Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-11 / 2. szám
Thursday, January 11, 1962 AMERIKAI MAGYAR HZo 11 Valamit a Vatikánról 1953 augusztusában sztrájkba léptek a francia kikötőmunkások, követelve az indokinai háború azonnali beszüntetését. A katolikus szakszervezetek vezetősége a sztrájk ellen foglalt állást. Ekkor a munkáspapok egy csoportja, nyilatkozatában a nyilvánosság előtt, árulónak és sztrájktörőnek bélyegezte Tessier-t, a katolikus szakszervezetek elnökét. Válaszul Tessier rágalmazás miatt, pert indított a nyilatkozat szerzői ellen. Az ügy körül támadt vita végül is lemondásra kényszerít ette Tessier-t. Ezek az események felzaklatták a vatikáni hierarchiát, amely már régóta nyugtalanul figyelte. a munkáspapok magatartását, azon igyekezett, hogy mérsékelje — buzgalmukat. — Giuseppe Pizzardo bíboros, a pápa utasítására 1953 szeptemberi körlevelében elrendelte, hogy a francia püspöki kar, haladéktalanul oszlassa fel a — Francia Missziókat — és az összes munkáspaoo- kat rendelje vissza a gyárakból és egyéb munkahelyekről, azzal az indokolással, hogy a munkáspapok intézménye nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket s ahelyett, hogy használt volna, inkább kárt okozott a katolikus egyháznak. “A Vatikán megtorló intézkedéseinek politikai okai voltak. A munkápapoknak szemükre vetik, hogy nem elég kommunista-ellenesek” — irta a Vatikán döntéséről Jacques Duclos (a francia KP titkára). “Ezt a szemrehányást korántsem véletlenül teszi a Vatikán, hanem azért, mert jól tudja, hogy pártunk elsősorban a dolgozó tömegekért és a német imperializmus újjáélesztése ellen küzd. A Vatikán vágyai nem vallási indokokból, hanem elsősorban politikai megfontolásoktól fakadnak.” 1953 október 5-én a munkáspapok aláírásukkal megerősített deklarációt intéztek Feltin bíboroshoz. Ebből a dokumentumból, amely a mai napig sein vesztette el aktualitását, helyénvalónak tartjuk idézni a következő részleteket: “A munkások között sok mindent megtanultunk. Főpapságunknak messziről nehéz ezt 'megérteni. “Felismertük, hogy a munkásosztály szervezett és tudatos tevékenységére feltétlenül szükség van, ha a munkásság legalább valamelyes szabadsághoz akar jutni abban a társadalomban, ahol a személyes szabadság az uralkodórendszer kizsákmányoló jellege miatt csak ámítás. Ma már tudjuk, hogy a magára hagyott proletariátus osztályöntudat nélkül, önálló szervezet, nélkül soha sem győzheti le az ellenséget, amely minden oldalról támadja és százszorta erősebb nála, ha nem is számban és minőségben, de legalább is azáltal, hogy birtokában van a leigázás és az elnyomás eszközeinek — a nyílt és kíméletlen harctól egészen a képmutató jóakaratig és a vallási mákonv alkalmazásáig. Úgy gondoljuk, egyet kell értenünk az osztályt udatos munkások nézeteivel s kötelességünk résztvenni szervezett tevékenységű kben... “Felismertük, hogy az egyház által sugalmazott társadalmi tanok többnyire a nmnkásosz- tálvnak és jogos érdekeinek elárulásához vezetnek . . . “Felismertük, hogy egyesek állításai ellenére, a munkásosztály harca, éppugv fakad az’ emberi méltóság féltéséből, mint pusztán anyagi szükségletekből, mert a munkásosztály egyszerre küzd az uj emberi viszonylatokért, az életkörülmények megváltoztatásáért és az uj emberi társadalom megteremtéséért. “Elitéinek bennünket... mert résztvettünk a munkások harcában, mert az egyház és legtöbb intézménye, valamint a papság, azt a rendszert védelmezi, amely ellen mi a munkásosztállyal együtt, minden erőnkkel harcolunk, mivel romlott nak és igazságtalannak tartjuk. “Bátran szembe kell néznünk az igazsággal: az egyház támogatja ezt a rendszert. . . Az egyház csak elméletben Ítéli el a kapitalizmust. Gyakorlati tevékenységben nemcsak elismeri, hanem még együtt is működik vele. A munkások előtt ez a tény teljesen nyilvánvaló. Nem is szólva arról, hogy az egyház és az egyházi hatóságok politikája, a vallás tanításai támogatják a kapitalizmust. Vajon nem természetes-e, hogy az ;a pap, akinekfegész neveltetése át van itatva burzsoá kultúrával, vonzódik a kapitalizmushoz? “Vannak, akik azt mondják, hogv a kapitalista rendszert el kell fogadnunk, mint elkerülhetetlen rosszat, mert az egyház, miként, egekor a feudalizmusban, ma a kapitalista világban áll fenn és működik. De akik ig.v beszélnek, nagyon is jól tudják, sőt eléggé nyugtalankodnak is miatta, hogy az emberiség fele a valóságban már elvetette ezt a rendszert... Hiszen a proletárok óriási tömege, szive mélyén még a kapitalista országokban sem fogadja el ezt a rendszert, melynek áldozata. “Ám az egyház, mivel úgy érzi, hogy a rendszerrel együtt őt is elvetik, fél a munkásosztálytól, a proletariátus győzelmétől és azoktól a változásoktól .amelyeket a proletáríátus győzelme a társadalmi intézményekben, az életben, az emberek tudatában előidézne, s mégjobban fél a kommunizmustól, amely lelkesíti a proletáríátus diadalmenetét, forradalmi erőt önt a proletáriátus- ba, s megmutatja neki a jövő perspektíváit.” Miután a francia püspöki kar ezt az igen sokatmondó Írást megkapta, közölte Rómával, hogy a munkáspap-mozgalom váratlan feloszlatása ellenállásba ütközik, s felháborodást kelt a francia katolikus közvéleményben. A Pizzardo-körlevél hire csakugyan eljutott a sajtóba és a pápai döntés katolikus körökben viharos tiltakozást keltett. Tekintélyes katolikus irók és közéleti személyiségek Francois Mauriac, Daniel Pone«. Etienne Born, George Guordin és sokan mások, a rtmnkáspapok védelmére keltek a sajtóban. Még egyes burzsoá lapok is, igy :> Figaro és a Monde a munkáspapok mellett fóSiáltak állást. A munkáspapokat védelmébe .verte a liberális katolikusok tekintélyes folyóirata, az Esprit is. Egyik számában, a Vatikánnak azt az utasítását kommentálva, mely az állítólag kommunista szel— A KARÁCSONYT IS LENT TÖLTÖTTÉK — A francia lapok olyan eseményről számolnak be, amely jellemző.a dolgozók helyzetére a kapitalista rendszerben és különösen Franciaországban, ahol Debré miniszterelnök az. év elején még azt állította, hogy 1961 “szociális év” lesz. A közép- franciaországi Aveyron megye, pontosabban De- cazeville város bányászainak akciójáról van szó. A bányászok a föld mélyén és a felszínen december 19-e óta elkeseredett harcot vívnak, hogy megvédelmezzék a munkához való jogukat. Különösen drámai fordulatot vett ez a. küzdelem annak következtében, hogy a bányászok elhatározták: az akció megindulásának napjától kezdve a föld mélyén maradnak — igy a karácsonyt is a tárnákban töltötték. Az első tiz napon egyáltalán nem jöttek a felszí are. Tiz nap után, az orvosok rábeszélésére, akik néhány naponként megvizsgálták őket, beleegyeztek abba, hogy minden negyvennyolc órában feljönnek a felszínre zuhanyt venni, egy kis friss levegőt belclegzeni és dohányozni. A tárnák mélyén tilos a dohányzás és ez nagy önuralomra készteti a bányászok jelentős részét. Az újságírók, akiit meglátogatták a s/trájko- lókat, azt Írják, hogy a bányászok szilárdan kitartanak és sokan éneklik közülük a "Marseil- laise”-t és az “Tnternacionálé”-t. “Addig maradunk itt ameddig győzünk” — hajtogatták állhatatosan. Az akcióra az összes szakszervezetek közös felhívására került sor. A mozgalmát az asszonyok, a fiatalok, a kereskedők, a tanítók, az orvosok, az egész bányamedence közigazgatási alkalmazottai, sőt. még a papság képviselői is támogatják. Mi az oka a mozgalomnak? Az, hogy mivel a kormány véleménye szerint a hánya nem jövedelmező. ha akarják zárni a tárnákat. Legalábbis ezzel magyarázzák s burzsoá lapok a kormány magatartását. Az igazi ok azonban mólvébhon rejlik. Azoknak a döntéseknek a végrehajtásáról van szó, amelyeket az Európai Szén- és Acdközösség hozott, tehát az a szervezet, mélynek megteremtésében tiz évvel ezelőtt Guv Móllet jobboldali szociáldemokrata vezető és Robert Schumann keresztény politikus játszott vetető szerepet. A kommunisták az első naptól kezdve fiÍKkoztak ez ellen a polit ika ellen, amelynek eredménye Franciaország szénvagyonának felszámolása az úgynevezett “Kis-Európa” megteremetésével párhuzamosan és amelynek Adenauer Németországa a fő haszonélvezője. A bányászok nem akarják elveszteni azokat az lemtől fertőzött munkáspapok mozgalmának megszüntetését rendeli el, a folyóirat szerkesztősége nem minden irónia nélkül, rendszabályoKat követel a tőkés papok, vagy az olyan papok ellen is, akik a kapitalista köröket szolgálják mivel, hogy őket már régen megfertőzte a kapitalista szellem, sőt sokan maguk is kapitalisták. A nagyközönség — irta az Esprit, talán csak kevés olyan vállalatot ismer, amelyet tőkés papok irányítanak. A tőkés papok, hasonlóan azokhoz, akik a munkás- osztály jobb megértése végett vállalták az elnyomottak helyzetét, elhatározták, hogy felemelkednek a kapitalista körök színvonalára, hogy igy jobban méltányolhassák őket. E papoknak módjukban lett volna bebizonyítani az egyház ama szociális tanainak helytállóságát és érvényét, melyeket a pápák már szinte teljesen elfeledett en- ciklikáikban hirdettek. De mivel azonos ókok, sajnos azonos következményekhez vezetnek, s a pokol útja jó szándékkal van kikövezve, több munkás-pap beleesett a kommunizmus csapdájába, sok pap-vállalkozó pedig a közönséges kapitalizmus egérfogójába került. Ugylátszik' néhá- nyan az utóbbiak közül túltesznek még a kapitalistákon is. Nem elég, hogy rosszul fizetik alkalmazottaikat, akiket személyes szolgáiknak tekintenek, ráadásul még papi méltóságuk felhasználásával is igyekeznek jobban kizsákmányolni őket.” A csoportvezetők a reverenda iránti tiszteletből buzgón közük a pap-vállalkozókkal az elégedetlen munkások nevét. Vállalataiknál még a keresztény szakszervezeti mozgalom is tilos, jóllehet maguk a tőkés papok nem tartózkodnak a gyáriparosok szövetségébe való részvételtől. J. R. Lavreckij: A V atikán c. könyvéből “Kossuth kiadó” 1959, 297-tól 301 oldalig. Kiásta a Torontói előnyöket sem, amelyeket erős szakszervezetük, a szénbányászok szakszervezete harcolt ki a számukra. A kormány most más szakmára akarja átképeztetni őket, ahol fizetésük is jelentősen csökkenne és a nyugdíj jogosultságuk — jelenleg 50 éves korban a vájároknak, 55 éves kórban a földfeletti dolgozóknak —- szintén hátrányosan változna meg. A sztrájkolok január hónapban fizetés helyet a sztrájkalapból kapnak némi juttatást. Az ultrák folytatják merényleteiket Algériában az OAS terroristái folytatják, sőt, megsokszorozzák az arab lakosság ellen intézett támadásaikat. Algírban géppisztolyos merénylők ismét autókon járták a várost, és tüzet nyitottak a járókelőkre. Oranban több algériait meglincseltek az utcán. Az ultrák bestialitására jellemző, hogy egv félholtra vert algériait a mentőautóból húztak ki, és tovább ütlegelték. Az OAS merénylői egy haladó gondolkodású francia tisztviselőt saját lakásán, felesége és két gyermeke szeme láttára lőttek agyon. . Az FLN tagjai több helyütt ellentámadással válaszoltak a fasiszta terrorra. A hét végén és az ünnepek alatt összesen több mint 50 halottja és közel kétszáz sebesültje volt az OAS merényleteinek. Az algériai felszabadító hadsereg egységei és a francia fegyveres erők között is több összecsapásra került sor. Ezekben a harcokban tiz francia katona esett el, 16 pedig megsebesült. Az ujab > iiarcoko.ni. amelyek az ünnepek óta zajlottak le, ismét számosán vesztették életüket. A halálraítélt, de szabadlábon lévő Sálán, az OAS vezére, “általános mozgósítást” rendelt el a francia hatóságok és az ideiglenes algéri li kormány megegyezése ellen. Salán uszító felhívása falragaszokon jelent meg Algír központi városrészében, de a francia közigazgatás külön osztagokat szervezett ezek leszakitására. A “mozgósítási rendeletnek” eddig nem volt jelentékeny hatása, csak az amúgy is feszült hangulatot fokozta. Az. OAS Franciaországban is folytatta terrorcselekményeit. Az elmúlt napokban főleg a vidéki városokban robbantak a plasztikbombák. Az OA!S egyik bombája a marseille-i jugoszláv konzulátus épületet rongálta meg. A Francia Kommunista Párt párizsi székházát is megtámadta két merénylő és autójukból gép- fegyvertüzét zúdítottak az épületre. Egy önkéntes munkásőr négy sel>et kapott a. támadás folyamán. SZTRÁJKOLÓ BÁNYÁSZOK A TÁRNÁK MÉLYÉN
