Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-25 / 4. szám
.mmsuay, January 25, 11K>2 .^»íJunlIVAl a»iA(j I All ö^U 7 Gondolatok a 22. Kongresszusról A “Levelek a Szerkesztőhöz” c. rovatunkban közöljük néhány olvasónk levelét, akik kifejtik nézeteiket a Szovjetunió kommunista pártjának 22. kongresszusáról és annak határozatairól. E levelek iróit mélyen tiszteljük, ismerjük régi harcos múltjukat és megértjük indulataikat is, hiszen e kérdés megértése nem könnyű dolog. Szívesen közlünk tárgyilagos leveleket úgy ezzel, mint más kérd és séf kapcsolatban, akár egyetértünk azok tartalmával, akár nem, mert jó az egészséges vita. De kérjük az olvasókat, hogy Írjanak tárgyilagosan, sértő jelzők nélkül, ellenkező esetben a leveleket nem közöljük. A 22. KONGRESSZUS, mint a Szovjetunió kommunista pártjának legmagasabb fóruma és a szovjet bel- és külpolitika irányadója, ct>ak annyiban tarthat számot érdeklődésünkre, hogy annak az országnak a vezető fóruma, amely elősző)- tűzte ki zászlajára a-szocializmus és a kommunizmus építésének nagy feladatát, ahol a munkásság és parasztság vette át a hatalmat. A Szovjetunió bel- és külpolitikájába nekünk semmi beleszólásunk nincs. Amikor a 20-as és 30-as években aggodalommal tekintettünk a Szovjetunió felé, ezt azért tettük, mert akkoriban a világ imperializmusának együttes támadása alatt állott, s nem azért, mert Sztálin, vagy .bárki más volt uralmon. Ez volt akkor az egyedüli ország, amely nem arulta el a szocialista eszméket, hanem minden erejével és sok áldozattal megteremtette a szocializmus alapjait. Amikor annak idején a haladó szellemű munkások* azzal a. jelszóval tüntettek, hogy “El a kezekkel a Szovjetunótól”, egy zsenge, szocializmust építő országról volt szó, melyet az imperialisták meg akartak fojtani. Egy olyan országról, amelynek vezetői nem árulták szocializmusukat az utcasarkon, mint ahogy azt McDo- naldék tették Angliában, hogy csak egyet említsünk a Második Internacionálé vezetői közül. A munkás sajtó vezetői közül is sokan voltak, akik még az életüket is odaadták ennek az országnak a megvédéséért. • A szovjet nép felépítette a szocialista ipar bázisát, megbirkózott a 2. világháborúban a német fasizmussal. Mindez sok áldozattal, szenvedéssel és nélkülözéssel járt. A kényelmet és mindazt, ami az emberi életet szebbé teszi, évtizedekig nélkülözniük kellett. De ne felejtsük el, hogy az orosz népnek mindezek a cárizmus idején sem jutottak osztályrészül. Negyven és egynéhány év után a szovjet nép végre eljutott oda, hogy már élvezheti saját munkájának-' gyümölcsét és uj távlatok nyílnak előtte, az igazi szocialista rendszer tökéletesítése által. Az építési korszak % Meg kell jegyezni azonban, hogy ebben az építési korszakban nemcsak a rosszból jutott ki a szovjet népnek, hanem a jóból is. Pl. fel lehetne sorolni mindazokat a társadalmi előnyöket, melyek még a mi gazdag országunkban sem léteznek mind a mai napig. Itt van pl. az anyák, a gyermekek, az öregek védelme, a munkásvédelmi törvények, a kultúra előretörése, stb. A szovjet nép mindezt a maga erejéből teremtette meg, míg ugyanakkor a polgári világ körülvette az úgynevezett “Cordon Sanitaire”--rel és megpróbálta kiéheztetni. Diverzánsokat küldtek az országba, s amint a 22. kongreszuson elhangzott, niég hamis dokumentumokat is becsempésztek, hogy az akkori politikai vezetőséget félrevezessék. Úgy látszik Tukacsevszki tábornok és társai ennek lettek áldozatai.) Ilyen problémákkal nem könnyű megbirkózni, nem csoda tehát, ha Sztálin utolsó éveiben paranoiában (üldözési mánia) szenvedett. S mit mondhattak azok, akik mindezt látták és tudták? Mit tehettek volna, amikor a külső és belső ellenség — amelynek szálai egészen a központi bizottságig behatoltak (Iíeria) —olyan erős volt. hogy a harcos vezetőknek egyetlen feladatuk maradt : a népre támaszkodva tovább épiteni a szocializmust, mert ezt még a legelszántabb ellenség sem tudta megakadályozni anélkül, hogy le ne leplezze önmagát. Ne feledjük el, hogy mig ártatlan emberek is áldozatai lettek ezeknek a rettenetes mesterkedéseknek, addig sok bűnös elnyerte méltó büntetését. De fájdalmas megállapítani, hogy voltak, a.kik — miközben az igazi diverzánsok és árulók ellen harcoltak — maguk is ártatlanul életüket vesztették. Gondolunk itt Kun Bélára és másokra, mint olyan amerikai munkások testvéreire, akik a Horthy-terror elől kaptak menedéket a Szovjetunióban, s ott áldozatul estek az ellenség mesterkedéseinek. . Tudjuk például, hogy Bebrits Lajos, aki most töltötte be a 70-ik életévét Magyarországon, szintén kipróbálta a szovjet proletár börtönt. De nem lehet kétséges, hogy ő nem volt jó szocialista. Kádár is volt a proletár börtönben; lehet-e azonban állítani, hogy nem vezeti a magyar népet a szocialista társadalom felé? De ha megkérdezzük ezeket az embereket, vagy megfigyeljük munkásságukat, láthatjuk, hogy egyik sem vesztette el hitét a szocialista igazságban. Tudnunk kell ugyanis, hogy az elhajlások nem szükségszerűen lépnek lel a szocialista rendszerben, hanem csupán a fejlődéssel járó hibák. De ezeket a hibákat, ha felismerik, fel kell számolni. S ma már a szocialista rendszer elég erős ahhoz, hogy ezt megtegye. Mig a kapitalista rendszer alapeszméje a munkás kizsákmányolás, mert csak igy lehet ezt a rendszert fenntartani; mig a fasiszta filozófia alapja a faji gyűlölet, az általuk alsóbbrendünek nevezett fajok kiirtása; addig a szocializmus eszméjének nem szerves része az igazságtalanság. S ha ilyensmi mégis előfordult a Szovjetunióban, az csak azt bizonyítja, hogy akik ebből a régebbi barbár rendből kiindulva egy jobb rend megteremtéséért harcoltak, nem vetették le magukról annak a régi rendszernek sok helytelen nézetét és módszereit. Meglepő-e ezekután, hogy emberek hibákat követtek el, hogy igazságtalanul cselekedtek? Az ember emberiessége Engedjék meg olvasóink, hogy röviden visszatekintsek az emberiség múltjára. Amikor az őskommunista társadalomban a vadász elejtett egy vadat, azt az egész törzs között igazságosan felosztották és mindenki résztvett a lakomán. Az amerikai indián törzsek magas erkölcsű emberek voltak olyannyira, hogy eltitkolták az öregek és gyermekek előtt, amikor szárazság következtében rossz volt a termés, mert tudták, hogy amikor éhínség fenyegetett, az öregek inkább elmentek az otthon melegéből és lefeküdtek valahol meghalni, nehogy miattuk a gyermekek szájába kisebb falat jusson. Az eszkimóknál — olyan területeken, ahová a civilizáció még nem hatolt be — ma is elfogadott szokás, hogy ha a vadászat nem hozza meg a hozzá fűzött reményeket és a családnak a megélhetés érdekében uj területre kell vándorolnia, azok, akik a hosszú, rideg utat nem tudják megtenni anélkül, hogy ne lennének terhére a családnak, visszamaradnak és “hosszú álomra” hajtják fejüket, mert nem akarják veszélyeztetni a következő generáció f ennmai adását. Erkölcsös dolog ez? Azt hiszem, hogy igenis az. De nemcsak erkölcsös, hanem mélyen emberi is, meri akik ezt magukévá teszik, azok inkább elpusztítják önmagukat, semmint a köz terhére legyenek. Az emberiség életkörülményei minden területen más és más formákat öltenek. A mérsékelt égövben a társadalmi fejlődés másképpen folyt. Itt az ember az embert kizsarolta, kihasználta, rali- szolgává tette, jobbágy-sorba degradálta, majd bérmunkást csinált belőle. A rabszolgarendszer, a feudálizriius, a kapitalizmus, mindegyik a maga módján igát tett az emberek nyakába; az ur eltűrte, hogy amig ő bőségben dúskál, addig embertársa éhenhaljon, vagy nélkülözzön; fegyverrel hódit és ellopja a másik vagyonát, megtámadja és kifosztja mások országát, s erejével lebilincseli és rabságban tartja saját országa és más országok népét. A történelem rámutat a fejlődés törvényére, amely megköveteli, hogy a rabszolga rendből, a feudalizmushoz, majd a kapitalizmushoz jusson el az emberiség, amelyből a szocializmusba vezet az ut. Minden korszak,, tetszik vagy nem, egy- egy lépcső az emberiség haladása felé. A kapitalista hagyományok káros öröksége A feudális-kapitalista társadalomban született az a vezetőség Oroszországban, melynek feladatává vált az emberiséget egy magasabb erkölcsű gazdasági rendszerbe, a szocializmusba vezetni. Nem meglepő, hogy hibák történtek, hogy ilyen emberek a problémák és megpróbáltatások közepette elvesztették egyensúlyukat. De most negyven egynéhány év után már eljött az ideje a hibák felszámolásának. A 22. szovjet pártkoagTész- szusuk úgy ítélte meg a helyzetet, hogy az ipar és mezőgazdaság olyan fokra emelkedett a Szovjetunióban, amely lehetőséget nyújt a kommunista társadalom kiépítéséhez. De ilyen társadalmat nem lehet kiépíteni, amig önző, önhitt emberek uralják a helyzetét. Mert ha megteremtik a bőséget, az még nem jelenti azt, hogy mindenki dúskálhat a javakban, hogy nem kell dolgozni, hogy pazarolni lehet és fegyelem nélkül élni. A kommunizmus nem ezt jelenti, hanem elvei azt tanítják, hogy a kommunista ember magasabb kultúrájú, mélyebben demokratikus, humanista és a társadalom iránt felelősségteljesebb legyen. Az ilyen embernek bátornak, egyenesnek, demokratikusnak, mélyen öntudatosnak és áldozatkésznek kell lennie. Ilyen embert csak úgy lehet kinevelni, ha a vezetőség ja hibákat rendületlenül felszámolja, és bár legyen valaki még a legmagasabb pozícióban is, ha hibát követ el, viselje a következményeit. Az ilyen társadalomban kollektiven kell meghozni a határozatokat és úgy is kell keresztülvinni azokat. A központi vezetőségnek a szerepét csökkenteni kell minden olyan kérdésben, amit helyileg is meg lehet oldani. Az államot lassan likvidálni kell, mert feladatát az egész társadalom veszi át. Lehetne még sok érvet es problémát felsorolni, mely a kommunista társadalom építésében felmerül. De először likvidálni kell a bürokráciát, le kell dönteni az isteneket, akik azt hiszik, hogy érdemük olyan nagy, hogy őket kritika nem érheti. Bátor emberek azok, akik megbirkóztak ezzel a problémával. Ez a 22. kongresszus egyik jelentősége. Talán ezekután már könnyű megérteni, hogy történelmileg miért szükséges a személyi kultuszt felszámolni a Szovjetunióban. Talán kivitelezése nem volt mindenkinek Ínyére, de hát ez az ő dolguk. Én talán ünnepélyes menetben, szép gyászbeszéddel helyeztem volna Sztálint a többi hős mellé, s nem éjjel, suttyomban. Hiszen, mint országépitő és vezető nagy érdemei vannak. Én talán Sztálingrád nevét sem változtattam volna meg, hiszen annyi remény, annyi könny és szenvedés fűződik ennek a városnak a nevéhez és itt már nem is egy emberről van szó, hanem az egész emberiségről' és a szocializmusról. Ezek a gondolatok merülnek fel bennünk, amikor olvasóink leveleit olvassuk. Csak meghatottsággal gondolhatunk olyan emberekre, akik keserűségből fakadó gondolatokat vetettek papirra, de ugyanakkor elvesztették perspektívájukat. Az idő múlásával rá fognak jönni, hogy túlzottak voltak, hogy csak szivüket szólaltatták meg; s a szív sokszor csal, mert csupán érzéssel nem lehet a szocializmusért harcolni. Az élet sok feladatot ró az amerikai haladó szellemiiekre. Ezért kell vigyáznunk, nehogy elveszítsük célkitűzésűnket. Lapunk esetleg megengedheti magának, hogy a kérdések felett vitázzon és olvasói kifejtsék oldalain nézeteiket. De ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy legfőbb feladatunk a küzdelem a békéért, mert ettél függ gyermekeink jövője. A Szovjetunióban a tökéletes társadalmi rend építésére törekszenek, de ezt csak békében vihetik keresztül. Ha ,ez sikerül, akkor megkímélhetik az emberiséget a polgárháborúktól, az imperialista háborúktól és megtalálhatjuk a békés utat egy magasabb társadalmi rend felé. De ha a békéért folyó harc nem jár sikerrel, azért az emberiség olyan árat fog fizetni, aminek következményei évszázadokra kinyúlhatnak. lgyr a széthúzás helyett arra kell törekednünk, hogy megállítsuk azt a kezet, amely egy gombnyomással megindíthatja a végső pusztákért. A jövő héten rátérek újra erre a témára, hogy több kérdést tisztázzunk. A. R. A Magyar Szó előfizetőié Egy jobb világ építőié! moekki ibkat jó mzi levelet jjj Több mint száz levelet tártaim roí könyv. -- A 4 Gyakran használt szavak és név'k szótára. 4 £ A KÖNYVET TANÍTÓ IRTA / í 2 Megrendelhető S1.25-ért z í a Magvar SzS ECíadáhűvatelóban í £ 130 East 16th Street — New York 3, N. Y. * '*\XXVWVWV\VW>%>V%VS%\>.VN%VNVVVNVNNNN'