Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-08 / 23. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 8, 1961 A PORTUGÁL GYARMATOSÍTÓK ARGOLAI VERESÉGEI “MAJD, HA AZ ESŐS monszunidőszak véget ér”... Gyakran hangzik el ez a “biztató” mondat a portugál fővárosban, amikor Salazar és vezérkara angolai siralmas hadihelyzetükről tárgyalnak. A 3 hónapos terrornak 30—50 ezer angolai esett áldozatul, 40 ezren pedig a szomszédos Kongóban kerestek menedéket. A felkelés egyik részvevője ugv jellemezte, hogy az irtóhadjárat következtében Észak-Angolában már egyetlen ép falu sem található. A felkelők hadműveleteit jelző kis zászlócskák naponta sűrűsödnek azon a térképen, amelyet Salazar és hívei egyre gondterheltebben szemlélnek. S a zászlócskák most már északról lehuzód- nak dél felé is. A 25 ezer főnyi hadsereg nemhogy lokalizálná a felkelők hadműveleteit, sorozatosan visszavonulni kénytelen. S a gyarmatosítók most minden reményüket a hamarosan közelgő forró szélviharba helyezték. Amikor eláll a hatalmas esőzés és a tűző nap heve elszárasztja a két méter magas elefántfüvet, a portugálok gyujtóbombákat szórnak, a többit pedig terveik szerint elvégzi a tikkasztó afrikai szél, amely óriási területeken hajtja majd maga előtt a lángokat. A “hadművelet” eredménye« ként a portugálok újabb százezer halálos áldozatra számítanak. De mint egy portugál tiszt harciasán kijelentette: a gyarmati hatóságok akár minden afrikait meggyilkolnak, csak hogy “megmentsék” Angolát. Az előkészületek már meg is történtek: Észak-Angolából elszállították a portugál telepeseket. A gyújtogatás őrült terve néhány hónappal a szabadságharc kirobbanása után annak nyílt beismerése, hogy a portugál hadsereg nem tud megbirkózni az antikolonialista felkeléssel. A 25,000 főnyi hadsereg képtelen behatolni a szabadság- harcosok által ellenőrzött, 70.000 négyzetkilométernél is nagyobb területre. A kegyetlen pusztítás nem segiti a gyarmatosítók hóditó terveit, ellenkezőleg, a kegyetlenkedés a felkelés “leghatásosabb szervezője”, és a portugál egységeket most már a legváratlanabb helyeken érik újabb támadások. A “golyófogónak”, vagyis az elsősorban feláldozásra szánt, mintegy 10,000 főnyi afrikai katonaság teljesen megbízhatatlanná vált számukra, mert tagjai az első adandó alkalommal fegyveresen átállnak a felkelők oldalára. A VERESÉGEK SOROZATÁNAK súlyos lélektani hatása van a portugál katonaságra. E hadsereg munkás és parasztszármazásu katonái -— akik a haderő zömét alkotják — érdekeik ellen valónak érzik a gyarmati háborút. Mint Afrikában a portugál gyarmatok népei, a portugál nép is áldozata a Salazar-féle fasiszta rendszernek. Nem meglepő tehát, ha a hadsereg fegyelme gyenge lábakon áll. Kiszivárgott hirek szerint, egy tiszt bevallotta, hogy offenziva előtt meg kell vizsgálni a csapatok megbízhatóságát. Portugália NATO-partnereitől sok támogatást kapott afrikai pozícióinak megvédésére. Hadseregének csaknem teljes fegyverzetét és felszerelését a NATO-országokban gyártották. A gyarmatosítók szövetsége mindaddig támogatta a Salazar-rendszert, amig abban reménykedett, hogy brutális elnyomással meg lehet akadályozni Angola felszabadulását. A NATO-országok monopóliumai Portugália kizsákmányoló partnerei voltak, és azok is szeretnének maradni a portugál afrikai gyarmatokon. A hatalmas angol Tanganyika Concessions monopólium az Angolán át vezető vasútvonalon szállítja tengeri kikötőbe a közeli angol gyarmatokon kibányászott ércet; az angol tőkével működő De Beers gyémántmonopólium tartja kezében az angolai gyémántbá- nyákat; egy nemrég született egyezmény értelmében az ország gazdag vaslelőhelyeit a nyugatnémet Krupp-cég aknázza ki, az Egyesült Államok pedig, amely egyre több tőkét ruház be, olaj után kutat. Ezek a külföldi monopóliumok nem szívesen vállalnák egy hosszú és számukra reménytelen angolai gyarmati háború kilátásait, hiszen az bizonytalanná tenné helyzetüket és hosszabb időre megakadályozná “jól jövedelmező” tevékenységüket. A monopóliumok egyre inkább úgy érzik, hogy a Salazar-féle módszerekkel reménytelen a küzdelem. EZ A NÉZET és az ebből következő állásfoglalás tükröződött a gyarmatosítók katonai szövetségének, a NATO-nak nemrég lezajlott oslói ülésszakán. Noguera portugál külügyminiszter az ülésen félredobva minden szépen hangzó szólamot a NATO “védelmi és békés szándékáról.” feltette a kérdést: mi értelme a szövetségnek, ha annak tagjai nem sorakoznak fel egymás mellé vállvetve a bajok idején? Márpedig a portugál gyarmatosítók most nagy bajban vannak. De éppen a reménytelen helyzet miatt neokolo- nialista politikájukat és a monopóliumok érdekeit szem előtt tartva, a NATO vezető hatalmainak külügyminiszterei ^bírálták” Portugália eredménytelen gyarmatpolitikáját. Rusk az élet realitásáról példálózott és hogy “együtt kell élni az afrikaiakkal és az ázsiaiakkal.” Home angol külügyminiszter azt ajánlotta Portugáliának, térjen vissza a huszadik századba. Tekintve, hogy a szavak a NATO tanácskozásán hangzottak el, nem jelentenek egyebet, mint felhívást Portugáliához, alkalmazza a gyarmatosítás “modernebb formáit és eszközeit.” Salazar fasiszta rendszerének saját fennmaradásához szüksége van Angola megtartására. A Salazart támogató néhány hatalmas monopólium és a rendszer haszonélvezői Angola kincseiből és a minden angolaira kötelező évenkénti hathónapos rabszolgamunka révén gazdagodtak meg. Az angolai kávé, gyémánt és sizzal (ipari rostnövény) elvesztése a tönk szélén álló portugál gazdaságot az összeomlásba taszítaná. Csupán egyetlen év kávétermelésének kiesése 40 millió dollár veszteség. (Ez Portugália évi jövedelmének 10 százaléka.) Sem a portugál, sem az Angola kizsákmányolásában érdekelt nagy külföldi monopóliumok nem tervezik Angola, vagy más portugál gyarmat i terület feladását. Ellenkezőleg: a kényszer hatása alatt, a reménytelen gyarmati háború helyett olyan megoldást próbálnak keresni, amely továbbra is biztosítaná a gyarmatbirodalom fenntartását. A SALAZAR-RENDSZER VÁLSÁGÁT az angolai helyzet Portugáliában kiélezte. Ez tükröződik abban, hogy egy hónap alatt a diktátor kétszer is kénytelen volt átalakítani kormányát. A második alkalommal egy a kormányon belül és a hadsereg vezetői között készülő puccs indította erre Salazart. Julio Moniz hadseregügyi miniszter és mások 48 órás ultimátumot adtak át Sa- lazarnak. Ebben lemondásra szólitották fel Salazart. Angolának pedig látszólagos önkormányzatot Ígértek. A hazai égről akarták elhárítani a fenyegető vihart azzal, hogy a polgári politikai pártok engedélyezését és valamelyes sajtószabadságot helyeztek kilátásba. A puccskísérletet azonban a diktátor 24 órán belül felszámolta. De a leszámolás nem erősítette meg Salazar helyzetét. Angolában országszerte nagy offenzi- vát kezdtek a szabadságharcosok. Most már a portugál hadsereg vezetői is úgy Ítélik meg, hogy “a hadsereg nem tudja Angolát a végtelenségig tartani.” Lisszabonban egyre több szó esik vezető körökben “palotaforradalomról,” amely a tömegek részvételét kizárná a megoldásból, és amely — mint az Economist angol hetilap megjegyzi — “nem hozna politikai változást.” De az angolai hazafiak most kibontakozó országos szabadság- haicát, a gyarmatibirodalom szinte valamennyi területén meginduló támadást aligha lehet pucs- csal vagy palotaforradalommal megállítani. Taiwanban szabad a gyermekvásár A san-franciscoi “Dispatcher”-ben (a rakparti munkások szakszervezetének közlönye) megjelent a Wide World Photo szolgálat egy fényképfelvétele. A fénykép bemutatja We Tien-tsu 46 éves riksahuzót, Taiwan fővárosában Tapei-ben, amint két gyermekét, egy kilenc éves kislányt és négy éves fiúcskát hordozza gyaloghintójábán végig az utcákon a következő felirattal: “Gyermekek eladók. Feleségnek sürgős orvosi műtétre van szüksége.” Wu 125 dollárt kér a gyermekeiért, hogy megfizethessen a felesége vese és gyomor operációjáért. Ez ott történik, ahol Chiang Kai-shek “szabadságot és jólétet” nyújt Taiwan lakóinak. Chiang a Kínai Népi Demokráciát akarja “felszabadítani”, ahol a kinai nép — szerinte és amerikai támogatói szerint — tárt karokkal várja, hogy a “szabad vállalkozás” szellemében a Wu családéhoz hasonló “szabadságot” biztosítsanak neki. A “TIPIKUS” VIETNAMI FALU Az„ újságokban egyre több szó esik Dél-Viet- namról. Ebben a jobboldali erők által kormányzott országban ugyanis igen erős a partizánmozgalom, ami nagyon aggasztja kormányunkat is, mert csak a Washingtonból jövő hathatós támogatás teszi lehetővé a nép által gyűlölt Ngo Dinh Diem elnök számára, hogy uralmát fenntarthassa. A Szaigonban székelő helyi kormány hatalmas létszámú katonaságot tart fegyverben és ennek ellenére sem tudja megakadályozni azt, hogy az ország falvainak egy jelentős részét ne a partizánok ellenőrizzék. A kommunisták által vezetett partizánok, aránylag kislétszámu sereggel rendelkeznek a kormánycsapatokhoz viszonyítva és távolról sincsenek felszerelve olyan modern fegyverekkel, mint a Pentagon részéről támogatott és ellátott Ngo Dinh Diem elnök oldalán álló seregek. Nagy befolyásukat csakis annak köszönhetik, hogy népszerűek a tömegek körében. Ezért keltett érdeklődést a Saturday Evening Post május 20-i számában közzétett cikk, amely “A riport, amelyet az elnök akart nyilvánosságra hozni” címmel jelent meg. A szerkesztő hozzáfűzött megjegyzése szerint, a jelentés az amerikai Légierő egyik Dél-Vietnamban tartózkodó tisztjétől származott és ez ragadta meg az elnök figyelmét. A tiszt jelentése egy dél-vietnami körzet meglátogatása alkalmával keletkezett, amelyet “évek óta a kommunista gerillák ellenőriztek”. A légierő embere egy falura hívta fel a figyelmet, Bing Hing a neve, “amely kitartott a kommunisták ellen”. A jelentes tulajdonképpen propaganda célból készült. “De a jelentés hivatalos nyelvezete mögött — irta a Saturday Evening Post szerkesztősége — az elnök emberi bátorságot és szabadságra való eltökéltséget látott, emlékeztetőt, hogy a kommunizmus nem a jövő intése. Ez egy olyan történet, úgy érezte, amit sok embernek el kell olvasnia, és ezért feljegyzést készített, amelyben azon nézetét fejtette ki, hogy az említett jelentésből ‘nagyszerű cikket tudna összeállítani egy olyan folyóirat, mint a Saturday Evening Post’.” A szépen hangzó bevezetés mögött azonban más tények húzódnak meg. Az I. F. Stone által kiadott hetilap ismerteti az igazságot a faluval kapcsolatban. Bing Hing falu lakosai ugyanis kinai ellenforradalmárok, akik a Kinai Népköztársaság területéről szöktek át Dél-V'ietnamba. Ezeknek a “fehéreknek” a vezére egy római katolikus pap, aki alezredes volt a Chiang Kai-shek-féle hadseregben. Az ilyen emberek persze foggal, körömmel harcolnak — az életükért és hatalmuk fenntartásáért. A falu lakóinak tehát semmi köze Dél- Vietnam népéhez, ami abban is kifejezésre jut, hogy ők római katolikusok, mig a környező népek mind buddhisták vagy taoisták. Az esetből tehát éppen az ellenkezője derül ki, mint amire az elnök fel akarta hívni a nemzet figyelmét. Világosan kitűnik ugyanis, hogy a falvak lakossága nemhogy ellenállást fejtett volna ki a partizánokkal szemben, hanem hathatósan támogatta őket. Hogyan bírta volna a környéket egy kis számú partizán-csoport az ellenőrzése alatt tartani, ha nem élvezte volna a tömegek támogatását ? Azt pedig, hogy a gerilla erők kis- létszámuak voltak bizonyítja az, hogy egy falu- nyi felfegyverzett banda fenn tudta tartani az uralmát velük szemben. A Newsweek cimü folyóirat május 22-iki számában megjelent cikk Délkelet-Ázsiáról sokkal reálisabb megközelítését adja az eseményeknek, amikor leírja, hogy milyen szörnyű brutalitással kezelik a népet a zsarnok Diem elnök emberei. A partizánok elleni harcok egyik tisztjének kijelentését idézi a Newsweek, aki rámutatott arra, hogy a kegyetlen népellenes hadjárat mindig több és több ellenséget szerez a kormánynak és egyre jobban növeli az ellenállók pártját. ftendorroham Milánéban a tüntető munkások elten Három hónapja követelnek már 15 százalékos béremelést a Milánó környéki Breda állami> acélművek munkásai. A múlt héten a gyár ezer munkása béremelést követelve az utcára vonult. Mint az AP jelenti, a rendőrség brutálisan a tüntetőkre támadt s a tömeget gumibotütlegekkel és vízágyúval oszlatta szét. Harminc munkás megsebesült, tizennégyet letartóztattak. ^v«~wwwwvw*wvwwv*vwwvvw***wvwv*vwv*w* Ellentmondás: Egy hátralékos előfizető!
