Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-10-12 / 41. szám

.8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, October 12, 1961 Fodor Erna: Romániában jártam ív. Szováta nagyon szép fürdőhely Marosvásárhelytől 8—10 kilométernyire fek­szik kies szépségében Szováta fürdőhely, ahová azt mondják, hogy messze földről jönnek a népek gyógyulást keresni reumatikus, köszvényes bán- talmaikra. Három tó van itt a fürdőzők részére, amelyek közül az egyik, a “Medve” tó sós és radioaktiv vizzel rendelkezik. Rengeteg villa épült a környéken, de eddig elég nehezen volt megközelíthető a poros országúton. Már meg­kezdték az uj ut építését, s véleményem szerint e fürdőhelyről a jövőben még sokat fogunk hal­lani. A Medve tó vize olyan süríi, hogy szinte fenntartja az embert, de ha valaki próbál úszni a 30—35 lábnyi mély vízben, jó ha nagyon lassú tempóban indul, mert a viz szinte megfojtja sürü fajsúlyával, ha sietni akar. A gyermekek kis lét- raszerü fakeretekre feküdtek a felnőttekkel együtt és vígan úszkáltak a nagy tavon minden baj nélkül. Marosvásárhely, a tartomány fővárosa erősen terjeszkedik. Több közeli falut csatoltak hozzá, köztük a volt Szt Anna nevű falut is. Marosvásárhely uj termelőszövetkezete Szent Anna kis sáros falu volt, szegény és kö­zépparasztok lakóhelye. Gabona, kukorica, cu­korrépa és takarmány volt a főtermékük. Állat- állományuk ma 224 tehén, 320 sertés, 140 hizó és 36 anyakoca. Az idén már eddig 1,500 csirkét eladtak, de még van vagy 1,000 darab. Tavaly 24 munkaegység jutott egy személyre, az idén legalább 27 lesz, mondták. Az uj tehénistálló be­fejezés előtt áll és 100 tehenet bir befogadni. 50 sertés részére is készen áll már az uj ól, de ez csak a kezdet, az építés folyik tovább megállás nélkül. A falu házainak 60—70 százaléka szalma­tetős viskó volt szerintük, ma egyetlen egyet sem találtunk ilyent a faluban. Rádió, kerékpár min­den háznál. 3 motorkerékpárt is láttunk az utcán állni. Végigsétáltunk a falun és ahol éppen ott­hon voltak engedelmet kértünk, hogy lakásaikat is megnézhessük, igaz, főképpen az uj házak vonták magukra figyelmünket. Még a konyha is telve volt szebbnél szebb kézimunkával, falvédők­kel és ragyogó tisztaság mindenütt. E “Vörös Partizánnak” nevezett termelőszövet­kezetnek van vető- és aratógépe, teherautója, de még gyakran fordulnak a gépállomáshoz segít­ségéit. Van ott kerékgyártó, kovács, asztalos műhely, malom; tejszeparátort és deszkavágó gé­pet is láttunk. Kezdetben 370,000 lei'volt teljes vagyonuk. Ma 2,650,000 leit ér a közös tulajdon. Az összes bevétel 12 százalékát álló alapként tar­talékban tartják, illetve ez a szövetkezeté marad. A bevétel 60 százalékát kifizetik a tagság részére. Az utolsó öt évben Mátyás Albert a tsz elnöke, ő maga vezet körül bennünket a szép gazdaság­ban. Bemutatta brigádosát, “aki valósággal a jobbkeze, román”, mondta. “117 család kezdte meg a gazdálkodást 322 hektárnyi földön. Szé­pen haladtak. Most építik az iskolát, eddig 2 km- nyire jártak a gyermekek. A szövetkezet fele ma­gyar, fele román. így mindenki két nyelven be­szél, de egyetértés honol közöttük. Mikor Horthy alatt Magyarországhoz csatolták Erdélyt, két részre oszlott a falu, kutya-macska barátság volt közöttük, napirenden voltak az összecsapások, ma ez végképpen megszűnt”, mondta. A gabonatermés 40 százalékát kiosztják a tag­ság között. 6 és fél vagont eladnak maximális áron .az államnak. Hektáronként 58 lei adót fizet­nek. Az agronómus fizetésének felét az állam adja. Az állatorvos teljesen ingyenes. Orvos he­tenként kétszer, kedden és pénteken rendel a faluban, díjmentesen, de a kórházért valami ke­veset fizetnek, de az összeg olyan kicsi, hogy szó­ra sem érdemes, mondták. Rengeteg az építkezés a faluban. Segítenek egymásnak. A tsz tagjai részére mindent ingye­nesen szállít. Saját épitő brigádjuk van, sőt ci- pészmühely is van már a faluban. Kulturéletük tánccsoportból, sport és atlétikai részlegből áll. A falu minden házában villany­világítás van. Az udvarfalvai termelőszövetkezetben Marosvásárhely mellett van még egy termelő- szövetkezet, Udvarfalván alakult, “Vörös Grivi- cá”-nak nevezik. Az udvarfalvaiak igen nehéz körülmények között éltek valaha — mondta Haj­dú István, aki 1950 óta a tsz elnök. Dolgozni járt az egész falu népe. 1950-ben 86 család állt össze és átlagosan 1.5 hektárnyi saját földet hoztak a szövetkezetbe. Két ökör, 8 ló és 60 tehén volt a faluban. Épületeik nem voltak az állatok részére. Már a Il-ik év is többet hozott részükre, mint az egyéni gazdálkodás, sőt többet, mint amiben vala­ha is részük volt, 1959-ben beállt az egész falu. Ma 258 család dolgozik 465 hektár földön és va­gyonuk közel jár a kétmillió leihez, de biztosra veszik, hogy még az idén felül is múlják azt. Ta­valy 19 lei volt a munkaegységük, az idén 26— 27-re számítanak. A termés jó volt, volt olyan föld, hogy hektáronként 3,475 kg búzát arat­tak rajta. 60 tehén részére már ott áll az uj istál­ló, 80 sertés is uj ólban lakik. Az épitő brigád köz­ben már hozzáfogott az uj istálló épitéséhez, amely még 100 tehén részére készül. Két teherautójuk van és kisebb gépekkel is rendelkeznek. Ami hiányzik azt a gépállomás ren­delkezésükre bocsátja. Udvarfalva majdnem telje sen magyar falu. A múltban itt igen gyűlölték a románokat s boldogok voltak, mikor Magyaror­szághoz csatlakozhattak. Igaz, hogy hamarosan kiábrándultak Horthyékból. A mai rendszer egyetértést hozott részükre s megszűnt az egy­más iránti gyűlölet. Mióta fennáll a tsz, 160 uj házat építettek a faluban. Itt is közösen megy az építkezés. 28 motorkerékpár van a faluban. Rá­dió, uj, modern bútorok, szőnyegek egészen ter­mészetes dolgok mindenki részére. Mozi is van már a faluban. A fiatalok tanulnak, egyetemisták is vannak a faluból, már olyan is van, aki a sziniakadémiára jár. Búza, kukorica, cukorrépa a főtennényük. 250 a tehénállományuk, ebből 102 fejős. 106 bá­rány, 190 sertés, 2,000 csirke és 200 tyúkból áll még jelenlegi állatállományuk. Háztáji kert, tehén, sertés és csirke van min­den háznál. Itt is teljes a villanyvilágítás. Élet­színvonaluk saját bevallásuk szerint évről évre emelkedik. A varrógép még néhány évvel ezelőtt 2,335 leibe került, ma 400 leiért vásárolhatják. Varrni ingyen tanítják a falvak lakóit. Az egyik tsz tag, Domai Ilona, kendős paraszt­asszony, hasonló a magyarországiakhoz. Leánya^ Kolozsvárott tanít, vejé az Akadémián tanít. Nagy Ferencnét otthonában látogattam meg, a folyosón állt, mikor arra kerültünk és enge­délyt kértem, szép uj otthona meglátogatásához. 3 szobás ház, mellékhelyiségekkel. A nappaliban zongora állt. A 9 éves kis-Jóska nem igen kérette magát, leült és kedvesen játszott nekünk néhány szép darabot, két éve, hogy zongorázni tanul. Nem messze tőlük Grauerék laknak. Grauer József a felcser a faluban. Otthon dolgozik, ahol született, szülei földművesek voltak ugyancsak Udvarfalván laktak, sőt apja szolga is volt az ő gyermekkorában, különben ő is szolgált és csak felnőtt korában kezdhetett tanulni, az uj rendszer alatt, mondta. Teheneket őrzött gyermekkorá­ban. Az uj rendszer alatt traktoros lett és ké­sőbben tanulni küldték. Ma ő nyújtja az első se­gélyt a faluban. E faluban különben szemmellátható a jólét. Aki még nem is épit, ott áll már a tégla az udva­rában. Egyesek csak azért építkeznek mondták, hogy el ne maradjanak a többiektől, házuk még egészen jó állapotban van, de sokkal kellemesebb az uj, modern szép, nagy ablakokkal rendelkező házban lakni. A házakra különösen jellemző az, hogy nagy “iker-ablakosak”, ez különben Ma­gyarországon is mindenütt észrevehető. Legközelebb Kolozsvárra látogatunk el. Röviden, LUFTHANSA, a nyugatnémet repülőtársaság, 9,800,000 dolláros veszteséget mutatott ki az el­múlt évre. A veszteséget a kormány szubvenció által kiegyenlítette. • HARRY GOLDWATER szenátor szükségesnek látta az üzleti vezetőket arra buzdítani, hogy fejtsenek ki nagyobb propagandát az üzleti pro­fit fontosságának ismertetésére. Sokan a “profit” szónak “gonosz jelentőséget” tulajdonítanak, any- nyira, hogy “nem sok üzletember hajlandó be­vallani, hogy a profit kedvéért van üzletben”, mondotta a nagyüzlet védőszentje, a Birch So­ciety tagja. Jobban ki kell emelni a profit szük­ségességet, mondotta szerény hallgatóinak, a Nat’l Hardwood Lumber Association tagjainak, mert “minél többet csinál a munkáltató, annál több jut mindenkinek.” . 3. CHICAGÓBAN szülők megbotránkozva tilta­koztak a Prosser High School igazgatójánál, hogy a tanulók között az American Nazi Party tagjai (Lincoln Rockwell szervezete) a néger- és zsidó- gyűlölő cikkeket tartalmazó “National Socialist” közlönyt osztogatják és tagokat próbálnak tobo­rozni. Az FBI figyelmét is felhívták, amely Ígé­retet tett, hogy “konkrét bizonyítékot” fog ke­resni. • Dr Martin Imther King bejelentette, hogy az ősz folyamán a déli államok szavazóképes néger polgárai “álló tüntetést” rendeznek. Addig állnak sorban a regisztráló hivatalok előtt, amig nevü­ket beírják a szavazásra jogosultak listájába és részt vehetnek a választásokban. Margaret Chase Smith, republikánus női sze­nátor Maine államból, szenátusi beszédében az atombomba használatára ösztökélte az adminisz­trációt a Szovjetunió ellen. Beszédét Richard Nixon megdicsérte. A demokraták részéről Stuart Symington nyilatkozott hasonlóképpen. Robert Kennedy is kijelentette, hogy bátyja, az elnök ké­szen áll az atombomba használatára. • A RÓMÁBAN MEGTARTOTT ötödik kelet- nyugati kerekasztal-értekezlet befejezte tanács­kozását. Az értekezlet egyhangúlag elfogadott határozata javasolja a két német állam elisme­rését, felvételét az ENSz-be, a Kínai Népköztár­saság ENSz-beli jogainak maradéktalan elismeré­sét, s a teljes és ellenőrzött leszerelést. A MOSZVAI RÁDIÓ és TELEVÍZIÓ 110 tagú szimfonikus zenekara Debrecenbe érkezett. A kiváló szovjet szimfonikus együttes Debrecen után Budapesten, Szegeden, Pécsett és Szolnokon vendégszerepei. • HERBERT ZELENKO, newyorki demokrata képviselő levélben arra kérte Adlai Stevensont, hogy az ENSz-ben javasolja egy Világ Béke Nap­ja létesítését. Nem ajánljuk. Inkább magának a Világbékének létrehozatalára és állandósítására fordítsák minden figyelmüket és tehetségüket. Az év egy napja nem elég ennek a hőn óhajtott em­beri vágynak és szükségletnek a kielégitésére. • LIU SAO-CSI, a Kínai Népköztársaság elnöke fogadást adott Mahendra nepáli király és fele­sége tiszteletére. Liu Sao-csi és Mahendra király beszédet mondott. • GEOLÓGIAI KUTATÁSOKRA több mint .20 millió forintot fordítanak az idén Komárom me­gye három szénmedencéjében, ahol eddig már csaknem 15 ezer méter kutatófúrást végeztek. • A FŐVÁROSI TANÁCS Közművelődési Igazga­tóságának utasítása szerint a langyos vizű strand fürdőket, a Lukács, a Csillaghegyi és a Pünkösd­fürdőt szeptember 15-én bezárták. A meleg vizű strandfürdők, a Gellért, a Szabadság szept. 30-ig tartották nyitva. • ÁTADTÁK a KISZ központi bizottsága vándor­zászlaját az országos fásítási versenyben legjobb eredményt elért Bács megyei KlSZ-szervezetek- nek. A legjobb tiz KISZ-alapszervezet tagjai pénzjutalomban részesültek. • ROBERT KENNEDY igazságügyminiszter te­levízión kijelentette, hogy az elnök készen áll szükség esetén nukleáris fegyvereket használni, hogy Nyugat-Berlint megvédje a “kommunista agressziótól.” Azt is mondta az elnök fivére, hogy a nyugati hatalmak már meg is állapodtak azokban a körülményekben, amelyekben az atom­fegyvereket igénybe veszik. • A UNIVAC üzleti és irodai automata gépeket karbantartó munkások sztrájkba léptek a Sperry Rand Corporation ellen, amikor a vállalat eltiltot­ta őket egy uj számológép kezelésétől. A 600 sztrájkoló az Int’l Union of Electrical Workers tagja, San Franciscotól New Yorkig 12 városban dolgoznak, az uj munkaszerződésük egyik követe­lése az, hogy kapjanak átképzést uj gépek keze­lésére is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom