Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-08-10 / 32. szám
Thursday, 'August 10, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 MIALATT A NÉPET ÁLDOZATHOZATALRA SZÓLÍTJÁK Nemzetközi krízisek, gazdasági problémák, olaj- termőföldek (Kuwait) angol katonasággal való megszállásának dübörgése nem háborgatja az olajmágnás Mellon családot és nagystílű, fényűző társadalmi életét gátlástalanul folytatja az olajdollárok billióinak segítségével. Egy, még az amerikai billiomosok körében is páratlannak minősített mulatságról számolt be a Pittsburgh Press szerencsés riporternője (az egyetlen riporter, akinek megjelenését ott eltűrték). Az ünnepélyt Paul Mellon, a Mellon-biroda- lom egykori megteremtőjének fia rendezte, nevelt leánya, Eliza, tiszteletére, akit ekkor vezetett be a társadalmi élet élvezetébe. “Paul Mellon Egymillió Dolláros Partyja Felülmúlja Mindegyiket”, mondja a riporternő fejeimé. Az első mondat utal arra, hogy mire gondol: “Henry Fordnak leánya bemutatásakor rendezett 280,000 dolláros partyja vasárnapi kirándulásnak számíthat, ha összehasonlítjuk ezzel a be nem hirdetett bemutatóval, amit Paul Mellon tartott fogadott leánya, Eliza számára.” “Egy millió dollárba került” Ezekután részletezni kezdi az ünnepély pazar rendezését. Először a luxus, 50 sátorból álló, városnak beillő felépítményt dicsőíti, amit a férfivendégek egy napi elhelyezésére emeltek 100,000 dolláros költséggel. Külön plasztiksátorban szolgálták fel a frissítőket 24 órán keresztül. Voltak külön higiénikus sátrak, sátrak az őrök részére és sátrak, ahol a fehér ebéd-zsaket vasalásától a cipőtisztitásig készségesen kiszolgálták a vendégeket De ez még semmi. A sátrakat rendes, tartósan megépített úttestekkel kötötték össze, hogy megkíméljék a felső tízezrek dédelgetett sarjait, nehogy eső esetén a virginiai sár a cipőjükhöz ragadjon. Másnap az úttesteket feltörték és visszaállították a Mellon-kuria természetes ösvényeit, eredeti szépségükben. Az Upperville, Va.-ban levő 3,200 akkeros uradalom a szinpompa és tűzijátékok fényében für- dött, mialatt a Wall Street és Washington kiválasztottjai együtt táncoltak. Az ünnepély tiszteletbeli vendége Jacquelin Kennedy, elnökünk felesége volt. De ezen az estén senki itt nem tette szóvá elnökünk többszöri felszólítását, hogy az ország népének “áldozatokat” kell hozni 1961-ben. A díszvendég tiszteletére francia stílusban dekorálták a báltermet, ami “valóságos miniatűr Versaillesnek volt berendezve”, lelkendezik a riporternő, Idevarázsolták a versaillesi erdőt. Fatörzseket állítottak a bálterem padlójára, amelyre mü-fiiszőnyeget terítettek. A fatörzsek tetejét drótkalickákkal hálózták be, ezekbe élő faga- lyakat és zöld lombot fűztek olyan sűrűn; hogy egy valódi sűrű erdő benyomását keltette. Az “erdő” fái alatt elhelyezett kis asztalokon pompás francia menü fogásaival traktálták a vendégeket. Az “erdő” szélén francia járda-kávéházak álltak frissítőkkel és különféle szórakoztató sátrakkal. Az “erdőből” három lépcsőfok vezetett le a fénvespadlóju táncdobogóra. Ennek egyik oldalán két zenekar váltakozva húzta egész éjjel, a másik oldalán volt a társalgó, amely Marie Antoinette versaillesi Petit Trianon terméhez hasonlóan volt berendezve. Nekünk sem helyünk, sem időnk nincs folytatni e henye társaság fényűzéseinek felsorolását, amire Kuwait, Venezuela, Colombia olajmezőiből, néhány acél, aluminium, villamossági és más vállalat munkásainak verejtékéből kisajtolt vagyonból olyan gondtalanul költöttek. A Mellon-család magánvagyonát kb. 4 billió dollárra becsülik és a család minden tagja a legszorgalmasabb igyekezetét fejti ki annak elköltésében. Harvey O’Connor, Mellon milliói cimü könyvében megemlékszik Paul unokatestvére, Sarah Mellon Pittsburghban két évtizeddel ezelőtt megtar- tott esküvőjéről, amely néhány százezer dollárba került, s amely “a legfényesebb esküvő volt, amire az acél- és szénbárók emlékezni tudtak.” Megírja azt is, hogy a Pittsburgh Coal Co. sztrájkoló munkásai keserű érzéssel olvasták az esküvőről szóló híreket, mert a Mellon-bányák vezetői éppen az esküvő napján lakoltatták ki a sztrájkolókat a bánya tulajdonát képező lakásukból. Milyen érzéssel olvashattak a Mellon-bál híréről, a millió dolláros költségeiről s a képezeletet megterhelő fényűzéseiről az acél, az aluminium, a szénbányák és villamos felszerelési üzemek munkanélküliéi Pittsburgh környékén? őket az automáció kergette ki a Mellon birodalomból, s mig kenyérkeresetüktől megfosztva állanak, addig a Mellon profit változatlanul gördül és halmozódik. Mellonék legnagyobb haszna azonban Kuwait- ból származik. Ott naponta több mint 1,600,000 hordó olaj bugyog ki a földből. Még szivattyúzni sem kell, a földalatti természetes nyomás hozza felszínre. És a munkaerő oly nagyon olcsó, hogy Az Orthopsychiatric Association of New York City legutóbbi összejövetelén dr. Jerome D. Frank, a John Hopkins University professzora, igen határozotaan állát foglalt a teljes leszerelés és a háború kiküszöbölése mellett. Kifejtette előadásában, hogy “a modern fegyverek és más tényezők nagy mértékben okoznak idegfeszültséget. Ez a feszültség ösztönzőleg hat a fegyverkezési versenyre és megakadályozza a leszerelést.” Az összejövetelen megállapították a részvevők, hogy a hidegháború milyen nagy mértékben terjeszti az elmebetegséget az Egyesült Államokban. Az USA-ban lévő összes kórházi ágyak 50 százalékát az elmebetegek foglalják el! Jóval egy fél millión felül van azoknak a száma, akik az állami és városi elmegyógyintézetek bentfekvő betegei, és az elmúlt évben legalább ennyi volt a kezelés alatt álló külső betegek száma is. Kiszámították, hogy ha a jelenlegi menyiségben kerülnek be a rászorultak az elmegyógyintézetekbe, és a jelenlegi halálozási arány állandó marad, akkor minden tiz csecsemő közül, aki ma született, legalább egy kórházi kezelésre fog szorulni elmebetegség miatt valamikor az élete folyamán. Ezek az adatok és a belőlük folyó következtetések elég világos képet festenek a való helyzetről. Akit ez az egyre aggasztóbb kérdés érdekel, az a legpontosabb felvilágosítást nyerheti az elmebetegségek és gyógyításuk helyzetéről itt az Egyesült Államokban az “Action for Mental Health” c. kiadványból. Ez a kiadvány nemcsak az elmebetegségekről közöl statisztikát, de ismerteti azokat a tervezeteket is, amelyek a krízis leküzdését elősegíthetnék. Az idegbajosok és elmebetegek jelentős kiadást jelentenek a nemzetgazdaság számára. Évente kb. 3 milliárd dollárba kerülnek. Az Egyesült Bizottság jelentése szerint ezt a hatalmas -összeget A Mainstream c. angol nyelvű folyóiratban jelent meg Phillip Bonosky cikke “Report from Budapest” címmel. Az iró az elmúlt ősszel járt Magyarországon és az ott szerzett tapasztalatairól számol be. A cikkből kiderül, hogy a nem magyar származású amerikainak milyen széleskörű ismerete van szülőföldünkről. Ismeri történelmét és irodalmát, csakúgy, mint ahogy földrajzával és gazdasági életével is megismerkedett. Bonosky bevezetőben leírja, hogy milyen képet festettek az ENSz-ben és a nyugati közvélemény előtt az ’56-os magyarországi eseményekről. Úgy állították be, mintha egy leigázott és gyarmati körülmények között élő nép kelt volna fel elnyomói, aa oroszok ellen. Sir Leslie Munro, Uj-Zea- land megbízottja még külön bulletinban is igyekezett ezt a' nézetet terjeszteni az ENSz támogatásával. Sikerült is számos emberbén azt a benyomást kelteniök, mintha 56-ban forradalom ment volna végbe a Duna—Tisza vidékén. Azóta is igye keznek megmerevíteni ezt a hamis képet a közvéleményben, amit akkor festettek az eseményekről. Az iró azonban közvetlen tapasztalat alapján akart meggyőződni a tényekről. Tehát nem innen Amerikából, vagy valamelyik nyugat-európai államból írja meg elméletét és vonja le következtetéseit, hanem Magyarországon elvegyült a nép között és az egyszerű emberek véleményét csakúgy meghallgatta, mint a tudósokét, írókét és politikusokét. Ennek alapján állapítja meg, hogy szülőhazánkban a szocializmus eszméi és vívmányai forogtak kockán ’56 őszén. Határozottan egy hordó olaj kitermelése és a tengerparti szállítása 20 centnél többe nem kerül. És annyi van még ott a föld méhében, ami kétszer több mint az Egyesült Államok olajkészlete. Extra profitot azonban csak olcsó munkaerő és egy olyan irányítható sejk biztosit, aki idegenkedik az államosítástól és betilt minden szak- szervezeti aktivitást. Abdullah sejk megfelelő, de ■ uralma az angol bajonetteken nyugszik. Hogy meddig? Az a kuwaiti néptől függ, amely a Sza- ezi-csatorna megtámadásakor, 1956-ban már ki- nyilvánitotta ellenszenvét az angol erőszak iránt. is meg kell duplázni az elkövetkező öt éven belül és megháromszorozni a következő tiz évben. “Csak ez a hatalmas kiadás teszi ténylegesen alkalmassá az állami kórházakat arra, aminek most csak névleg felelnek meg — kórházaknak az elmebetegek számára.” A Bizottság kihangsúlyozta, hogy mennyire szükséges a nagy mértékű szövetségi támogatás. A jelentés a következőket mondja erről: “Önmagában is nyilvánvaló, hogy ax államok legnagyobb részben elmulasztották, hogy megfelelően gondoskodjanak az elmebetegekről és már egy század óta igy ténykedtek.” Ugv látszik, hogy kormányunk még most sera látja szükségét annak, hogy kivegye a részét ennek a súlyos problémának — az elmebetegség kérdésének — a megoldásában. Ezt bizonyítja, hogy az elmegyógyászati kutatásokra alig valamivel több mint 100 millió dollárt irányzott elő a kongresszus 1961-re, amit a National Institute of Mental Health fog megkapni. Ez az összeg kevesebb, mint amibe egy Polaris tengeralattjáró kerül. Az egész összeg, amit az elmúlt 12 évben az elmegyógyászatra fordítottak — 380 millió dollár — kb. annyi, mint amennyibe egy u. n. air-to-air rakéta rendszer kerül. Az elmegyógyászok Egyesült Bizottsága megállapítja jelentésében, arra lenne szükség, hogy kormányunk előteremtse a pénzt a lakosság egészségének a megvédésére. És ez nem is lenne nehéz feladat, csak el kellene vonni olyan kiadásokból, mik nem szolgálják a tömeg érdekeit. Nyilvánvaló, hogy a hidegháborús kiadásokra fordított pénzből le lehetne vágni a közegészséghez szükséges összeget. A Bizottság ezt nem mondja ki ilyen nyíltan, de a jelentésből csak erre az egy következtetésre juthat minden gondolkozó ember. Reméljük, hogy a felelős szervek komolyan fogják kezelni ezt a kérdést, amig még nem késő... megállapítja, hogy az ellenforradalom erői harcoltak Budapesten az októberi-novemberi napokban és ezek az erők tartották rettegésben az embereket az alatt a rövid idő alatt, amig Nagy Imre miniszterelnöksége idején, szabadon garázdálkodhattak. Az 1920-as fehérterrorral hasonlítja össze ezeknek az uralmát. Ugyanakkor megállapítja, hogy a magyar nép soha nem fordult szembe a szocializmus eszméjével. Szétf oszlat ja azt a legendát is Bonosky, amit a nyugatra szökött propagandisták és politikusok hiresztelnek, hogy Magyarországon az Írók és költők hallgatnak, mert mindannyian a “forradalom” mellett álltak s ezért a rendszer vagy hallgatásra ítélte őket, vagy nem akarnak szerepet vállalni a mai irodalmi életben. Számos Íróval és költővel jött össze a Mainstream cikkének az írója. Leírja, hogy mindannyian tisztán látják ma már azt, hogy hová süllyedt volna az ország, ha nem sikerül leverni az ellenforradalmat. Egyedül 1957-ben, tehát közvetlenül az ellenforradalom után, 330 regény jelent meg és még jóval több ’58-ban és ’59-ben. Megállapítja az iró, hogy 1956-ban a múlt kelt fel a jövő, a szocializmus ellen. A reakciós erők akarták visszaforgatni az idő kerekét, de elsodorta őket a haladás ereje. A tárgyilagos és amellett lelkes írást elolvasásra ajánljuk minden olyan magyar számára, aki szivén viseli szülőföldje sorsát. MWWWMMVWAWMAAArAnAÁAnNUWlAAAAÁAÁ/Wtf A NEANDERVÖLGYI ŐSEMBER “kortársát” találták meg Izrael északkeleti részén, Galileában. A százezer éves, jól konzervált csontvázat egy japán tudós fedezte fel. AAAÁAAAAAÁÁÁAÁAnAAAAnÁAAAAÁÁÁÁÁAÁAÁÁAAÁAAÁrtAAÁAAÁÁAnnAAÁÁÁAAAAÁAÁÁAAÁAAÁAAAnAÁÁÁi A háborús hisztéria növeli az idegbajosok számát VtAÁAAÁÁAAAAAAAÁÁfUVVWVV PHILLIP BONOSKY MAGYARORSZÁGRÓL
