Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-14 / 7. szám

Thursday, February 14, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

.. A HÁROM ABÁDSZALÓKI ember szótlanul rótta a behavazott, csendes budai utcákat. Nem győztek betelni a környezet ódon szépségével. Rájuk esteledett. Egyikük megtorpant, és tétován nézett körül. A szerény, kopottas villa, amely előtt álltak, az utolsó volt ezen a soron. Kőhaji- tásnyira meredeken emelkedő domboldal szürkédéit. A villa elhagyatottnak látszott. Kertjében vaskos folyondárok kandikáltak ki a hópaplan alól.

— Vissza kéne térni a városba — szólott az egyik ember.

— Hm... de visszatalálunk-e? — kételkedett a másik.

— Megadjatok csak, mindjárt megkérdezzük

— igy a harmadik, és a villa iránt bökött.

Egy öreg urat pillantottak meg. Az öreg ur mozdulatlanul állott, és némán fürkészte a három abádszalóki embert. Hosszú prémes kabátot és elnyűtt kucsmát viselt.

— Jó estét — köszönt neki illendően az egyik bádszalóki ember.

Az öreg ur lassú, bizonytalan léptekkel a kerítéshez cammogott.

— Mi járatban atyafiak? — kérdezte rekedtesen.

—Pesten volt küldetésünk, uram — magyarázták a kérdezettek—, de alighanem eltévedtünk.

— Keresnek valakit errefelé? — kérdezősködött az öreg ur.

— Nem, hanem mi déltájra elvégeztünk, uram, és azt gondoltuk, a vonatunk úgyis csak késő este indul hazafelé, addig körülnézünk itt, Budán. Most meg nem leljük az utat.

Az öreg ur zavara nöttön-nött.

— Teringettét — motyogta —, kendteket én ki nem okosíthatom, mivel magam sem ismerem a járást. De... tulajdonképpen hová valósiak?

— Abádszalókiak vagyunk, és választási ügyben jártunk Pesten.

— Tehát ez egy deputáció?

— Olyasmi volnánk.

Az öreg ur tekintete felvillant, ábrázatán friss mosoly suhant át, mint akinek egész lényében valami jókedvű emlékezés ágaskodik.

— Tudják mit ? — szólt hirtelen. — Térjenek be hozzám egy kupicára. Semmi az a kis időzés, a vonaljukat még bízvást elérik.

Az abádszalókiak szeme összevillant, kötélnek álltak. Az öreg ur kinyitotta a rozsdás zárat és betessékelte a deputációt. Egy szűkös, de jól fűtött szobácskábán találták magukat. Az öreg ur kínálására letelepedtek.

— Voltaképpen kihez van szerencsénk? — kérdezte az egyik vendég.

— Megmondom én akármilyen furcsa is — mosolygott az öreg ur, most már lélekben is egészen fölengedvén —, Katánghy Menyhért a nevem. Hallottak-e már felőlem?

Az egyik abádszalóki tüstént felkapta a fejét:

— A Katánghy képviselő ur? Akiről Mikszáth Kálmán. . .

— Az, az! — komorult el a házigazda képe.

— Ne is emlegessék nekem Mikszáth nevét, örök szégyent hozott rám az a hires.

— De hát. . . azóta ? — dadogott a meghökkent vendég.

— Úgy van azóta éldegélek én itt magányosan, elzárva a külső világtól, atyafiak! — bólogatott Katánghy.. — A szégyen miatt, mivel Mikszáth kipublikálta minden dolgomat. Hej, de rég is volt az, istenem. Azóta sem tettem ki a lábamat a kerti kapun. Honnét tudnám a járást? Gyakran leskelődöm a kerítés tövében, ugyan mit hallani? Bizony különös dolgokról hallok a járókelőktől, persze, alig értem, mit beszélnek. De hát ez mindegy. Hörpintsük fel ezt a jó kis italt. Egészségükre!

A tüzes pálinka valamelyest feloldotta az abádszalókiakat, akik pedig alig tudtak felocsúdni meglepetésükből. Hanem az öreg ur kíváncsisága szapora kérdésekben öltött kifejezést:

— Tehát abádszalókiak? Magam is megfordultam ott egyszer. Várjanak csak.*, van ott egy pompás birtok!

— Van ott három is —bólintott az egyik abádszalóki ember —, azazhogy pompásnak inkább kettő, a harmadik még sántikál egy kicsit.

— Úgy, hát az a régi birtok, alighanem gazdát cserélt közben ? — töprengett Katánghy.

— Az ám, gazdát cserélt.

— Mekkora együtt az a három birtok?

— Tizennégyezer katasztrális hold.

— Sapristi, az nagyon szép.

— Szép, és gyorsan gyarapszik a vagyon —. magyarázta az egyik vendég. — Jelenleg meghaladja a hetvenmilliót.

Az öreg ur hüledezett a csodálkozástól. Nem tudta, hová tegye ezt az irdatlan számot, Inkább az emlékei közt kutatott:

— A név. . . Már nem emlékszem a notabilitá- sok nevére.

— Varjú Sándorra gondol a képviselő ur? — buggyant ki a Lenin Tsz elnökének neve az egyik abádszalókiból.

— Varjú... Varjú... Vajon melyik Varjú família ez? — ráncolta a homlokát Katánghy. — l'gy gondolom, nemes ember, nem?

—Az ám — hagyta rá a kérdezett —, igen nemes érzésű ember. Mindenki igen becsüli. Most hogy képviselőnek jelöltük, egyhangúlag elfogadta a választópolgárság.

— Az ám, választás... Mikor is lesz az ?

— Most februárban.

Kathánghy láthatóan izgatott lett. Kisvártatva előrukkolt a hirtelen támadt ötlettel:

— Atyámfiái, mi volna, ha én is fellépnék ezen a választáson?

Nagyot nézett a három abádszalóki ember, de a tisztelettudó illendőség visszatartotta őket a kacagástól is meg a fölényes elutasitástól is. Katánghy tüzbe jött:

— Úgy van fellépnék! Először is: ki emlékszik már a nevemre ?

— A nagy sokaság — jegyezte meg az az ember, akinek Katánghy a szemébe mélyedt. — Katánghy Menyus bácsi nevét minden iskolás gyerek tudja, szintúgy ismeri az élete folyását...

— Sebaj, annál jobb! — erősködött Katánghy.-— Úgy a hírnév csak előny. Elég már ebből a remeteségből. Olyan programmal állok én elő, hogy na!

— Mi volna az a program? — kérdezték a vendégek, már csak azért, hogy elüssék a kínossá vált percet.

— Lássuk csak — dőlt hátra az öreg ur —, lássuk először a gazdálkodást. Mert én igenis értek az okszerű gazdálkodáshoz, hiába csufondá- roskodott Mikszáth, mintha engem a kártyán meg a szoknyán kívül mi sem érdekelt volna. Ha jól emlékszem, azok ott elég sovány földek ugye?*

— Meglehetősen — hagyták helyben a szaló- kiak.

— No lám. Hát én majd teszek róla, hogy megjavítsák a termőtalajt. Eleinte csak kicsiben, majd aztán mind többet.

— Már eddig 700 holdat megjavítottunk —• szúrta közbe egyikük.

— Nofene. Hát mennyi most a búza átlagtermése Szalókon? Hat mázsa? Hét mázsa?

— Az utóbbi évek átlagában tiz és fél mázsa.

— Ha nem volna olyan becsületes képük, el sem hinném — tűnődött Katánghy. — No de van nekem egy régi eszmém. A gőzeke. Igen, gőzeke, gőzcséplő, mert a masina, abban van a fantázia. Én megígértem, hogy szerzek egynéhányat a falunak. Nos?

— Az már nem használatos — rázta a fejét a a szalóki deputáció. — A mi három birtokunk- kon van 35 traktor, 10 teherautó, 4 kombájn, 5 cséplőgép. . .

— Nem értem — csapott a térdére Katánghy — így aztán nem könnyű programolni! De hát jó emberek, ha ott ennyi a masina, nyilván nagyon leszorult a napszám! Igen, a napszám, de majd én teszek róla, hogy jócskán emelkedjék, legalább tiz-tizenöt krajcárral!

— Azzal kicsire mennénk mi, képviselő ur — jegyezte meg szelíden az egyik szalóki ember — Most évente 13,000 forint jövedelmet húz a birtokon minden ott dolgozó. Legtöbbet azok, akik Varjú Sándor keze alatt dolgozunk.

— De hát mi az'ördögből fizet ennyit az a birtok? — indult fel Katánghy.

— Hogy egyebet se mondjak, ez a gazdaság nemsokára évi 7000 disznót ad el. Vagyis két- ■annyit, mint ezelőtt pár évvel.

— Hihetetlen — motyogott az öreg ur. — De megálljunk, azért mégis lesz program! Majd én teszek róla, hogy orvosdoktor kerüljön a faluba! Ez csak valami?

— Már ott vannak és nemsokára központi orvosi rendelőt is építünk félmillióért. Szülőotthonunk, egészségházunk már van.

Nem engedett Katánghy a negyvennyolcból:

— De a közműveltség! Az a legfőbb! ígérem, hogy oskolát kap Abádszalók, ha mandátumhoz j uttat!

—Nemrég épült másfél millióért az uj is ko» Iánk, igy most már 26 tanteremben tanulnak a gyerekeink.

—Hát lopja a pénzt az a Varjú Sándor? —. diihödött fel az öreg.

— Nemigen, mert őrá akár a Dárius kincsét is oda bizhatnánk megőrzésre — igy a középs» szalóki ember.

— Még igy is megpróbálnám.. . És ha járdát csináltatnék, hogy ne kelljen a sárban lábalni? Vagy tán már az is van?

—.Mostanában 20 kilométernyi épült. Persze, ezt sem a képviselőnk építette, hanem a nép csinálta, ezt társadalmi munkának hívjuk manap» ság. Aminthogy a többi gyarapodás is az emberek kezétől ered.

Az öreg ur szemlátomást megroskadt. Elnémult, maga elé meredt. A szalókiak szedelőz- ködni kezdtek.

— Eljárt az idő, képviselő ur. . . Bizony, nagyon eljárt. Elmennénk engedelmével. Ami pedig azt a programot illeti...

Katánghy szomorkásán vágott a szalóki embed szavába:

— Elkésett már az, atyámfia. Látom, kendteket már az isten sem győzné programmal...

Horváth József

11 uj kenyérgyár kezdi meg az idén működését

Az ország sütőiparának általános fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatót Vokány Béla, az Élelmezésügyi Minisztérium Sütőipari Igazgatóságának vezetője.

A sütőipar feladatai az utóbbi évtizedben nagymértékben növekedtek, s ma már az ország lakosságának legalább 70 százalékát kell ellátnia nap nap után jó minőségű kenyérrel és péksüteménynyel — mondotta az iparigazgató.

Az ipar nagyarányú rekonstrukciója, illetve az uj kenyérgyárak, sütőüzemek épitésének átfogó programja 1960-ban kezdett megvalósulni. Az előző évek 20—30 milliójával szemben 1960-ban már 66 millió forintot ruháztak be a sütőiparba. Azóta is mindenekelőtt uj üzemek építését szorgalmazták, tekintve, hogy a régiek telepítése legtöbbször nem teszi lehetővé a korszerű munka feltételeinek megteremtését. A legutóbbi két évben több mint kétszázmillió forintot fordítottak: a sütőipar fejlesztésére, uj üzemek építésére.

A már megkezdett építkezések folyamatosan befejeződnek az idén. Február első napjaiban adták át a napi száz mázsa kenyér sütésére alkalmas, s egyben az ország jelenleg legjobban gépesített kenyérgyárát Kazincbarcikán. A közeljövőben megkezdi működését Tiszapalkonván egy 60, a Nógrád megyei Kálión egy 29, Szobon egy 60, Kaposvárott egy 100, Zalaegerszegen pedig ugyan csak 100 mázsa napi kapacitású uj sütőüzem. Még az idén további öt uj kenyérgyárat állítanak üzembe. Győrött felépül a napi 300 mázsa teljesítményű kenyérgyár, Salgótarjánban és Makón 100—100 mázsás, Balatonfíireden 50, Sellyén pedig egy 40 mázsás teljesítményre képes üzemet adnak át.

Több kenyérgyár rekonstrukciója is befejeződik az elkövetkezendő hónapokban. Ezek közé tartozik a napi 100 mázsa kapacitású püspökladányi Budapesten a Czabán Samu úti, a Szövetség utcai és a József utcai sütőüzem.

Ebben az esztendőben — mint az iparigazgató elmondotta -— a tervek szerint 110 millió forintot fordítanak a sütőipar fejlesztésére.

Budapesten tartotta első ütését a KGST tudományos kutatást koordináló munkacsoportja

BUDAPEST. — 1963. január 29-től feb. 1-ig Budapesten tartotta első ülését a KGST tudományos és műszaki kutatásokat koordináló állandó bizottságának munkacsoportja. A csoport a tagállamok tudományos kutatási tevékenysége ösz- szehangolásának elveivel, az együttműködés formáinak és módszereinek további tökéletesítésével foglalkozik.

A munkacsoport megvizsgálta, milyen előké- szüleíek szükségesek az egységes koordinációs terv összeállításához, amely a KGST- országok: tudományos és műszaki együttműködését összd- hangolja.

Az értekezlet baráti légkörben, a testvéri együttműködés és a teljes megértés szellemében, folyt le.

11_

ELKÉSETT PROGRAM