Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-01 / 5. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 1, 1962 AnnAmMvwwiAwiMwvuvuwwMwwiMmnmfWMmmwvwMAiwvwwwwwwwuvwM Levelek a Szerkesztőhöz öíVVVVWVV\/VV\/\/\A/\/\A/\/V/\/\AAAAA/\/\/\/\AAAAA/VV\/\n/\/W\/VVA/VWV~./\/V\/\/\n/W' $ Xz ebben a rovatban kifejtett néze-jj OLV ASÓINK |fe& nem szükségszerűen azonosaki| HOZZÁSZÓLNAK < I a szerkesztőség álláspontjával j! A KÖZÜGYEKHEZ | Nines megelégedve Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném, ha imának a szocialista országokról, mint pl. Lengyelországról, Csehszlovákiáról, Romániáról, vagy Bulgáriáról, az ottani eseményekről. Mert ezekben az országokban történtekről jóformán semmi hir sincs a mi lapunkban. Sehogysem vagyok a lapunkkal megelégedve. Én már 45 éve olvasom a munkás sajtót, a Bérmunkás olvasója is voltam, valamint ügykezelője, de valahogyan a mai lapok nagyon szegényesek. Óriási a különbség a régi és a jelenlegi Írások között. Hol van az én régi ismerősöm, Geréb József- miért maradtak el Írásai a lapunkból? Kérem közöljék írásomat a lapban. A. Remenár Tisztelt Szerkesztőség! A naptár formai kivitele és összeállítása kitűnő. A tartalma, főleg a berlini kérdés megvilágítása elsőrendű. Gellért mester rajzai, mint mindig, külön dicséretet érdemelnek. De a hangszeres befoglaló keretből nagyon hiányzik valami: Liszt és Bartók jubileumának megemlítése. A mi kiadványainkból ennek nem lett volna szabad elmaradni. Minarik, Elsinore, Cal. SZERK. MEGJEGYZÉS: Belátjuk, hogy ez nagy hiányosság volt részünkről és igyekszünk azt a jövőben pótolni. Nem épít shelterl Tisztelt Szerkesztőség! Sajnálom, hogy nem tudtam az uj olvasót megszerezni. Én a magam részéről még most is azt sajnálom, hogy 30 évi ittlétem óta nem tudtam előbb a lapról. Minden egyes számából tiszta képet kapunk az egész világ politikai helyzetéről, úgyhogy én máris lemondom az itteni angol újságot, mert különösen itt Kaliforniában úgy a rádióban, mint az újságokban mindent elferdítve tárnak a hallgatók, illetve az olvasók elé. Kovács Erzsinek pedig- azt üzenem, hogy bizony a Ilocke- fellerékhez hasonlókkal én sem akarok életben maradni, tehát én sem építek sheltert. Üdvözlöm, szeretném, ha személyesen is megismerhetném, mert nagyon kedvelem a kedélyét. Mrs. Virágh Ezt nem »esszük a kirakatba Tisztelt Szerkesztőség! Nem akartam az első kritizálok között lenni, de mivel egy másik munkástárs is irt arról, amivel nekem kellett volna foglalkozni, igy mint második kritikus jelentkezem. Ami a naptárt illeti, amely jubileumi naptárként jelent meg, az összes naptáraink közül, melyek kezeim között vannak, az 1962-es naptár a legsilányabb tartalmú. Nem részletezem a dolgot, elismerem, hogy a papír elsőrendű, engem azonban'a tartalma érdekel, nem pedig a papírja. Kérem, hogy a jövőben ne Ígérjenek, s kifogásokat se hozzanak fel, hogy miért nem, meg hogy nincs idő keresztülvinni, hogy úgy legyen, ahogy még nem volt, mert eme Ígéreteket még sohasem tartották be. Lehetséges, hogy a mai munkástáborunk nagyon is meg van elégedve, én azonban, rém. Mellékelve 2 dollárt a naptár papirosáért, a tartalmáért nincs kedvem fizetni. L. H. Hoffman, New York Olvasóink kitartanak mellettünk Tisztelt Szerkesztőség! Sajnos nem tudok többet küldeni lapomra, mert műnk anélkül vagyok elég sokat, de igyekszem a lapommal szembeni kötelességemet teljesíteni. Már foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy felmondom a lapot, de mivel inaskorom óta előfizetője voltam a magyarországi Népszavának, igy tudom, mi az, munkáslapot olvasni. Ezért kérem, küldjék a lapot továbbra is és ha módomban lesz, többet is fogok küldeni, mert valójában ez az egyetlen lap, amelyik még reményt önt az emberbe a további jövőre. B. M., Kalifornia' Tisztelt Szerkesztőség! Én már beküldtem a lapkonferencia előtt lapom előfizetését, de mivel a konferencia felemelte $10-re, igy itt küldöm a különbségért járó ösz- szcget. Én olvasom a munkáslapot, mióta a NépHÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. I)., Th. M. KRITIKA EGY KRITIKÁRÓL Amikor a minap megkaptam és átböngésztem a Magyar Hírek kiadásában megjelent Kincses Kalendáriumot, erős indíttatást éreztem, hogy annak valóban kincses tartalmáról, magyar szivet melengető mondanivalóiról, irodalmi és nyomda- technikai igényességéről szerény véleményemet e rovatban elmondjam. E szándék kivitelében csak az akadályozott meg, hogy orvosom ismét a kórházba parancsolt és ott a cikkirást egy kissé kényelmetlen feladatnak találtam. És most, hogy újra elővehetem sutbakerült toliamat, úgy látom, hogy “Figyelő,” akinek hasonló rendeltetésű Írása a január 25-i számban megjelent (Egy kalendárium dicséretére), úgyszólván “elírta” előlem ezt a méltatást... “Figyelő” cikkének legnagyobb részével tökéletesen egyetértek. És sietek hozzátenni, hogy Írása avatott tolira vall. Az sem kétséges, hogy tiszta jóakarat és igaz magyar érzés adta kezébe a tollat. Látszik, hogy szerelmese a magyar nyelvnek és annak tisztaságát féltékeny gonddal igyekszik megőrizni és megvédeni. Ezért mindnyájunk elismerése és köszöneté kijár neki! Mivel “Figyelő” egyáltalán nem fukarkodott a dicsérettel, ami szerintem is megilleti ezt a nagyszerű kiadványt, nem volna értelme, hogy én megismételjem — ha mindjárt más köntösben is — a kalendárium gazdag tartalmát magasztaló észrevételeit. E tekintetben ugyanis nincs eltérés kettőnk között. A kalendárium valóban legalább olyan jó. mint amilyennek “Figyelő” tartja. Én inkább azokkal a “hibákkal” szeretnék foglalkozni, amiket ő vélt felfedezni a kötetben. Az első kritikai megjegyzés azt kifogásolja, hogy a betűk túlságosan aprók és' igy a régebbi kivándoroltak többségét képező éltesebb olvasók nehéznek találják a könyv olvasását. A következő kifogás az, hogy az illusztrációk igen silány minőségűek és nem állják ki az összehasonlítást az Egyesült Államok tipográfiai színvonalával. Hát lehet, hogy e két megállapításban van valami igazság. Viszont az is igaz, hogy én sem vagyok mai csirke és a szemeim — a normálisnál jóval nagyobb megerőltetés következtében — bizony elég gyengék, de megfelelő pápaszemmel ezt a fogyatékosságot ki lehet pótolni. Ha a kiadó nagyobb betűt használt volna, a kötet vagy kétszer akkorára sikerült volna — ami bizonyára nem volt praktikus vagy kívánatos —, vagy pedig az anyag felét ki kellett volna hagyni. A két lehetőség közül “Figyelő” vajon melyiket választotta volna? A képek és rajzok az én megítélésem szerint igenis megütik az ilyenfajta népszerű kiadványok mér. f ékét. A kiadó ezt a kötetet nem nyomdaipari műremeknek szánta... • De amivel semmiképpen sem tudok megegyezni, a “Figyelőnek” a Bognár József országgvüléü képviselőnek a cikkére vonatkozó kíméletlen kritikája. Történetesen ez volt az első cikk. a mű a kalendárium kézhezvételekor eleiétől végig elolvastam és mondhatom: rendkívül érdekes, tanulságos, élvezetes és itt-ott jóizü humorral fűszerezett Írásnak találtam. A tipikus képviselő e«vétlen munkanapról számol be benne, de valóiéban keresztmetszetét nyuitja a mai magyar gazdasági, társadalmi és politikai életnek, a nép magatartásának és hangulatának, a megoldásra váró feladatok sokaságának, valamint annak az erőfeszítésnek és igyekezetnek, amelyet a problémák kiküszöbölése- megkövetel. akarat megjelent, kivéve a néhány hónapot a Palmer Raidek idején. S. Kish, Pa. Nagyitóüveggel sem látom a legparányibb nyomát annak, amit “Figyelő” igy jellemez: “(Bognár) cikkében az első sortól talán csaknem az utolsóig bizonyos leereszkedő hang, csaknem valami jóakaratu pöffeszkedés vonul végig. Az “adjunktusomra” való gyakori utalás sérti az átlagos -olvasó demokratikus érzését. Mi az, hát demokratikus Magyarországban is van tisztiszolga, vagy annak valamilyen értelmiségi válfaja?” Bognár József egyetemi tanárral szemben ezt a megállapítást felette igazságtalannak tartom. Annak ellenére, hogy Bognár egész fiatalon — körülbelül 30 éves korában — miniszter, majd a főváros polgármestere, később vagy hat évig ismét miniszter volt (ma sem több, mint 44 éves) és annak ellenére, hogy közgazdasági téren európai szaktekintéllyé nőtte ki magát, kevés tollforgató embert ismerek, aki nálánál szerényebb, il- lemtudóbb és mondhatnám: alázatosabb volna. Nincs ebben az emberben egyetlen porcika, amelyben a neki tulajdonított “pöffeszkedés” helyet találna, pedig ő az egyik kiemelkedő büszkesége a magyar tudományos világnak. Újra elolvasván a kérdéses cikket, az ellentmondás kockázata nélkül megállapíthatom, hogy az “adjunktusomra” való utalás mindössze háromszor fordul elő (amit mégsem lehet túlságosan “gyakorinak” mondani!) és akkor sem “pöffeszkedésből” történik, hanem valódi szerénységből, hiszen minden alkalommal azt óhajtja kiemelni, hogy mennyire szüksége volt az adjunktus segítségére ezen az ezernyi tennivalóval agyonzsufolt napon... Azt pedig “Figyelőnek” is illenék tudni, hogy “adjunktus” ez esetben tanársegédet jelent, akit semmiféle túlfeszített képzelőerővel sem lehet a tisztiszolga bármilyen válfajával összehasonlítani vagy összetéveszteni .. . Kifogásolja “Figyelő”, hogy Bognár professzor indokolatlanul használ idegen szavakat. Nos, amikor Bognár az “in médiás rés” latin kifejezést használja, ez talán megbocsátható az egykori latin-magyar nyelvszakos gimnáziumi tanárnak (mert Bognár ez is volt egy pár évig). Aki nem érti meg a kifejezést, egész bátran elmellőzheti, mert a mondat, amiben előfordul, enélkül is köny- nven megérthető, tehátű latin beszúrás nem esett az értelem rovására. Aki pedig nem sajnálja a fáradságot, az egy kis utánjárással megtanulhatja a jelentését. A. többi idegen szó pedig olyan természetű, hogy egyenértékű magvar fordítást még nem találtak rá. Vagy “Figyelő” megpróbálta valaha a “decentralizáció” szót magyarra lefordítani? Mit szólna, ha “központositástalanitás” vagy “központositásellenes művelet” jönne ki ebből az igyekezetéből? Vajon ért könnyebb volna megtanulni és elfogadni ? Vagv megkísérelte magyarra átültetni a “lokálsoviniszta” szót? Fogadok, hogy valami ilyesféle kifejezés kerekedett volna ki a kísérletből: “vélt vagy valódi helvi érdemekre vagy erényekre elvakultan büszke egyén.” Hát ez jobban tetszene? Ami azonban a legfonákabb dolog “Figyelő” bírálatában, az nem egyéb, mint az, ho<rv egy kissé illetlen fölényeskedéssel (vagv mondjam: pöf- feszkedéssel?) megállapítja dr. Bognár József volt latin-magyar tanárról, három minisztérium egykori fejéről, több nagyszabású tudományos könvv szerzőjéről, egyetemi tanárról és országgyűlési képviselőről, hogy “...mint cikkírónak igen sok tanulnivalója van. Cikkét véleményem szerint sokkalta nagyobb szerkesztői korrektúrának kellett volna alávetni.” Nesze neked, Bognár professzor! Arról aztán már nem is Ikszelek, hogy az idegen szavak használatát oly ékesszólóan ostorozó “Figyelő” a máskülönben igen jó nyelvezettel megirt kritikájában nem kevesebb, mint 25 idegen kifejezést használ, mig Bognár József sokkal hosszabb cikkében mindössze 21 idegen eredetű (de meghonosodott) szót találtam.. . Ez a puska tehát visszafelé sült el, kedves “Figyelő!”
