Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-08 / 23. szám
AMERIKAI MAGYAR SZd Thursday, June 8, 1961 i Szépirodalom, művészet, kultúra j KOVÁI LŐRINC: A CSEL A kovácsmühely alacsony épülete előtt kóborkutyák hangtalan árnyai imbolyogtak. A lány megvárta, amig a kutyák eloldalognak, aztán lassan megkerülte a kovács házát. — Ki az? — hallatszott egész közel, úgy, hogy a lány jobbjában önkénytelenül fellendült a nehéz kés. Körülpillantott, de senkit sem látott. — Én vagyok — mondta halkan, önérzetesen. Kicsit bosszankodott, hogy még mindig nem látja a kérdezőt. — Az erdőből jövök. A bizottság összejött? — Most vette észre, hogy a kunyhó sarkánál, szinte közvetlenül a lába előtt a földön valaki fekszik és akaratlanul is hátralépett. Az őr gyorsan, hangtalanul felpattant. Hosszú, sovány alakja némán imbolygóit a kunyhó túlsó vége felé. — Siess, már várnak A lány belépett. Egy pillanatig semmit sem látott. A kunyhó belsejében vak homály volt. A csendben, mintha az alvók halk libegőse hallatszott. volna. — Mit üzentek az erdőből? — kérdezte a sürü sötétben valaki. A lánynak most jutott eszébe, hogy a kovács máskor sem gyújtott világot és a falubizottság négy-öt tagja a gyékényen fekve tanácskozott. A lány sóhajtott. — Segítséget kérnek. Holnapután támad az ellenség. Ahogy jöttem, láttam, hogy a gyűrű bezárult. Azt üzenik: eddig ők védték a falut, most a falu népe vezesse félre az ellenséget, hogy rés maradjon. — Csend volt. A gyékényen fekvő emberek megmozdultak. Szavak, érvek, tervek, óvatos ellenvetések, heves kitörések sziszegtek, surrantak, zizzentek a homályban. • Az ezredes régi szokása volt, hogy a haditanács után mégegyszer átnézett mindent, végiggondolta a hadmozdulatokat, megvizsgálta az adatokat. Most ráhajolt a térképre. Az apró jelzőzászlók árnyéka néha vibrálva megmozdult a karbidlámpa fényében és ilyenkor az az ideges képzete támadt, mintha az egész front inogna az őserdő egyetlen foltja körül, melyen szaggatott kék körök jelezték a partizánok részben felderi- vett, részben feltételezhető rejtekét. — Néhány bennszülött, azt hiszem, a falu elöljárói vagy mindenesetre olyanok, akiknek tekintélyük van a nép előtt, már napnyugta óta itt várnak — jelentette a tolmács. Az ezredes arcára bosszúság ült. Intett, hogy vezessék be a küldöttséget és előrehajolva, színpadias elmerültséggel, látszólag nem is hallotta a meztelen lábak halk surranását. Hirtelen felvágta a fejét és belemeredt a barna, mozdulatlan arcokba. —Kérdezd meg tőlük, mit akarnak? — ri- vallt az asztal mellé lépő, mindig vigyorgó tolmácsra, aki egyszerre elkomorodva fordult a falusiak néma csoportja felé és pontosan utánozva az ezredes arckifejezését, hadonászva kiáltozott. A falusiak csoportjából halkan, élesen megszólalt valaki. Néhány szó röppent. A tolmács arca egyszerre megváltozott. Mikor ismét az ezredeshez fordult, a megszokott alázatos vigyor is eltűnt csodálkozó arcáról. — Harcolni akarnak a partizánok ellen. Fegyvert kérnek. Az egész falu. .. Az ezredes köhintett. Kiegyenesedett. 1— A hűség bizonyitékot kíván. Hozzatok öt foglyot az erdőből és fegyvert kap a falu. —• Felemelte kezét és széttárva ujjait, mutogatott, mintha süketnémákihoz szólna.-^-Ötöt, öt fogoly partizánt hozzatok! A többit együtt pusztiíjuk el. A tolmács ujjongón hadarva magyarázta főnöke kegyét. m k hir átsuhant a falun. Besurrant a lombkuny- hókba. Az emberek összehajoltak. Komor, barna arcukon kétség. Nagy, fekete szemükben zavar. A, tekintetek arra fordultak, ahol az őserdő zöld falának aljában terepjáró kocsik sora kúszott, csillogtak a szuronyok, az idegenlégió gépesített gyalogsága vonult fel kiinduló állásokba. Aknavetők raktak fészket, géppuskások csoportjai forgolódtak és könnyütankok tarolták az ember magas füvet. — öt fogoly, és fegyvert kap a falu. — A gondolat ott vibrált a férfiak, asszonyok, ifjak, lányok agyában. Megfoghatatlan irgalmatlan gondolat volt. Zárt, hűvös tétel, melynek megfejtése az áldozat, a hősiesség. A lány, aki a sarokban ült, várva az üzenetet, néha úgy dörzsölte a homlokát mintha láthatatlan abroncs szorítaná. — Fegyvert kap a falu, kétszáz ember legalább, kétszáz fegyver.. . — hirtelen elképzelte, hogyan kapja hátba ez a kétszáz ember Bao- Dai aknavetőit, az idegenlégió géppuskásait és még a lélegzete is elakadt egy pillanatra. A középen ülő nyurga, hosszukezü fazekas úgy hajolt előre, mintha keresne valamit a gyékény- .«y^Hnvpg egyszerű díszei között. Hangja halkan suhant. — Ciivész az erdei csapat, mert sok az ellenség és nincs kiút. öt foglyot akar az asztalnál ülő vezér, ki lenne oly hitvány közülünk, hogy e parancsot teljesítené? öt fogoly partizán kell neki... hogy egyszerre mindenki mozdulatlanná merevedett. — Csak négy — haiiatszott csendesen, de úgy, hogy egyszerre mindenki mozdulatlanná merevedett a hirtelen felcsapó sejtelemtől. A kunyhó sarkában fiatal legényke emelkedett fel. — Csak négy!? — kérdezte zavartan a fazekas, aztán bosszankodva ráncolta homlokát. — Te a kovács fia vagy ugye? Jó szegeket kovácsolsz, de azért ne szólj bele szelesen az öregek beszédébe. Az idegen katonák vezére ötöt mondott. A legény arca nyugodt volt. — De most csak négy kell. Az ötödik én leszek. Mély sürü csend zuhant mindnyájukra. Megtorlódott a kunyhó belsejében és mindnyájan érezték, hogy lelkűkben az önfeláldozás zsendül. — Csak három... — szólt a tetőt tartó oszlop mellett ülő szálas, erős ács és felemelte a kezét. — Csak kettő... — hallatszott nyugodtan a kijárat felől, ahol zömök, szélesvállu paraszt ült. — Csak egy... — mondta a sárgás, kerekarcu asszony. Újra csend lett. A hosszú, nyurga fazekas fel- emelkedett. — Jöjj, ülj a helyemre — fordult a falu kovácsa felé, aki nem mert a fia arcába nézni és ösz- szehuzott szemmel meredt valahova előre. — Jöjj... Az ötödik fogoly én leszek. A kovács némán kelt fel. Leült a fazekas helyére. Lehajtotta fejét. Hirtelen egész testével megmozdult, aztán mozdulatlanná vált. — Legalább kétszázan foghatunk fegyvert, ha... — hangja elakadt és sokáig senki sem várta, hogy tovább beszéljen. • —Hozzák! — a tolmács tisztelgés nélkül rontott be a kunyhóba. Az ezredes, aki most kelt fel tábori ágyáról, hihetetlenül felvonta szemöldökét. —Jönnek! — az ezredes revolvere szíját kapcsolva, sietett az udvarra. A falu egyetlen tere felől tömeg áradt. Hangtalanul, némán jöttek. Elől öt megkötözött fogoly lépdelt. — Ne dicsérje őket! — hallatszott a hadnagy gyors morgása. — Büntessen és jutalmazzon gyorsan. Az ezredes bólintott. — A foglyokat oda a templom falához. A kihallgatás felesleges. A kör bezárult. Holnap támadunk. Ez a szemléltető, villámgyors kivégzés, ha jól tudom, ősi ázsiai szokás. Rövid ideig nézte, hogyan terelik a légionáriusok a templom alacsony falához az öt foglyot, aztán maga intett. Tűz!... — Felvetette fejét és táguló szemmel mohón hallgatta a géppisztolyok ismerős kattogását. Látta, hogyan porzik a sárga agyag a templom falán, hogyan freccsennek fel a tépett ruha- és husfoszlányok a világos, szürke téglákra, ha ferdén éri a sorozat a szétálló bordákat, vállat vagy a combot, párállik a lőpor köny- nyü füstjével összevegyülő barna por az össze- röskadó barna testek felett, lebbennek a foszladozó rongyok. Csend lett. A tömeg hallgatott. Az ezredes úgy sóhajtott, mintha régvágyott kábítószer kellemes bódulatából rezzenne fel. —■ A hűség jutalmat nyert... — Megvárta, amig a fegyverekkel megrakott teherautó elöka- nyarodik. Az autóban álló négy katona felemelte a deszkafalnak támasztott puskaköteget. A tömeg egyszerre megrezzent. Egy kéz nyúlt.. . kettő.. . három.. . száz. . . A fegyverek átlendültek az autó falán, megcsillantak a napfényben, megbillentek a barna karokban, aztán eltűntek a tömegben, amely némán, egyre szélesebben, árként vette köx*ül a te- repszinü csikókkal mázolt, poros teherkocsit. — Milyen sokan tudnak bánni a fegyverrel és milyen kevesen jelentkeznek katonának a császári seregbe — morogta a hadnagy. — Igen, mintha túl sokan... hallatszott aggodalmasan a tisztek csoportjából. Az ezredes fölényesen elmosolyodott. — Az ilyen segédcsapatokat természetesen csak megfelelő biztositó környezetben alkalmazzuk hadműveleteinknél, uraim. Intézkedni kell, hogy géppuskaosztagaink biztos találati távolságában, apróbb csoportokra osztva, de mégis könnyen áttekinthető hadi alakzatban vonulianak fel a támadásnál. A géppuskásaink külön parancs nélkül tüzeljenek az elmaradókra vagy arra, aki gyanúsan viselkedik. Sokáig beszélt. Aznap végigjárta a kiinduló hadállásokat és késő este ért a falu közepén lévő nagyobb lombkunyhóba, ahol a szállása volt Rövid ideig még az asztalra kiterített térkép körül forgolódott, itt ott helyesbítve a csapatokat jelentő jelzéseket, tologatva a gombostükx-e szúrt piciny zászlókat, aztán lefeküdt. Gyorsan, mélyen elaludt. Valahol a közelben, mintha lövés dörrent volna. Megmozdult, de nem nyitotta ki szemét. Hirtelen tisztán, élesen hallotta a puskalövés ismerős csattanását. Felült. A csend ismét a végtelenbe nyúlt. Az álmossága már szertefoszlott. — Őrség!... Hangja álmosan rekedt volt. Kapkodva gyújtotta meg az asztalon álló lámpát. Olyan csend volt, hogy hallotta a láng halk sercegését. — őrség! — kiáltott újra. A tetőn erősebben zörrent valami. Aztán halk dobbanás hallatszott. Az ezredes megfordult. A fekhelye felett széles nyílás tátongott a könnyű lombtetőn és a bársonyfekete égbolton két nagy sziporkázó csillag ragyogott. A fekhely mellett most emelkedett fel a földről egy leány alakja. Az ezredes látta a vékony, fiús nyakon függő géppisztolyt és revolveréhez kapott. A lány félig feltérdelve rántott egyet a géppisztoly szíján. A fegyver íerdérevágott csövén a torkolattüz lobbanása gyűlt. Az ezreedshátralépett. Oldalt tántorodott. A golyók végig doboltak mellén. Hosszú, tarka csikókat téptek az előtte álló asztalra kiterített térképből. A csapatok állását jelentő, gombostűkre szúrt, piciny, tarka papirzászlók lepkerajként rebbentek fel. A lámpa feldőlt. Kint egy géppuska kattogott. Orditás harsant. Valami recsegve összeomlott. Felzugott, aztán elhalkult egy motor, majd egyszerre mindent elborított a puskatíiz egyenetlen recsegése, a támadó tömegek rivalgó kiáltása. 1100 hitlerista biró működik Nyugatnémetországban A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége titkárságának határozata alapján nemzetközi jogászbizottság háromnapos értekezleten tartott Berlinben. A bizottság munkájában tizenhárom európai ország, köztük a Szovjetunió és a többi szocialista állam képviselői vettek részt. Megvizsgálták azokat a dokumentumokat, amelyek szerint a nyugatnémetországi igazságügyi és egyéb állami intézményeknél volt náci bírák ismét felelősségteljes tisztségeket töltenek be. A Német Demokratikus Köztársaságból, Magyarországról, Lengyelországból és Ausztriából származó dokumentumok tanúsítják, hogy körülbelül 1100 volt hitlerista bírót foglalkoztatnak újra a nyugatnémet igazságügyi intézmények. A bizottság határozatot fogadott el, amelynek értelmében őszre nemzetközi jogászértekezletet hívnak össze', hogy azon tájékoztassák a világ közvéleményét a volt hitlerista birák visszavételéről és követeljék elbocsátásukat. 12