Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-06-01 / 22. szám

Thursday, June 1, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Egyik tengerparttól a másikig A mezőgazdasági ipar vándor munkásai a legkizsákmányoltabbak az or­szágban.— Nehéz munkájuk nem biztosit keresetet számukra. — Kong­resszusi kihallgatások tanúvallomásai feltárják nyomorúságos helyzetüket A rabszolga rendszerre emlékeztető kizsákmá­nyolás és bánásmód került napvilágra a képviselő­ház munkaügyi albizottsága kétnapos kihallgatá­sán, amely New Jersey és New York állambeli farmokon dolgozó, főleg Porto Rico-ból behozott mezőgazdasági munkások körülményeinek kivizs­gálásával foglalkozott. Egy kifakult kék pamutinget és szürke pamut­vászon kabátkát viselő munkás, Fermin Lopez Rosado, sírva panaszkodott, hogy 142 órai háttö­rő munka után egy Bridgton, N. J. közelében levő aszparágusz farmon, $12.31-et kapott készpénz­ben fizetésül. Egy másik munkahelyen, Glassboro, N. J.-ben, a kapuőr rendőrbottal többször mellbe és hátba vágta, amikor egy vasárnap visszatért a szomszéd munkatáborban tett látogatásáról úgy, hogy a tábori betegszobába kellett vinni, ahol pirulát kapott. Másnap elküldték a munká­ból, de a táborban dolgozó 300 munkás sztrájk­kal fenyegetőzött és erre megengedték, hogy ma­radjon. Lopeznek Porto Rico-ban felesége és 5 gyer­meke van, de ebben az évben semmit sem tudott nekik keresetéből küldeni. A farmon a legnagyobb esőben is reggel 6-kor, esőköpeny nélkül kellett a munkát megkezdeni és 100 font aszparágusz beszedéséért $2.70 volt a fizetése. Ebből levon­tak ellátásért, szállásért, társadalmi biztosítási és csoport betegbiztosítási adóra és előlegként adott összeg törlesztésére. Négy fizetési szel­vényt mutatott fel. Az egyiken $14.40 volt fel­tüntetve, ami 18 órai munkáért járt, de a levoná­sok után semmi sem jutott neki. A másik szel­vény azt mutatta, hogy 23 órai munkáért, a le­vonások után $1.37 összeget kapott. A legnagyobb összeg $5.53 volt, amit május 6 és 12 között el­végzett 52 óra munkáért és a levonások után kéz­hez kapott. Dupla kizsákmányolás Thompson C. McGowan, a területfejlesztési munkálatok igazgatója Huntington, L. I.-on, ar- i*ól tanúskodott, hogy a vándormunkások a long- islandi farmokon elrettentő nyomortanyákon lak­nak “mélységes félelemben munkáltatóiktól, mun­kavezetőiktől és még egymástól is.” Az Elmira, N. Y.-i baptista templom lelkésze, Rev. Latta R. Thomas azt mondta az albizottság­nak, hogy a mezőgazdasági vándormunkások 5 és 10 centet kénytelenek a munkavezetőnek kifizet­ni abból a 35 centből, amit egy kosár zöldbab szedéséért kapnak. Elhallgattatta a fenyegetés Herbert Zelenko, newyorki képviselő, az albi­zottság egyik tagja, a kihallgatás második nap­ján bejelentette, hogy az egyik tanú nem mert eljönni, mert megfenyegették. A munkásnő nevét nem mondta meg, csak annyit, hogy “csoport- vezető” egy Riverhaed, L. l.-i farmon és hogy az albizottság az ügyet vizsgálatnak veti alá. A long-islandi krumplitermő farmokon uralkodó súlyos kizsákmányolásról két munkásnő adott is­mertetést. Az egyik szerint a férfi csoportveze­tők olcsó borral tartják a munkásokat részegen és adósságban. Az ő munkavezetője még pofozta is őket. “A csoportvezetők felhoznak ide és rab­szolgákat csinálnak belőlünk,” mondotta Betty J. Johnson 52 éves tanú, aki Norfolk, Va.-ba való. A másik munkásnő, a 37 éves Rebecca Poe, Fa- yettville, N. C.-ból került északra. Az asszonyok eskü alatt vallották, hogy krum­pli kiválogatóként dolgoztak napi 17 órán, hat napon keresztül (104 óra) és a különböző levo­nások után — szállás, ellátás, uniótagsági dij és egyéb — sohasem kerestek 18 dollárnál többet. Készpénzben csupán 3 dollártól 8-ig terjedő ösz- szeget kaptak kézhez. “Hetenként 1 dollárt vontak le unió tagdíjként, de nem tudom milyen szakszervezethez tartoz­tam,” mondotta Miss Johnson. “Sohasem láttam senkit, nem kaptam sem jelvényt, sem tagsági könyvet vagy igazolványt.” Amikor az albizottság egy tagja megkérdezte tőle, hogy ismeri-e az állam védőtörvényeit, Ze­lenko képviselő közbevágott, hogy “ha vannak ilyen törvények, Rockefeller kormányzó semmit sem tesz azok betartására. Felhívom a kormány­zót, hogy tegyen megfelelő lépéseket.” (Rockfeller másnap levélben kérte annak a ta­núnak a nevét, aki nem mert megjelenni az albi­zottság előtt. Zelenko képviselő a kérést vissza­utasította azzal, hogy az az albizottság hatáskö­rébe tartozik.) Egy newyorki spanyol napilap által bérelt autó­buszon 25 portorikói munkás érkezett vissza Vir­giniából New Yorkba és a newyorki állami mun­kaelhelyező hivatalt vádolták, hogy olyan helyre küldte őket eperszedő munkára, ahol a munka- és az életviszonyok kibirhatatlanok voltak. Másik 8 társuk már előbb visszatért, mert nem bírták a helyzetet. Az egészségtelen szállás falaiban pat­kányok és kígyók lakoztak. A régi, düledező farm házban egy árnyékszék volt, az sem működött. A vízellátás nem volt kielégitő. Fizetésük 1 dollár volt óránként, de 10 nap alatt még 30 óx*át sem dolgoztak, mert nem volt elég termés. Miután a munkaadó levonta az oda­utazás költségeit, a villanyért és petróleumért felszámított költségeket (50 dollárt 5 gallon pet- roleumért, amit főzéshez közösen használtak), még élelemre is alig maradt pénzük. Amikor az egyik munkás megjegyezte, hogy az elszámolás helytelen, a farm vezetője pisztolyt rántott elő és Támogassuk a Neuberger törvényjavaslatot Maurine Neuberger, oregoni demokrata szená­tor egy kongresszusi bizottság megalakítását ja­vasolja, amely a vásárló közönség érdekeit szol­gálná. E bizottság kivizsgálná a helyzetet és olyan törvényhozást javasolna, amely megakadá­lyozná a közönség manapság állandóan előfordu­ló becsapását. Neuberger szenátort másik 15 szenátor támo­gatja, azonban ugylátszik az amerikai nép nem tud róla, mert nem támogatja őket. Holott ez va­lóban a nép érdekeit szolgálná, ha sikerülne. Saj­nos a nagyüzemek érdekeltségei, napilapjaink nem igen ismertetik e fontos lépést és félő, hogy támogatás hiányában sohasem jön létre. Pedig tanulhattunk volna a Kefauver-bizott- ságtól, amely rámutatott, miképpen zsarolják ki a népet a vegyészeti gyárak az orvosságok magas áraival. Amióta ez nyilvánosságra került, az or­vosságok ára sokat esett. A vásárló közönség be­csapásának igen sokféle formája van. Csupán né­hányat sorolunk fel: az élelmiszerek utánzása, a hús vizesitése, a kész ételek olcsó anyagokkal való hamisítása, illetve megtöltése. Kansasban például ily szép nevek alatt gyárta­nak élelmiszert: “Chef Delight” (a szakács örö­me), “Dairy Spread” (kenhető sajt), “Protein Loaf”, stb. Ezek mind olcsóminőségü felhígított sajtok, amelyeket drága pénzen árusítanak az ország minden részében. A földmüvelődési minisztérium kihallgatáso­kat folytat a füstölt sertésáruk vízzel való telíté­se ügyében, amelyet Eisenhowerék engedélyez­tek. Nos és a rengeteg gyönyörűséges csomagolás­ban megjelenő árucikk? A vásárlónak fogalma sincs, hogy mennyire tulfizeti ezeket. Vannak csomagok, amelynek nagynak látszanak és a vá­sárló azt hiszi, hogy sokkal több van benne, mint előzőleg, pedig a valóságban kevesebbet tesznek bele. Csak nagykő üveggel lehetne megtalálni a csomagon a kötelező sulymérték mennyiségét, amit Phil Hart (Michigan, D.) szenátor bizott­sága is megállapított. New Yorkban, a Grand Street Cooperative vá­sárlók bizottsága jelentette például, hogy az “All” nevii mosópor előző 23 font és 10 oz. csomagolása helyett most csak 20 fontot tesznek a csomagba, a régi áron. Kraft karamel az eddigi 16 oz. cso­mag helyett csak 14-et ad, a régi 39 centért. Az egymást lökdöső vásárlók között ember legyen, aki megtalálja az apróbetüs 14 oz. jelzést. A “Delson Thin Mints” csomagolásában a kor­mány ügynökei is kivetni valót találtak, mert a csomag egy része keménypapírral volt bélelve a cukorka helyett, s a doboz csak 75 százalékban ___________________________________________ megfenyegette. Az állami munkaelhelyezési hivatal vezetője beismerte, hogy nem vizsgálták felül a virginiai farmot, mielőtt a m u n k á sokat odaküld- ték. A tulajdonost azonban ismerik, mert River- head, L. I.-on is van nagy farmja, ahol a viszo­nyok állitólag megfelelnek az állami követelmé­nyeknek és a hivatal remélte, hogy a tulajdonos a másik farmon hasonló viszonyokat tart fenn. Utólag intézkedés történt a virginiai farm mun­kakörülményeinek kivizsgálására. Tiltakoznak a farmszövetségek Az ország különböző farmszövetségei tiltako­zásukat fejezték ki azon törvényjavaslat ellen, amelyet a szenátusi bizottság tárgyal jelenleg, s melynek az a célja, hogy a Labor Department el­lenőrizze az ország mezőgazdasági munkásainak elhelyezését, bérét, munkakörülményeit és ellátá­sát. Ez a törvény az egész mezőgazdaság “meg­vádolását” jelenti és az államok “jogaiba” való beavatkozásnak minősitik. “Kifogásoljuk azt, hogy előbb be kell bizonyí­tanunk becsületességünket, mielőtt a Labor De­partment ellát bennünket munkásokkal”, méltat­lankodik egy floridai nagy fairmer, aki a United Fruit and Vegetable Association nevében jelent meg a szenátusi bizottság előtt. Az Inti. Apple Association megbízottja azt ki­fogásolta, hogy a törvényjavaslat a mezőgazda- sági munkaerőt állami ellenőrzés alá helyezné. Ez pedig esetleg meggátolná a “szabad vállal­kozás” hívőit, hogy szabadon a végsőkig kizsák­mányolják a mezőgazdasági munkások szervezet­ien tömegeit. volt megtöltve. Paul Douglas, illinoisi szenátor megállapította, hogy a kamatok fizetésével történnek a legna­gyobb csalások. “Truth-in-lending” (a kölcsön mögötti igazságok) törvényjavaslatában, ha ke­resztül menne, megkövetelné, hogy a kölcsönzés­nél, vagy hitelvásárlásnál kötelező legyen, hogy a valódi évi kamatlábról értesítsék a hitelkérőket. Kevesen tudják, hogy a 6—7 dolláros kamat min­den 100 dollár után a valóságban 12 meg 14 szá­zalékos kamatot tesz ki. Mrs. Neuberger és Paul Douglas törvényjavas­latait népszerűsíteni kell és aki csak teheti levél­ben támogassa e törvényjavaslatokat, mert ezek valóban a nép érdekeit szolgálják. Éppen ezért a kapitalista sajtó agyonhallgatja. “Ki mini vet, úgy arai” A faji gyűlölködés szerves része társadalmunk­nak. Ez újabban nagyon kellemetlen helyzetbe hozza vezetőinket. Kormányunk, diplomatáink nem tudják, mité­vők legyenek Washingtonban, hogy az afrikai diplomaták részére tisztességes lakást nyújthas­sanak. Washingtonban a fehér háziurak nem hajlan­dók lakást kiadni, vagy házat eladni a néger dip­lomaták részére a jobb környékeken s igy a csa­ládos afrikai diplomaták a kevésbé jó lakásokba kényszerülnek. Vagy 30 család még mindig kény­telen hotelokban lakni, vagy a követségeik épü­letében, esetleg* bútorozott szobákban. Nemcsak a lakás terén van meg a faji megkü­lönböztetés, ez más téren is folytonosan meg­nyilvánul. Nem, szolgálják ki őket a jobb étter­mekben, az elegáns üzletekben, vagy a borbély üzletekben. A külügyminisztérium protokol főnöke, Angier Biddle Duke, már egészen elkeseredett a helyzet miatt s bevallja, hogy milyen rossz hatással van az az afrikai országok kormányaira, illetve velük fennálló kapcsolatukra. A néger diplomaták, akik a gyarmati uralom alatt szenvedték ezt a bánásmódot mint az újabb nemzetek képviselői, nem hajlandók tűrni a hely­zetet. Például E. M. Debrah, a Ghana-i követség egyik tanácsosa felmutatott egy levelet, amelyet kézzel egy ügyvéd levélpapírján írtak hozzá és amelyen a következő állt: “Mint a kőkorszak ós- i maradványai, jó lesz ha nem avatkoznak be Amerika belügyeibe. Négereink jobban élnek, mint önöknél valaha is lehetséges lesz.” Majd Debrah tanácsos mosolyogva megjegyez­te: “irónia a dologban az a postabélyeg, amelyet a levélre ragasztottak.” Patrick Henry emlékbé­lyeg volt rajta, amelyen ez áll: “Give me liber­ty, or give me death.” (Adjál szabadságot, vagy halált.) JL

Next

/
Oldalképek
Tartalom