Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)

1962-07-19 / 28. (29.) szám

Thursday, July 5, 1962. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1! ízelítő a ** Remek és kezesbárány módján szelíden bámult ..rám - a gazember. — Hát akkor minden rendben van, .nemi Barátom öklével verte az asztalt: Hogyan bánjunk vele — Pesti humor — A vita egyre terjedt. — Ez most már mégis tűrhetetlen — mondták egyesek. — Türelemmel kell lenni — mondták mások. Az tizem hetenként megjelenő lapja, az Üzemi Szösszenet “Meggyőző szóval'’ cimü cikkében a következőket irta a dologról: “...Mindenekelőtt tekintetbe kell venni, hogy Csorba József, az 1-es műhely 18 éves dolgozója 18 éves, és ha valaki 18 éves, akkor úgy kell vele bánni, mint egy 18 évessel. Kétségtelen, hogy nem helyeselhetjük, hogy Csorba szórakozásból veri be a műhely ablakait, de itt meggyőző szóval kell meggyőzni Csorbát, mert ha Csorbát meg­győzik. akkor utána nem fogja szórakozásból be­verni az ablakokat, mert már meg lesz győzve. Egyúttal azt is meg kell neki magyarázni, hogy pontosan jelenjék meg a munkahelyén, munka­idő alatt dolgozzék, a nőhet ne iitögesse különbö­ző helyeken, az öregekkel pedig beszéljen tiszte­lettel, hiszen az öregapja is öreg neki. Akkor nem lesz semmi baj se!” A következő héten a lap a cikkel kapcsolatos leveleket közölte. “Olvastam a cikküket, minden szava igaz. Való­ban meg kell győzni először Csorbát, es csak utá­na kirúgni. Mert ebből a csibészből nem lesz soha rendes ember, mert ez a gazember egy himpeller. Gőz Jenő, ablakmosó.” Néhány hónap múlva a mühelybizottság elhatá­rozta, hogy csütörtökön megmossa Csorba fejét, mivel nem foglalkozik kellően a termelő munká­val, amennyit pedig foglalkozik, az jobb lenne, ha nem tenné. A csütörtöki fejmosást azonban péntekre kellett halasztani, mert Csorba ezen a napon egyszerűen nem jelentkezett az üzemben. De nem jelentkezett pénteken sem, és ig.y szom­batra tették az uj terminust. Végül is hétfőn si­került megvalósítani a fejmosást, amit a bizott­ság vezetője igy fejezett be: — Reméljük, hogy a továbbiakban úgy visel­kedsz, hogy meg legyünk veled elégedve. Akkor jó barátok leszünk. Egy etér tesz ? — Igen — felelte Csorba mosolyogva. — Egyetértek azzal, hogy maguk mindhárman öreg krampuszok, és hogy valaki mással szórakozza­nak, ne velem. A Hangos Bemondó délben ismertette az ese­tet, és három meghívott dolgozó nyilatkozott a mikrofon előtt. — Km, km. . . — köszörülte a torkát egy érdes férfihang. — Ha nekem mondta volna azt. hogy mindhárman öreg krampuszok vagyunk, akkui­én sem vágtam volna szájon, hogy az orrán csusz szón ki a műhelyéből, mert egy öntudatos dolgo­zó tudja, hogy megvan mindennek a módja. Meg lehet találni az útját annak is, hogy az ilyen mi­haszna, tiszteletlen, lógós, fegyelmezetlen dolgo­zót simán eltávolítsák az üzemből. Az egész üzemet összehívták az ügy megbeszé­lésére. Csorba kijelentette, csak azért lesz jelen, mert éppen húszéves, születésnapja van, és egy kicsit, ünnepelteti magát. Az értekezletet az igaz­gató nyitotta meg, és átadta a szót az első jelent­kezőnek. — Csak röviden akarok beszélni. . . — kezdte Benyák néni. — Halljuk, halljuk! — biztatta Csorba. — Én azt akarom csak mondani, mi is voltunk fiatalok, és úgy Ítéljünk meg egy fiatalt, hogy értsük meg, gyerekfejjel csinálja azokat a hibá­kat. — Bravó, bravó! — kiáltotta Csorba, és tap­solt. Az igazgató figyelmeztette, hogy tartózkod­jék a tetszésnyilvánítástól, és megadta a szót a következő felszólalónak. —Mái- ne haragudjon meg, Csorba szaktárs — dadogta az idősebb ember —, de én bírálatot sze­retnék gyakorolni. — Csak mondja, tata, nagyon szórakoztat — egyezett bele Csorba. — Szóval én nem értek egyet a viselkedésével. Általános kiabálás támadt, csak percek múlva tudott rendet teremteni az igazgató. — Az enyém a szó — mondta. — Itt okosan kell dönteni, mert egy emberről van szó. Elmon­dom, mit határoztam. Előre bocsátom, hogy nem tehetjük tönkre ezt az embert. A védők tábora tapsban tört ki. — Meg kell gondolnunk, mit teszünk. De — emelte fel a hangját — nem nézhetjük tétlenül .sem a fejleményeket! Most a másik tábor tapsolt. — Persze, nem rúghatjuk csak úgy ki az ut­cára ezt a fiatal embert! Ismét az első tábor tapsolt. — Azonban azt sem hagyhatjuk, hogy tovább rontsa a levegőt az 1-es műhelyben. Taps a másik táborból. — De biztosítjuk, hogy éppúgy dolgozhasson tovább, mint eddig. Taps az első táborból. — lla azonban továbbra sem becsüli meg ma­gát . . . ! Taps a másik táborból. — Fizetését érintetlenül hagyjuk... , Taps az első táborból. .. .és áthelyezzük a 2-es műhelybe. Taps mindkét táborból. — Ez megbolondult — szólalt meg valaki, és Csorbára mutatott. Csorba a falnak dőlve neve­tett. — Tényleg megbolondult — mondták többen. Csorba az igazgató felé fordult. — És — kérdezte döcögve a nevetéstől —, ha ott sem becsülöm meg magam? — Akkor áthelyezzük a 3-as műhelybe! — mondta keményen az igazgató. Csorba a hasát fogta. — És... és... — fuldoklóit a nevetéstől —, ha. . . ott... se?! — Akkor áthelyezzük a 4-esbe! — jelentette ki sziklaszilárdan az igazgató. Csorbának megroggyantak a lábai, és lecsúszott a fal mellé, úgy nevetett. Az emberek sajnálkoz­va állták körül. Úgy látszik, valóban megbolondult, vagy nem tudta mérlegelni helyzetének súlyosságát, mert még a földön is tovább nevetett. — Ha. . . ott., . sem. . . — csukladozott elké­kiilt szájjal —, akkor... akkor áthelyeznek... az... ötösbe... ha ott sem... a hatosba!... Aztán a tizenkettesbe. .. a huszonnégyesbe... a harminchatosba. . . K. V. A rosszaság filozófiája Barátom felhevülten mesélte: — Nem bírok a fiammal. Rossz, szófogadatlan, csökönyös, mint a szamár. Mindent megpróbáltam — eredmény nélkül. Ma is annyira felidegesítet­tem magam vele, hogy 180-ra szökött a vérnyo­másom. — Mit csinált" tulajdonképpen a gyerek? — kérdeztem. — Mit csinált? — sziszegett az elkeseredett apa. — Mit nem csipáit? Példának okáért: az anyja körömlakkjával mintákat festett a parkett­re, hogy aszongya ilyen egy- modern, absztrakt padló. A szomszéd lakásra, ahol egy mérges öreg­lány lakik, kitett egy táblát: “Harapós kutya!” és igy tovább. — És te? — kérdeztem. — Te mit tettél ez ellen? Nem próbáltad megfékezni? — Hogy nem-e?... Mindent elkövettem. Kér­tem, könyörögtem, hogy fogadjon szót. Tovább komiszkodott. Azután eszembe jutott valami. így szóltam hozzá: “Fiam, most egy óra hosszat ked­vedre komiszkodhatsz. Egyenesen megparancso­lom, hogy komisz légy!” Kibuggyantak szeméből az öklömnyi könnyek: — És képzeld el, olyan lett, mint egy angyal. — De hiszen ez nagyszerű — örvendeztem. — Szívből gratulálok. De ő csak itatta az egereket: — Mi nagyszerű?... Hogy jó lett a gyerek? Mi ebben a nagyszerű ? Ez neked eredmény ?! — Hát nem azt akartad, hogy jó legyen, hogy abbahagyja a rosszalkodást ? — Igen! — csuklóit fel, és zokogva temette kezébe az arcát. — De mi a rosszalkodás ? kérdem én... Mert ha filozófiaikig a mélyére nézünk, akkor a rosszaság nem egy pozitív megnyilvánu­lás. hanem a priori negativ jelenség. A rosszal- kodás a szülői utasítás megtagadása. Igaz, hogy a fiam jól viselkedett, de csak attól kezdve, mi­kor ráparancsoltam, hogy rossz legyen. Attól kezdve azzal lett rossz, hogy jó lett. . . Érted? — Ahá. . . kezdem már nem érteni! — Hát idehallgass.. . Az az átkozott kölyök tovább gyötört. Csak ült akár egy mintagyerek, — Rendben? Mit képzelsz? Nekem nem lát szateredmények kellenek, barátom! Nem kirakal politika! A gyermek fogadjon szót. Ha azt mór dóm, hogy jó legyen — legyen jó. Ha azt mór dóm, hogy rossz legyen, legyen rossz. Engem n akarjon mégvesztegetni azzal, hogy illedelmes Nem fogom tűrni a jóságát, illetve a rosszaságát Holnaptól ráncbaszedem azt a gyereket. ' Néhány nap múlva barátom ragyogó arcca állított be. — Minden rendben. Sikerülni fog. Eddig 5( százalékos eredmény! — Jól viselkedik? — Azt még nem. De ha azt parancsolom, hog>: jössz legyen, úgy szót fogad, mint a pinty. . . Pél­dául egyszer kellett csak mondanom, és felrob­bantotta a propán-bután palackot. A konyha le­égett, de édes barátom, én olyan, de olyan boldog vagyok! —N. S. KÖZBEVETÉS Hoffmann meséi cim alatt Írtam a minap egy novellát, melyre a fenyegető levelek egész töme­gét kaptam. Ezek a levelek három kategóriába sorozhatok: 1. Balerina-levelek. 2. Kasszirnő-levelek. 3„ Levelek ezután leleplezendő ideáloktól. A . balerina-levelek nekem nem imponálnak. Olyan közel nem ülök a baletthez, hogy lábbal elérjenek, s mig ők ezt a frázist, hogy ön majom két n-nel.és két j-vel Írják, igy: önn majjom, ad­dig nyugodt vagyok, hogy nem vagyok majom. A kaszirnő-levelek már komolyabbak, ok azzal fe­nyegetnek, hogy mérget csöppentenek a kávémba s teám mellé rum helyett ciankálit tesznek. Ami csak azt bizonyítja, hogy ök még a roman­tikus iskolához tartoznak, s hisznek a méregben, tőrben, kötéllétrákban, éjféli párbajokban és más efféle szamárságokban. * A harmadik kategóriájú fenyegető levelektől nemcsak nem ijedek meg, hanem őszinte köszö­nettel vagyok értük, mert sok régen elfelej­tett ideál jelentkezik, akik igy rám nézve a no­vella-írást megkönnyítik. (Heltai) Jaj, de meleg van! Még hivatalosan be sem köszöntött, de a nyár kis Ízelítőt küldött már. Kilencven fokos kánikula! Mi vár reánk júliusban?—augusz­tusban? Mi más, izzadás! Szenvedés, enyhülést keresés. Legalább a kedélyhangulatunkon könyithetnénk, hogy szellemben felfrissülve megküzdhessíink a nyomasztó meleggel. A “Magyar Remeirók“ éppen idejekorán je­lent meg, hogy kedves olvasóinknak és bará­tainknak nyári örömöket nyújtson. Mint a kút, amelynek hüs vizéből akkor meríthetnek, ami­kor legnagyobb szükségük van rá, a “Magyar Remekírók” is annyi iiditő mosolyt és örömöt fog okozni, ahányszor fellapozzák. A legjobb magyar elmék sziporkázó ötletei a nyomasztó légnyomás helyébe a nyár virágait varázsolják az olvasók elé. Mint már elégj is tettük, ezen az oldalon is közlünk néhány mintapéldányt, amiket a könyvbe nem helyezhettünk el. Nemcsak a tartalma, de a könyv formai megjelenése is örömet fog okozni barátaink­nak, olyan szépen, olvashatóan nagy betűkkel mosolyognak vissza az oldalok, hogy a legré­gibb nyugdíjasunk is félreteheti a szemüvegét. Amint látni fogják, a könyv előállításánál nem kíméltünk időt, erőt, technikát, kiadást. Dolgoztunk érte keményen, áldozattal. Szóval, áia volt. Ez azonban fel sem méri az élvezetet, amit nyújt. Olvasóink megértik, hogy a “Magyar Remekírók II. kötete” megje­lentetésébe fektetett külön igyekezetét sajtónk érdekében is fejtettük ki. Ezzel fordulunk ol­vasóinkhoz és barátainkhoz, hogy lapunk nyár! megjelenését segítsenek biztosítani. Mi mindig hívei voltunk a kritikának és ma is azok va­gyunk. Kérjük kedves olvasóinkat, mondják meg, hogy ez az erőfeszítésünk, amelyre a fent említett indokok késztettek bennünket— hogy “mosolyt varázsoljunk olvasóink arcára” és lapunk nyári megjelenését biztosítsuk, — megfelelő volt-e és érdemes volt-e megtenni. — ÍRJANAK PÁR SORT, BÁTORÍTSANAK BENNÜNKET a JÖVŐ MUNKÁLKODÁ­SAINKBAN! I

Next

/
Oldalképek
Tartalom