Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-04 / 1. szám
Thursday, January 4, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 • 312 X 2 \ =289340% +2309801 /3982+34050=898 % 9472 • ! A SZÁMOK BESZÉLNEK! írja Eörsi Béla | • 3l2X2i=289340%+2309801/3982+34050=898' ,9472* * Az amerikai dolgozó nő Az egyik amerikai legenda szerint egy országban sincs olyan jó dolga a nőnek, mint az Egyesült Államokban. Talán fennáll ez a feltételezés az előkelő városrészek asszonyaira, bár azoknak az élete sem irigylésreméltó, ha közelebbről vizsgáljuk. De a nőt határozottan kegyetlen, .hideg szél éri, amikor kénytelen a munkapiacon megjelenni, még akkor is, ha főiskolai végzettséggel rendelkezik. A férfi társadalom erősen küzd ősi pozíciójáért és a tanult nőt is olyan foglalkozásokra szo- ritja, amelyeket a férfi a kisebb jövedelem miatt, vagy az előrehaladás reményének hiányában, nem hajlandó elvállalni, vagy pedig olyan hálátlan foglalkozásra, mint pl. a tanítás és betegápolás. Az egyetemek orvostanhallgatóinak csak 2—3 százaléka nő és a tudományos pályákról majdnem teljesen kizárják a nőket. Pl. a két legjobb műegyetemünk (M.T.I. és Oal. Tech.) csak férfiakat vesz fel hallgatói közé. Az egyetemek tanári pozícióit szintén csak férfiaknak adják, még pedig azzal a kifogással, hogy a férfi családot tart fenn, vagy háborús érdemei vannak. Viszont a rosszul fizetett laboratóriumi, technikusi, ápolói és tanítói állásokat szívesen adják a nőnek, mert ezen a téren a fizetés az átlagos szakmunkás bére alatt van. A dolgozó nők helyzete azonban a legrosszabb a mezőgazdaságban és az iparban. A mezőgazdaságban Hazánkban a mezőgazdasági munkások élnek a legalacsonyabb színvonalon. Éppen ezért ebben a munkakörben főleg bevándorolt s néger munkásokat találunk. A mezőgazdasági munka rossz bérezése miatt kénytelen az egész család dolgozni, még a kis gyermekek is. így azután ezek a gyermekek legfeljebb 4 hónapot járnak évente iskolába. A tiz órai napi munka elég gyakori a mező- gazdaságban. Kaliforniában próbálnak ezen a helyzeten változtatni, de eddig csupán 28,000 (2től 16 éves korig) gyermek élvezi ennek hatását, a 12 éven felüliek helyzete még nem sokat változott és az úgynevezett “teen-ager”-ekről (serdülő fiuk és leányok) egyáltalán nem történt gondoskodás. Ezekután nem meglepő, hogy a mezőgazdasági munkásgyermekek közül olyan kevés jut el a középiskoláig (high school). Egy Kaliforniában meg tartott munkáskonferencia megállapítása szerint a mezőgazdaságban alkalmazott nő áll a társadalmi létra legalacsonyabb fokán. Sokan azt hiszik, hogy a ’30-as évek folyamán fennálló és John Steinbeck hires könyvében, a Grapes of Wrath-ben olyan kitünően lefestett depressziós helyzet a mezőgazdaságban már megszűnt. De akik a munkásnök helyzetét tanulmányozzák, tudják, hogy a helyzet nemhogy javult volna 1930-hoz képest, hanem sok esetben visszaesés észlelhető. Az iparban Az ipari munkásnők legnagyobb részének egyben a háziasszony és anya szerepét is be kell töltenie. Kora reggeltől késő estig robotol, ő az első aki reggel felkel és az utolsó, aki este lefekszik. Közben gondoskodnia kell családja ellátásáról, a gyermekek iskolába juttatásáról, a bevásárlásról, a mosásról és vasalásról, miközben hozzá kell segítenie férjét a kenyérkereséshez. Amikor eljön a hétvége, akkor itt van a nagytakarítás, a nagy bevásárlás. Kérdezhetjük, mikor jut hozzá ez a proletár asszony, az annyira irigyelt amerikai nő, hogy haját, körmét ápolhassa, vagy önképzéshez és egy kis szórakozáshoz is legyen ideje. Tizenhét millió asszony kénytelen dolgozni ma az Egyesült Államokban a férj elégtelen jövedelme és a bizonytalan munkaviszonyok következtében. Több mint felének (8 millió) kisgyermeke van. A proletárnó már nem remélheti, hogy házasság által megszabadul a bél-munkától, sőt sok férjes asszony, aki a gyermeknevelés éveiben odahaza maradt, később ismét munkát vállal. Sokan már a rövid szülési munkaszünet után visszamennék dolgozni, pedig melyik anya hagyja kisgyermekét szívesen idegen kezekben? A könyvek és filmek cinikus szerzői állítják be úgy az amerikai hő helyzetét, mintha az irigylés- remélté volna és nem lenne hozzá hasonló az egész világon. Holott a valóság egészen más. HAZAI HANGULATOK “THE SPIRIT OF 1776”. Joseph R. Longacre Jr. kaliforniai ügyvéd, ismert republikánus, megtagadta a megkövetelt hüségeskü aláírását, amikor kinevezték az Orinda kerületi tűzoltó bizottság vezetőségébe. A hüségeskü igv szól: “Nem támogatom és nem leszek tagja olyan politikai pártnak vagy másféle szervezetnek, amely támogatja az Egyesült Államok, vagy az állam kormányának erőszakos megdöntését.” I.ongacre kijelentette, hogy fenn akarja tartani magának a lázadás jogát egy esetleges totalitáris kormánnyal szemben és utalt az ország megalapítóira, akik éltek ezzel a joggal az elnyomó angol gyarmati kormánnyal szemben. “1776 szelleme engem is hasonló eljárásra fog késztetni” — mondotta. Eljárásával Mr. Longacre egy másik republikánus elgondolását követte, aki ezt mondta: “Ha elégedetlen a létező kormányzással, a népnek joga van módosítani azt, vagy felkelni ellene és megdön- teni.” Ez az idézet Abraham Lincolntól származik. • A LANDRUM-GRIFFIN munkásellenes törvény költséges óvadék letételére kötelezi a szak- szervezetek tisztviselőit, biztosítékul, hogy nem követnek el lopást vagy sikkasztást. A Christian Science Monitor, ismert konzervatív folyóirat statisztikát közölt, amelyből kitűnt, hogy mig az unió tisztviselők között az ilyen bűntett elenyésző, addig a bankárok között nagyon is gyakori. Az óvadék kötvényekért felszámított költséget leszállították 1960-ban, mert egyetlen feljelentés sem történt szakszervezeti tisztviselő ellen. Ezzel szemben, ugyanazon idő alatt 1,711 bankcsalási ügyben indult eljárás. Ezek között 152 bankigazgatót vádoltak lopással és sikkasztással. 135 bankigazgató kapott már börtönbüntetések mert saját bankjukból loptak nagyobb összegeket. • JEZSUITA pap vádolja “gondolat irányitás”- sal az amerikai központi és állami kormányzatokat. Talán a hidegháborús kijelentések, vagy az óvóhely-demagógia bántja Isten jámbor szolgáját? Nem, dehogyis, hanem az, hogy az iskolák megsegítésére vonatkozó törvényjavaslatok (amiket még nem fogadtak el), hatálya alól kirekesztik az egyházi vezetés alatt álló iskolákat. Ezt az ország alkotmánya teszi kötelezővé, amely kimondja, hogy a kormány közpénzekből nem támogathat egyházi intézményeket. A jezsuita azonban igy állítja be a kérdést: “Gazdasági nyomással kényszerítik a gyerekeket, hogy alávessék magukat az állami iskolák vallásos és filozófiai irányításának. . . ahol a világi nevelés képezi a megalapított vallást.” Ezt mondja Rév. Virgil C. Blum, a Marquette University politikai tudomány tanára. El szeretné feledtetni egy másik jezsuita pap (neve nem jut eszünkbe) kijelentését, aki azt mondta, hogy “csak hat évre bízzátok ránk a gyermekeket és gondolkodásuk egész életükre meg lesz alapozva.” . .KÉT VÁLLALKOZÓ szellemű amerikai leány kannázott “valódi londoni ködöt” árusít amerikai turistáknak, 35 centjével kannánként. Marge Binder és Bibs McAgon, akik egy Angliában levő amerikai légierő támaszpont személyzetének szórakoztatását irányítják, akkor eszméltek erre a kifizetődő lehetőségre, amikor egy barátnőjüktől befőttes üvegben “wisconsini friss levegőt” kaptak ajándékba. Ha Wisconsinból friss levegőt lehet, küldeni, miért ne lehetne Londonból ködöt vinni Amerikába, Eddig 8,000 kannával adtak el hazatérő amerikaiaknak. • WASHINGTON állam nem volt képes jelentkezőt találni egy hirdetett állásra, az országut- épitési hivatal Seattle-i irodájának információs osztályába, mert az állandó állás egyhavi fizetését a költségvetés 514 dollárra korlátozta. Erre felvettek részidőre egy tájékoztató tanácsadót KÖNYVSZEMLE A TITOK TITKA Figyelemreméltó könyvszemle jelent meg a N. Y. Times dec. 24-i számában C. P. Snow angol tudós és regényíró tollából, akinek egyik írását a “Tudósok felelőssége” cim alatt a Magyar Szó is közölte az év eleje táján. Mr. Snow ezúttal honfi- és tudóstársa A. L. Rowse, most megjelent könyvét ismertette, melynek cime: “Appeasement” és témája Chamber- lanék és az angol nagytőke hitler baráti politikája. Rowse részletesen elemzi a harmincas évek politikáját Angliában. Szerinte az akkori angol kormány vezető politikusai mind igen tehetséges, müveit emberek voltak. Az amerikai politikát annyira jellemző korrupcióval nem lehetett egyi- kőjüket sem vádolni. És mégis, csaknem minden egyes politikai lépésük, döntésük hibás, csaknem végzetesen hibás volt. Vezető pozícióban lévő embernél — de alapjában véve csaknem minden ember esetében —■ elkerülhetetlen, hogy időnként ne kövessen el hibát. De — állítja Rowse — a harmincas évek angol államférfiai esetében a hibák nem a kivételes esetek voltak. A helyes döntések voltak a kivételek. És most érkezünk a könyvszemle legérdekesebb és legfontosabb részéhez. “Miért voltak ezek az emberek — teszi fel Snow a kérdést — ily csaknem végzetesen hibásak? Attól tartok, hogy a legmélyrehatóbb válasz az, amit Rowse ad e müvében. ‘Ezek az emberek nem hallgattak a (baloldal) figyelmeztetésé- i’e, mivel nem akartak hallgatni rá. És nem gondolkoztak logikusan, mivel végzetes zavar volt a fejükben társadalmi rendjük (értsd: osztályuk) és hazájuk érdekei között. Magától értetődőleg a nyilvánosság a nagyközönség előtt ezt soha nem vallották be nyíltan, mi több, talán még önmaguk előtt, lelkűk mélyén sem. De kommunistaellenesek voltak és ez megkötötte kezüket a nagyobb közvetlen veszéllyel, a hitleri Németországgal folytatott politikájukban.” Rowse könyve és Mr. ;Snow könyvszemléje e mondattal véget ér. De e sorok írója úgy érzi, s úgy Mr. Rowse, mint Mr. Snow, de talán a Times szerkesztője is érezte, hogy a téma e mondattal nincs kimerítve, mi több, szinte kiált a logikus folytatásért: vajon tanult-e az angol úri osztály a harmincas évek majdnem végzetes leckéjéből? És ugyanakkor elkerülhetetlen a másik kérdés: mi magyarázza meg az amerikai külpolitika csaknem sorozatos diplomáciai katasztrófáit a harmincas évektől kezdve a mai napig? Mi magyarázza meg, hogy a sokbilliós külföldi “segély” ellenére az amerikai “csúf amerikai” (Ugly American) a világ csaknem minden országában? Mi magyai'ázza meg azt, hogy Dél-Ameri- kában kő- és köpetzáporral fogadták az amerikai politika legellenszenvesebb képviselőjét, Nixont? Mi magyarázza meg, hogy még a múlt héten is valóságos ostromállapotot kellett elrendelni Venezuelában, hogy garantálják Kennedy elnök személyi biztonságát? Mi magyarázza meg, hogy még a második világháború utáni korszakban is Amerika maradt minden gyűlölt z: írnok legfőbb támogatója a világ minden kontinensén, Trujilló- tól és Batistától kezdve Chiang Kai-shek-ig és Francoig ? A válasz nem más és nem lehet más, mint amit Rowse adott az angol uralkodó osrtálv véc^p+es politikájáról. Az amerikai politikusok, az amerikai uralkodó osztály a pénz hatalmasai szintén osztályérdekeiket teszik előtérbe hazájuk érdekei fölött. Miként az angol politikusok, ők sem merik ezt bevallani se népüknek, se önmaguknak. Mi több, hazaárulással vádolják azokat, akik erre rámutatnak. Kommunistaellenességük az ő kezüket is megköti. Pedig most még a hitlerinél is százszorta nagyobb veszéllyel néznek szembe: Hibás politikájuk az emberiség létét vagy nem létét teszi kockára. Figyelő (public relations consultant) 800 dollár havi fizetéssel. Walter McKibben állami mérnök meg- m agya rázta: “Részidő alkalmazottak fizetésére nem vonatkozik a korlátozás. . . különben sem volna elég tennivalója egy állandó alkalmazottnak.”
