Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-11-02 / 44. szám

£ AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, November 2, 1961 SZÉLSŐJOBBOLDALI SZELLEMBEN MEGTARTOTT ■AGYAR GYŰLÉS NEW YORKBAN Október 23-ának ötödik évfordulóját használták fel az uszításra A newyorki Hunter College épületének bejárata előtt október 22-én este nagy sürgés-forgás volt észlelhető. Számos gépkocsi szállította ide a kör­nyékről New Brunswickról és más városokból (érkezőket. A tömeg összejövetelének az oka az magyarországi felkelés ötödik évforduló­jának a megünneplése volt. A hatalmas propagan­dával előkészített és meghirdetett esemény szá­mos embert vonzott a helyszínre. Az előcsarnokba lépőknek az első pillanatokban földbegyökerezett a lábuk. Különösen azoknak, akik végigélték Magyarországon 1944 minden borzalmát. A hosszú keskeny hall két oldalán egyenruhás emberek álltak vigyázzba meredve. Az egyenruha kísértetiesen hasonlított a Horthy- rendszer hírhedt és gyűlölt csendőrségének a vi­seletéhez. A “lövészek” suttogták a bennfente­sek. Kire akarnak ezek egy ünnepélyen lövöldöz­ni, fordulhatott meg az emberek fejében a kér­dés. Majd az előadás folyamán kiderül gondolat­tal léptek a díszterembe. 'A nagyszámú amerikai vendégre való tekintet­tel a konferálást és a bevezető szónoklatot angol nyelven tartották. A vendégek sorában a Radio Free Europe igazgatója és Keleteurópai Osztá­lyának vezetője is helyet foglalt. Mint ismeretes, a város polgármesterválasztás előtt áll és köztu­domású, hogy ilyen alkalommal a jelöltek egyet­len alkalmat sem hagynak ki, amikor a tömeg előtt “kifejthetik és megmutathatják képességü­ket.’* Természetes tehát, hogy mindkét nagy párt is elküldte jelöltjét az ünnepélyre. Először csak a repulikánusok jelentek meg a helyszínen. Há­rom képviselőjük is fellépett a szónoki emelvény­re és hirdette meg: nincs a magyaroknak olyan barátja, mint ők. Szivükön viselik a magyar ügyet és egyetlen alkalmat sem mulasztanak el ennek bebizonyítására. Az ünnepélynek ez a sza­kasza választási gyűlés formáját öltötte és a felszólalások kortesbeszéd izüekké váltak. Hama­rosan a Demokrata Párt jelöltje is megjelent, mi­után a republikánusok kivonultak és most rajta volt a sor annak bebizonyítására, hogy ők sem értékelik kevesebbre a magyar választók megnye­rését. A nagy amerikai pártok képviselői beszédük el­mondása után eltávoztak. Valószínűleg még más gyűlésen, vagy gyűléseken is meg kellett jelen­niük az este folyamán, ahol szintén kifejtik a megjelentek irányéban tanúsított önzetlen állás- foglalásukat. Mig a newyorki politikusok jelen voltak, az este magyar rendezői által kijelölt szó­nokok a demokráciát, a népek önrendelkezési jo­gát, az emberi egyenlőséget hangoztatták. De utá­na egyszerre megváltozott a hangulat.. . Az egyik szónok már azzal kezdte beszédét, hogy az 1956-os magyar felkelés a 20. század leg­nagyobb eseménye volt. Simán elsiklott afölött a “jelentéktelen” tény fölött, hogy állítólag két vi­lágháború is lezajlott jelen századunkban, sőt kiesett emlékezetéből — ha egyáltalán benne volt — az a tény is, hogy valamiféle orosz forra­dalom is végbement e korszakban, a kínaiakról már nem is beszélve. Ezek úgy látszik említésre sem méltó jelenségek azok mellett a kiemelkedő tények mellett, ami a Széna téren játszódott le. Beszéde későbbi folyamán azonban kiderült, hogy a világtörténelem “forradalmi értékelésében” szubjektív érzések is vezették a szónokot, mert az. utóbbi eseményekben maga is részt vett. ö te­hát fegyverrel próbálta “átirni” a 20. század tör­ténelmét és nem akarja semmikép tudomásul ven­ni, hogy lehettek olyanok, akik sokkal mélyebb nyomokat hagytak maguk után, mint sajátmaga es társai. Egy másik felszólaló azt követelte, hogy “sza­badságutasokat” és “béke hadtestet” küldjenek Kelet-Eurőpa államaiba, köztük Magyarországra. Gondolatmenetéből és fejtegetéséből világosan ki­tűnt, hogy a “béke hadtestet” a béke megbon­tása és a “szabadságutásokat” pedig valószínűleg a szabadság megfosztás céljából szertné odh kül­deni. Azt, hogy milyen szabadságról álmodoznak hamarosan kifejtették a következő felszóla­lók, akik már sokkal nyíltabb formában fejezték ki gondolatukat. A nekibátorodott vezérek és ve­zérjelöltek most már nagy-Magyarországot kezd­ték követelni. Elfelejtették persze megkérdezni, hogy mi erről a szomszédos szlovák, szerb, hor- ,vát, román és ukrán népnek a véleménye. Ez úgy látszik teljesen jelentéktelen dolog, szóra sem érdemes, hisz az egykori Magyarország lakossá­gának alig kétharmadát alkotják “csak.” Ha vo­nakodnának engedelmeskedni, akkor ott volnának a “hadtestek”, persze akkor már nem “béke had­testeknek” neveznék ezeket. (Lassan már kez­dett világossá válni, mi célt szolgálnak az elő­csarnokban ácsorgó egyenruhás “lövészek.”) Az egyre harciasabb kijelentések által terem­tett feszült légkörben került sor a “zászlóavatás­ra”. A háromszinü magyar lobogón egy sötét folt éktelenkedett. Később kiderült, hogy ez milyen célt szolgál. Az első szalagot a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége nevű szervezet kötötte a zászlórudra. E szei*vezetet még egyes polgári la­pok is fasisztának bélyegezték. Utána következ­tek a hasonszőrűek, mint pl. a “Kard és kereszt” mozgalom és a többiek. Ezután a papoknak adták át a szót. Egy fiatal pap a sötét foltra mutatott és paptól legkevésbé várt gyűlölettel emlékeztetett arra, hogy ez a folt szimbóluma a vörös csillagnak. Azt jelzi, hogy onnan kitéptek valamit, ami “megszentségteleni- tette” a zászlót. A lelkész dörgedelmes “igehir­detése” alatt sok emberben felmerülhetett a ma­gyarság egyik legnagyobb költőjének hires ver­se, amelyben azt mondja, hogy “Mióta ember néz az égre vörös csillag volt a reménye.” E “szent ember” azonban úgy látszik nem az égre szokott nézni, hanem épp ellenkező irányba. A katolikus pap viszont azzal kezdte beszédét, hogy ő nem akar most politizálni. Ezután a bevezetés után rögtön felelősségre is vonta Eisenhower el­nököt, hogy ’56 októberében miért nem avatko­zott bele a magyar ügyekbe. A keresztény ember­szeretetnek fizetett képviselője tehát a harmadik világháború kirobbantásának az elmulasztását fájlalta. Szerinte erre nagyszerű alkalom kínál­kozott volna öt évvel ezelőtt. Ezután “isten béké­jének ez a felszentelt papja” le is lépett az emel­vényről, miután ilyen summásan bevégezte “po­litikamentes” szónoklatát. A beszéd paptól szo­katlan harcias hangja még a hallgatóságnak azt a részét is meglepte, akik pedig lelkesen helvesel­Irta: CSEPELI DEÁK DÁNIEL A Bethlehemi Híradóban szorgalmasan ir vezér cikket az “r.o.” jelzéssel iró ur mely rovat “Világ­tükör” nevet viseli. Politizálgat, méghozzá fából vaskarika módján. Kiirtana, felfalna mindenkit, aki ma a haladás mellett áll. Cikkeiben vad gyű­lölettel ir a Szovjetunióról, még a fogát is csi­korgatja, ha a betű rágása közben a mai Magyar- országra gondol. Nézzük meg a rendelkezésemre álló öt lapszá­mot és közelebbről pillantsunk bele a “V’ilágtü- kör”-be. A julius 1-i kiadásban, a julius 7-iben, valamint az augusztus 25-i és a szeptember 1-i tükröcskéjében az “56-os Magyar” c. havilappal vitatkozik. A két utolsó szám egyikében érin­teni próbálja a berlini kérdést is, amelyre végül is — “kellő” szakértelemmel — a szeptember 22-iki számban ráteszi a koronát, amikor Nyu- gat-Németország kérdéséről ir, mint laikus! Egykori tanárom szavaival élve: “lássuk a medvét!” Mit tartalmaznak a Cicerót utánozni akaró, “polgári életszínvonallal” fűszerezett, vala­mint “a nyugati kultúra és civilizáció világában” megtestesítő “modern újkori kapitalizmus” áldá­sát dicsőítve megirt, “egészen eltörpülő”, de “an­nál bölcsebb” és “önbizalmu” körmondatai? — (Hogy szavait idézzem!) Merészen gvanusit Nem hinném, hogy józan gondolkodású újság­író odáig elmenjen, mint r. o. Nem egy esetben gyanúsítja meg a washingtoni magyar külképvi­seletet és felvilágosítást kér az “56-os Magyar” c. újságról! Ez a feltevése is csak a politikai tu­datlanságát és rosszmájúságát bizonyítja. Ösz- szétéveszti a szezont a fazonnal és ezután már senkit sem lepne meg az, ha azt állítaná, vagy feltételezné, hogy Mr. Korda is a magyar követ­ség alkalmazásában áll? Hogy vannak becsü­letes magyarok tízezrei az emigrációban,' akik ték az uszitó kijelentéseket. Tapsolni is elfelej­tettek egy pár pillanatig. “.. .Lengjen és lobogjon ez a zászló” — szaval­ta a református lelkész, akiről azt rebesgetik, hogy igen lelkes hive a nyilasoknak, ö indította útjára a háromszinü logobót. Hogy merre és mi­lyen irányba, azt sejteni lehet az előzmények után. A demokrácia irányába semmiesetre se. Efelől senkinek nem lehetett semmi kétsége. Mi­óta a newyorki politikusok és polgármesterjelöl­tek eltávoztak, a demokráciáról már egyetlen szó sem hangzott el. Annál több a harcról, soviniz­musról, kereszténységről. Az utóbbit persze nem a krisztusi szeretet nevében, hanem inkább a val­lási megkülönböztetés jegyében hangoztatták. Az ünnepség eleje óta ott ült a teremben a zsidó rabbinus, de őt úgy látszik “kifelejtették” a zász­lószentelésből. A nagy zűrzavarban nem lehettek mindenre tekintettel. .. A gyűlés 1956 október 23-áról való megemlé­kezés jegyében jött létre. A kezdetén még azt hangoztatták, hogy öt évvel ezelőtt a demokrá­cia eszméjének érvényre juttatásáért szálltak sik- ra, de a végén már egyre nyíltabban tört elő a magukra erőszakolt máz alól a régi úri Magyar- ország szelleme. A “mindent vissza” jelszava ki­sértett a teremben. Vissza nagv-Magyarországot, de még inkább vissza a nép tulajdonába került földeket és gyárakat, a hatalmas fizetéssel járó megyei és járási hivatalokat. Vissza a “régi szép időket”, amikor még a parasztok levett kalappal járultak a földesur elé és ez szabadon becstele- nithette meg leányaikat az “első éjszaka jogán”. Ezeket a kívánságokat fejezte ki a szónokok leg­többje és ezt visszhangozták azok az összeverődő tenyerek is, amelyek a bosszút lihegő beszédeket megtapsolták. Az este folyamán állandóan az ’56-os “magyar forradalmat” idézték és emleget­ték, de sokkal inkább a ’45-ös emigránsok ját­szották a vezető szerepet, ök képezték a hallgató­ság jelentős részét, akik a második világháború végén szöktek el hazájukból a magyar nép fele­lősségre vonása elől. A folyosók ezeknek a boka- csattogtatásától zengtek, amint siirü és mély haj- longások között rebegték el egymásnak régi cí­meiket és rangjukat. Szimbólumként is szolgált ez az este ott a Hunter College épületében. 1956 októberének iga­zi történetét jellemezte pár óra keretében. A de­mokrácia nevében kezdődött s a régi világ vissza­állításának követelésével és vágyának hangozta­tásával végződött.. . nem keréktolói a zsíros fazék mellett ülő urak­nak, azt nem akarja tudomásul venni Mr. r. o. Nyilatkoztat Az ’56-os Magyar-al kapcsolatban állítólago­sán több ’56-ost megkérdezett és azokat nyilat­koztatja. Feltűnő, hogy a “nyilatkozók” nevéről mélyen hallgat. Feltételezhető, hogy csak képen látott ’56-os “szabadságharcost”, 1956-ban. Nagy igyekezettel szeretné összehasonlítani az amerikai életszínvonalat Magyarországéval. Sze­retné, de ezt sem tudja! Gyermeteg módon azt állítja, hogy a mai magyarországi élet “a 18-ik századbeli éhbéres, izzasztó rendszerhez hasonlít­ható...” Bizony, ha akkoriban irt volna ehhez hasonló badarságot, akkor egy kis deres lett vol­na a jutalom! Ma azonban megengedett számára az ilyenek firkálása és el is mondhatja magáról: . . .Sötétségben járok. Semmit meg nem látok. Igv tudok én élni, Vezércikket Írni! “Legalább is párttitkárnak vagy egyetemi ta­nárnak kell lenni, hogy az ember televíziót ve­hessen, nemhogy a munkások autót vehetnének” Magyarországon — írja ő. Továbbá javasolja — az egyik “nyilatkozója” szerint —, hogy “haza kellene küldeni egy olyan képet, ahol a nagy gyá­rak előtt százával is parkolnak a munkaidő alatt a munkások gyönyörű autói.” Az újságíró ur bizonyára a hirhedt Horthy- rendszerben is behunyt szemmel járt, s nem tud­ja, hogy nagyon sok munkásgyermek télen még gyalog sem járhatott, mert nem volt cipője. Százával tudnám felsorakoztatni a szerkesztősé­gük elé azokat a honfitársaimat, akik lábbeli hiá­nyában nem tudtak télen iskolába járni. Arról meg ne is beszéljünk, hogy hány munkásnak —. vagy ha úgy tetszik proletárnak — volt kerék­WWWWWWWWWWW^UWWWVWWAIVWWAIVVVWWWWWVWWWUWWWVVWWWWW Tükör, Tükör, "Világtükör”

Next

/
Oldalképek
Tartalom