Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-07 / 10. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD .4 Thursday, March 7, 1963

8

NÉHÁNY MEGJEGYZÉS ÜGYVEZETŐNK FELSZÓLALÁSÁHOZ

Tisztelt Szerkesztőség!

. Az Amerikai Magyar Szó a február 7-i lapszámában “A mi véleményünk” címmel közölte Ros- ner Sándor felszólalását a lapépitő kampány new- yorki bankettjén. Az a tény, hogy a felszólalás vastag betűkkel lett szedve, s hogy egy teljes oldalt foglalt el — jelezte annak fontosságát.

A felszólalás sok elemi és alap-igazságot tartalmaz. De ezen elemi és alap-igazság burkolatában egy hamis, veszélyes, helytelen és tarthatatlan álláspontot tár az olvasók elé.

Ezen álláspont késztet engem arra, hogy ezt vita tárgyává tegyem a Magyar Szó olvasótábora előtt.

írja Rosner:

, .és mi, a Magyar Szó ügyvezetősége, azt mondjuk: Nagy figyelemmel és érdeklődéssel kisérjük a nemzetközi munkásság között létrejött nézeteltéréseket és úgy érezzük, hogy ezek nem alapvető különbségek, hanem a mindennapi élet gvakorlati kivitelezésének vitái. MI NEM ÍTÉLKEZÜNK EBBEN A VITÁBAN.” (Az aláhúzás részemről történt. — L. I.) Ezzel kapcsolatban Rosner igy vélekedik:

“Mi, haladó szellemű magyarok mit tehetünk? Lapunk hasábjain Ítélkezzünk? Mondjuk, hogy ennek, vagy annak van igaza?” Tekintettel arra, hogy Rosner semleges álláspontot foglal el a vitában, nem is említi egy szóval sem, hogy mi a vita LÉNYEGE, ő csak azt mondja, hogy nincsenek elvi különbségek.

A tény azonban az, hogy a vita kimenetele élethalál kérdést jelent, nemcsak a vitázók részére, de az emberiség részére is. Mi tehát a vita lényege, amely veszélyezteti a haladó nemzetközi munkáság egységét? Röviden a kérdés a következő: Mi a helyes álláspont a különböző társadalmi rendszereken alapuló nemzetek közti békés együtt élés kérdésében ? Más szóval: Mi a helyes álláspont a béke és a háború problémájával kapcsolatban??

Világos, hogy e kérdésben senki sem lehet SEMLEGES, aki harcolni akar a békéért. De senki sem foglalhat állást, ha nem ismeri a vitázók álláspontját. Ezért azon a véleményen vagyok, hogy a Magyar Szó ügyvezetősége nem képviseli az olvasók érdekét, amikor nem ismerteti úgy a Szovjetunió KP-jának, mint a Kínai Népköztársaság KP-jának álláspontját ebben a kérdésben s az összes többi evvel kapcsolatos ellentétekben. Továbbá azon a véleményen vagyok, hogy az olvasók, miután megismerték és tanulmányozták a vitázók álláspontját, képesek maguknak véleményt formálni. Nem vagyok hajlandó lebecsülni a munkások értelmességét. Ha mi harcolunk egy olyan társadalmi rendszerért, amelyben a munkásság lesz a vezető erő, akkor hogyan kapcsolhatjuk ki a munkásságot abból a vitából, hogy miként, milyen utón kell haladnunk, hogy elérjük az uj társadalmi rendszert?

Helyszűke miatt ezúttal a vita sok problémája közül;csupán eggyel óhajtok foglalkozni, a háború és béke kérdésével.

A kinai párt természetesen azt mondja, hogy ők hívei a “békés együttélés” elvének.

Nézzük csak meg, mi a tényleges helyzet ?

A “Peking Review” 1963 január 4-i számában, a Kinai Kommunista Párt nyilatkozatában, a következőket olvassuk:

“A Kinai Kommunista Párt állandóan azon a véleményen van, hogy az atomfegyverek romboló képessége példa nélküli (unprecedented) és fölmérhetetlen volna az a rombolás, amely az emberiséget sújtaná egy atomháború esetén.”

De alább, ugyanazon nyilatkozatban, a következeket olvassuk:

“Mi azon a véleményen vagyunk, hogy az atomfegyverek létezése nem változtatta meg és nem változtathatja meg a háború és béke iránti alapvető marxista-leninista fogalmat.”

A fenti idézett nyilatkozatban olvassuk a következőket is:

“Az atombomba papír tigris, amit az amerikai reakciósok arra használnak, hogy megfélemlítsék vele az embereket. Az atombomba rettenetesnek LÁTSZIK, DE VALÓBAN NEM AZ."

Az. idézettek alapján a kinai álláspont ellentmondást tartalmaz. Ha igaz az, hogy “az atomfegyverek romboló képessége példátlan, akkor nem igaz az, hogy: az atombomba rettenetesnek látszik, de valóban nem tíz." A kínaiak politikája

tehát vagy az első, vagy a második álláspontra kell, hogy helyezkedjen.

Éppen úgy, mint ahogy egy lovas képtelen két ellentétes irányba száguldó lovon nyargalni, a kinai álláspont sem követhet két ellentétes alaptételt. Az egyik helyes, a másik hamis politikát von maga után. Az egyik a békés együttélés alapelve, a másik annak az ellenkezője.

Nézzük most azt, helyes-e a kínaiak azon véleménye, hogy “az atomfegyverek létezése nem változtatta és nem változtathatja meg a háború és béke iránti alapvető marxista-leninista fogalmat ?”

Kruscsev, a szovjet KP főtitkára, a Német Egyesült Szocialista Párt VI. Kongresszusán, Berlinben, 1963 jan. 16-i beszédében többek közt a következő kitételt alkalmazta:

“Most, hogy a háboruviselés lényege (nature of war) megváltozott és a világ erőviszonyai kedvezővé váltak a béke és a szocializmus számára...”

Még mielőtt e meghatározást kifejtette, Kruscsev ismertette a Kongresszus delegátusaival, hogy az Egyesült Államoknak 40,000 hidrogén- bomba áll rendelkezésére s a Szovjetunió száz- megatonos hidrogénbombának van birtokában. Az utóbbinak romboló ereje oly szörnyű, hogy emiatt használhatatlan lenne Európában, mert felrobbantása kárt okozna a szocialista országokban is.

Arra is utalt Kruscsev, hogy atomháború esetén, a tudósok szerint, az első támadás és ellen- támadás egyedül 700—800 millió embert ölne meg.

Helyes-e e tényekkel szemben azt állítani, hogy semmi uj nem áll előttünk az atomfegyverek létezésével kapcsolatban ?

Érdemes ezúttal rámutatni arra, hogy a burzsoázia hogyan látja a helyzetet.

A kapitalista osztály azon rétege, mely nem vesztette el józan eszét, világszerte elismert szószólóján, Walter Lippmanon keresztül a következőket mondja a The Atlantic folyóirat, 1963 februári számában:

“Az atombomba előtti háborúkban, a győztes fél, mint szervezett államhatalom, képes volt a legyőzöttre kényszeríteni a béke feltételeit. Most azonban, ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok felhasználják egymás ellen a rendelkezésükre álló atombombákat, száz millió halott lesz az eredmény. Minden jel szerint a pusztítás oly borzalmas lesz, hogy utána lehetetlenné válik a felépítés. Atomháború esetén, az amerikai tudósok szerint, a Szovjetunió képes harminctól hetven millióig menő amerikait megölni. . . Ezért FELELŐS amerikaiak nem nézhetik csukott szemmel az atomfegyverek létezését.”

Mr. Lippmann folytatja és a következőket Írja:

“Azok, akik nem mérik fel kellően az atomkorszak lényegét; akik ugv vélekednek, hogy az atomháború nem különbözik az eddigi háborúktól, ezek az egyének gyöngeséggel vádolnak olyan államférfiakat, akik nem hajlandók provokációkat elkövetni, amiket a másik fél tarthatatlannak tart.”

Mi pei'sze nem egyezünk Lippman ur érveléseivel, de egyetértünk vele abban, hogy minden lehel őséget el kell követni az atomháború meggát- lására.

A békés egymásmellért élés kérdése — élethalál kérdése az egész emberiségnek. A helyes utat csak úgy találjuk meg, ha e kérdést minél szélesebb tömegek vitatják és minél szélesebb tömegek vesznek részt a megvalósításában. Ezért állítom azt, hogy Rosner “semleges” álláspontja helytelen. Az amerikai magyar munkások különösen tudják azt, hogy a magyar nép magas árat fizetett 1956-ban a Rákosiék által folytatott dogmatikus politikáért. Az a politika, mely elválasztotta a pártot a munkástömegektől, készítette elő a talajt az ellenforradalomra. Ez bizonyítja, hogv milyen károkat okozhat egy helytelen, dogmatikus politikai álláspont. Fontos tehát, hogy a vita lényegét ismertessük, de csak azért, hogy a véleményeltéréseket kiküszöböljük, hogy a világ munkásságának egységét helyreállítsuk; helyes, pozitív, marxista-leninista elvi alapra épített politikai vonal elfogadásával.

A fenti néhány sort nem azért Írtam, hogy a vita minden fázisára rávilágítsak, hanem csak azért, hogy a Magyar Szó hasábjain hétröl-hétre tisztázzuk az olvasók közt a vita lényegét és ismertessük a lap olvasóival a békés egymásmellet! élés szükségességét, a szocialista, a demokratikus és a nemzeti felszabadító harcok sikeres folytatására az imperialisták ellen.

Hiszem azt, hogy a szocialista országok erejének megoszlása veszélyes és hogy közvetlenül fenyegeti az emberiség jövőjét. Ezért szükséges, hogy minden gondolkodó munkás részt vegyen az egység mielőbbi helyreállításában és annak megőrzésében.

Minden bizonnyal, az utánam következő hozzászólók sokkal jobb magyarsággal fognak hozzájárulni e szent törekvés megvalósításához.

Lustig Imre

Kossuih és Petőfi megfordulnának sírjukban...

Tisztelt Szerkesztőség!

Van Miamiban egy magyar református egyház, melynek terme is van a templom mellett: Kossuth Hall-nak hívják. Most egy uj épületet emeltek, melynek a Petőfi Terem nevet adták. Mindez nem volna baj, ha a vezetés liberális és igazság magyarok kezében lenne, de sajnos nem azok. Vasárnaponként háromnegyedórás rádióprogramjuk van, s habár magyar központnak nevezik magukat, minden vasárnap valamilyen formában Magyarország ellen beszélnek. Szerintem Kossuth és Petőfi nevét megtévesztésül használják, mert Kossuth és Petőfi megfordulna sírjában, ha hallaná őket beszélni.

Amikor a “magyar ügyet” levették az ENSz napirendjéről, arra kérték a rádión az amerikai külügyminisztert, hogy helyeztesse azt vissza a napirendre és hasonló akcióra szólították az ösz- szes magyar egyleteket, hogy ezzel segítsenek hozzá a Kádár- “bábkormány” megbuktatásához. Mert — mind mondják — a magyarok ezreit küldik a veszélyes szibériai ólombányákba dolgozni. A ref. püspök segítségével fel akarják támasztani halottaiból az Amerikai Magyar Szövetséget és kérik a magyarságot, hogy küldjenek adományokat. A püspök szerint a reformátusoknak kötelességük a magyar kormány megbuktatása és a régi rendszer visszaállítása. Ez akkor válhat valósággá, ha az itteni magyarság és annak egyesületei anyagilag támogatják az Am. Magyar Szövetséget.

A pap felesége szerint, aki a rádióprogramot vezeti, Miamiban csak azok az öntudatosak, akik a ref. egyházhoz és a Kossuth Polgári Körhöz tartoznak. Az a kiszakadt 80 család, s a többi magyar egyletek tagsága nem öntudatos. Úgy látom, hogy a Miamiban élő magyarok bűnt követnek el, ha segédkezet nyújtanak olyan intézményeknek, amelyek a szülőhazát rágalmazzák. Hiszen jól tudják ők, hogy Magyarországon ma jobb a helyzet, mint a Horthy-korszakban, hogy nagyobb a szabadság, s mindenkinek van munkája, aki akar dolgozni. Tudják azt is, hogy a szocializmus megszünteti a nyomort.

Amikor nemrégen kórházban voltam, egy kubai rabbival voltam egy szobában vagy három hétig. Csupán spanyolul és héberül beszélt. Két évvel ezelőtt jött ide feleségével, leányával, vejé- vel és 11 éves unokájával. Tolmács utján megtudtam tőle, hogy a fiatalabb leánya Kubában tanítónő; többször hívták ide, de nem jött, habár megírták neki, hogy itt jobb a helyzet. Emberi kötelességének tartja, hogy segédkezet nvujt son a szocializmus építésében.

Ez csupán egy kis eset, de igazolja, hogy Kubában emberségesebb életet akarnak építeni, mint ami a diktátorok idején volt. A napokban egy négytagú békebizottság járkált feliratokkal a Kubai Menekült Központ előtt, kérve, hogy minden ügyet békés tárgyalások utján kell elintézni, mert a becsületes emberek a háború ellen vannak. A menekült kubaiak tömegesen támadtak rájuk, még a nagyszámú rendőrséggel is szembeszálltak, a nők kővel is dobálták a rendőröket.

Nekünk, haladó szellemű magyaroknak, kötelességünk itt Miamiban minden erőnkkel odahatni, hogy lapunkat, a Magyar Szót támogassuk; ezért én is arra kérem barátainkat, hogy vegyenek részt az összejöveteleinken.

.1. M., Miami, Fia.

Üdvözlet Niles-ből

Tisztelt Szerkesztőség!

Az itteni lapolvasók és munkástársak üdvözletüket: küldik a szerkesztőségnek és a lap olvasótáborának békés, boldog 1963-as évet kívánva, valamint kitartást a további munkához. A naptárt megkaptuk és elég megfelelőnek találtuk a mai nehéz viszonyok között. Elég sok munka volt egy a mai időknek megfelelő naptár kiadni.

A nilesi olvasók nevében: Fodor Mike