Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-22 / 25. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 22, 1961 KÉT MONOLÓG — Beleőszülök. Én állat, én ökör, én barom, hova tettem a fejem! Ilyen is csak velem fordulhat elő. Kihúzták a békekölcsönömet 5000 forinttal, s most oda az egész nyereményem. — Vadonatúj disznóbőr aktatáska, tele vállalati iratokkal, számlákkal, elszámolásokkal, meg a pénz, a pénz, amit alig egy órája vettem föl a pénztárnál, ü, ez az átkozott másik csomag a kezemben, ez zavart meg. Mit csináljak — beleőrülök ! Fussak a rendőrségre, nem szolgáltatott-e be valaki abból az utcai telefonfülkéből egy ilyen és ilyen tartalmú aktatáskát? Reménytelen eset! Majd marha lesz valaki 5000 forintot. . . Végem van! Hogy röhög most az a gazember, jól jön ez a kis potyapénz neki. De verje meg az isten, ne menjen le egy falat a torkán, amit abból a pénzből. . . Ó, milyen aljasak is az emberek! Pedig, ha akarná, a címem ott van az iratokon, visszakiild- hetné akár a vállalathoz is. —> De nem, nem, túlságosan sötéten látok, előre halálra izgatom magam, s lehet, hogy közben a becsületes megtaláló már be is szolgáltatta a rendőrségen, vagy holnap simán megkapom bent a vállalatnál. Végtére is ma már nem csirkefogókból áll az egész világ, szerencsére ragadt valami az emberekre a szociális lelkiismeretből, igen, igen, az erkölcsök ma már mégiscsak mások. . . szocialista humanizmus, emberi szolidaritás, dolgozók a dolgozókért. . . érzem, határozottan érzem, a szocialista becsületérzés ma már hasonlíthatatlanul.. . Milyen kishitű vagyok, hogy egy percig is kételkedni tudtam. — Igen, igen, rohanok a rendőrségre, persze, hogyne! Egészen biztos meglesz. ★ — Hát ezt meg micsoda szórakozott hülye felejtette itt? Persze, mindenki fut, rohan, ideges, nem csoda. De milyen remek disznóbőr — ez nem akárkié. Lássuk csak, mi van benne! Egy rakás pénz! No, a szerencsétlen, képzelem, hogy kétségbe van ez most esve. No, de kár izgulnia, szerencsére becsületes ember találta meg neki. Viszem az örszobára. Megvárnám is szegényt, hisz biztosan visszajön, de nekem is rohannom kell. Lehetne felőlem ez a pénz akár ötször vagy tiz- szgr ennyi, nem vinne rá a lélek, hogy megtartsam, pedig hát istenuecse nálam is elkelne egy' kis pénzmag. Van abban valami fölemelő érzés, amikor az ember szerény büszkeséggel átadja a talált értéket a rendőrségen. Igen, itt és itt találtam. .. polgári kötelességem... emberek vagyunk, ugyebár.. . — De ki is ez a pasas tulajdonképpen? Vállalati számlák... valami anyagbeszerző lesz. Nagy svihákok ezek. Valami jó sápos üzletet csinálhatott, persze. Várjunk csak... rendőrség... utálom a hivatalos ceremóniákat. Jobb lesz, ha ca- kumpak postán visszaküldöm neki a vállalat címére. Megtartok egy százast a költségekre és jutalomdijra. . . ezt bele is irom. Mert ugye, ha a rendőrségen adnám le, úgy lehet, még feltételeznék, hogy hátha belemarkoltam egy kicsit a pénzbe, tehát igazoltatják az embert. Persze azzal az lirüggyel, hogy erre a jutalomdij miatt van szükség. Az ám, de mi van, ha a pasas a szembesítéskor azt találná állítani, hogy egy ezressel több volt benne, s ilyen finesszel szabadulna a jutalom- díjtól, ami, úgy tudom, tiz százalék. Ismerjük már, milyen sötét, gonosz lelkek vannak a mai világban. — De halt, mit kell itt komplikálni a dolgokat ? Minden elvesztő másnap hirdetést tesz közzé a lapokban: elvesztettem itt és itt, ilyen és ilyen aktatáskámat, a becsületes megtaláló a pénzt meg tarthatja, csak az iratokat küldje vissza. Nahát, én máris megtakarítom neki a hirdetési dijat. Otthon majd szépen becsomagolom, s a 62-es postán este is feladhatom. — Egyébként is: két hete, hogy a meccs végén kilopták a pénztárcámat ötven forinttal a tolongásban. Bezzeg azt ugyan jelenthettem a rendőrségen !.. . Simon Zoltán A Magyar Szó előfizetője Egy jobb világ építője! Harattyolni vagy huruttyolni? Mikszáth Kálmánt őszinte barátság fűzte Kesz- ler Józsefhez, a nagymüveltségü és neves szin- házi kritikushoz. A barátság Keszler irodalmi tudásán, személyes tulajdonságain túl, a kritikus palóci mivoltán is alapult. Ez a palóc-atyafiság okozta, hogy az iró népies szólásmódok, magyaros kifejezések tekintetében igen mérvadónak találta a kritikus véleményét. —• Kérlek, Keszikém, — toppant be egyszer Keszler szerkesztőségi szobájába Mikszáth, — figyelj ide. Legújabb regényemben ezt a mondatot akarom leírni: “Alig érkezett a kocsi az erdőbe, a kerekek belezökkentek a hidegtől megfagyott, kiszáradt vágásba és huruttyolni kezdtek.” — No és aztán? — kérdezte idegesen Keszler, mert éppen egy hosszabb cikken dolgozott, és félt, hogy terjengős nyelvészeti vitába bonyolódik palóctársával. — Hát nem tudom, hogy jó-e a “huruttyolni” szó?... Nem volna-e jobb, hogy “harattyolni”? Keszler érezte, hogy kitör a vész. Gyors tettre szánta magát. — Meg voltak kenve a kocsikerekek? — kérdezte komoly arccal. — Igen — felelte Mikszáth. — Biztosan. — Akkor harattyolni — döntött a kritikus. — Különben: huruttyolni. Békés István anekdotáskönyvéből CSALÁDI BOLDOGSÁG Szomszédom, Kolja Ivanov nemrég nősült. Boldogan, egyetértésben élt feleségével, sokszor még bevásárolni is elkísérte. Egy alkalommal, amikor a piacról hazafelé tartottak, véletlenül találkoztak az üzemi bizottság elnökével. Kolja a találkozónak semmi jelentőséget sem tulajdonitott. Néhány nap múlva azonban behívták az üzemi bizottság irodájába. — Szervusz, Ivanov elvtárs. Ne haragudj, hogy idekérettünk, de számítunk rád. Ma este a klubban előadás lesz azzal a címmel, hogy “Ép házasságban ép család”. Kérünk, szólj majd hozzá. — Én? — csodálkozott Kolja. — Hiszen egy ismert lektor az előadó, a tudományok kandidátusa. Mit tudok én mondani egy ilyen előadó után? — Éppen ez az! A kandidátus elvi mondanivalóit majd gyakorlati példákkal támasztod alá. — De én csak három hónapja vagyok nős, ugyan miféle tapasztalatokról tudok beszélni! — Csak ne szerénykedj, Ivanov elvtárs! — intette őt a szakszervezeti bizottság elnöke.— Úgy tudom, hogy te rendszeresen elkiséred a feleségedet bevásárláskor. Vagy talán nem? — De igen, hogyne. — Lám. Akkor szépen elmondhatod majd, hogyan segitsz feleségednek a háztartásban stb. Tudod jól, hogy vannak férfiak, akik otthon még a kisujjukat sem hajlandók megmozdítani, mert azt hiszik, hogy ez nem az ő dolguk, árt a tekintélyüknek. Mit lehetett csinálni? Kolja beleegyezett, hogy hozzászól az előadáshoz. Meg kell hagyni, hatalmas sikere volt. A kandidátus nehezen hömpölygő, kétórás előadása után hozzászólásával fel tudta kelteni a már-már szundikáló hallgatóságot. A klubban ott volt a helyi rádió egy munkatársa, s magnetofonszalagra vette Kolja hozzászólását. Másnap a rádió a “Segítsük háziasszonyainkat” csimü előadássorozatában közvetítette is. Nem sokkal később Kolja meghívót kapott, hogy az egyik környéki kolhoz műsoros délutánján tartson előadást “A család ereje” témáról. Ahogy befejezte az előadást, siethetett át az asztalos kisipari szövetkezet klubjába, s ott az ifjúsági csoport előtt beszélt “A magasabb élet- kultura” címmel, természetesen a családi élet örömeiről, a férj megértő kőtelességteljesitéséről stb. S most már csőstül jöttek a meghívások, a szélrózsa minden irányából. Kolja már csak négy órát alhatott éjszakánként, mert máskor nem volt ideje felkészülni az előadásokra. Munka után rendszerint már várta a gépkocsi, hogy elvigye valahova előadást tartani, vagy legalább hozzászólni. A minap találkoztam vele. A piacról jöhetett, bevásárlókosarat cipelt. De egyedül volt, s ez feltűnt nekem: — Hol van Galja? — érdeklődtem felesége felől. Kolja bánatosan sóhajtott: VÁLSÁGOS ÉJSZAKA Gyetvai János kisregénye Magyarországon először jelenik meg ez az izgalmas tárgyú és izgalmas sorsú könyv. Az először szót e kisregénnyel kapcsolatban többször lehet, sőt kell használni. Gyetvai János az irók közül elsőül nyúlt szépirodalmi munkával a Magyar Tanácsköztársaság történetéhez és e történetből elsőül ragadta ki az izgalmas 133 nap egyik legizgalmasabbi- kát, 1919. junius 24-ét, a “monitoros ellen- forradalom” napját, amikor a munkások forradalmi ébersége és elszántsága órák alatt verte le a néphatalom elleni fegyveres lázadást. Gyetvai kisregényét 1922-ben irta, emigrációban, még szinte közvetlen benyomások hatása alatt, de már bizonyos történelmi távlattal. Már látta és megértette a tanácskormány föld-politikájának tragikus tévedéseit és káderpolitikájának hibáit — már látta és megértette a jobboldali szociáldemokraták árulásának következményeit és az árulás tanulságait. A kisregény alapgondolata a habozásnélküli és elszánt forradalmi cselekvés föl- tétlen szükségessége és jelentősége, szinte mereven állítva fel a tételt: a fegyveres osztályharcban az győz, aki bátran támad. E tétel merevségét Gyetvai gyorsan föloldja azzal, hogy a kisregény egyik hőse mérlegeli az erőviszonyokat és megérti, hogy pillanatnyilag Magyarországon — 1919 nyarán — az ellenforradalmi erők vannak túlsúlyban. Mert az egész világ reakciója támogatja pénzzel, fegyverrel, képzett zsoldosokkal — és a nép nem eléggé osztálytudatos. A regény két hőse közül az egyik budapesti munkás, most komiszár a Vörös Hadseregben, a másik volt uradalmi cseléd, most egy falusi tanács elnöke. Nemcsak jól választott, de jól ábrázolt hősök is. Ha összevetjük őket, sok közös tu- landonságuk mellett megtaláljuk a különbségeket is. A volt cseléd szemében az uraság, az ispán és a csendőr az ellenség. Az ipari munkás világképe szélesebb. Belefér nemcsak minden kizsákmányoló, de a kizsákmányolokat támogató, áruló jobboldali szociáldemokrata is. Mikor Gyetvai kisregényét irta, szinte az egész szocialista prózán eluralkodtak a különböző izmusok. E divat árnyéka itt-ott ráesik Gyetvai regényeibe is, de az árnyék csak tompítja és nem takarja el az eleven élet realista színeit, sem a sárguló vetés biztató ragyogását, sem a kiöntött vér- dacos vörösségét. Gyetvai nyomán már többen nyúltak (nyúltunk) ugyanehhez a témához. Minden sikerünkben, sőt balsikerünkben is szerepe van a legelső Tanácsköztársaság-témáju regénynek, Gyetvai könyvének. A VÁLSÁGOS ÉJSZAKA kiadását nemcsak irodalomtörténeti és történelmi szempontok tették szükségessé. Természetesen a kortárs és a résztvevő emlékeinek és tapasztalatainak művészi formába öntése önmagában is érdekes és fontos, de a mai olvasót bizonyára elgondolkoztatja az is, hogy mig a heroikus tizenkilences 133 nap alatt csak elszigetelt harcosok látták tisztán a feladatokat, ma az ilyen hősök ezerszámra dolgoznak körülöttünk, mellettünk, a szemünk előtt, immár megtanulták mindazt, ami következetes harcossá teszi a dolgozó embert, a dolgozó osztályokat pedig minden ellenállást és nehézséget lebiró erővé. Gyetvai két hőse (bár ezt ő nem irja meg) alighanem Horthy egyik kinzókamrájában végezte életét. Helyükbe ezrek, tízezrek léptek — egy egész nép. Ezt tudva, már enyhült fájdalommal — és immár egy egész nép jogos büszkeségével — emlékezünk az 1919-es kommunista hősök mártiriumára, ami azonban nem ment fel bennünket a kötelesség alól, emlékezni a hősökre és tanulni a történelemből. Gyetvaj regénye először német nyelven jelent meg. Nagy sikerrel. Azóta hosszú utakat tett meg, de csak most — majd negyven esztendő múltán — jut el végre azokhoz, akik számára Gvetvai elsősorban irta: a magyar dolgozókhoz. Illés Béla — Elutazott mamájához, Odesszába. Azt mondta, hogy már nem birja ki mellettem. . . No, én megyek is tovább. Dolgom van. Piste a bányász- klubban előadást tartok “A családi boldogság meg teremtése” címmel. A l’ecsonov
