Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-05-03 / 18. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 3, 1962 Izrael arab politikájának cs ődje (Befejező közlemény) Azt fogják erre mondani: mindez nagyon szép; senki nem tagadja ezeket a magasztos eszméket, csak végre tudnánk hajtani őket a való életben! De mi a helyzet a biztonsági szükségletekkel ?. A háborús állapottal, amelyet ránk kényszeiútettek ? A szomszédos államokkal és fenyegetéseikkel? Az állandó készültség különleges körülményeivel, amelyben találjuk magunkat? Valóban, mindezek komoly tényezők. De alaposan meg kell vizsgálnunk mielőtt döntőnek tekintjük őket egy ilyen lényeges ügyben. Mert ha lehetséges is, hogy szükségszerűvé teszik a katonai közigazgatás bevezetését és mindazt ami ezzel jár, de kétséges vajon igazolják-e ennek hosszú időtartamát. . . Egy eszközt, amelyet biztonsági okokból kifolyólag fogadnak el, elsősorban a hatásosság szempontjából kell megítélni. Nem mondhatják, hogy a cél szentesíti az eszközt és ugyanakkor nem érik el általa a célt. KISEBB TALÁN A LAPPANGÓ VESZÉLY Izrael számára az arab lakói részéről ma, 1961 végén, mint volt 10 évvel ezelőtt? Vagy más formában feltéve a kérdést, növekedett az arabok készsége, hogy hűséges polgáraivá váljanak államunknak arab politikánk következtében, vagy csökkent? A zsidók és arabok közötti kapcsolat javult vagy romlott? Izrael arab politikája közelebb hozta az arabokat, hogy elfogadják a zsidó uralmat, vagy csak még jobban elidegenítette őket? Ez volt a zsidó-arab viszony központi problémája Izrael állam megalapítása óta (tulajdonképpen — más sok évvel előtte is) : hogyan győzzük meg az izraeli arabokat, hogy fogadják el az elkerülhetetlen realitást, hogy ennek az országnak a kormányzása zsidó kézbe ment át, és ennek következtében ők a kisebbséget alkotják. Nos, elértük ezt a cél? Mindazon évek alatt, amelyekben képesek voltunk befolyásolni őket job ban, mint bárki más, hogy bebizonyítsuk nekik tettekkel őszinte szándékainkat velük szemben, ellenségekből barátokká tudtuk változtatni őket? Vagy pedig lassanként néhány barátunkat is ellenségeinkké változtattuk? Ki gyűlöl bennünket jobban — a fiatal arab, aki Izrael államában nevelődött, a katonai köz- igazgatás állandó felügyelete alatt, vagy az idősebbek, akiknek eszméi, elképzelései már kialakultak az állam létrejötte előtt? Vagy talán azt gondoljuk, hogy nem számit szeretnek vagy gyűlölnek bennünket és a katonai közigazgatás eszközeivel képesek leszünk uralkodni felettük még ha az ellenségeink is — és szuronyaink hegyében bízunk? A katonai közigazgatás gyümölcsének kétféle értékelése lehetséges. Ezek olyan messze vannak egymástól, mint a nyugat és kelet és nem könnyű dönteni köztük. De mindkettő megérdemli a teljes figyelmet. Az első teljesen pozitív. Nézzétek meg, mondja ez, mi történt ebben az országban az utóbbi 12 év alatt. Miért nem volt arab földalatti mozgalom, sem ellenállási mozgalom ,sem földrablás, sem a menekültek tömeges beszivárgása; miért nem történt semmi a hazai fronton abban az időben, amikor kint ütközetek dúltak? Alig volt még komolyabb tüntetés is. Figyeljétek meg ahogyan az arabok morogtak és belenyugodtak a dologba, tiltakoztak és engedelmeskedtek, panaszkodtak és nyugodtak maradtak ugyanakkor. Mindaz, ami nem történt Izraelben, mindazok, amik nem mentek végbe, a katonai adminisztrációnak köszönhetők. Ha ez nem lett volna, ki tudja mi történhetett volna. Az a tény, hogy ez (a katonai adminisztráció) minden, eredményét a megelőzés és meghiúsítás terén könyvelheti el és ezért ezek nem láthatók, még semmit nem von le az értékéből. A második kiértékelés pontosan az ellenkezőjét állítja: A katonai adminisztráció nem előz és nem hiúsít meg semmit. Nem tud megelőzni vagy meghiúsítani. Nem volt hatásos ebben az országban akkor sem, amikor 100,000 brit katona és rendőr, a külső biztonság minden problémája nélkül, próbálta alkalmazni. Soha nem hiúsított meg forradalmakat és különösen nem a szabotázst. Sem a múltban, sem a jelenben. Sem Algériában sem másutt az egész világon. Egyszerűen hatástalan Volt. ' ! . 5 Mindazok a dolgok, amelyek nem mentek végbe ebben az országban, más okból kifolyólag nem történtek meg: azért nem történtek meg, mert az izraeli arabok, ellentétben a szomszédos országok arabjaival, teljes és kétségen kiviili vereséget szenvedtek a Függetlenségi Háborúban. Az összes vezetők, akik a háborúba vezették, elhagyták őket a vereség után... Az izraeli arabok most nem vállalkoznak arra, hogy kockára tegyék életüket vagy a vérüket ontsák azokért, akik a biztos távolból ösztökélik őket erre... Más szavakkal kifejezve, nem a katonai közigazgatás hiusitotta meg a felforgatok szándékát, hanem az arabok közönye. A katonai közigazgatás még ép ellenkező hatást vált ki, mert azzal fenyeget, hogy az arabok közönyét kétségbeeséssé változtatja. A katonai köz- igazgatás és következménye miatt, az arabok, különösen a fiatalabbja, arra az elhatározásra jutnak, hogy nekik semmiesetre sincs jövőjük Izraelben. őket minden esetben örök ellenségnek fogják tekinteni és ezért nincs semmi vesztenivalójuk. Akkor — semmiféle megelőzés nem segít majd rajtunk. Okvetlen szükségszerű, hogy mi ezt a nagy közösséget, amely a béke küldöncének a szerepét tölthetné be köztünk és az arab világ között, egy ötödik hadoszloppá formáljuk? Itt, a kisebbségi közösségekben nincs bojkott “őrült játék”, és nem utasítják vissza azt, hogy egy asztalhoz üljenek a zsidókkal. Itt megvannak mindazok a lehetőségeink, amelyek nincsenek meg Kairóban vagy Damaszkuszban. Itt beszélhetünk az arabokkal, megmondhatjuk nekik a mi valódi céljainkat és azt a végső határt, amiből semmi körülmények között sem engedünk, és tárgyalhatunk velük. Ki tudja, még olyan békét is köthetünk velük, amelyik mindkét nép részére elfogadható. Szerény véleményem szerint, ez az az ut, amelyet meg kellett volna próbálnunk (legalább is kipi'óbálni), követni elejétől fogva. Végeredményben a Pan-arab szolidaritás nem kötelezhet minket, és a számunkra nem kötelező elismerni, hogy az egyiptomi araboknak vagy a Szíriái vagy szaudi-arábiaiaknak joguk van beszélni az izraeli arabok nevében. Szükségünk van talán közvetítőkre ? Különösen ilyen követitőkre ?. , . A béke útja egyenes vonalban vezethet Naza- rethbe vagy Galileába és nem kell várnunk a Kairóból jövő vízumra. Talán boldogulhatunk a szomszédos országokkal való béke nélkül is. De nem boldogulhatunk az országunkban lakó szomszédokkal való béke nélkül. Nem engedhetjük meg magunknak a béke lehetősége miatt, ami kialakult az idők folyamán: két osztályba sorolható állampolgárokat alakítottunk ki, az arabokat elválasztottuk az izraeli politikai és kulturális élettől, bizonyos helyekre korlátozva a letelepülésüket és különleges ellenőrzésnek vetettük őket alá, amelyet nem alkalmazunk zsidókkal szemben. Nem engedhetjük meg magunknak azt a rossz hii’t, amit ez feltétlenül előidéz a számunkra és azt a soviniszta érzést, amit az kifejleszt bennünk. Ez különösen igaz, mivel még nem bizonyították be és nem lehet bebizonyítani, hogy a katonai ellenőrzés, amelyet a katonai közigazgatás jelent, valóban megadja a kivánt eredményt. Egy dolog minden kétségen kivid nyilvánvaló: az nem légmentes pecsétet jelentő ellenőrzés. Nem biztosítja, hogy nem lesznek kémek, hogy nem fognak segítséget nyújtani a beszivárgóknak és hogy nem építenek ki kapcsolatot az arabokkal a határon túl. Nem Ígérheti ezeket a dolgokat és ezért nincs semmilyen lehetőségünk, hogy megállapítsuk a hasznosságát. Nem tudhatjuk, hogy milyen biztonsági bajokat hiúsít meg, csakúgy, ahogy nem tudhatjuk, hogy milyen biztonsági bajokat okoz. Mivel ennek (a katonai közigazgatásnak) a létezése bajokhoz vezet, ezeket a bajokat erre kell visszavezetni. Nem kezelhetjük úgy az arabokat, mint gyanús ellenségeket és közben azt követeljük tőlük, hogy barátaiknak tekintsenek bennünket. Nagy sértés lenne az arabok számára, ha elhitetnénk magunkkal azt, hogy szimpátiát vagy legalább is közömbösséget vált ki belőlük jogaik korlátozása, a katonai ellenőrzés bevezetése és mindaz, ami evvel jár. Még a rendkívüli állapot sem szolgálhat igazolásul (a katonai közigazgatásra). Mert ha ez azt jelenti, hogy valami amit az óra szükséglete ir elő, de lényegében ideiglenes, akkor erre csak azt felelhetjük, lehetséges, hogy ilyen szándékok álltak fenn a kezdeténél; talán úgy gondolták akkor, hogy ez csak ideiglenes intézkedés lesz; amikor elrendelték még senkisem gondolta, hogy a béke Izrael állama és arab szomszédai között ennyire távoli. Remélték még, hogy egy néhány év után sikerül normalizálni kapcsolatunkat az arab államokkal. De azóta több mint egy néhány év elmúlt és velük az arabok állásfoglalása csak megmerevedett. Most már világos, hogy a béke nincs közel. Ha van olyan állapot, amelyre ez a szó, hogy “fagyott” alkalmazható, akkor ez feltétlenül az Izrael és az arab országok közötti viszony. Semmi nem változik itt. És semmi nem is fog változni a belátható jövőn belül. így nem beszélhetünk tovább szükségállapotról. Egy nemzedékről beszélünk vagy több nemzedékről és nem egy rövid átmeneti állapotról, mely alatt az időleges nehézségek jogosulttá teszik az ideiglenes intézkedéseket. .. Bái'ki, aki azt mondja: “a zsidók és arabok közötti békéig”, ugyanolyan joggal mondhatja: “örökre.” Csodák nem történnek népek és államok közötti kapcsolatokban, és olyan változások, amelyeket nem tettekkel és nem aktiv kezdeményezéssel hoztak létre, nem történnek meg. Egyszerűen — nem történnek meg. Mit lehet tehát tenni? A körülmények és lelkiismeret által kényszerítve azt mondjuk, hogy a katonai közigazgatás szükségszerű és nem lehetünk meg nélküle. De majd enyhítéseket eszközlünk. Majd liberálisabbá, emberségesebbé tesszük. Bőkezűen fogjuk adni a hosszúlejáratú utasítási engedélyeket. Meg fogjuk engedni a beduinok számára, hogy kétszer egy héten jöhetnek Beershebába, az eddigi egyszeri helyett. Bizonyos helyekre megengedjük majd a korlátlan utazást, és megengedjük a helyváltoztatást a katonai közigazgatás területén belül. Általában véve, elviselhető katonai közigazgatást fogunk megvalósítani. És ez a legnagyobb képtelenség mindenekfe- lett. Mert ha ezt csinálják, akkor elkerülhetetlenül valamiféle “forró jeget” hoznak létre. Közvetett utón elismerik, hogy a szükségszerűség az nem is olyan szükségszerű. Öt nap egy héten, azt állítják, a beduinok utazása komolyan veszélyezteti Izrael államának a biztonságát. A többi napokon ezek jó polgárok módjára viselkednek. Azt állítják, hogy Izrael állama számára az igazi veszély abban van, hogy az arab a nagy városba utazik, de ha csak a kis faluba megy, akkor nem kell félni semmitől. És ha kritizáljuk a kormányt az utazási engedélyek miatt, akkor azt mondják: Hát nem adjuk meg nekik az engedélyt, amit akarnak? És elfelejtik, hogy ha úgyis megadják nekik az engedélyt, amit akaraak, akkor mi szükség van továbbra is az engedélyre? Egy olyan katonai közigazgatás, amely nem korlátoz semmit és nem avatkozik bele semmibe, nem lehet fontos egyáltalán és még kevesebb létjogosultsága van, mint egy szigorúnak és durvának. Egy politika csődjének beismerésében nincs semmi szégyen. Folytatni és fenntartani szégyenletes, miután csődbement. Nem kell zavarba jönni azért, mert kijelentjük, hogy megpróbáltunk egy bizonyos politikát, ami .rossznak bizonyult, most tehát üljünk le és döntsünk egy uj módszerről. Nem csekély bátorság szükséges egy uj ut kereséséhez. De a régi ut zsákutcába vitt bennünket, reménytelenségbe — és a mi reneszánsz mozgalmunk erkölcsi elveinek az eltiprásához vezetett. Az uj útnak a végén lehetőséget láthatunk (lehetőséget mondok csak, semmi többet) arra, hogy különbékét érjünk el azokkal az egyedüli arabokkal ,akik hajlandók leülni velünk az asztalhoz. Hívjuk meg őket, hogy összeüljünk. lAfWWWMWMWWWIMWWVWWWWWWWWWWWV* A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE 1 ^ * crCi* ^ " v v RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) Telefon: LE 5-8484 • GESZTENYE PÍRÉ, MIGNONOK, TORTÁK • Este 8.30-ig nyitva van ■ AAAAAAAA A. A. A Á Ai,
