Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-10-26 / 43. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, October 26, 1961 & Levelek a Szerkesztőhöz AAAAAAAAAAAAAAA/WXAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/UWWWWWWWWWV Az ebben a rovatban kifejtett néze­tek nem szükségszerűen azonosak| a szerkesztőség álláspontjával ! OLVASÓINK NVNTOZSYZZOH A KÖZÜGYEKHEZ lüteg van elégedve Geréb beszámolójával Tisztelt Szerkesztőség! » Nagyon vészes felhők tornyosulnak fejünk fe­lett manapság. Mindezt Wall Street urainak és a nemzetközi imperializmusnak köszönhetjük s azt is, hogy Nyugat-Németországban Hitler utódai, társai, a fasiszta vezérek kerültek hatalomra és borzasztó fegyvereket kapnak. A béke veszélyben van, s mindezt a tőkés országok népei is elősegí­tik közömbösségükkel. Hiszen hacsak itt Ameri­kában a legnagyobb szakszervezetek harcosan követelnék kormányunktól a békés politikát, máris nem nőhetne meg olyan nagyon a háborúra szomjazok szarva. Sajnos a hazafiság leple alatt és rengeteg hazugsággal félrevezetik az amerikai nép millióit. Lapunk teljes egészében feltárja az imperialisták aljas terveit és egyben felhívja a figyelmet a mai veszélyes helyzetre. Az imperialista fenevadak ugrásra készen atom bázisokkal veszik körül a Szovjetuniót, sőt még Nyugat-Berlint is támaszponttá, kémközponttá építették ki, holott az a szovjet zónában van, amit a közös megegyezés szerint nem lett volna szabad ilyesmire felhasználni. S mégis a Szovjet­uniót okolják, vádolják a mai feszült helyzetért, a militaristák pedig a béke igazi őrangyalának próbálják magukat feltüntetni. Az ilyen kétarcú politikának nem lehet hosszú élete, mert a népek előbb-utóbb, de egyszer csak rájönnek az igaz­ságra. Geréb munkástárs beszámolója valójában min­den várakozást kielégíthet, mert ahogy felfedez­te a jót, ugyanúgy a hibákat is meglátta és leír­ta. Az igaz, hogy mindezt — amire ő is egyszer már utalt — jó helyezkedésnek lehetne nevezni, vagyis ha valakinek ugv tetszik, tudok én dicsér­ni is, ha valakinek pedig jól fest a rossz, hát azt is meglátom. így azután senkinek nem lehet kifogása. Mivel már több munkástársunk megírta az óhazában eltöltött néhány heti élményét, meglá­tását, s egyikük több jót, másikuk több hibát lá­tott, ezért kár volna most egy valakit, bárkit is dicsőíteni, aki szerintünk talán a legtöbb valósá­got irta. Lényegében mindegyik igyekezett hü tükörképet adni az óhazáról. A leghübb képet úgy a jóról, mint a problémákról nyilván csak azok adhatnák, akik odaát éveken, évtizedeken át építik a szocializmust. Geréb munkástárs elindulása előtti cikkében említette, hogy talán a magyar sajtó képviselői gúnyolódva, alaptalanul túl nagyokat lódítanak Amerikáról. Ha a leglényegesebb dolgot, a béke kérdését ragadjuk ki, Geréb sem a kormány, sem a sajtó, de még egyének részéről sem tudta felfe­dezni Magyarországon, hogy háborúra uszítaná­nak, vagy háborút akarnának, hanem pontosan az ellenkezőjét tapasztalta, hogy Magyarországon úgy a nép, mint a kormány, s lehet mondani, hogy mindenki békét akar. Ezt Geréb munkástársunk beszámolójában szé­pen le is irta, ami rendben volna, de természetes dolog az is, hogy cikkeiben nem térhetett ki az itteni háborús hajszára. Pontosan az imperialis­ták magatartása rontja és mérgesíti a helyzetet nemcsak Magyarországgal, hanem a többi népi demokráciákkal szemben is. E. H. f-srváíh Mária története Tisztelt Szerkesztőség! Az óhazában megjelenő “Magyar Hírek” egyik legutóbbi számában olvastam Horváth Mária tör­ténetét. Tíz évig dolgozott a keszthelyi “Béke” étteremben, mint mosogató, sohasem volt ellene panasz, szerény, megbízható munkás volt mindig. 1961-ben apja, akit ő gondozott, súlyos beteg lett, kórházba került, ugyanakkor Horváth Mária fáj­dalmas vörös kiütéseket kapott a kezén. Kezelő orvosa azt ajánlotta, hogy száraz munkára te­gyék, mert allergiája miatt a mosogatás ártal­mas. Közvetlen felettese, Laza Ferenc, viszont nem vette figyelembe az orvosi javaslatot és nem adott más munkakört a leánynak, aki igy kény­telen volt visszamenni a mosogatáshoz. Amikor a kiütések újból megjelentek, Horváth Mária ismét más munkát kért Laza Ferenctől, aki azonban fölényesen azt mondta neki, hogy legfel­jebb csak négy órát dolgozhat más munkán, ami­ből viszont a leány nem tudott megélni. Mikor fájdalmai már nagyon gyötörték, otthon maradt és Laza Ferenc beírta a munkakönyvébe, hogy “önkényesen kilépett” állásából. Horváth Mária ekkor a szakszervezethez fordult, ahol igazságot kapott. De Laza Ferenc nem adta fel olyan köny- nyen a harcot és hosszú ideig próbálta a leány iigj^ü elgáncsolni. Végül mégis csak győzött az igazság és Horváth Mária takarítónői állást ka­pott a keszthelyi Halászcsárdában, Laza Feren­cet pedig embertelen viselkedése miatt állásából felfüggesztették és fegyelmi eljárást indítottak ellene. Eddig szól a történet. Habár itt Amerikában is tudjuk, hogy a gyo­mot nem lehet olyan könnyen kiirtani, mégis szi- ventütöttek bennünket ezek a sorok s az, hogy ilyen embertelen magatartás még ma is létezhet Magyarországon. Tudom, hogy nem mindenki olyan energikus, mint a szóbanforgó Horváth Má­ria és vannak, akiket könnyen meg lehet félemli- teni. Az ilyenek azután magukban keseregnek a komisz Laza Fereneek bosszutevése miatt. Kér­dezhetnénk, hogyan lehet valakit az üzemi bizott­ság, vagy a szakszervezet megkérdezése nélkül kitenni munkájából? A “Magyar Hírek” riportere őszintén feltárta a helyzetet, a fájó sebeket, de nem nyilatkozott elitélőleg a történtek felett. Pedig Petőfi gondo­latát követve, legalább “tüzes ostorral” megkor­bácsolhatta volna az összes Laza Ferenceket, akik csak találhatók ezen a földtekén. Vass Károly Szerk. megjegyzés: Arra kívánunk rámutatni, hogy a “Magyar Hírek” igenis “elitélőleg nyilat­kozott” amikor Horváth Mária történetét leközöl­te. Ahhoz már nem kellett kommentár. Sajnála­tos, hogy az ilyen Laza Ferencek még ma létez­nek Magyarországon; ők a múlt maradványai, akiket a szocialista ember kinevelésével idővel el­söpörnek az útból. De milyen lehetősége lett vol­na Horváth Máriának a régi rendszerben a válla­lat ellen panaszt emelni, nem is beszélve arról, hogy ilyen esetek itt, fogadott hazánkban is min­dennaposak. Itt még a szakszervezet sem kénysze­rítheti a munkáltatót, hogy a munkást az egészségi állapota által megkívánt munkakörbe helyezze. Szép jelszó a szabadság Tisztelt Szerkesztőség! Okt. 15-én egy cikket olvastam, amely azzal a lázadással foglalkozik, amely 1956-ban Magyar- országon végbement. Amint az iró, Endre Márton Írja, a lázadás kudarccal végződött és 240,000 lá­zadó magára maradt, és menekíilniök kellett Ma­gyarországról. Vajon miért kellett menekülniök? Én ezt csak úgy értem meg, hogy a népnek ezen kis százaléka akarta a szabadságot gyakorolni tízmillió ember felett, akik nem kértek az álta­luk hirdetett szabadságból. Igv történt azután, hogy magukra maradtak. De hát miért menekültek el? Felteszem ezt a kérdést, mert úgy vélem, hogy ha elhatározzuk, hogy valamit végrehajtunk, meg kell, hogy álljuk a helyünket, bármilyen vihar fenyeget is bennün­ket a cél végrehajtásánál. De ezen magukra ma­radt lázadók menekülése gondolkozásra késztet, mert ha az ember nem érzi magát bűnösnek, ha igaz utón jár, akkor nem is kell menekülnie senki és semmi elől. Bizony nagyon szép jelszó a szabadság, csak attól függ, hogy ki miként értelmezi, mert en­nek a szónak nagyon messzemenő értelme van. Sokan önző érdekeik szempontjából használják, annak ellenére, hogy köztulajdon. A természet ugyanis úgy intézi, hogy szabadságot nem lehet kisajátítani. Láttuk már a múltban elég sokszor, hogy hol és hogyan tartották vissza a szabadsá­got az emberiségtől önző célokra és amikor a létérdek megérlelte az elnyomott emberek értel­mében, utat tört magának és a maga módja sze­rint haladt előre. Természetesen mindig voltak és ma is vannak emberek, akik a szabadság jelszavát saját önző érdekeikre használják fel. Itt csak egy párat em­lítek meg, melyek még ma is alkalmazást nyer­nek. Hol van ott szabadság, ahol az állami szerve­zet alá van vetve a nemzetközi tőkének a kamat létrehozásában. Itt is megvan a szabadság, de kérdés, hogy kinek? A választ az olvasókra bí­zom. Volt módomban résztvenni olyan szabadság­ban, amely Magyarországon volt, amikor még gyermek voltam. A szőlő hegyen a hátamon hord­tam mezítláb az ivóvizet azoknak az embereknek, akik kapáltak tiz krajcárért, napkeltétől nap­nyugtáig. Sajnálom, de az ilyen szabadságból nem kérek és abból sem, amit az a 240,000 ember akart visszaállítani Magyarországon 1956-ban. L. K., Florida öröm, ha a munkások emlékeznek ránk Tisztelt Szerkesztőség! A Floridai Híradóban Vass munkástárs kicsit túlzottan irt személyemmel kapcsolatban. A cik­ket olvasva eszembe jutott egy néger bányász­társunk, akinek én az akkori bánya-szupert di­csértem, hogy milyen jó ember, ő erre azt felel­te, hogy olyan, mint Jézus Krisztus, egyik szeret­te, másik nem szerette. Én szeretem a munkásnépet és köztük a ma­gyar népünket. Az ország minden részéből össze­verődtünk itt nyugdíjas magyarok és bizony egy­másra vagyunk utalva. Az együttérzés nemcsak velem szemben nyilvánult meg. De azért mégis köszönetét mondok Vass munkástársnak, aki ked­ves feleségével együtt kétszer is meglátogatott. Ugyancsak hálás köszönet szomszédainknak, jó­barátainknak, mindazoknak, akik a kórházban meglátogattak, élelmet és ajándékot hoztak, vagy kártyát küldtek. Külön hálás köszönet a cleve­landi Kocsis házaspárnak, cantoni és clevelandi barátainknak, akik a kártyát aláírták. Én is irtani már alá ilyen kártyát, de őszintén szólva nem is gondoltam arra, mennyi örömet fog az szerezni a betegnek. Külön köszönet azok­nak, akik az ország más részeiből küldtek kár­tyát, levelet, s csak azt nem tudom, hogy hogyan háláljam meg figyelmességüket. Mindenkinek jó egészséget kívánok. Szabóné, Miami, Fia. HÍREK az AUTÓVÁRGSBÓL “Szörnyű embertelen eljárás” Tisztelt Szerkesztőség! A 3-as Dodge lokál tagjai erélyesen harcolnak a túlórázás ellen. Chrysler ugyanis itt 9 órát dol­goztat minden “Assembly” vonalon, miközben 9,000 munkást elküldték állásából, olyanokat, akik 12—16 évi rangidősséggel rendelkeznek. A 3-as lokál (szakszervezeti részleg) követeli, hogy Reuther elnök tegyen valamit a szerződési tár­gyalások alatt. A tagság véleménye, hogy ne en­gedélyezzenek túlórázást mindaddig, amig annyi a munkanélküli az iparban. Szörnyű embertelen eljárásnak minősiti, hogy egyik csoport munkás halálra dolgozza magát, amig a másik koldulni mehet, mert mindenét elveszíti a hosszú munka­nélküliség következtében. Egyre rosszabb a helyzet A munkások rengeteget kínlódnak az uj mode- lok összepassZitásával. Nagyon sok időt veszíte­nek, amit a termeléshez szükséges idő kiszámitói egyáltalán nem vesznek figyelembe. A foreman hajtja a munkásokat, akik vért izzadnak, hogy eleget tegyenek a termelési tempónak. Persze nem az előmunkás a hibás, mert tőle fentről kö­vetelik a lehetetlent is, hogy az uj modellek mi­előbb a piacra kerüljenek. Így jön be aztán az, hogy szombaton és vasárnap is tulóráztatják a munkásokat, mig 28,000 autómunkás várja a jó- szercncsét, hogy mikor kezdhet újra dolgozni. Jó része már kimerítette a munkanélküli segélyt is. Sok család szivéről esnék le a nagy gond, ha a kenyérkereső újra dolgozhatna, no meg a beteg munkásokat nem kényszeritenék, hogy helyt áll­janak akármi történik velük. “Nem mehet kórházba a sebesült” Az egyik munkásnak valami vegyszer (freezing fluid) loccsant az arcába s 1 ór‘ 20 percet kellett várnia, amig a foreman helyére tett valakit,

Next

/
Oldalképek
Tartalom