Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-07-19 / 28. (29.) szám
Thursday, July 5, 1962. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1! ízelítő a ** Remek és kezesbárány módján szelíden bámult ..rám - a gazember. — Hát akkor minden rendben van, .nemi Barátom öklével verte az asztalt: Hogyan bánjunk vele — Pesti humor — A vita egyre terjedt. — Ez most már mégis tűrhetetlen — mondták egyesek. — Türelemmel kell lenni — mondták mások. Az tizem hetenként megjelenő lapja, az Üzemi Szösszenet “Meggyőző szóval'’ cimü cikkében a következőket irta a dologról: “...Mindenekelőtt tekintetbe kell venni, hogy Csorba József, az 1-es műhely 18 éves dolgozója 18 éves, és ha valaki 18 éves, akkor úgy kell vele bánni, mint egy 18 évessel. Kétségtelen, hogy nem helyeselhetjük, hogy Csorba szórakozásból veri be a műhely ablakait, de itt meggyőző szóval kell meggyőzni Csorbát, mert ha Csorbát meggyőzik. akkor utána nem fogja szórakozásból beverni az ablakokat, mert már meg lesz győzve. Egyúttal azt is meg kell neki magyarázni, hogy pontosan jelenjék meg a munkahelyén, munkaidő alatt dolgozzék, a nőhet ne iitögesse különböző helyeken, az öregekkel pedig beszéljen tisztelettel, hiszen az öregapja is öreg neki. Akkor nem lesz semmi baj se!” A következő héten a lap a cikkel kapcsolatos leveleket közölte. “Olvastam a cikküket, minden szava igaz. Valóban meg kell győzni először Csorbát, es csak utána kirúgni. Mert ebből a csibészből nem lesz soha rendes ember, mert ez a gazember egy himpeller. Gőz Jenő, ablakmosó.” Néhány hónap múlva a mühelybizottság elhatározta, hogy csütörtökön megmossa Csorba fejét, mivel nem foglalkozik kellően a termelő munkával, amennyit pedig foglalkozik, az jobb lenne, ha nem tenné. A csütörtöki fejmosást azonban péntekre kellett halasztani, mert Csorba ezen a napon egyszerűen nem jelentkezett az üzemben. De nem jelentkezett pénteken sem, és ig.y szombatra tették az uj terminust. Végül is hétfőn sikerült megvalósítani a fejmosást, amit a bizottság vezetője igy fejezett be: — Reméljük, hogy a továbbiakban úgy viselkedsz, hogy meg legyünk veled elégedve. Akkor jó barátok leszünk. Egy etér tesz ? — Igen — felelte Csorba mosolyogva. — Egyetértek azzal, hogy maguk mindhárman öreg krampuszok, és hogy valaki mással szórakozzanak, ne velem. A Hangos Bemondó délben ismertette az esetet, és három meghívott dolgozó nyilatkozott a mikrofon előtt. — Km, km. . . — köszörülte a torkát egy érdes férfihang. — Ha nekem mondta volna azt. hogy mindhárman öreg krampuszok vagyunk, akkuién sem vágtam volna szájon, hogy az orrán csusz szón ki a műhelyéből, mert egy öntudatos dolgozó tudja, hogy megvan mindennek a módja. Meg lehet találni az útját annak is, hogy az ilyen mihaszna, tiszteletlen, lógós, fegyelmezetlen dolgozót simán eltávolítsák az üzemből. Az egész üzemet összehívták az ügy megbeszélésére. Csorba kijelentette, csak azért lesz jelen, mert éppen húszéves, születésnapja van, és egy kicsit, ünnepelteti magát. Az értekezletet az igazgató nyitotta meg, és átadta a szót az első jelentkezőnek. — Csak röviden akarok beszélni. . . — kezdte Benyák néni. — Halljuk, halljuk! — biztatta Csorba. — Én azt akarom csak mondani, mi is voltunk fiatalok, és úgy Ítéljünk meg egy fiatalt, hogy értsük meg, gyerekfejjel csinálja azokat a hibákat. — Bravó, bravó! — kiáltotta Csorba, és tapsolt. Az igazgató figyelmeztette, hogy tartózkodjék a tetszésnyilvánítástól, és megadta a szót a következő felszólalónak. —Mái- ne haragudjon meg, Csorba szaktárs — dadogta az idősebb ember —, de én bírálatot szeretnék gyakorolni. — Csak mondja, tata, nagyon szórakoztat — egyezett bele Csorba. — Szóval én nem értek egyet a viselkedésével. Általános kiabálás támadt, csak percek múlva tudott rendet teremteni az igazgató. — Az enyém a szó — mondta. — Itt okosan kell dönteni, mert egy emberről van szó. Elmondom, mit határoztam. Előre bocsátom, hogy nem tehetjük tönkre ezt az embert. A védők tábora tapsban tört ki. — Meg kell gondolnunk, mit teszünk. De — emelte fel a hangját — nem nézhetjük tétlenül .sem a fejleményeket! Most a másik tábor tapsolt. — Persze, nem rúghatjuk csak úgy ki az utcára ezt a fiatal embert! Ismét az első tábor tapsolt. — Azonban azt sem hagyhatjuk, hogy tovább rontsa a levegőt az 1-es műhelyben. Taps a másik táborból. — De biztosítjuk, hogy éppúgy dolgozhasson tovább, mint eddig. Taps az első táborból. — lla azonban továbbra sem becsüli meg magát . . . ! Taps a másik táborból. — Fizetését érintetlenül hagyjuk... , Taps az első táborból. .. .és áthelyezzük a 2-es műhelybe. Taps mindkét táborból. — Ez megbolondult — szólalt meg valaki, és Csorbára mutatott. Csorba a falnak dőlve nevetett. — Tényleg megbolondult — mondták többen. Csorba az igazgató felé fordult. — És — kérdezte döcögve a nevetéstől —, ha ott sem becsülöm meg magam? — Akkor áthelyezzük a 3-as műhelybe! — mondta keményen az igazgató. Csorba a hasát fogta. — És... és... — fuldoklóit a nevetéstől —, ha. . . ott... se?! — Akkor áthelyezzük a 4-esbe! — jelentette ki sziklaszilárdan az igazgató. Csorbának megroggyantak a lábai, és lecsúszott a fal mellé, úgy nevetett. Az emberek sajnálkozva állták körül. Úgy látszik, valóban megbolondult, vagy nem tudta mérlegelni helyzetének súlyosságát, mert még a földön is tovább nevetett. — Ha. . . ott., . sem. . . — csukladozott elkékiilt szájjal —, akkor... akkor áthelyeznek... az... ötösbe... ha ott sem... a hatosba!... Aztán a tizenkettesbe. .. a huszonnégyesbe... a harminchatosba. . . K. V. A rosszaság filozófiája Barátom felhevülten mesélte: — Nem bírok a fiammal. Rossz, szófogadatlan, csökönyös, mint a szamár. Mindent megpróbáltam — eredmény nélkül. Ma is annyira felidegesítettem magam vele, hogy 180-ra szökött a vérnyomásom. — Mit csinált" tulajdonképpen a gyerek? — kérdeztem. — Mit csinált? — sziszegett az elkeseredett apa. — Mit nem csipáit? Példának okáért: az anyja körömlakkjával mintákat festett a parkettre, hogy aszongya ilyen egy- modern, absztrakt padló. A szomszéd lakásra, ahol egy mérges öreglány lakik, kitett egy táblát: “Harapós kutya!” és igy tovább. — És te? — kérdeztem. — Te mit tettél ez ellen? Nem próbáltad megfékezni? — Hogy nem-e?... Mindent elkövettem. Kértem, könyörögtem, hogy fogadjon szót. Tovább komiszkodott. Azután eszembe jutott valami. így szóltam hozzá: “Fiam, most egy óra hosszat kedvedre komiszkodhatsz. Egyenesen megparancsolom, hogy komisz légy!” Kibuggyantak szeméből az öklömnyi könnyek: — És képzeld el, olyan lett, mint egy angyal. — De hiszen ez nagyszerű — örvendeztem. — Szívből gratulálok. De ő csak itatta az egereket: — Mi nagyszerű?... Hogy jó lett a gyerek? Mi ebben a nagyszerű ? Ez neked eredmény ?! — Hát nem azt akartad, hogy jó legyen, hogy abbahagyja a rosszalkodást ? — Igen! — csuklóit fel, és zokogva temette kezébe az arcát. — De mi a rosszalkodás ? kérdem én... Mert ha filozófiaikig a mélyére nézünk, akkor a rosszaság nem egy pozitív megnyilvánulás. hanem a priori negativ jelenség. A rosszal- kodás a szülői utasítás megtagadása. Igaz, hogy a fiam jól viselkedett, de csak attól kezdve, mikor ráparancsoltam, hogy rossz legyen. Attól kezdve azzal lett rossz, hogy jó lett. . . Érted? — Ahá. . . kezdem már nem érteni! — Hát idehallgass.. . Az az átkozott kölyök tovább gyötört. Csak ült akár egy mintagyerek, — Rendben? Mit képzelsz? Nekem nem lát szateredmények kellenek, barátom! Nem kirakal politika! A gyermek fogadjon szót. Ha azt mór dóm, hogy jó legyen — legyen jó. Ha azt mór dóm, hogy rossz legyen, legyen rossz. Engem n akarjon mégvesztegetni azzal, hogy illedelmes Nem fogom tűrni a jóságát, illetve a rosszaságát Holnaptól ráncbaszedem azt a gyereket. ' Néhány nap múlva barátom ragyogó arcca állított be. — Minden rendben. Sikerülni fog. Eddig 5( százalékos eredmény! — Jól viselkedik? — Azt még nem. De ha azt parancsolom, hog>: jössz legyen, úgy szót fogad, mint a pinty. . . Például egyszer kellett csak mondanom, és felrobbantotta a propán-bután palackot. A konyha leégett, de édes barátom, én olyan, de olyan boldog vagyok! —N. S. KÖZBEVETÉS Hoffmann meséi cim alatt Írtam a minap egy novellát, melyre a fenyegető levelek egész tömegét kaptam. Ezek a levelek három kategóriába sorozhatok: 1. Balerina-levelek. 2. Kasszirnő-levelek. 3„ Levelek ezután leleplezendő ideáloktól. A . balerina-levelek nekem nem imponálnak. Olyan közel nem ülök a baletthez, hogy lábbal elérjenek, s mig ők ezt a frázist, hogy ön majom két n-nel.és két j-vel Írják, igy: önn majjom, addig nyugodt vagyok, hogy nem vagyok majom. A kaszirnő-levelek már komolyabbak, ok azzal fenyegetnek, hogy mérget csöppentenek a kávémba s teám mellé rum helyett ciankálit tesznek. Ami csak azt bizonyítja, hogy ök még a romantikus iskolához tartoznak, s hisznek a méregben, tőrben, kötéllétrákban, éjféli párbajokban és más efféle szamárságokban. * A harmadik kategóriájú fenyegető levelektől nemcsak nem ijedek meg, hanem őszinte köszönettel vagyok értük, mert sok régen elfelejtett ideál jelentkezik, akik igy rám nézve a novella-írást megkönnyítik. (Heltai) Jaj, de meleg van! Még hivatalosan be sem köszöntött, de a nyár kis Ízelítőt küldött már. Kilencven fokos kánikula! Mi vár reánk júliusban?—augusztusban? Mi más, izzadás! Szenvedés, enyhülést keresés. Legalább a kedélyhangulatunkon könyithetnénk, hogy szellemben felfrissülve megküzdhessíink a nyomasztó meleggel. A “Magyar Remeirók“ éppen idejekorán jelent meg, hogy kedves olvasóinknak és barátainknak nyári örömöket nyújtson. Mint a kút, amelynek hüs vizéből akkor meríthetnek, amikor legnagyobb szükségük van rá, a “Magyar Remekírók” is annyi iiditő mosolyt és örömöt fog okozni, ahányszor fellapozzák. A legjobb magyar elmék sziporkázó ötletei a nyomasztó légnyomás helyébe a nyár virágait varázsolják az olvasók elé. Mint már elégj is tettük, ezen az oldalon is közlünk néhány mintapéldányt, amiket a könyvbe nem helyezhettünk el. Nemcsak a tartalma, de a könyv formai megjelenése is örömet fog okozni barátainknak, olyan szépen, olvashatóan nagy betűkkel mosolyognak vissza az oldalok, hogy a legrégibb nyugdíjasunk is félreteheti a szemüvegét. Amint látni fogják, a könyv előállításánál nem kíméltünk időt, erőt, technikát, kiadást. Dolgoztunk érte keményen, áldozattal. Szóval, áia volt. Ez azonban fel sem méri az élvezetet, amit nyújt. Olvasóink megértik, hogy a “Magyar Remekírók II. kötete” megjelentetésébe fektetett külön igyekezetét sajtónk érdekében is fejtettük ki. Ezzel fordulunk olvasóinkhoz és barátainkhoz, hogy lapunk nyár! megjelenését segítsenek biztosítani. Mi mindig hívei voltunk a kritikának és ma is azok vagyunk. Kérjük kedves olvasóinkat, mondják meg, hogy ez az erőfeszítésünk, amelyre a fent említett indokok késztettek bennünket— hogy “mosolyt varázsoljunk olvasóink arcára” és lapunk nyári megjelenését biztosítsuk, — megfelelő volt-e és érdemes volt-e megtenni. — ÍRJANAK PÁR SORT, BÁTORÍTSANAK BENNÜNKET a JÖVŐ MUNKÁLKODÁSAINKBAN! I