hogy azt hurcolja is.” A költő nem maradt meg a készen kapott eszmék közkatonájának, megszólaltatta az egykorú Magyarország legmesszebb mutató eszméjét: a nép javára megvívandó népi forradalomét: a ple- bejusi forradalmi demokratizmust. Nem volt ugyan az erőviszonyokat és a politikai harc módozatait sokoldalúan mérlegelő politikus. De hogy költeményeiben kortársait megmozgató forradalmi politikát iiz, azt egy-kettőre fölfedezték a reakció bécsi és hazai köreiben, és tüzet nyitottak ellene. Eszméinek merészsége, hangjának bátorsága miatt került élére annak a Pilvax-kávéház- ban csoportosuló írói—értelmiségi ifjúságnak, amelyet gúnyosan “Fiatal Magyarország” néven csepíilt a konzervatívok tábora. E “Fiatal Magyarország” tagjai közül csak kevesen ismerték el irányitó szerepét és osztották nézeteit, mert a többség túl merésznek tartotta őket és nem tudott hozzájuk emelkedni. Hatása alól azonban nem szabadultak, és a tett órájában mégiscsak mögéje sorakoztak fel. Petőfi rendíthetetlen volt eszméi igazában, amelyeknek pedig az adott korban csak egy részét lehetett megvalósítani. Idealista forradalmár volt, akit a világszabadság, minden ember teljes szabadsága hevített; távolabbra tekintett bármelyik hazai kortársánál — de ez elképzeléseinek egyúttal gyengéje is: elveit egyik osztály sem érezhette maradéktalanul magáénak. Forradalmat igenlő demokratizmusát elutasította (sőt vissza borzadt tőle) a feudális Magyarország erőben mégiscsak számottevőbb, a társadalom szükségleteit és az újítás lehetőségeit ha következetlenül is, dé mégis megközelítő helyességgel felmérő irányzata: a nemesi liberalizmus. Az általános világszabadságra vonatkozó, részleteiben különben is kidolgozatlan nézetei pedig még — az öntudatnak különben is alacsony fokán álló — kizsákmányolt tömegekben sem vertek visszhangot, hiszen őket még csak közvetlen, napi osztálykérdéseik foglalkoztatták. Mindezek fölött Petőfi sem hunyhatott teljesen szemet: az elnyomott osztályok mozgósítására kész forradalmi demokratizmusa elkülönült ugyan a nemesi liberalizmustói, amelynek program iában az ő közvetlen céljainak egyike-másika is helyet kapott, de az ügyet nem vitte kenyértörésre vele. E plebejus demokratizmusnak a körülmények kényszeréből egyelőre be kellett érnie a reformpolitika ellenőrének és kritikusainak szerepével; a forradalom idézése Petőfi számára a meg győződés parancsa, a liberálisok ellenében viszont a siettetés, a tettekre serkentés eszköze volt: “Míg kér a nép, most adjatok neki.” De e szere- péKeu sem maradt hatástalan: a forradalom feliéi villantott lehetősége :— épp annak megelőzése végett —. élőbbre sarkallta a liberálisokat a reformok utján. Varga János A lakosság helyzete a falvakban még sokkal rosszabb, mint a városokban. Mint a legtöbb ázsiai országban, úgy Indiában is, földreform lenne elsősorban szükséges, hogy előrevigyék az ország gazdasági életét. Ez volt az Egyesült Államok indiai nagykövetének, Chester Bowlesnek is a véleménye 1954-ben. India Kommunista Pártjának az. állásfoglalása teljesen megegyezik ezzel. Az ország gazdasági minisztériumának 1954— 55-ös felmérése szerint viszont a következő volt. a helyzet a mezőgazdasági birtokviszonyok terén: A szegényparasztok és földmunkások alkották a mezőgazdasági lakosság 75 százalékát, mig a megművelhető földterületnek csak 17 százalékával rendelkeztek. A középparasztok, akik a mezőgazdasági lakosság 12 és fél százalékát alkották az ország földterületének 16 és fél százalékát birtokolták. A gazdag parasztok alkották a lakosság 8 és fél százalékát, de az ország földterületének 32 és fél százalékával rendelkeztek. A feudális nagybirtokosok csak a mezőgazdasági lakosság 4 és fél százalékát alkották, viszont, a földterület 34 és fél százalékát birtokolták. Az eltelt 8 év alatt a nagybirtokosok még jobban megerősödtek. Ennek egyik legjelentősebb bizonyítéka az a rengeteg szegényparaszt, akiket az utóbbi évek folyamán űztek el földjeikről. A parasztság eladósodása is jelentősen előrehaladt az utóbbi évek folyamán. Egy 1960-as felmérés alapján megállapították, hogy 9 milliárd rúpiával nőtt meg az az összeg, amely a parasztok földterületeit terheli. Az elnyomás fokozódása A nagy népi támogatással uralomra jutott Nemzeti Kongresszus Párt tehát egyáltalán nem váltotta be azokat az Ígéreteket és reményeket, amelyeket a tömegek hozzá fűztek. A szocializmust ígérő kormány egyre nagyobb teret biztosi- tott a kizsákmányoló elemeknek a nemzetgazdaságban és jóformán alig változtatott valamit a dolgozók szörnyű helyzetén. Fokozodó mértékben, fellépő elégedetlenséggel szemben egyre nagyobb mértékben az elnyomás és terror útjára lépett, így például 1947 és 1950 között az indiai csapatok és a rendőrség 1,982 esetben nyitott tüzet a tüntető tömegekre 3,784 embert ölt meg, 10,000-et megsebesített és 50,00°-et bebörtönzött. Az utóbbi években csak még erősödött a kormány elnyomó magatartása a tömegekkel szemben és az elégedetlenség kifejezésére egyre kisebb lesz a lehetőség legális keretek között. Különösen kiemelkedik a Naga törzs elleni kampány, az ország északkeleti részében, ahol emberek ezreit gyilkolták le és tízezreket tereltek a koncentrációs táborokba. A Londonban megjelenő Obre1 ver cimü folyóirat az indiai kormánynak ezt a hadjáratát “fajirtásnak” bélyegezte. A szélsőjobboldali pártok befolyása is egyre erősödik az uralkodó körökön belül a kínaiak fegyveres akciói óta. A Himalája gerincén folyó fegyveres összeütközések, amelyek főleg 1962 októbere óta mérgesedtek el a két legnagyobb ázsiai ország között, egyre jelentősebb ürügyet biztosítottak a jobboldal számára a korábbi el nem, kötelezettségi politika elleni támadáshoz. A külpolitika A Nemzeti Kongresszus Pártjának eddigi nagy érdeme az volt, hogy semleges irányba vezette India külpolitikáját. Ennek a semmilyen irányba el nem kötelezett politikának volt a következmé- nve, hogy India jelentős eredményeket könyvelhetett el magának nemzetközi kapcsolatainak kiépítése terén. Az ország nemzetközi súlya és befolyása jelentősen megnőtt az elmúlt évtized folyamán. A semlegesség gazdasági téren is kifizetődőnek bizonyult, mert a Szovjetuniótól és a többi szocialista országoktól jelentős segítséget -kapott, így példa pl a Bhilai acélművet szovjet segítséggel építették fel. A szovjet gazdasági segítség fokozottabb gazdasági segítség nyújtására késztette a nyugati tőkés hatalmakat is, igy az Egyesült Államok és Nyugat-Németország is felállítottak egy egv a cél müvet Durgapurhan, illetve Rourkelábah. Ezt a békés és hasznos politikai gyakorlatot, amelyet Nehru épített ki, fenyegeti a kormánypárt szélsőjobboldali szárnya, amely a teljes nyugat barát külpolitikát követeli és el akarja fogadtad a nyugati tőkés államok katonai táíttoga- lá'Út. a. -■ -I' A nyugati hatalmak uralkodó körei, különösen az Egyesült Államoké, mohón kapnak-az indiai szélsősége-ek ajánlatán és minden lehetőt elkövetnek, hoerv India felfegwerzését meggyorsítsák és az országot belevonják a “hidegháborúba.”
