Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-02-08 / 6. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 8; 1962 LL Találkozásunk magyar zenével Irta: E. H. NEUWALI) Az első magyar, akivel Malaga-ban találkoz­tunk, gimnáziumi tanár volt. A 40-es évek elején hagyta el Magyarországot, azóta angol, francia és német nyelvekre oktatta a spanyol ifjakat. A felesége spanyolul, franciául és svédül tanította annak a penziónak néhány vendégét, ahol mi is laktunk, — igy elég gyakori alkalom kínálkozott a találkozásra. Egy ilyen találkozás alkalmával említettük, hogy a kis kézi rádiónkkal nem tudjuk Budapes­tet “fogni”, ezért már régen nem hallottunk ma­gyar zenét. “Van-e itt zongora?” — kérdezte a tanár és igenlő 'válaszunk után már mentünk is az étterem melletti szobába, ahol állandó néma­ságra kárhoztatva állt egy meglehetősen ócska, de még használható zongora. A következő óra alatt aztán igazán volt ré­szünk magyar zenében. Ismerősünk a keleti aka­démián kívül, Budapesten a zene-konzervatóriu­mot is végezte és a tehetségesen előadott magyar zeneszámokat nemcsak mi, hanem a penzió többi vendégei is nagy élvezettel hallgatták. Malaga-ból Gibraltárba vitt az utunk, ahol ma­gyar zenét nem hallottunk, de valami más megle­petés mégis ért bennünket. A gibraltári kereske­dők között nagyon sok az indiai, akik ott vagyo­nos emberek lettek és hatalmas raktárakkal ren­delkező fényes üzleteket rendeztek be. Ilyen he­lyeken persze elsősorban indiai és angol áru­cikkekre számit az ember, ezért érthető volt meg­lepetésünk, amikor az egyik indiai üzlet kiraka­tában nylon harisnyákat láttunk ‘“Made in Hun­gary” felírással. Ezt a váratlan látványt, az uj magyar ipar kül­földi szereplésének első jelét, legalább olyan jól­eső érzéssel néztük, mint ahogyan Malaga-ban a magyar zenét hallgattuk. Gibraltár után Cadiz, Sevilla, Cordoba, Madrid és Zaragoza városokban semmi magyar vonatko­zású dologgal nem találkoztunk. Husvét hétfője Barcelonában, Spanyolország leggazdagabb váro­sában és legnagyobb kikötőjében ért bennünket. Itt, április 3-án, végre sikerült “fogni” a pesti Kossuth Rádiót. Este 8 és 8.30 között a Szovjetek küldöttségének üdvözlését hallgattuk a magyar nép felszabadulásának 16 éves fordulója alkalmá­ból. Utána magyar vezető emberek válasza követ­kezett és az ünnepélyt a “Fel, fel ti rabjai a földnek” vérpezsdítő dallamával fejezték be. Percekkel később a Kossuth Rádió Óbudára, a Hármas Határhegyre és néhány más ismert he­lyen levő vendéglőbe “vitt” bennünket, ahonnan elsőrendű cigányzenekarok utánozhatatlan csen­gésű dallamai töltötték be a barcellonai szálloda kis szobáját.. . A spanyol, francia és olasz Riviérán át Genoa, Pisa, Róma és Nápoly következett. Azt mondják, hogy a világ három legszebb fekvésű kikötője a nápolyi, a halfai és a rio-de-janeirói kikötő. Ben­nünket az a szerencse ért, hogy a hajó, amely Iz­raelbe vitt, Nápolyból indult és Haifába érkezett, így a három legszebb kikötő közül egy csapásra kettőt megláttunk és megállapítottuk, hogy a mexikói Acapulco-öböl óta ilyen megkapó lát­ványban nem volt részünk. A török hajó, amely Marseilles és Haifa között bonyolította le a Földközi-tengeri forgalmat, a nagy óceánjáró hajókhoz hasonlítva csak amolyan kis ladik volt. Nagyon egyszerű, elég régi, 7,000 tonnás hajócska volt, amelytől mindenki eltaná­csolt bennünket. A török hajók piszkosak — mon­dották, — és az étel ehetetlen. Mégis ezt a hajót választottuk, egyszerűen azért, mert ez volt a legolcsóbb. Elkészültünk a legrosszabbra, de — úgy gondoltuk —, ha más kibírja, mi is kibírjuk négy napig. Az első kellemes meglepetés mindjárt Nápoly kikötőjében ért, hol második osztályra szóló je­gyünkkel, ragyogóan tiszta, kényelmes első osz­tályú kabinba helyeztek el. Két ágyas, elég tá­gas kabin volt és ami a fő: saját fürdőszobánk­kal. A kellemetlen meglepetés a hajó indulása után ért. Ebédre a második osztályú étterembe men­tünk, amely túlzsúfolt volt, levegőtlen volt és ahogyan az ételt az ember elé lökték, tiz napi el- lis-islandi “vakációmra” emlékeztetett. Váloga­tás nem volt, azt kellett enni, amit odalöktek. A mellettem ülő angol fiatalember meg is jegyezte: “Ha vegetáriánus vagy, akkor négy napig éhez­ni fogsz!” Az ebédet otthagytam, mert attól tartottam, hogy a hánykolódó tengeren ez az étel engem is hánykolódásra fog bírni. A négynapi éhezéstől azonban a feleségem leleményessége mentett meg. Rögtön megállapodott a fő-stuarttal, aki napi egy dollár ráfizetés ellenében az első osztályú étte­remben helyezett el bennünket. Persze az ő te­nyerét is meg kellett kenni amerikai dollárokkal, de a különbség minden pénzt megért. Attól kezdve nemcsak első osztályú kabinban aludtunk, hanem első osztályú étteremben is ét­keztünk, amely kifogástalanul tiszta, jól szellő­zött volt és az étlapon minden szerepelt, ami jó és finom, — beleértve friss főzelékeket és gyü­mölcsöket is. Mindennek tetejébe, délben és este még zene is volt. A három tagú “zenekar” néhány klasszikus számtól eltekintve, állandóan magyar zeneszá­mokkal szórakoztatta a vendégeket. Próbáltuk el­találni, hogy a három közül melyik magyar. Vá­lasztásunk a hegedűsre esett, mert olyan érzés­sel húzta a szívhez szóló magyar dalokat, ami­lyenre csak magyar képes. A kiválasztott “honfitárssal” beszélni szeret­tünk volna és a második napon meg is kérdeztük, hogy a három zenész közül melyik magyar? Meg­kaptuk a választ: a három tagú zenekarban az egyik TÖRÖK, a másik ÖRMÉNY, a harmadik pe­dig — OROSZ! Egész utunk folyamán és útban visszafelé ugyanazon a hajón, azért változatlan élvezettel hallgattuk a magyar zenét... Legközelebbi találkozásunk magyar zenével Ve­lencében volt, a felejthetetlen Szent Mark téren. Három zenés kávéház van ezen a téren és június­ban, amikor ott voltunk, a vendégek a kávéházak előtt, a téren felállitott asztaloknál ülnek. A ze­nekarok ugyancsak a ’szabad ég alatt felállitott dobogón játszanak minden este, kivéve, amikor a város szimfonikus zenekara hangversenyezik a tér közepén. •A három kávéház közül ottlétünkkor csak egy volt népszerű. Amig a másik kettő előtt, csak itt- ott ült egy-egy vendég, addig a harmadik állan­dóan zsúfolva volt. De ezenkívül, a turisták és a velenceiek százai még az asztalokat is körülállták és KÍVÜLRŐL hallgatták a zenét, bizonyára az­Tragikus és megrendítő katasztrófa történt január 27-én este fél tízkor a Nógrádi Szén- bányászati Tröszt mizserfai vállalatának lej (ak­nájában. Az alapvágat végén felrobbant a hirte­len betörő, nagy tömegű bányalég (metángáz), amely nyolc ember életét oltotta ki. Hogyan történt a súlyos szerencsétlenség? A lejtakna I. osztályú sujtóléges üzem, ami azt jelenti, hogy nem metános. A veszélyes gáz itt eddig csak igen ritkán je­lentkezett, és akkor is jelentéktelen, robbanásra képtelen mennyiségben. A bánya műszaki személyzete, amely rendsze­resen, minden műszakban ellenőrzi a munkahe­lyek levegőjét, 1961-ben mindössze két alkalom­mal észlelt metángázt, akkor is a szénmező más részen. S mert a bánya sujtólég szempontjából I. osz­tályú üzem, a munkások nyílt lángu karbidlám­pát használnak, de a csapatok vezetői kötelesek magukkal vinni a Dawy-féle biztonsági lámpát is amely a metángáz mérésére, annak a levegőben való kimutatására alkalmas. A szombati műszak is a szokásos módon kezdő­dött. Délelőtt Kovács János bányamester és az üzem aknászai végigjárták a munkahelyeket, el­lenőrizték a termelés menetét, elvégezték a szük­séges méréseket; semmiféle rendellenességet nem tapasztaltak. Metánnak ekkor még nyoma sem volt. A délutáni műszak időben váltott, és mindenki elfoglalta helyét. Este fél tiz körül hat­van ember tartózkodott a bánya mélyén. A VII. alapvágatot Gecse István vájár csapata hajtotta. Két munkahelyen dolgoztak: az egyiken Gecse István, Szalai Imre vájárok és Tajti József szál- litócsillés, a másikon Krauszider András, Szabó Barnabás vájárok. Papp Gergely és Pócsa Bar­nabás csillérek tartózkodtak. Fodor István villanyszerelő ezekben a percekben éppen a va- járcsapat felé tartott. Pontosan fél tízkor az akna külszíni felvigyá­zója, Gecse Balázs léglökést érzett az aknából, majd látta, hogy sürü füst tör a felszínre. Azon­nal a telefonhoz rohant és mindezt jelentette Jó- zsa Pál főmérnöknek, Bot László diszpécsernek és Kovács bányamesternek, akik késlekedés női­ért, mert a fagylaltért, a sörért, a süteményekért és “eszpresszókért” számított összegeket akarták igy megspórolni. Ennél a népszerű kávéháznál minden este sok százra menő tömeg tolongott. Mindjárt az első este megállapítottuk, hogy a siker titka csak egy lehet: a ZENEKAR, amelyik olyan lelkesen—majdnem azt mondhatnám papri­kásán —, húzta a magyar népdalokat, hogy a legjobb cigányzenekarral bátran versenyezhe­tett volna. És amikor a “prímás” a “Csak egy kislány van a világon” szólóját játszotta, — biz­tosak voltunk abban, hogy itt aztán nem téved­hetünk: ez a hegedűs olyan tőről metszett ma­gyar, mint a hortobágyi csikós, vagy a szögedi halpaprikás. Persze meg kellett tudnunk a valóságot és ze­ne-szünet közben bemutatkoztunk a “prímásnak”. Gratuláltunk a művészi játékhoz, a zenekar nagy sikeréhez és megkérdeztük, hogy “ugye magyar, mert hiszen ahogyan ő huzza a fülbemászó és talp alávaló zenét, úgy csak magyar tud játszani.” Itt is megkaptuk a választ: A “prímás” velen­cei bennszülött és az egész bandában nincs egyet­len egy magyar. .. Azért játszik magyar zene- számokat, mert ő maga kedvelője a magyar ze­nének és mint az eredmény mutatja: a velenceiek is azért tolonganak százával ebben a kávéházban minden áldott este, hogy magyar zeneszámokat hallgassanak, a magyar zenét tapsolják. Egy héttel később Bécsben már nem lepett meg az, hogy akárcsak Párizsban, az utcai hirdető oszlopokon itt is magyar zeneszerzőket, magyar dirigenseket hirdettek és a kellemes “Stadt Park” kávéházban, a délutáni zeneszámok felváltva Strauss-keringők és magyar népdalok voltak. Utunk további részén gyakran gondoltunk azok ra a helyekre, amelyeket kétszeresen kellemessé tettek találkozásaink a magyar zenével. Vissza­gondoltunk a Balaton mellől is, amikor a keszthe­lyi nagyszálló éttermében esténkint csapnivalóan rossz jazz-zenét kellett végigszenvednünk. És visszagondoltunk budapesti estéken is, amikor az Emke kávéházból és a Baross-vendéglőből ugyancsak fülsértő jazz-muzsika elől kellett me­nekülnünk. Még szerencse, hogy egy-két helyen azért ta­lálkoztunk magyar zenével, még — Magyaror­szágon is! kül Riasztották a bányamentőket és a helyszínre siettek. Ekkorra már kitámolygott a bányából harmad­magával Holló Sándor szállitócsillés, akit a lég­nyomás Szarvas Lászlóval és egy másik csillés­sel együtt az ácsolathoz taszított. Ketten köny- nyebb sérülést szenvedtek, harmadik társukat az ijedtségen kivül semmi baj sem érte. ők a robba­nás középpontjától mintegy 400 méterre voltak. A főmérnök és az időközben odaérkezett tröszti főmérnök azonnal intézkedtek, és a dolgozókat a bánya rögtöni elhagyására szólították fel. A rob­banás olyan erejű volt, hogy mindenütt éreztette hatását, és a dolgozók azonnal megkezdték a munkahelyek elhagyását. Amikor az üzem vezetősége a bányából kiszál­lókat számba vette, kiderült, hogy nyolc bányász hiányzik. A megérkezett mentőcsapat, amely félórával a robbanás után megkezdte a mentést, behatolt a jelzett bányarészbe, hogy felkutassa és felszínre hozza a lent maradottakat. Először Fodor Ist ván villanyszerelőt találták meg, majd a többi hét embert, sajnos, mindnyájukat élettelenül. A bánya, a tröszt, a minisztérium, a műszaki és a bányamüszaki felügyelőség és más szervek szakemberei azonnal megindították a vizsgála­tot a szerencsétlenség okának kiderítésére. Az orvosok megállapították, hogy a robbanás közelében dolgozó két bányász halálát a metán- robbanás okozta; testük több mint kétharmadát súlyos égési sebek borították. A többieket a rob­banás következtében fellépő oxigénhiány és szén- monoxid ölte meg. A hirtelen nagy erővel betörő metángáz, szénmonoxid, szénsáv és kénhidrogén ellen semmiféle mentőkészülék nem használt vol­na. A robbanás és a gáz az embereket menekülés közben ölte meg. A szerencsétlenség színhelyének környékét le­zárták. Most ott csak a bányamentők dolgoznak. Helyreállítják a gátakat, irányítják a szellőztetést meggátolják a további omlást, szivattyúkat sze­relnek be a vai'ható víz ellen stb. A műszakiak pedig tovább vizsgálják a tragikus szerencsétlen­ség körülményeit, hogy elejét vehessék esetle­ges újabb alattomos gázömléseknek. , ^MIMWMAMVUWWUUWMMAMMAMMWMeAMVMMWWMWUWWWMAMWUUVMMWWWMAA.VUMMWWMM SÚLYOS BÁNYASZERENCSÉTLENSÉG MfZSERFÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom