Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)

1962-10-11 / 40. szám

AMERIKAI MAGYAR 9Zó — HUNGARIAN WORD LS Thursday, October IT, 1962 Levelek a Szerkesztőhöz Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükség szerű­en azonosak a szerkesztőség álláspontjával. — Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez. Visszaemlékezés az I. világháborúra Tisztelt Szerkesztőség! Az első világháborúból sok emlékem maradt meg, mert résztvettem abban több mint négy éven át. Ezekből az emlékekből próbálok néhá­nyat megosztani lapunk olvasóival. A hadüzenet után a magyar katonák nemzeti- szinti zászlókkal, színes pántlikákkal vonultak ki a kaszárnyákból, “megállj, megállj kutya Szer­bia, nem lesz tied soha Bosznia, mert a magyar nem enged, amig vére nem ered” dallal az ajku­kon. Kik voltak azok a magyarok, akikre ez a nóta vonatkozott? Nem a magyar munkások ka­tonafiai, hanem a grófok, bárók, hercegek és a többi munkásnyuzó hatalmasságokéi, akik az or­szág népét oktalanul háborúba sodorták. Ki bánta akkor, hogy az osztrák trónörököst eltették láb alól? Mégha magyar lett volna ez a Ferdinánd, de nem is volt magyar, még beszélni sem tudott magyarul, sőt a róla kerigő hírek sze­rint gyűlölte a magyar népet. De azéi't az oszt­rák császárság mellett magyar király is szeretett volna lenni, akárcsak az elődei. Alig akadt magyar munkás, aki a trónörökös meggyilkolása miatt krokodilkönnyeket hullatott volna, vagy még inkább harcolni kivánt volna. Az urak fiaiból kikerült katonatisztek azonban reájuk kényszeritették nemcsak a harcot, hanem a dalolást is. A lelkesedés azonban nem tartott valami sokáig. Amikor a harctereken megsebesült katonák ezreit kezdték a vonatok az országba visszahozni, s jöttek a hírek a sok halottról, se­besültről, az úri nők már nem szórták a virágo­kat a frontra menő katonaezredekre, mint az el­ső menetszázadoknál, hanem gyászban és félelem­ben éltek, akárcsak az egész ország népe. Kevés kivétellel majdnem minden házból hi­ányzott valaki; vagy a férj, vagy a fiú, sok he­lyen mindkettő, sőt voltak házak, ahonnan né­gyen is a harctéren küzdöttek. Már abban sem hittek az emberek, amivel a háború kezdetén biz­tatták őket, hogy a háború nem fog sokáig tar­tani, néhány hét alatt végeznek a szerbekkel; mert bizony a néhány hétből több mint négy év lett. A szerbeken kívül ugyanis majdnem egész Európa belekeveredett a háborúba, sőt az Egye­sült Államok is, amire nem igen számítottak az akkor még büszke osztrák-magyar hadvezetők. Minél tovább folyt a háború, annál veszélyesebb lett a magyar nép helyzete. A sebesült és elhulott katonák pótlására állandóan újakra volt szükség, s igy többször soroztak az országban. Előbb a 18 éveseket, azután azokat, akik békeidőben nem vol­tak jók katonáknak. A háborúban csak a sánták és vakok tudták elkerülni a szolgálatot, majdnem mindenkit “tauglich”-nak nyilvánítottak, még ak­kor is, ha a valóságban nem volt katonának való. Alig néhány hónapi kiképzés után máris vitték őket a harcterekre, úgyhogy az országban már csak az ötven éven felüliek és a 16—í7 évesek maradtak, akiknek el kellett végezni minden mun­kát, az asszonyokkal karöltve. Később, mikor már elég sok orosz hadifogoly volt az országban, ezek­kel némileg pótolták a munkáshiányt. Elvitték a templomokból a harangokat is, ágyút öntve belőlük, voltak rekvirálások, a ható­ság mindent elvitt a néptől, amit csak elvihetett: a gabonát, a padlásról a szalonnát, még a vászon- neműt is. Egyideig a kassai fogolytáborba voltam beoszt­va a hadifoglyok őrzésére. Minden másnap sza­badnaposok voltunk és gyakran bementünk a vá­rosba. Az állomással szemben lévő liget egyik ré­szén fényesen berendezett palota állott, egyik ol­dalán átlátszó üvegfalakkal, úgyhogy láthattuk, mi megy végbe odabenn. A palota mindig tele volt katonatisztekkel, magasrangu urakkal, akik ott lebzseltek, mulattak, pezsgőztek, mialatt a nép nélkülözött és szenvedett. Ezek nemhogy ha­zát mentek volna védeni, hanem mulatozás köz­ben várták, hogy a munkásnép harcoljon értük. Abban az időben még nem voltam elég érett ah­hoz, hogy ezt megértettem volna, vagy megbot- ránkoztam volna ilyesminek a láttán. Azt hittem, hogy ennek igy kell lennie. Csak később, 40 éves koromban ismertem fel az igazságot, amikor New Brunswickon egy munkástársam a kezembe adta az Uj Előrét. Sokat tanultam ebből az újságból, melynek minden betűje az igazságot hirdette és a munkásnép érdekeit tartotta szem előtt. Meg is rendeltem a lapot és igy lettem felvilágosodott munkásember. Amikor megszűnt, előfizettem az utána következő lapokra, s jelenleg is olvasója vagyok a Magyar Szónak. Az én tapasztalataim tanulságul szolgálhatnak azoknak, akik még min­dig nem értik meg, hogy a magyar nép ma már végetvetett a kizsákmányolásból élő, pezsgőt ivó urak hatalmának. Ezek az urak ma már nem tud­nák a magyar népet háborúba küldeni, hogy az ő részükre biztosítsa a henye, úri életet. Ez az úri társaság a második világháború vége- felé és utána kiszökött az országból, s mosf kül­földről űzi rágalmazó hadjáratát a magyar nép ellen, holott ez ma már pusztába kiáltó szó csu­pán, melyet elfuj a szél. Fűzi Steve A szemforgatók egységfrontja Tisztelt Szerkesztőség! Október 11-én ülnek össze Rómában a keresz­ténység kufárjai János pápa ösztökélésére. Vagy 3—4 ezer főpap, vagy helytartóik gyülekeznek a világ minden tájáról haditerveik megbeszélésére. 1870 óta nem volt a fekete reakciónak ilyen össze­jövetele, amelyre meghívást kaptak a pápasághoz nem tartozó keresztény gyülekezetek is. A polgári hírszolgálat szerint János bácsinak álmában született meg ez a nagyszerű gondolata a szaktársak meghívására. Az öregnek rossz ál­mai lehetnek, talán lelkiismeretfurdalások, talán * a Péter-fillérek aggasztják. No, de valami csak nincs rendjén. Az álmot tett követte és kiment a parancs. Tárgyalnak a korifeusok Az itteni nagy lap pár hónap óta oldalszámra foglalkozik a nagy eseménnyel és nem is önzet­lenül. Már azt kezdtem hinni, hogy valami szép uj imádságot fognak megszerkeszteni, vagy pe­dig a kifosztott öregek kórházi, meg orvosi ellá­tását fogják szorgalmazni. Szóval én is csak ta­pogatóztam. A következő lapszámban azután az amerikai baptisták egyik főkolomposa jött a se­gítségemre, s megmentett a további fejtöréstől. Ez az Edwin Dahlberg kijárta a magas iskolákat, igy latinul nevezi meg a konferenciát. Ugv mond­ja, hogy Ecumenical Council. Mivel én a magyar nyelv mellett csak angolul tudok, s mivel latin­ból nem igen tudok fordítani, az egészet a szerep­lőkből Ítélve, valamilyen bűnszövetkezetnek tar­tom, melynek főcélja a dolgozó szegény nép rab­szolgaságban tartása. Mr. Dahlberg, aki szintén bennfentes a dolgok­ban, mint egyik vezetője és volt elnöke á temp­lomok nemzeti bizottságának, kibökkentette a tér veket, amelyek a következők: A materializmus, kommunizmus, faji megkülön­böztetés, militarizmus, gengszterizmus’ megtár­gyalása. Hogy ezek a szemforgatók tényleg elle­ne lennének a gengszterizmusnak, a militarizmus- nak, vagy a faji megkülönböztetésnek, azt nem hiszem, ők árusították a bűnbocsátó leveleket pénzért a gyilkosoknak, rablóknak; ők áldották meg a fegyverekét a győzelemért, amely hatásos is volf. Az eredmény több mint 100 millió halott, árva és özvegy. A faji kérdés áldásai a napi ese­ményekben megnyilvánulnak. Hátra van még a materializmus, no meg a kommunizmus. Jajveszékel a papság, mivel a hívők sokat köl­tenek a saját személyükre, ahelyett, hogy a kere­setük nagyrészét nekik adnák, amivel ők a menny országba vezető utat egyengetnék. Itt van előt­tem Spellman kardinális képe, aki bizony nem úgy néz ki, mintha ecetes uborkán tengődne. Itt következik a legnagyobb bűn, a kommunizmus, amely minden baj okozója, mondják a lélekkufá- rok. 45 éve, hogy az orosz nép lerázta a vérszopó- it, amit azután több más nemzet is követett, köz­tük szülőhazánk is. Mivel én is magyar iskolába jártam, eszembe jut egy kis irás, ha jól emlék­szem Arany János Toldi Miklósából: Repül a ne­héz kő, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg? Ez az, ami aggasztja János pápát, Spellman atyát, Dahlberg urat, meg a többieket. Nem tar­tom magam bölcsnek, de hiszem, hogy az a bizo­nyos kő tudni fogja, hogy hol és mikor álljon meg. Amint az imádkozás nem állította meg a világháborúkat, úgy azt a bizonyos követ sem fogja'megállitani. Engem nem bántanak rossz álmok, én bízom a jövőben. Pika .1., Pa. KUBA AZ UJ RENDSZERBEN Az elmúlt esztendő úgy megerősítette Castro irányításával Kubát, hogy nem kell félniük egy újabb támadástól. Samuel Shapiro, a Michígani Egyetem történelemtanára látogatást tett Kubá­ban és azt írja, hogy amerre járt, önkéntes kato­nák álltak fegyverben minden utcasarkon, a köz­épületeknél, vasúti állomásoknál, stb. Azonkívül sok százezer felfegyverzett katona esküdött hű­séget hazája megvédésére. Szóval Castronak ka­tonailag nem okoz gondot a jövő, de annál na­gyobb probléma a gazdasági kérdés. Az utóbbi két évben, Ernesto Guevara bevallása szerint, a szocialista országok jóindulatú támogatása tette lehetővé, hogy fennakadás nélkül éljenek, habár szerényen, a kubaiak. A szovjet nyersolaj, a kí­nai rizs, a romániai kútfúró gépek, a csehszlovák teherautók, mind ajándékok, sokat, segítettek. Természetesen egy ország sem alapíthatja jövő­jét könyöradományokra, s Kuba alapjai is csak úgy lesznek biztosítva, ha képes lesz a legfonto­sabb élelmiszereket a saját határain belül előállí­tani. Az étkezés jelenleg nem bőséges, egyhangú, de elégséges. Az átlagos munkás jobban táplálkozik most, mint Guatemalában, Bolíviában, Haitiban, Peruban, vagy akár a mexikói falusiak. Tagadha­tatlan, hogy Kubában a régi rendszerben nagyobb mennyiségű élelmiszer volt felhalmozva az üzle­tekben, de a munkások képtelenek voltak megvá­sárolni. Ezzel szemben ma mindenki dolgozik, de nem éhezik. Ezt igazolja a most onnan visszaérkezett Hugh B. Hester, nyug. generális, aki levelet intézett a Progressive c. magazinhoz, s a következőket írja: Kubai látogatásommal kapcsolatban el vol­tam készülve arra, hogy egy kiéhezett, lerongyo­lódott népet fogok látni egy gazdaságilag tönkre­ment kommunista államban. Ezt a téves informá­ciót elindulásom előtt az amerikai újságokból me­rítettem. Igaz, hogy húsételek, tojás, tejtermékek a felnőttek’ részére adagolva vannak, méghozzá húsból egy és háromnegyed font hetenként. Ve­gyileg előállított tejet, zöldségfélét, gyümölcsöt, gyümölcslét, cukrot, kávét korlátlan mennyiség­ben lehet kapni. Meg kell jegyezni, hogy Castro miniszterei is az adagolási listán vannak. Meglá­togattam több munkahelyet, s mindenütt jól táp­lált embereket láttam. Az a meggyőződésem, hogy Kubában senki sem éhezik, sőt ellenkezőleg, az átlagos kubai jobban táplálkozik ma, mint bármi­kor a forradalom előtt, annak ellenére, hogy 40 éve nem volt olyan szárazság, mint az utóbbi két évben. Bár vannak problémák, melyek megoldás­ra várnak, teljes erővel haladnak a helyes utón a megoldás felé. Kuba nem rendőrállam, mint ahogy egyes la­pok írják — írja továbbá Hester. Szabadon jár­tam az országban, akárcsak Angliában, Francia- országban, vagy Svédországban. Kuba kormányá­nak minden vágya, hogy diplomáciai összekötte­tést létesítsen az Egyesült Államokkal. Nem kö­tötte le magát egy államnak sem, mondta Raul Castro,' külügyminiszter egy interjú alkalmával; a kubai kormány jó barátságban kiván lenni min­den országgal, s kölcsönös gazdasági összekötte­tésben. Minden vágyuk, hogy az Egyesült Álla­mokkal meg legyen az összeköttetés. Vajon miért ne lehetne ezt úgy megvalósítani, mint ahogyan Tito és a Szovjetunió együttműködnek. A Progressive-ból fordította: Schubert, Elsinore. " " ¥ v t/Cbi. T w RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA 1437 THIRD A VENEE, NEW YORK, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) Telefon: LE 5-8484 Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva A. A A A, i. A A A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom