Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-04-26 / 17. szám

Thursday, April 26, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WQRD 11 Termelőszövetkezet és kibuc Irta: E. H. NEUWALD 1961 május hónapját Izraelben töltöttük, ahol egy “kibucon” lakó unokahugom vendégei vol­tunk. Amilyen érdeklődéssel tekintettünk a ma­gyar termelőszövetkezetek megtekintése elé, ép­pen olyan kíváncsisággal néztünk az izraeli ko­operativ gazdálkodással való közelebbi megismer­kedés elé. A kibuc, amely négy héten át otthonunk volt és ahonnan kirándulásainkat csináltuk Tel-Aviv, Haifa, Jeruzsálem, Acra és Nazaret városokba és egy fél tucat más kibucba, — egyike az izraeli jól működő és fejlett állapotban levő gazdaságok­nak. Ez a Tel-Avivtól délre fekvő kibuc gabonater­mesztéssel, csirkeneveléssel és juh-tejgazdaság- gal foglalkozik. A termelőszövetkezetekkel való összehasonlítást talán kezdjük a kettő közötti kü­lönbségek ismertetésével. A magyar állami gazdaságok és termelőszövet­kezetek alapját a volt grófi, egyházi és egyéb nagy-gazdaságok kisajátítása és a kisparasztság egyéni gazdálkodásának szövetkezetekbe való tö­mörülése képezte. Izraelben úgyszólván a semmi­ből kellett a gazdaságokat megteremteni: kopár területeken kövektől kellett megtisztítani a földe­ket, amelyek nagy részén évszázadok, sőt évez­redek óta nem folyt termelés. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok dolgozóinak túlnyomó része a régi parasztság, a volt béresek és földnélküli szegények soraiból ke­rült elő. Általában jó földön, megszokott munkát végeznek. A kibuc dolgozóinak túlnyomó része soha me­zőgazdasági munkát nem végzett és az egykori intellektuelek, munkások, hivatalnokok és önálló kereskedők soraiból került elő. Silány földön, szo­katlan munkát végeznek. Akiknek a kezdet nehézségeit kellett legyűrni, eleinte sátrakban laktak, mig a magyar paraszt­ság — amelynek egy része a régi világban istál­lókban lakott —, a meglevő házakban húzódott meg, amig az építkezés megkezdődött és megfelelő otthont nyújtott. A “mi” kibucunkban már nem voltak sátrak, de megvoltak még az eredeti és kezdetleges fa­viskók, amelyekbe a sátrakból költöztek az embe­rek. A fa-viskók egy részében jelenleg a kibuc arab tagjai laknak, a többit raktárnak, stb. hasz­nálják. A következő lépés a “modern” épületekbe való költözés volt. Ezeket az épületeket az amerikai motelokhoz hasonlíthatjuk: egy szoba, kis háló, tea-konvha (kitchenette) és fürdő zuhannyal. A vízellátás Izrael legnagyobb gondjai közé tartozik, mert — akárcsak Dél-Kaliforniában —, az esős szezon elmúltával 7—8 hónapon át nincs csapadék és a növényzetet a teljes elszáradástól öntözéssel kell megóvni. A kibuc legújabb, modern épületeiben vízveze­ték van, a vízmelegítést petróleum-kályhákkal végzik. Az állatok itatása vízvezetékkel összekap­csolt vályúkból történik. Ottartózkodásunk alatt a szóban forgó kibucban a vízellátás megfelelő volt. Még a modern épületek előtti pázsit és a középületek előtti parkszerű térség öntözésére is volt elegendő viz. A gyermekek nevelése már csecsemő kortól kö­zös alapon történik. Az étkezés, a mosás, az egész­ségügyi gondozás, iskolázás, — általában minden, ami az élethez tartozik, közös. A leányokat és fiu­kat 18 éves korig iskoláztatják, akkor valameny- nyien bevonulnak a hadseregbe, ahol mindkét nem kiképzést nyer. A szolgálati idő két év, utána az egyéntől függ: a hadsereg tagja kiván-e marad­ni; városi foglalkozásra szánja-e magát, avagy visszatér-e a kibucba, amelytől nevelést, iskolá­zást és szakmai kiképzést kapott. Az ifjúság 90 százalékon felüli része visszatér a kibucba. Az iskolás gyermekek már két éves kortól kezdve fizikai munkát végeznek a kibucban. Mire az iskolázást elvégezték, a földeken, a gyümöl­csösben, az állatok körül már elég jártassággal bir nak ahhoz, hogy a szakmunkások hasznavehető segítői legyenek. A közös konyhában, a közös étteremben, mely minden tekintetben modern és jól felszerelt, a ki­buc tagjai dolgoznak: főznek, kiszolgálnak, moso­gatnak, takarítanak. Ugyanilyan közös munka fo­lyik a mosodában, ahová a tagok beadják a szeny- n.ves ruhaneműt és azt tisztán kapják vissza. Van varró- és cipész-műhely és orvosi rendelő, amely közös ellátást nyújt. A gyermekek a közös nevelőkből, az óvodákból, az iskolákból délután felkeresik a szülőket és ez a pár óra az, amely összehozza és együtt tartja a családot. Ilyenkor a tea-konyhában elkészített uzsonnát együtt fogyasztják el a szülők és a gyermekek. Utána az ifjúság visszatér a számára berendezett és ellenőrzött épületekbe, ahol az éj­szakát tölti. A gyerekek nem sírnak a szülők után, egész természetesnek tartják, hogy a szü­lőktől távol a maguk körében legyenek, mert erre szoktatták őket csecsemő koruktól. Eltekintve attól, hogy a kibuc tagjai MIN­DENT MEGKAPNAK, ami az élethez szükséges, tehát a lakás és élelem mellett ruhát, cipőt, mo­sást, szappant, fogkrémet, cigarettát, levélpapírt és a fűtéshez szükséges petróleumot, — a tagok zsebpénzt kapnak. Ezen a kibucon évenkint és fe- jenkint 120 izraeli fontot, ami 60 amerikai dollár­nak, kb. 1400 magyar forintnak felel meg. Helenkint legalább egyszer szabadtéri előadá­sokat rendeznek. A kibucnak megvan a saját mű­kedvelő gárdája, amely tűrhető előadásokat nvujt, körülbelül olyanokat, mint az amerikai műkedve­lők. Országosan ismert, jónevü színészek, művé­szek is meglátogatják a kibucokat, hogy a tagok­nak évenkint többször nívós előadásokban is le­gyen részük. Aki a kibuchoz tartozik, de városi foglalkozása van, jövedelmét beszolgáltatja és ugyanolyan el­látást és zsebpénzt kap, mint a kibucban dolgo­zók. Példa erre: egy másik kibucban lakó unoka­hugom a haifai egyetemen tanit (miután a new- yorki Columbia Egyetemen megkapta a “master degree”-t), de a hét végén a kibucban végez mun­kát és tanárnői fizetését a kibuc kapja. A “mi” kibucunkban egy törvényszéki biró szombatonkint az étteremben kiszolgáló és az ő bírói fizetését is a kibuc kapja. Múlt heti cikkemben említettem, hogy vendég­látó unokahugom férje a kibuc 450 bárányának juhásza. Egy szombat délután kettőtől hét óráig juhász-segéd voltam és főnökömmel együtt jár­tam hegyen-völgyön át a legelő és gyakran ren­detlenkedő bárányok után. Többek között egy barlang bejáratát is láttam, amelyet ez a juhász fedezett fel és a korai kutatás szerint ős-keresz­tények sírboltját sejtik a mélységben, amely al­kalomadtán feltárásra fog kerülni. Ez a juhász egyébként sokoldalú művész: a szinielőadások hátterét ő festi,, a színfalakat több nyíre ő készíti, a szereplőket ő maszkírozza. Ké­peit, rajzait, szobrait, közönséges drótból készült alakzatait nemrégen állították ki a kibuc közelé­ben fekvő kis városban. Minden izraeli újság­ban elismerő kritikák jelentek meg a kiállításról, amelyek révén Tel-Avivban nagyobbszabásu kiál­lítást terveznek a “művész juhász bojtár” müvei számára. Ha a kiállítás sikerül és müvei egy részét meg­veszik, a befolyó összeg szintén a kibucé lesz, mert a művésznek csak az a jövedelem jár, ame­lyet a bárányok őrzéséért, gondozásáért kiutal­nak. Nehéz élet a kibuc-élet. Erős munkával, sok türelemmel, gyakran nélkülözéssel, állandóan le­mondással jár. Aki rászánta magát arra, hogy kibuc-tag legyen, az országot épit, annak lelkes, áldozatkész embernek kell lenni. Hosszú idő fog eltelni, amig a mai juttatásnál többre számithat. Az erős munka, a sok küzdelem és a csekély díjazás ellenére a kibuc tagjai büszkék az elért eredményekre, csaknem lenézéssel beszélnek a vá­rosiakról és — akikkel mi egy féltucat kibucon találkoztunk, beszéltünk — elégedettek. Amikor két hónappal később megismerkedtünk a magyar termelőszövetkezettel és összehasonli­tást csináltunk a magunk számára, úgy találtuk, hogy a szövetkezetekbe tömörült paraszt nem cse­rélne a kibuc-taggal. A magyar paraszt sorsa, munkája könnyebb, jövedelme nagyobb, mint a kibuc dolgozójáé. Munkájának eredménye saját törekvésétől és az összesség együttműködésétől függ, azt nem befolyásolja külföldi tőke, sem an­nak szeszélye. Mégis, amikor a cséplőgép mellett dolgozó jóvágásu parasztembertől azt kérdeztem, hogy jobb-e ma, mint régen volt? — azt a választ kaptam, hogy: “Hát, — ezt is megszokjuk!” Mondhatta volna, hogy jobb a hatalmas kom­bájnokkal dolgozni, mint a régi eke után ballagni és “rendet vágni.” Mondhatta volna, hogy a szá­mos társadalmi ellátás mellett és a saját szükség­letére termelt javakon felül még soha nem re­mélt szép jövedelme is van, de ehelyett csak any- nyit mondott, hogy “ezt is megszokjuk.” Ha válaszában mindazt kifejthette volna, amit számára a közös gazdálkodás jelent, azzal teljes megelégedését fejezte volna ki. De a magyar pa­raszt, ellentétben az elégedett kibuc-lakóval, nem elégedett. Csak annyit vallott be, hogy “ezt is megszokjuk“ és nem tudta, hogy ezzel elitélte au elégedetlenséget, ami elvégre is anti-szociális, ami tespedésre, visszafejlődésre vezethet. A kibuc dolgozói önfeláldozó, szorgalmas elége­dett emberek, akik elvégzik munkájukat és eleget akarnak termelni ahhoz, hogy a jövedelem fedezze az adókat, a kiadásokat, a tagok ellátását, kevés zsebpénzt és lehetőleg a további építkezést. A termelőszövetkezet dolgozó parasztjai már a mostani jövedelem-elosztás rájuk eső részéből majd mindent megvásárolhatnak: rádiót, TV-t, uj házat, jó bútort, sokan motorkerékpárt, vala­mennyien kerékpárt. De még messze vannak aa elégedettségtől. A jó jövedelemmel sem elégedet­tek, mert mindig többet, mindig jobbat akarnak. Mert tudják, hogy a TÖBB, az nemcsak nekik JOBB, hanem jobb az egész országnak. Ez a különbség a legszembeötlőbb a termelő- szövetkezet és a kibuc között. Elképesztő események Michigan állam törvényhozásában Michigan állam törvényhozói a napokban sza­vaztak meg egy törvényt, amely szerint a House Un-American Activities Committee (HUAC) anyagát az iskolákban tanítják majd a tanulók­nak. Idáig jutottak már a reakciós képviselők be­folyására, hogy a besúgók és hivatalos kémek tanúvallomását akarják felhasználni a kapitaliz­mus és kommunizmus összehasonlításának a tan­anyagaként. Ez lenne a kommunizmusról tanított rész “hiteles anyaga.” Sőt, hogy “bővítsék” a tanulók “kommuniz­musról alkotott tudását”, még a szenátus Belső Biztonsági Bizottsága előtt megjelent besúgók tanúvallomásait is fel akarják használni a diákok “nevelésére”. Joseph Gillis, detroiti demokrata képviselő, aki a szakszervezetek támogatásával jutott be a tör­vényhozók közé, megkérdezte a képviselőház tag­jait, hogy vajon a John Birch társaság fogja-» szolgáltatni a HUAC és szenátus bizottságainak jelentését. Az “ötlet” mindenesetre azt mutatja, hogy ebből a társaságból indult ki a kezdeménye­zés. Az antikommunista törvényhozás fő kigondoló! a képviselőházban Robert W. Waldron (republiká­nus, Grosse Pointe) és Frederick Marshall (rep. Allen) most egy törvényjavaslatot terjesztettek be, hogy helyezzék törvényen kívül a Kommu­nista Pártot. A törvényhozás munkájára jellemző, hogy ezt a javaslatot is minden nagyobb nehézség nélkül szavazta meg a képviselőház és most már a szenátus előtt van. Waldron csak nemrég pályázott a detroiti 14. kongresszusi választókerületben a törvényhozói székre és leglelkesebb támogatója Richard Durant volt, aki a John Birch társaság Michigan állami vezetője. Vereséget is szenvedett a szakszerveze­tek jelöltjétől, a demokrata párti Harold Ryan- tól. Grosse Pointe, amelyet Waldron képvisel, egy olyan lakónegyed, ahol az autógyárak gazdag igazgatói laknak. Mintegy két évvel ezelőtt fedez­te fel az állam, hogy a környék ingatlan ügynök­ségei “pontrendszer” alapján dolgoznak. Ennek a bonyolult rendszernek a segítségével szorították ki a négereket, zsidókat .olaszokat és más “nem- kivánt” nemzetiségüeket a negyedből. A kilences törvényt hozták akkor a pontrend­szer eltiltására, amely a faji előítéletek érvénye­sülését jelentette. Waldron vezetésével most a reakciósok és a Birch társaság tagjai a kilences törvény eltörléséért harcolnak. Ez a város arról is hires, hogy megtesz mindent a mun­kásvédelmi-törvények megbuktatására. Csak nem rég vezetett egy hadjáratot a törvényhozásban a minimális bérek összegének a felemelése ellen. 400 pincérnő, szállodai inas és kifutó várta mini­mális órabérének 25 centről 75 centre való fel­emelését. Waldron “fáradozásának” eredménye­ként a törvénytervezet már a bizottságban elbu­kott. Ez a helyzet Michigan államában a reakciós kép viselők szélsőséges propaganda tevékenységének a következtében. A michigani American Civil Li­berties Union (ACLU) felhívta John Swainson (demokrata) kormányzót, hogy vétózza meg a Kommunista Párt törvényen kívül helyezését kö­vetelő törvényt. Az ACLU a törvényhozókat iát kérte egy külön levélben a törvény elvetésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom