Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-12-06 / 48. szám
Thursday, December 6, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Akik figyelemmel kisérik az amerikai lapok pénzügyi oldalait, vagy ami azt illeti, a kongresz- szus adótörvény javaslati tárgyalásairól szóló jelen téseket, azok gyakran találkoznak e kifejezéssel: “profit squeeze”, ami magyarán kifejezve annyit jelent, mint “profitszorulás”. Meg kell mindjárt az elején jegyezni, hogy semmi kapcsolat nincs egyéb szorulásokkal, mint például gyomor és ehhez hasonló vagy ebből eredő szorulásokkal. Mi is tehát a “profit-squeeze”, azaz a “profit- szorulás ?” Elsősorban is — varázs-szó! Nagyobb varázsereje van, mint a tibeti “Om Nani Padme Hum”-nak, a latin “hokus pokus- nak”, vagy Ali baba bűvös lámpájának. De nem mindenki használhatja. Csak a nagy amerikai részvénytársaságok elnökei használhatják. Abban a percben, amelyben valamely nagy amerikai üzleti vállalat elnöke, vagy különösen ha a Gyáriparosok Országos Szövetsége (NAM), vagy a U. S. Chamber of Commerce elnöksége kiejti e szót, hogy “profitsqueeze”, akcióba lép az egész amerikai kormányzat, a pénzügyminiszter, a szenátorok, a képviselők s egy óriási szaruból any- nyi pénzt dütenek rájuk, amennyi csak beléjük fér. Mi a titka e szó varázserejének? Röviden ez: Az amerikai nagytőke a második világháború óta évről évre egyre nagyobb profitot vág zsebre. De minél több profitot halmoznak fel, annál nagyobbra nő az étvágyuk. íme a bizonyíték az amerikai kormány kereskedelemügyi minisztériumának saját adatai szerint : Az amerikai részvénytársaságok TISZTA PROFITJA az adók levonása után (de az utánpótlási tartalék [depreciation reserve] levonása előtt) a második világháború előtti évtized évi hat billiójáról 16 billióra szökött a II. világháború alatt, 31 billióra a koi'eai háború alatt, 51 billióra 1961- ben és az idén el fogja érni a fantasztikus 57—58 billiót! "t-... Csaknem tizszerak kora profitra dolgozik az amerikai nagytőke, mint a második világháború előtt! Amig az átlagos munkás bére legfeljebb kétszeresére, két és félszeresére emelkedett, addig a tőke profitja TÍZSZERESÉRE szökött! Meg van elégedve a nagytőke ezzel a profittal? Korántsem! Nem elég! “Profit squeeze”, kiáltják. “Szorul a profitunk!” És mi szorítja a profitot? Ilyen kérdést! “Hát a munkások bére egyre emelkedik”, szü- köl a nagytőkés “és ez kérem alássan erősen csökkenti a profitot. Meg a nyersanyag ára is emelkedik kéremalássan. így tehát kutyaszorítóban vagyunk. Szorul a kapca, azaz a profit.” “Alulról a nyersanyag ára nyom bennünket felfele, felülről meg a munkások bére nyomja a mi kis profitunkat lefelé! Segitség! Profitsqueeze!” És amikor kiejtik a bűvös szót, megy, fut rohan a kongresszus az enyhítő irraí. Mit gondol a kedves olvasó, miért adott a kongresszus a múlt nyáron 10 százalékos adócsökkentést a részvénytársaságoknak? Mert szorult a profit! És hasonlóképpen miért vonakodnak a népnek egészségügyi biztosítást adni? Úgy van, azért, mert nincs szükségük rája. Mert felveti őket a jómód! Mert a bérek emelkednek! Mert “csak” 5 és félmillió a munkanélküliek száma! így állunk a varázsszóval! De ez a varázsszó csak a gazdag részvénytársaságok számára hatékony. Az a munkás, aki nyakig el van adósodva, akit hat heti munkanélküliség a tönk szélére állíthat, azok, akik közjóléti támogatásra szorulnak ebben, a világ leggazdagabb országában és akiket a legmegszégvenitőbb, leglealázóbbb vizsgálatnak tesznek ki, mielőtt azt a nyomorult segítséget megadják nekik, a lakosság e része hiába mondja, hogy “profit-squeeze”, vagy “income squeeze”! Ezeknek a kongresszus, meg az állami és vá- .rosi honatyák lényegileg és gyakran nyíltan azt mondják, hogy “szégyeld magad, lusta vagy és lusta voltál, azért vagy abban a helyzetben, amely ben vagy.” És mindaddig azt is fogják mondani, amig az amerikai nép többsége öntudatra nem ébred, és oda nem mondja a telhetetlen nagytőkének, hogy elég!, mire neked hatvan billió dollár évi profit, amikor ebben az országban 5 millió munkás, családtagjaikat beleértve 20 millió amerikai önhibáján kivül szenvedi a munkanélküliség minden poklát, amikor másik tiz millió 65 éven felüli szorul hozzátartozói támogatására, akkor elég nektek 30, sőt 20 vagy 12 billiónyi profit is. A többit adjátok oda azoknak, akik testi vagy szellemi munkájukkal megteremtették azt a dolgozóknak ! Megjósoljuk, amikor ez meg fog történni, akkor nem fog kelleni rettegnünk az emberiség végpusztulását jelentő háborútól sem. Amikor az unió cserben hagyja legjobb tagjait A Waldorf-Astoria hotel munkásainak három szakszervezeti megbizottját elbocsátották állásukból, az úgynevezett “semleges” ipari döntőbíró engedélyével. A három megbízott a legöntudato- sabban és lelkiismeretesebben képviselte a hotel pincéreinek érdekeit, amikor május 13-án rövid munkaszünettel kényszeritették a hotel vezetőségét, hogy régen fennálló követelésüket teljesítse. A bankettpincérek azt kérték, hogy szűnjön meg a “tányérozás” a borravalóért, s ehelyett a hotelvezetőség fizessen nekik 12 százalékot abból, amit a bankettért kapnak. A munkáltatók a rövid sztrájk nyolc részvevőjét akarták elbocsátani, de a döntőbíró csak megrovásra Ítélte a többit. A munkásokkal történt megegyezés alkalmával a Hilton hotelvállalat al- elnöke és a bankett üzemrészleg vezetője Írásbeli ígéretet tettek, hogy nem folyamodnak megtorló intézkedéshez egyik munkás ellen sem. Ezt az aláírásukkal megpecsételt Ígéretet megtörték. A legszomorubb a dologban, hogy a szakszervezet elfogadta a döntőbíró határozatát, holott a Waldorf munkásai között nagy volt a felzúdulás. A Hotel Trades Council 6-os lokáljának vezetői a döntőbíró előtt tanúskodtak arról, hogy a munkások követelései igazságosak voltak és a hotelvezetőség állandó visszautasítása hozta létre a munkaszerződés szerinti jogtalan sztrájkot. A döntőbíró nem volt elnéző és a szakszervezet törvényesnek ismerte el a legaktívabb és legharciq- sabb tagjainak elbocsátását. A hotelvezetőséget nem éri büntetés azért, hogy a munkaszerződést nem tartotta be. Az elbocsátott munkásokat házi detektívek azonnal eltávolították a Waldorf épületéből. Ezek a munkások ki vannak téve annak, hogy az iparban nem találnak többé munkát, mivel feketelistára helyezik őket, mint harcos munkásokat. Bányászvélemény a választásoktól A bányászszakszervezet hivatalos lapja, a United Mine Workers Journal az országos választások után megjelent első számában (nov. 15) érdekes cikkben elemzi a választások jelentőségét. A folyóirat természetesen elsősorban a west- virginiai, pennsylvaniai és ohioi eredményekkel foglalkozik, ahol viszonylag legnagyobb a bányaipari munkások száma. Az a tény, állapítja meg a lap, hogy a demokrata párt ezekben az államokban számos fontos választást, köztük Ohio és Pennsylvania kormányzói választását elvesztette, annak tudható be, hogy Kennedy nem táltotta be azokat az Ígéreteket, amelyeket 1960-ban az elnökválasztási kampány alatt eme államok munkanélküliség által sújtott lakosságának tett. A Journal emlékezteti Kennedyt és a demokrata pártot arra, hogy West Virginia és annak csaknem 25 százalékban munkanélküli polgársága döntő szerepet játszott Kennedy elnökké választásában. Itt dőlt el ugyanis 1960 májusában, hogy ki legyen a demokraták jelöltje, Kennedy vagy Humphrey szenátor. Ez utóbbi, aki egyike a szenátus viszonylag liberális tagjainak, igen népszerű volt az állam bányászlakossága előtt, mert. következetesen támogatta a munkásjóléti törvényjaváslatokat. De végül, izgalmas előválasztási kampány után, mégis Kennedy győzött, mivel ünnepélyes ígéreteket tett minden gyűlésen, hogy ha elnök lesz, meg fogja oldani a munkanélküliek problémáját. Ez nem történt meg, állapítja meg a Journal. West Virginia munkanélküliség által sújtott területein ma több a munkanélküli, mint 1960 májusában ! A bányászok különösen haragudtak Kennedy abbeli intézkedéséért, amellyel az elnök csaknem korlátlan mértékben engedélyezte a külföldi fűtőolaj importálását. Ez természetesen csökkentette a hazai szén fogyasztását s ezzel párhuzamban a bányászok alkalmaztatását. Ugyancsak nagy volt West Virginiában az elkeseredés a demokraták külkereskedelmi törvénye miatt. Ez okozta Cleveland A. Bailey demokra- ta vereségét. Bailey nagy munkásbarátnak számított, de a törvényjavaslat mellett szavazott, mig a republikánus jelölt ellenezte. Ohióban és Pennsylvaniában ugyanezek a tényezők, a munkanélküliség és Kennedy beváltatlan ígéretei tették lehetővé.« reakciós republikánus Rhodes, illetve Scranton kormányzói győzelmét. Figyelemreméltó szavakban összegezi a lap a bányászok érzelmét: “őszintén reíméljiik, hogy az elnök végre le fogja venni szemeit Havannáról (Kubáról) és figyelmét a mi országunk népére fogja összpon- tositani, akik egy része kétségbeesett helyzetben várja segítségét.” Company-union sztrájkol PHILADELPHIA, Pa. — A Leeds & Northrup Company 63 éves történetében először a Philadelphiában és North Wales, Pa.-ban levő két üzemének összes alkalmazottja sztrájkba lépett. A 2,500 alkalmazott a Leeds & Northrup Employees Union, a társulat által megszervezett és kontrollált szakszervezet tagja, amelyhez az üzemvezetőségen és személyzeten kivül, a vállalat minden tagja tartozik. A munkaegyezmény október 27-én járt le és a munkások az uj egyezményben a munkamódszerek és munkairam kérdésében álli- tottak fel követeléseket. A sztrájkot ez a kérdés váltotta ki. HAZAI HANGULATOK NEW YORK. — Dr. Gordon E. McCallum, az Országos Közegészségügyi Szolgálat vezetője a Vegyi Gyárosok Szövetsége előtt beszélt az Egyesült Államok egyik nagy problémájáról, a vízrendszer szennyezéséről. A probléma nagyságának jellemzéséül elmondta, hogy az elmúlt évben 15 millió hal pusztult el a tisztátalan vizeinkben. ★ FORTH WORTH, Texas. — A Leonard’ Department Store 750,000 dollár költséggel földalatti vasutat épített, hogy a vásárlóközönséget magához csalja. A forgalmas főúton levő vegyes áruüzlet ingyen parkolást nyújt a külvárosiaknak egy mérföldre az üzlettől és onnan ingyen szállítja be őket a városba, egyenesen az üzletbe. ★ VALLEY STREAM, L. I. — A tanító néni eddig arany csillagot osztott ki a jól felelő nebulók között, de ezt most felváltotta a “trading stamp”. Most már megérti a kis elsőosztályos gyerek is, hogy miért kell neki megtanulni a leckét: 20 bélyeget kap érte, amelyek beváltási értéke 2 cent. Ezt aztán kis könyvecskébe ragaszthatja, mint valamikor régen a postatakarék betétjét, vagy odaadja a mamájának, aki az üzletekben kapja halomra a bélyegeket, amikor az állandóan emelkedő árakat.—amihez a bélyegek is hozzájárulnak — kifizeti a bevásárlásnál. Az ame rikai életmód ezen újabb hóbortja futótűzként terjed, s bár a jözaneszüek- tiltakoznak ellene, egész iparrá nőtt. Mint nemzeti jelenség, persze nem hagyhatja ki a gyermekeket. Enélkül nem alakulhatna ki nemzeti karakterük teljessége. ★ 1961-ben a balesetekből származó 90,000 haláleset közül 1,170-t fegyvergolyó okozott. Ezek a balesetek vagy a háztájon, vagy szórakozás, vadászás közben történték. A vadászidény beálltával a hatóságok figyelmeztették a 20 millió, vadászengedéllyel rendelkező egyént az országban, legyenek óvatosak fegyverükkel. ★ A THE OLD FARMER’S ALMANAC, egy 171 éves közlöny időjóslással is foglalkozik. Az 1963. kiadásában hideg és havas telet jósol. Az átlagos hőmérséklet 1.39 fokkal alul lesz a megszokott téli átlagnál. A hóesés főleg február, március és április hónapokban lesz túlméretezett. Az erősebb hideget december és január havára Ígéri. 5! MIRE J0 A “PROFITSZORULÁS”? ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!