Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-08-03 / 31. szám
Thursday, August 3, 1961 HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. A berlini kérdés margójára Arra még nem volt példa a történelemben, hogy két hatalmas szövetséges valaha is háborúba keveredett egymással csupán azért, mert nem tudtak megegyezni a legyőzött ellenséges nemzet mintegy két százalékának a sorsára nézve. Ha tehát a Nyugat és a Kelet között Nyugat-Bei-lin kétmillió lakosságának a jövője miatt — ne adj’ Isten! — kitör a harmadik világháború, akkor olyasminek leszünk a tanúi (?), amihez hasonlót az emberiség történetében nem találunk. A Nyugat — elsősorban Washington — azt a mondvacsinált ürügyet használja megrögzött és teljesen logikátlan álláspontja támogatására, hogy demokratikus elveivel homlokegyenest ellenkezik az, miszerint kétmillió “szabad németet” kardcsapás nélkül engedjen “szovjet-rabságba” jutni. Mit szólna a világ, kérem alássan, ha mi, a demokrácia és önrendelkezési jog makulátlan bajnokai, egy kézlegyintéssel odadobnánk kétmillió derék, szorgalmas, légynek sem ártó, demokratikus szellemű németet egy olyan rendszernek, amelyben ezek a tizenhárompróbás, jóravaló németek elvesztenék féltveőrzött szabadságukat, verejtékes munkával szerzett jólétüket és vagyonukat?! Nem, kérem, mi ezt nem engedhetjük meg és ha muszáj, inkább kockára teszünk ezerszer annyi (két milliárd) életet, csakhogy ennek a kétmilliónak a jelenlegi jólétét és szabadságát megvédelmezzük. Hát ha a ‘világ’ alatt a földgömb népeit, nem pedig az egyes kormányokat értjük, én pontosan megmondhatom, mit szólna a világ egy ilyen elhamarkodott, ostoba lépéshez. Azt mondaná: Ha valóban oly nagy veszteséggel járna is kétmillió egyénre ez a változás (ami nem is olyan holtbizonyos!), akkor is csak jól megérdemelt sorsuk árné utók őket (egy kissé elkésetten!), mert ez ugyanaz a nép, amely Hitlert uralomra juttatta, lelkesen kiszolgálta és támogatta abban, hogy zsidók, lengyelek, oroszok, csehek és jugoszlávok millióit szemrebbenés nélkül lemészárolja; ez ugyanaz a nép, amely szabadságot soha senkinek nem adott, sőt még a sajátját is hajbókoló hódolattal letette Hitler lábai elé; és semmi kétség: ha ők győztek volna, a demokráciának még az AMERIKAI MAGYAR SZÓ irmagját is kiirtották volna — hát akkor miért jajveszékel a Nyugat és miért csörteti a kardját oly fenyegetően, amikor a legrosszabb esetben is csak arról volna szó, hogy kétmillió egyén — akit a sorsa egy lehetetlen földrajzi szituációba taszított — részévé váljék egy olyan rendszernek, amelyben körülbelül 17 millió fajtestvére él és úgy látszik: tűrhetően prosperál már vagy 16 éve??!!.Ha a Nyugat hajlandó az egykori (nem is olyan régi) hitleri németség egy csekélyke töredékének a kedvéért feláldozni egykori szövetségeseinek és saját népének a százmillióit, az csak megerősíti azt a régi gyanúnkat, hogy a Nyugat teljesen elvesztette józan eszét, Ítélőképességét és logikus gondolkodását, tehát semmiképpen sem alkalmas az úgynevezett “szabad világ” vezetésére. ILYEN VEZETÉST A VILÁG NEM HAJLANDÓ ELFOGADNI ÉS KÖVETNI! Körülbelül igv szólna a világ. . . De itt nincs szó arról, hogy kétmillió nyugatberlini németet egyszerűen átengedjünk a szovjet érdekszférájának, hiszen az oroszok nem akarják szőröstül-bőröstül bekebelezni Nyugat-Berlint Kelet-Németországba — noha én semmi logikátlanságot nem látnék ebben. .. Kruscsevék javaslata szerint Nyugat-Berlin “szabad város” lenne; önrendelkezési jogát az érdekelt nagyhatalmak szerződésileg garantálnák; olyan rendszer alatt élhetne, amilyent választ önmagának — nem látom be, miért volna ez olyan szörnyen kegyetlen eljárás egy legyőzött ellenség népének egy csekély töredékével szemben?! Arról a kedvenc álmáról a Nyugat egyszers- mindenkorra lemondhat, hogy a két Németországot valaha is egyesítse és az igy egyesitett, erős és hatalmas Németországot valaha is szövetséges társai közé sorozhatja — korábbi fegyvertársa: Oroszország ellen! Ebbe sem Oroszország, sem a többi náci-pata alatt görnyedt országok népei semmi körülmények között nem fognak belenyugodni, mert ők tudják, hogy egy ilyen Németország és Hitler Németországa között legföljebb csak árnyalati különbségek léteznének, de nagyjából ugyanaz a “Deutschland über Alles” szellem hatná át, amely Hitler rémuralmát jellemezte. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez ugyanaz a németség, amely ezt az őrült hóhért maga fölé emelte, tömjénezte, rajongó lelkesedéssel támogatta az utolsó percig és csak azt nem tudja megbocsátani neki, hogy ennek ellenére is elvesztette a háborút. . . Volna nekem egy szerény javaslatom a berlini kérdéssel kapcsolatban, amely igazságos is, praktikus is és amelyre találunk analógiát a közelmúlt történetében. Tudom, hogy a Nyugat nem igen lesz hajlandó egy ilyen megoldásra, mert ez kihúzná Kruscsev torkából az ott “megakadt szálkát”, már pedig a Nyugatnak inkább az a célja, hogy minél több ilyen szálkát rakjon Kruscsev •torkába, mindazonáltal ideiktatom ezt a javaslatot — egész röviden: 1 A nyugat-berlini németeknek adassék meg a választás joga arra nézve, hogy ki akar Nyugat- Németországba költözni és ki akar továbbra is ottmaradni. 2. Aki menni akar, az szabadon vihesse magával minden ingó vagyonát és pénzét; a visszahagyott vagyonért pedig,a nyugati hatalmak (elsősorban Adenauer kormánya!) fizessenek méltányos megváltási dijat. 3. Aki Berlinben akar maradni, az ezzel a döntésével automatikusan aláveti magát a keletnémetországi törvényeknek. Egy ilyen megoldással a Nyugat “megmenthet” minden nyugat-berlini németet, aki a “nyugati szabadság” után áhítozik, tehát eleget tehet nagyhangú fogadkozásainak, hogy nem fogja tűrni, miszerint Nyugat-Berlin derék polgárai a Szovjet “rabigája” alá kerüljenek; ugyanakkor — úgy vélem — emberéletben és anyagiakban óriási megtakarítást mutathatna fel. Ha már a sokmillió emberélettől teljesen el is tekintünk, annyi bizonyos, hogy a visszahagyott ingatlan, vagyon megváltási dija sokkal kevesebbre rúgna, mint egy akármilyen kisméretű háború költsége. Hogy praktikus-e ez a megoldás? Hát kérem, emlékezzünk csak a szudétanémet területről kikergetett csehek százezreire, akik éppen ezeknek: a németeknek a jóvoltából voltak kénytelenek otthagyni szülőföldjüket és összes javaikat. . . Ha ez lett volna a németek legborzalmasabb cselekedete, a második világháború sohasem tört volna ki. . . Hát miért törjön ki a harmadik — pont a németek kedvéért ?! És hogy igazságos-e? Mindenesetre ezerszer igazságosabb, mint amit ugyanezek a németek tettek a zsidók millióival, akiknek leplombált, zsúfolt teherkocsikban és sokszor gyalogszerrel kellett elhagyniok otthonaikat, mindenüket hátrahagyva, hogy végül is a leírhatatlan szenvedések, a gázkamrák és a gépfegyverek végezzenek velük. . . Ez a megoldás, amit én ajánlok, lehetővé tenné, hogy a Berlinből kikivánkozó németek mindenüket magukkal vigyék; a visszahagyott vagyonért kárpótlást kapnának ; nem internáló táborba és gázkamrába hurcolnák őket, hanem kitárt test- . véri karok ölelése várna rájuk — és a kínos, veszedelmes berlini kérdés megszűnne probléma lenni. . . Ez nemcsak praktikus és igazságos volna, hanem összehasonlíthatatlanul olcsóbb is, mint egy olyan háború, amiből senkisem kerülhetne ki győztesen.. .--------------------------------------------------------------------%. MAGYAR ÍRÓ HEMINGWAY HALÁLÁRA 1898-1961 Megrendítő sorokat repítettek világgá a hírügynökségek szikratávírói: meghalt Hemingway Nobel-dijas iró. A jelentések szerint véletlen szerencsétlenség okozta halálát: fegyvertisztogatás közben óvatlanul elcsattant a pisztolya. Hemingway a mai nyugati irodalom talán legjelentősebb alakja volt, aki sorsát az emberi haladás ügyével kötötte össze. Halála az egyetemes emberi kultúra nagy vesztesége. Az életpályák bonyolult logikával épülnek, a halálesetek legtöbbször vakvéletlenek. Egy napja már, hogy tudjuk: fegyvertisztitás közben agyon lőtte magát Ernest Hemingway. Novellái, hét regénye, .egy burleszkje, két szép-prózába hajló riportnaplója s egy színmüve nem munkásságának részei többé, tegnaptól kezdve az egészet alkotják szemünkben. De amit mindeddig megismertünk tollából, azt nem egy fegyverdörrenés avatta életművé. Amit a hatvanhárom éves iró vagy negyvenöt esztendő alatt alkotott, az már befejezett egységgé formálódott. S nemcsak Hemingway irodalmi szereplésének adta meg a maga sajátos értelmét, hanem szinte modelljét is formálta a huszadik század polgári realizmusának. Élményei messzire visszanyúlnak gyermekkorába, a chicagói orvos családjába s a michigani vakációk idejébe, ahol a fiatalkori novellák Nick Adamsa az élettől kapott, első nagy sebekkel ismerkedett. De legszörnvübb egyéni élményei, gyermekkori iszonyodásai is akkor nyerték el igazi értelmüket s formálódtak magatartást megszabó erővé, amikor Hemingway hőse az esetleges szörnyűségek világából kilépett a törvényszerű borzalmak világába: az első világháborúba, ahová pedig a küzdés értelmét keresni ment. S a gyermekkori sebek után a világháborús sérülés irányította már a hőst, hogy “különbékét” próbáljon kötni a társadalommal- (mint Nick Adams mondja “az egyik novellában), vagy más szóval: “búcsút mondjon a fegyvereknek” (mint Hemingway legnépszerűbb regénye cimében is jelzi) Ám a világnak, amelyben az iró élt, kérlelhetetlen a logikája (pontosabban Hemingway hősei csak későbbi müvekben sejtik, hogyan lehet “megkérlelni” ezt a logikát). Hemingway változó nevű, de mindig egy hőse megélt mindent, amit a polgári világ fiatal értelmisége századunkban megélni született. A Különös társaság alakjai a háborúban gyógyíthatatlan lelki sebet kapottakat mutatják, az “elveszett nemzedéket”, amely a bikaviadaloknak is csak unalmától fél. Nem igy Hemingway, őt különös erővel kezdi vonzani mindenféle küzdés, mindenfajta nagy emberi erőmegfeszités a legfurcsábbaktól a leg- nagyóbbakig s legtársadalmibbakig. (így születnek szenvedélyei s a szenvedélyeiről számot adó könyvek: a bikaviadal s a Különös társaság mellett a Halál a délutánban s a legszebb novellák mellett, az Afrika zöld hegyei, a nagy halak halászata s a Nobel-dijat is meghozó 1954-es Öreg halász és a tenger.) A legnagyobb küzdelem azonban a társadalomban folyik. S hiába minden seb, minden “különbéke”, a fegyvereknek nem lehet búcsút mondani. A nagy amerikai válság után születő He- mingway-regény, a Szegények és gazdagok már cimében is jelzi, hogy Hemingway minden regényén végigvándorló egyetlenegy hőse (most törvényszegő csempészként) a társadalmi igazságtalanság ellen lázad. S a regényhős bukása nagy tanulságot mutat fel: “Aki egyedül küzd, annak, nincsenek esélyei.” S nem véletlen, hogy a következő Hemingway-mti hősét, a társadalmi küzdelem sűrűjében találjuk: az Akiért a harang szól hőse, Robert Jordan, az ifjú amerikai, a küzdés társadalmi értelmét jött megtalálni a spanyol polgárháborúba, ezt keresi hitek és csalódások, között egyre és megint. S e nagy erőfeszítés formákat is feszit. Ernest Hemingway az amerikai irodalom legnagyobb hagyományát ragadta meg: azt, amelyet Mark: Twain csillantott meg a Huckleberry Finnben, amikor Amerika köznapi nyelvéből faragott irodalmi nyelvet, s az angol irodalomhoz kapcsolt litteraturából önálló irodalom alapját vetette meg. Hőseihez hasonlóan markáns, dinamikus Hemingway stílusa is. Hőseinek drámáit regények erőteljes párbeszédei közvetítik. Epigonjai külsőségeit vették észre, pedig valóban nemzedéket taníthat tisztult erejével. A gondolatok még csapongnak. Halála hire friss nagyon. S ha a halála belé is fér egy nekrológba, az élete nem. Elbert János, Budapest IPARI VÁLLALATOKNÁL állást vállaló nyugalmazott katonatiszt civil életének első két évében nem adhat el semmit a kormány védelmi ügynökségeinek. A Defense Department ilyen rendelettel akarja elcsendesiteni a befolyásukat kihasználó, érdeküzleteket kereső katonatisztek ellen támadt közfelháborodást. Katonai nyugdijuktól fosztják meg azokat a tiszteket, akik a rendeletet megszegik.
