Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-18 / 3. szám

AMERIKA! MAGYAR SZÓ Thursday, January 18, 1962 > XL tAJudbonrrvájuf és tachnlkja (VVWWUWtflrt/'AAAWNWVUUVrtrtAArt/WVWW'ArtArtAAIV/UVVUVUWWUWWVWWWVrtrt/WWWVWVWWUWW'' TÖBB MILLIÓ ÉVES VÍZZEL ÖNTÖZNEK A SZAHARÁBAN A Szaharában 1890 óta végeznek földtani ku­tatásokat. Ezek eredménye nemcsak a kőolajku­tatás, hanem a Szahara vízellátása szempontjá­ból is nagy jelentőségű. A geológiai feltárás sze­rint a Szahara egy hatalmas méretű artézi kút. Az artézi kutak működésének elve közismert. Két domb között olyan .talajú völgy terül el, ahol a felső réteg nem ereszti át a vizet, a második réteg víztároló, mig ez alatt ismét vizátnemeresz- tő réteg helyezkedik el. A két domboldalról lefo­lyó viz a középső víztároló rétegben gyiilemlik fel. Ha tehát a völgy legmélyebb pontjainak egyi­kén eddig a rétegig lefurnák, a közlekedőedények törvénye szerint a viz felszökik, elvileg a két domb magasságáig, a gyakorlatban — a levegő ellenállása miatt — ennél valamivel alacsonyabb­ra. A Szahara esetében a két hegy: északon az Atlasz-hegység, délen az Ahagyar. JA kettő kö­zött mintegy 1400 km a távolság!) Az Atlasz- hegységben lehulló esőzések vize a vízáteresztő rétegben a legmélyebben fekvő szint felé szivá­rog — évmilliók óta. A számítások szerint a Sza­hara alatti vizgyüjtőrétegek mintegy 50,000 mil­liárd köbméter vizet tartalmaznak. Ezek szerint a jelenleg működő “gejzirkutak” vízellátása a következő 150,000 évre biztosítottnak látszik. Ghardiában, ahol a süni népesség miatt a víz­ellátás megoldása különlegesen sürgős volt, har­minc évvel ezelőtt 350 méter mélyen sikerült víz­re bukkanni. Ez volt az első jelentősebb vizlelet a Szaharában. De itt a viz a helyi geológiai adott­ságok következtében nem tört a magasba, hanem mintegy 30 méterrel a felszín alatt maradt, s on­nan kell kiszivattyúzni. A további kutatások a háború utáni időkig si­kertelenül végződtek. A pontos geológiai felmé­rések és számítások után 1948-ban Zelfanában kezdtek fúrni, és 1000 méter mélységben sikerült vízre bukkanni, amely 7 atmoszféra nyomással felszökött. Ezután Zelfanában hamarosan mes­terséges oázist létesítettek. A viz utáni kutatá­sok azonban — megfelelő anyagi eszközök hiá­nyában — ellanyhultak, s csak akkor folytatód­tak, amikor 1954-ben olajkutatók jelentek meg e területen. Tamelkban, Touggurt és Ourgla között — ©lajat keresve — a kutatók kénytelenek voltak 1554 méter mélységben abbahagyni a fúrást, mi­vel a fúrófej bennszorult. A vízügyi hatóság vet­te át a kutat, amelyből azóta is másodpercenként 150 liter viz buggyan fel olyan erővel, hogy — ha csőben vezetnék-— 300 méter magasra szökne. Azóta újabb kutakat is fúrtak, igy Tamernában és Sidi-Khaledben. Ourglában nagyobb átmérő­jű csövek felhasználásával másodpercenként 250 liter vizet nyernek. A mintegy 1500—2000 mé­teres mélységből a viz forrón tör elő, hőmérsék­lete kb. 56 C fok. Ezt először egy kb. 15 méter magas léghűtéses hűtőtoronyba vezetik, ahová a viz saját nyomása hatására jut fel, majd speciá­lis csöveken csorog lefelé, miközben alulról föl­felé irányuló légáramlattal hütik. M’Rarában az ilyen viz felhasználásával minta-gabonatermesz­HA MIAMIBA JÖN NYARALNI, keresse fel a Magyar Amerikai Kultur Kiuboi 3901 N. IV. SECOND AVENUE Az egész ország magyarságának találkozó helye • Kitűnő magyar konyha. — Minden szombaton és vasárnap előadások. CIGÁNYZENE. TÁNC! • Egész héten nyitva, hétfő kivételével Telefon: PL 1-9453 tést valósítottak meg: több száz hektáron búzát termesztenek. A gabonaföldeket hektáronként napi 30 köbméter vízzel öntözik. Eddig a Szaha­rában mintegy 2000—3000 hektár terület vált tér mékennyé — hála a több millió évvel ezelőtt ke­letkezett csapadék felszinrehozatalának. halálozási arányszám, de az életben maradók is súlyosan megsinylik hatását. A Georgia-mocsár hüllőinek vérében dr. Kar- stad ellenanyagokat mutatott ki, ami a fertőzött- ség bizonyítéka. Amikor pedig néhány csúszómá­szót beoltott e vírussal, az gyorsan elszaporodott bennük. A fertőzés 42 napig tartott, ami elegen­dő a virus áttelelésére. A további kutatás felada­ta annak megállapítása, hogy a hüllőkből miként jut a fertőző virus a madarakba és az emlősálla­tokba. Az agyvelőgyulladás vírusa a csúszómászókban telel át Dr. Lars Karstad, az ontariói Állatorvosi Fő­iskola tanára felfedezte, hogy a Georgia-mocsár- vidék kigyói, teknőcei, gyikjai és alligátorai va­lóságos áttelelő helyei az agyvelőgyulladás ví­rusának. E kórokozó gyakran pusztit a vadállo­mány és a háziállatok között, és az embert is meg támadja. A gyermekek körében 50 százalékos a Tahitin leküzdötték az elefantiázist A trópusokon nagyon gyakori elefantiázis kór­okozója: a moszkitők által terjesztett parányi hengerféreg. Tahiti szigetén a lakosság hét szá­zaléka szenvedett e betegségben, amely a végta­gokat mértéktelenül felduzzaszt ja. Két éve, hogy a szigeten kiirtották a moszkitókat, majd a bete­geket dietilkarbamazin nevű vegyi preparátum­mal kezelték. Azóta Tahitin nem fordult elő újabb ilyen megbetegedés. WWlAAAAAAAAAAAAfWV\A/WVV\AAA^AAIWVVWWlfWI/VVWVUVIAA/VWVWWV%VIAAAAAAAAAAAAA/WV/IA^ MAGYAROK AMERIKÁBAN A történelem szerint az első magyar 1583 aug. 3-án lépett Amerika íöldjéra, neve PARMENIUS ISTVÁN. Hogyan került Parmenius Amerikába, Kolum­busz felfedezése után még kevesebb, mint 100 évvel és mit végzett, milyen élete, munkálkodása volt és mi lett a sorsa, erről fogunk irni a kö­vetkezőkben. Az évszám: 1583, elárulja, hogy a Parmenius utazása a törökök magyarországi uralma alatt történt. A törökök még 1521-ben elfoglalták Nándorfehérvárt, amit mellesleg mondva, “50 fo­rint ára lőporral meg lehetett volna menteni” a történetírók szerint. Ha az olvasók nem veszik fossz néven, kitérünk egy kicsit erre az időszakra; mit is jelentett ma­gyarnak, különösen értelmiséginek lenni a török megszállás idején és miért kellett Parmeniusnak is vándorbotot, venni a kezébe. Mint tudják, a törökök 150 évig tartották meg- szállva Magyarországot és elsőnek Nándorfehér­várt foglalták el. A vár kapitánya nem is volt a várban, a Budán dőzsölő főurak nem is gondoltak arra, hogy felmentő sereget küldjenek. Szulejmán szultán jól megválasztotta az időt a támadásra: látta, milyen borzalmasan verték le a magyar urak Dózsa György lázadását 1514-ben és milyen szörnyű elnyomás alá került a földművelő paraszt ság a lázadás leverése után. Látta azt is, hogy a magyar főnemesség mulatozással és harácsolással volt elfoglalva, tehát megkezdte a háborút. De a magyar közkatonák magyar névhez méltó hősies­séggel védték a várat az utolsó leheletig. 1526 aug. 29-én Mohácsnál eldőlt Magyarország .sorsa. A tehetetlen Lajos király és a széthúzó fő­nemesek csupán 25,000 harcost tudtak kiállítani a százezres török hadsereg ellen. Néhány órai harc után a magyar hadsereg megsemmisült és Lajos király a Csele patakba fűlt. Magyarország nagy részét megszállták a törö­kök. Nyugaton Kanizsa, Székesfehérvár, északon Esztergom, Buda, keleten Nagyvárad, Lugos volt a határ. A lakosság hullámzott, vándorolt, mint valaha <az őskorban, a népvándorlás idején. He­gyek között kereste biztonságát. A nemesség el­veszítette földjét és városokban próbált elhelyez­kedni. Egykori feljegyzők mondják: “a török te­rületen béke uralkodik, a halál nyugalma.” A jobbágyság Helyzete teljesen reménytelen volt. Dózsa György forradalmát az uralkodó osz­tály tüzzel-vassal leverte, a jobbágyság vezetőit* kivégezték. A törökök számoltak azzal, hogy a jobbágyság az urak elleni gyűlöletből, mint fel­szabadítókat fogja őket üdvözölni. De a paraszt­ság hazaszeretete annál nagyobb volt és a meg­szállók ellen ellenséges magatartást tanúsított. Legjobban az értelmiséget sújtották a törökök. A műveltség központjait, Budát, Pécset, Fehér­várt majdnem teljesen lerombolták, halál és pusz­tulás vonult végig a városokon. Ilyen körülmények között született Parmenius István 1550 körül Budán. Már mint gyermek látta a rengeteg igazságtalanságot, az elhanya­golt iskolázást, mint fiatal ember érezte a törökök ellenszenvét minden olyan törekvés ellen, ami a nép életnívóját emelte volna. Mint a többi ifjú­nak, az előrehaladás minden lehetősége el volt zárva előle. Néha sikerült néhány könyvhöz jutnia; nyelve­ket tanult, köztük a latint tökéletesen elsajátítot­ta. Latin nyelven olvasta az akkori világtörténel­met, a könyvekből megértette, hogy más orszá­gok, sőt földrészek is vannak, de ott nem uralkod­nak a törökök. Szülei, rokonai összeadtak annyi pénzt, amivel külföldre utazhat. Sikerült is kiszöknie a török területről és nyugatnak indult, mert arra látott érvényesülési lehetőséget. Hosszas, kalandos uta­zás után ért el a La Manche csatornához, onnan vitorláson Londonba ment. Az 1850-es években Londonban nagy csoportja volt a humanista értelmiségnek. Pamieniust kö­zéjük segítette egyénisége, angol, latin nyelvtu­dása és rövid idő alatt sikerült jó ismerősökre, barátokra szert tennie. Az uj barátok között volt RICHARD HAKLUYT, Oxford hires, nagytekin­télyű írója, tudósa, aki nagyon megszeretted fia­tal, tehetséges magyart és magával vitte tudomá­nyos előadásokra, írók, művészek találkozóira. Egy alkalommal bemutatta Sir Humprey Gii- bertnek, aki expedíciót szervezett Amerikába. Sir Humphrey engedélyt kapott Erzsébet királynőtől, hogy angolokat vigyen Ászak-Amerikába letelepe­dési szándékkal. Anglia a belső harcok miatt na­gyon lekésett az Amerikába való telepítéssel. Ko­lumbusz már majdnem száz évvel hamarabb fe­dezte fel Közép-Amerikát és ott a spanyol biro­dalom már megvetette a lábát. Éppen ezért Er­zsébet angol királynő gyors cselekvést akart és csak 6 évi időt adott Sir Humphrey-nak az expe­díció végrehajtásához. Az egyezmény értelmében a királynőnek egy­ötöd részesedés járt volna a talált arany és ezüst­ből és uralma alá kerül minden élőlény, akit ott találnak. így lett New-Foundland, Kanada és Észak-Amerika 1776-ig angol gyarmat. Az expedíciót Sir Humphrey meg is szervezte és Parmenius Istvánt kérte meg, legyen az expe­díció történetírója. Parmenius örömmel fogadta el a megbízatást és büszkeség töltötte el, hogy őt ilyen kitüntetés érte. 1583 junius 11-én indult az öt hajóból álló hajó­had a történelmi felfedező útra. Parmenius első — latinul irt — levele igy szól: “Nagytiszteletü Hakluyt Richardnak, a művé­szet és filozófia mesterének, Oxford, Anglia. Nagyra becsült Barátom, ime itt küldöm leve­lemet önnek, mert megigértem, hogy irni fogok Junius 11-én vitorláztunk el Angliáiról; jó szél­lel hagytuk el Plymouth-ot. Hajóhadunk öt hajó­ból állott az induláskor, de később a legnagyobb hajó, amely egy darabig kísért, a harmadik na­pon elhagyott bennünket. A megmaradt négy ha­jó együtt vitorlázott julius 23-ig, amikor átha­tolhatatlan köd vette körül hajóhadunkat és el­vesztettük “egymást. Augusztus 1-én láttunk elő­ször földet. Ez egy sziget volt, amit Penguin szi­getnek neveznek, mert számtalan penguin van rajta. Nem kötöttünk ki ezen a szigeten, mert kedvező szél fújt nyugati irányba. Rövidesen ismét földet láttunk és az admirális elhatározta, hogy ott kikötünk, annak ellenére, hogy eredetileg tovább akartunk hajózni dél felé. De a legénység nagyrésze már beteg volt a hosz- szu úttól, ketten flexben meghaltak, kettő befult a viharos tengerbe. Én egészséges vagyok, soha­sem voltam tengeri beteg és sohasem éreztem ma­gam ilyen jól. Augusztus 3-án, (1583) kötöttünk ki St. John, New-Foundlandban. — E. S. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom