Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-03 / 1. szám

14 ______________________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD__________________Thursday, January 3, 1963 AMERIKAI FAJGYŰLÖLŐ AFRÍKÁMH Legalább egy képviselője az amerikai fehérfel- sőbbrendüségnek, a faji diszkriminációs tanok hirdetőinek, kapott egy kis Ízelítőt abból a bá­násmódból, amelynek mindennapi gyakorlását az elfogadott életmódnak nevezik a déli államokban. Allen J. Eilender, Louisiana állam demokrata sze­nátora, a faji megkülönböztetés egyik előharco- sa, az afrikai néger államokban, mint nemkívá­natos látogató lett kipellengérezve és ezt meg­mondták neki olyan félreérthetetlenül, hogyha volna benne egy kis emberség, akkor élete leg- nélyenszántóbb leckéjének tekintené. A jelek sze­rint azonban Eilender nem tartozik a tanulékony emberek közé. Eilender december elején Afrikába ment egy kis körútra az adófizetők pénzén. Afrika nagy vonzóerővel bir mindenféle imperialista kizsák­mányolok számára, akik igyekeznek kezüket rajta tartani, vagy egymástól elkaparintani az újabban függetlenné vált népek és országok természeti kincsei feletti rendelkezési jogot. Eilender ezek­nek a kizsákmányolóknak akart szolgálatot ten­ni, amikor Dél-Rhodéziában a következő kijelen­tést tette: " ' ^ “Ha van Afrikának olyan része, ahol a benn- 'Ziilöttek saját erejükből építettek fel országot, vagy saját erejükből előrehaladtak, azt a terü­letet én még nem láttam. . . Egyszerűen azt aka­rom ezzel mondani, hogy az afrikai nem képes a vezetésre a fehérek segítsége nélkül.” Mint aki jól végezte dolgát, az amerikai szená­tor továbbutazott Tanganyikába, mialatt Észak- Rhodéziában az amerikai konzul azzal védeke­zett egy tiltakozó afrikai politikai párt küldött­sége előtt, hogy a szenátor csak a saját egyéni véleményét fejezte ki. Amikor Eilender Tanganyikába érkezett, a be­vándorlási hivatal egy embere fogadta a repülő­gépen és átiratot nyomott a kezébe a következő szöveggel: “Ezennel utasítjuk, hogy hagyja el az •országot”. Vagyis a szenátor még ki sem léphetett a repülőgépből. A kiutasító rendeletet két órával a megérkezése előtt adták ki. Pár perccel később másik repülőgépen érkezett Uganda állam miniszterelnöke, Milton Obote, aki­ve Tanganyika miniszterelnöke, Rashid Kawawa vezetésével fogadóbizottság várt a váróteremben. Obote kijelentette: “Az az ember nem mehet Ugandába sem. Rossz ember.” Azt is megmondta Obote, hogy mielőtt elindult Ugandából, személye sen intézkedett, hogy Ellendér be ne tehesse oda a lábát. Ellendernek meg kellett elégednie azzal, hogy az amerikai követtel a repülőgép belsejében ér­tekezhetett. Visszaérkezve az Egyesült Államokba, Eilender, a javíthatatlan fajgyűlölő, megismételte Afriká­ban kifejtett véleményét a következő kiegészí­téssel: “Most már rájöttem arra, hogy a való­ságnak megfelelő véleményemet rossz helyen han­goztattam.” Most már biztosabb talajon volt, a megtorlás­tól sem kellett tartania s a megszokott környe­zetben megismételhette megrögzött álláspontját a louisianai szenátor. Hiszen az ő államában, ahol hatósági erőszak gátolja a négert attól, hogy mint szabad ember éljen és tehetségét kifejthesse, már máskor is hasonlóan — és csakis lenézően — nyi­latkozott a fekete polgárokról. Az afrikai népeknek most már van fogalmuk arról, hogy kik azok, akik az Egyesült Államok­ban az utcán sértegetik az afrikai államok megbí­zottait, kik az étkezdékben nem szolgálják ki őket, akik Washingtonban nem adnak bérbe lakást a számukra, csak azért mert a bőrük sötét. Ellen­deréhez hasonló arcvonások jelennek meg előttük, bár tudják azt, hogy vannak Amerikában olya­nok is, akik harcolnak az Ellender-félék ellen az igazság, az embertelenség és a demokrácia nevé­ben. Mit tud Eilender Afrika népeinek történelmé­ről, mint ahogy általában nem is tudnak erről ebben az országban, hiszen az iskolákban nem ta­nítják. Ismeri talán azt a “segitséget”, amit a fe­hér ember évszázadok óta adott az afrikaiaknak ? Azt a segitséget szeretné továbbra is a nyakukba varrni ? Eddig Kongó pl. a belga imperializmustól olyan nagyfokú “segitséget” kapott, hogy attól népének milliói a csonkitó fenyítések nyomaival élték le nyomorult életüket, ha nem haltak bele. Milliókat kipusztitottak közülük a fehér “veze­tők” és országuk nyersanyagát sokmilliárd dollár értékben lopták és sa játították el. Ezt az eljárást követték az európaiak minden más gyarmatosí­tott afrikai területen is. De az amerikai szenátor nem az európai, hanem az amerikai imperialisták kiküldöttje volt Afrikában és célja az volt, hogy az amerikai benyomulás útját egyengesse. Osto­bán, rosszul válogatott eszközöket használt arra, hogy a barátságukat megszerezze. Inkább sike­rült leleplezni uj-gyarmatositó szándékukat, amik cseppet sem térnek el a régi gyarmatosítókétól. Csombe-féle politikusokat még meg lehet szerez­ni ilyen célokra, népük érdekeinek elárulására, de ilyen nem sok található az uj országokban. Az uj afrikai vezetők megismerkedtek már másfajta segítséggel is. Önzetlen, őszinte segit­séget kapnak a Szovjetuniótól és más szocialista országoktól, amelyek nem az emberi és természe­ti értékek kizsákmányolását, hanem a fiatal or­szágok fellendülésének előmozdítását célozzák se­gítségükkel. Igaz, hogy Kennedy elnök visszautasította Ei­lender álláspontját, de ez még nem elég. Eilender tovább is képviseli a kongresszusban az amerikai társadalom egyik legreakciósabb részét, amely még az adminisztráció emberibb igyekezetének is útját állja. Mivé válik Robert Kennedy kihívó dicsekvése a távolkeleti országok fiatal hallga­tói előtt az amerikai demokráciáról egy Eilender faj elnyomó célzatos kijelentései nyomán, ame­lyek az Egyesült Államokban megtűrt és gyako­rolt felfogást tükrözik? Ellendert Afrika visszautasította. Ellendert ebben az országban is vissza kell utasítani min­den vezető pozícióból hasonszőrű társaival együtt, hogy mérgező világnézetük helyét az emberi egyenlőség nemzetközi felfogása foglalja el. Nem törekszik a békére ANN ARBOR, Mich. — A Milwaukee Journal beszámol dr. Harold Taylor volt egyetemi pro­fesszor éles kritikájáról, amit az adminisztráció lefegyverzési politikája ellen irányított. Dr. Tay­lor, aki jelenleg a Peace Research Institute mun­(Befejező közlemény) A gazdaságilag háttérbe szorított, politikailag elnyomott, a lakóhely és nevelés szempontjából csaknem teljesen elkülönített néger tömegek egészségügyi ellátásáról sem gondoskodnak a 20-ik század szellemében. A déli és “határálla­mokban” még nagyon sok olyan kórház műkö­dik, amely teljesen a faji elkülönítő politika mód­szereit alkalmazza a betegekkel szemben. Azok­ban a kórházakban, amelyekben a néger betegeket helyezik csak el, a felszerelés és ellátás össze- hasonlithatatlanabbul rosszabb, mint fehér kórhá­zakban. De nemcsak a néger betegekkel szemben alkalmazzák a faji politika szigorát, hanem ugyan igy alkalmazzák ezt a néger orvosokkal szemben is. Az egyetemek jelentős része nem is vesz fel néger hallgatót az orvosi fakultására. De ha fel is veszik őket, nem adnak egyenlő esélyt a szá­mukra hivatásuk gyakorlására. A déli államok legtöbbjében még soha nem volt néger körzeti orvos, vagy egészségügyi főtisztviselő. Legtöbb- nyire csak alantas munkakörökben alkalmazzák őket ezen a téren is. Missouriban például, a Va­kok és Süketek Állami Iskolájában, 207 fehér al­kalmazott van és 9 néger, akik közül 6 tisztán háziszolgai állást tölt be. Itt kell megemliteni azt a tényt is, hogy a Missouriban működő állami személyzeti osztálynak, amelynek az a feladata, hogy ellenőrizze az alkalmazások rendszerét — tehát hivatalból kellene elleneznie a szegregációt —, mind a 18 alkalmazottja fehér! A karhatalmi szervezetek Mindezek után már magától értetődik, hogy a kisemmizett négereket nem engedik be a karha­talmi alakulatokba. A kisebbség elnyomása min­denhol a fegyveres elnyomás eszközeire épül, nem kivételek ez alól a szabály alól a déli és velük szomszédos államok sem. A Missouri Nemzeti Gárda teljesen szegregációs alapon épült fel. 90, teljesen “fehér” egységének több mint 10,000 tagja van, mig a két tisztán négerekből álló egy­ségének 98 embere. Említésre méltó még, hogy a Nemzeti Gárda költségeinek 82 százalékát a szövetségi kormány fedezi. A State Highway Pat- rolnak 791 alkalmazottja van és ebből pontosan 11 a néger. De ezek az utóbbiak is csak portási vagy alantas imoki beosztásban dolgoznak. kájának szenteli idejét, egy nemzetközi értekezle­ten beszélt, amit a Michigan Egyetem és a Ben- dix Corporation rendezett Ann Arborban a le­szerelés ellenőrzésének kérdésében. Beszédének tartalma az volt, hogy az Egyesült Államok a le­szerelési igyekezetét úgy irányítja, hogy ezzel a hidegháború továbbvitelét szolgálja, nem a béke létrehozását. Kritikájában nem kímélte Kennedy elnököt, McNamara védelmi államtitkárt, John F. Dulles néhai államtitkárt, sem a genfi leszere­lési konferencián résztvevő amerikai delegáció tagjait. “A legerősebb érvelés az úgynevezett kemény nemzeti önérdekre, kommunista-ellenes ideológiá­ra és katonai fenyegetésekre alapozott amerikai álláspont ellen az az egyszerű tény, hogy a múlt­ban sohasem volt eredményes, ma sem működik eredménnyel és a jövőben sem lesz eredménye”, jelentette ki a professzor. A kubai krízist és az eszközöket, amelyekkel az adminisztráció a nyilvánosságra hozta a kulisz- szamögötti eseményeket, valamint a Stevenson ellen hozott vádakat, dr. Taylor úgy értékelte, hogy ezek mind elegendő okot adnak a világnak arra, hogy kételkedjenek abban, hogy az admi­nisztrációnak valóban békés törekvései vannak. 1,250 vasbányász karácsonyi ajándéka A U. S. Steel Corporation a Minnesota állam­ban levő Oliver Iron Mining vasbányáinak Mesabi Range szakaszát lezárta a téli hónapokra és 1,250 bányászt elbocsátott a munkából. Az eljá­rást azzal okolta meg, hogy a rendelések nagy­ban csökkentek. Más években a vállalat a téli hó­napokon keresztül Is megtartotta alkalmazottai nagyrészét és amikor az időjárás miatt nem vol­tak képesek a vasércet szállítani, előkészítő, javí­tó és más munkálatokkal foglalkoztatta őket. Most még az adminisztrációs és felügyelő sze­mélyzetet is elbocsátotta a cég, mert nagyarányú költségcsökkentési kampányt vezet minden üze­mében. Az, állami karhatalmak szegregációs jellegéből következik, hogy ezeknek az alakulatoknak a szel­leme is a faji politika “eszméit” tükrözi vissza. A rendőrség tagjai és a sheriffek gyakran hatol­nak be néger lakásokba, felhatalmazás nélkül. Letartóztatnak négereket minden különösebb vád nélkül. A letartóztatottakat teljesen elzárják a külvilágtól és senki nem látogathatja őket, sen­kit nem fogadhatnak. Gyakran előfordult, hogy a rendőrségen megvertek négereket, amig letar­tóztatásban voltak. Ugyanazokért a kihágásokért a négereket sokkal szigorúbban büntetik mint a fehéreket. A néger bűnözők büntetésének elen­gedésénél sokkal szigorúbb mértéket használnak, mint a fehéreknél. A színes lakosságtól megta­gadják az ingyenes ügyvédi tanács igénybevéte­lét, ha rászorulnak erre. Néger fiatalokat már olyan bűnökért is javító intézetbe küldenek, ame­lyekért egy fehéret minden következmény nélkül szabadon engednek. Nyilvános megszégyenítés A négerek nyilvános megszégyenítésének kü­lönböző formáival találkozhatunk országunkban. Az északi államokban ennek csak enyhébb voná­sai ismeretesek, mint például a lakóhelyekkel, is­kolai,, egyetemi felvétellel való megkülönböz­tetések, stb. A déli államokban azonban a legszél­sőségesebb formában jut kifejezésre a faji fel- sőbbrendüségi gőg és az “alacsonyabbrendüek- kel” szembeni előítélet. Tennessee államban, pél­dául, még magában az állam székhelyén is, a tel­jes mértékű szegregáció érvényesül. A parlament épületében színeseknek egyáltalán nincs illemhe­lyük. Az állam húsz parkja közül 18-ból a négerek teljesen ki vannak tiltva. Abban a kettőben pedig, amelyekbe beengedik őket, nem áll a rendelkezé­sükre sem kabin, sem pihenőhely, sem étkezőhely vagy sátorveréshez szükséges felszerelés. A ho­telek, motelek nem fogadnak be néger vendége­ket. • Tennessee állam szomorú viszonyai nem egye­dülállóak a déli államokban és a velük szomszé­dos területeken. Mennyi időnek kell még eltelnie, amig a “sza­bad világnak” erek a szégyenfoltjai teljesen el­tűnnek városainkból és falYainkből...? A XX. század szégyenfoltja

Next

/
Oldalképek
Tartalom