Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-13 / 15. szám
2 Afrika« magyar szó Thursday, April 13, 1961 Krebiozen-per Chicagóban A Krebiozen nevű rákellenes gyógyszer körül évek óta folyó szakszerű nézeteltérések egyik fejleménye a chicagói szövetségi kerületi bíróság előtt folyamatban levő 300,000 dolláros rágalma- zási per. A pert dr. Andrew C. Ivy, a Krebiozen- nek orvosi szakértők által való elfogadásáért küzdő orvos indította meg dr. George D. Stoddard ellen, aki jelenleg a New York University kancellárja. Egyidőben mindketten az Illinois Egyetemhez tartoztak, dr. Stoddard, mint az egyetem elnöke és dr. Ivy, mint az alelnöke. Dr. Stoddard könyvet irt “Krebiozen: The Great Cancer Mystery” címmel. Dr. Ivy által meg indított bírósági eljárás ebből indul ki, miután azzal vádolja dr. Stoddard-ot, hogy könyvében szándékosan aláásta az ő (dr. Ivy) hírnevét. A tárgyalásra beidézték tanúnak dr. Stefan Durovic-ot, a Krebiozen feltalálóját és Marco nevű fivérét is. A biró szükségesnek véli tanúvallomásukat. Közben az ügyvédek Stoddard könyvét _ olvassák fel a zsűrinek. Közben az orvosi szervezetek vissza utasít ják a Krebiozent, mint hatásos gyógyszert a rákbetegség ellen és gáncsot emelnek az ellen, hogy kísérletezéssel megállapíthassák, hogy valóban gyó- gvit-e, amint azt feltalálója, valamint dr. Ivy és más orvosok saját tapasztalataik alapján állítják. Az emberiség érdeke megkívánja, hogy a hivatalos orvosi szervek önző érdeke ne állja útját a tudományos fejlődésnek. Emberek életéről van szó, amit meg lehetne menteni, ha a Krebiozen gyógyhatását megállapíthatnák megfelelő kísérletekkel. A hadügyminiszter bsismari riaszfókészifségílnk hibáit Az eddigi rendszer könnyen az emberiség pusztulásához vezethet Robert S. McNamara,,a Kennedy-kormány hadügyminisztere elismerte, hogy az eddigi atomtámadást jelző védelmi rendszerünk nem pontos. A homályos és kétértelmű jelzések alkalmasak arra, hogy minden előzetes ok nélkül elinditsanak egy általános nukleáris háborút. A hadügyminiszter felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amit az eddigi “gombnyomásos megtorlásra” alapított elégtelen és veszélyes jelzőrendszer jelent az egész országra. Ezek a szavak és figyelmeztetések kissé furcsán hatnak annak a miniszternek a szájából, aki az Eisenhower-kormánynak is már tagja volt. A nukleáris riasztó rendszert még az Eisenhower- kormány vezette be és szilárdan kitartott mellette minden kritika és támadás ellenére. Pedig elég sok támadás érte már korábban ezt az igen veszélyes rendszert, hisz bármelyik másodpercben elindíthatta volna útjára az egész emberiséget elpusztítással fenyegető hidrogénbombákat. Emlékezhetünk rá, nem régen történt, hogy az egyik jelzőállomás közeledő atombombának vélte az egyik égitest mozgását, és csak a jószerencse, valamint a felelős szervek gyors észbekapása mentette meg bolygónkat a teljes pusztulástól. Ebben az időben, a jelenlegi hadügyminiszter még annak a kormánynak volt a tagja, amelyik körömszakadtáig védte ezt a köztudomásúan veszélyes jelzőrendszert. Úgy látszik a kormány változással az ő véleménye is megváltozott. McNamara most a szenátus Fegyverkezési Bizottságának zárt ülése előtt vázolta azokat a változásokat, amelyeket a védelmi politikában eszközölni fognak. A kormány legnagyobb problémája — mondotta a miniszter —, hogyan tudnák a “sebezhető távrakéták” jelentőségét csökkenteni a védelmi rendszerben. A “korlátozott háború” problémáját is felvetette. Itt arra célzott, hogy a hadsereg növelésével lehet kiküszöbölni az atombomba szükségességét. A miniszter javaslatai arra mutatnak, hogy a hadikiadások fokozásával számolhatunk. A JAPÁN RÁDIÓ •ünnepi megemlékezést és 50 perces hangversenyt közvetített Bártók Béla születésének 80. évfordulója alkalmából. “Az igazság és az igazságtalanság” A magyar küldöttség felszólalása ápr. 3án a Speciális Politikai Bizottságban. Bizottságunk többéves kérdéssel foglalkozik. Olyan kérdéssel, amely a Öél-Afrikai Unió kormányának faji politikája miatt került napirendre és ugyanennek a kormánynak az ellenállása miatt maradt napirenden sok éven keresztül. Mindenki előtt ismert az ügy háttere, mindenki előtt ismert, hogy éppen ennek a politikának az embertelenségét ítélte el bizottságunk az előző napirendi kérdésnél, amikor az indiai és indo-pakisz- táni eredetű délafrikai lakosságot sértő faji elnyomás ellen emeltünk szót és szavaztuk meg majdnem egyhangúlag ^ 14 ország határozati javaslatát. Mindannyian ismerjük az apartheid egyéneket, népeket és fajokat sértő politikáját. Mindannyian tudjuk, hogy az Unió bennszülött lakossága az indiai és indo-pakisztáni lakossággal együtt soha nem nyugodhat bele, hogy egy igazságtalan és a népek által gyűlölt politika áldozatai legyenek. A népek harca a fajok felsőbbrendűségét hirdető hazug politika ellen igazságos harc. Ebben a harcban az elnyomott népeknek igen sok szövetségese van. Teljesen jogos az a törekvés, hogy az apartheid gyűlöletes, és az emberi méltóságot sértő politikájának el kell tűnni a történelem színpadáról. Eddig az Unió kormánya kivégzésekkel, tömegmészárlásokkal érvényesíteni tudta az egész ország vagyonának nagy részével rendelkező fehérek politikai és gazdasági kiváltságait a többségben lévő elnyomott bennszülött lakossággal szemben. Úgy látszik, hogy az ENSz határozatainak sok éven keresztül nem volt eredménye. És valóban az Unió kormánya eddig el tudta hárítani a népek jogos követelését. A megoldáshoz azonban ma már közelebb vagyunk, mint néhány évvel ezelőtt. Az apartheid elleni harc nem egyszerűen a fehérek és feketék harca, hanem az igazság és az igazságtalanság harca. Az igazság oldalán pedig ott állnak a nemzeti öntudatra ébredt független- afrikai és ázsiai államok mellett azok az országok, melyek elítélik a gyarmatosítást.. Az igazság pedig az, hogy a gyarmati politika alátámasztásának szolgálatára készült faji poli- kának ma már nincs nemzetközi talaja, éppúgy, mint ahogy magának a gyarmati politikának sincs létjogosultsága. Tudja ezt az Unió kormánya is, tudja, de annál inkább fokozza a nép elnyomását, mert hatalma megtartása érdekében az erőszakon kivid nincs más eszköze a többségben lévő bennszülött lakossággal szemben. Mint ahogy mi sem tűrjük, a benszülött lakosság sem fogja tűrni a végletekig fokozódó terrort. Ez magában rejti a nemzetközi konfliktus veszélyét. Az ENSz-nek éppen az a feladata, hogy a konfliktust elkerülve hozzásegítse Dél-Afrika bennszülött lakosságát az emberi egyenlőség elemi jogához, hogy végleg szűnjön meg a gyarmati korszaknak eme rosszemlékű maradványa, hogy ne kelljen szégyenkeznie a civilizált emberiségnek a történelem előtt. A magyar delegáció támogatni fog minden olyan határozati javaslatot, amely az apartheid diszkriminációs politikájának elitélését és a Dél- Afrikai Unió bennszülött lakossága törvényes jogainak visszaállítását célozza. ELEKTROMOS ütést már a betörőkre az Angliában forgalomba hozott újszerű páncélszekrény. Az áramütés a betörőt nem öli meg ,csak elkábit- ja és meggátolja a menekülésben. • AMIÓTA Kennedy elnököt egy fényképen hintaszéken mutatták be, divatbakerült a hintaszék. Az üzletek nagyobb forgalomról és egy bútorgyár nagyobb megrendelésről tesz jelentést, hintaszék irányában. Amerikai Magyar Sző Published every week by Hungarian Word, In«. ISt Bast ltth Street, New York S, N. Y. Telephone: AL 4-0397 nWMHWWWWWWWMWWWWUWHHW Eldflzetésl árak: New York városában, as USA-bas ia Kanadában egy évre $7.00 félévre $4.00. Minden —j- kfilfftdi országba egy évre $10.00, félévre $5.00 «^^*.84 A KAIRÓI KONFERENCIA Az afrikai népek harmadik kairói konferenciáját nem lehet egyszerűen az 1958. évi accrai és a tavalyi tuniszi konferenciák után sorolni. Mindegyik ugyanazt a nevet viselte, és a szervező bizottság tagjai között ott voltak ugyanazok az ismert afrikai politikai vezetők: A Diallo, a konferencia guineai főtitkára, Fuad Galaf az EAK nemzetgyűlésének elnökhelyettese, a kameruni Rung Abel, a ghanai Kofi Tettegah és mások. A kairói konferencia előkészítésében azonban már nem vett részt az afrikai szabadságmozgalmak két kiemelkedő vezetője: Felix Moumié, a nemrég meggyilkolt kameruni harcos és Patrice Lumumba, akik ugyancsak tagjai voltak a bizottságnak. ők már nem lehettek itt a konferencián, csupán arcképeik függtek a falakon. A. Diallo mondta a záróünnepségen: “Az itt hozott határozatokkal nem ért véget a munkánk — csak most kezdődik az afrikai népek küzdelmének uj szakasza, egyrészt a neokolonializmus ellen, másrészt saját soraik egységéért, olyan helyzetben, amikor — s ezt jelzi Moumié és Lumumba távolléte — az imperializmus keserű leckét adott Afrika népeinek, amikor az imperializmus bebizonyította, hogy az elmaradott népek “felemelésére” szóló csodálatos frázisok kitünően összeférnek a legdurvább eszközökkel, amelyeket hatalmi pozícióik megőrzésére használnak fel. A felismerés, hogy- az imperializmus taktikája változott, de a lényege nem, hogy egyetlen afrikai állam sem nyerheti el tényleges függetlenségét a gyarmattartók kezéből — ez a felismerés a konferencia határozataiban világosiin tükröződik. Mindenekelőtt figyelmeztetni kell Afrika népeit a neokolonializmus uj jelenségeire — hangoztatják a - határozatok —, le kell leplezni a gyarmattartók taktikáját, meg kell tanítani az afrikai népeket arra, hogy ne a politikai jelszavak, frázisok, hanem a tettek és a tények alapján ítéljenek. A neokolonializmusról szóló határozat például részletesen jellemzi az imperialista próbálkozásokat arra, hogy bábkormányokat alakítsanak a függetlenség kivívása előtt, vagy már azután, különböző szövetségeket kössenek az afrikai államokkal, hogy a nemzeti függetlenség látszatelismerése melett, gazdasági függőségbe szorítsák, illetve tartsák az országot. A határozatok másrészt a közös afrikai fellépés, az egységes afrikai álláspont. Afrika politikai-gazdasági egységének kialakítását segítik elő. Nagyon fontosak ebből a szempontból a gazdasági határozatok. “A gazdasági együtt-miikö- dést kontinensünk országai között már eddig is megvalósították a légi és a tengeri szállítási egyezmények, kereskedelmi kapcsolatok, a technikai kooperáció, bizonyos esetekben a gazdasági kapcsolatok az afrikai országok között” —■ hangsúlyozza az egyik határozat. Az általános határozatokon túlmenően a konferencia állást foglalt a legfontosabb konkrét afrikai kérdésekben is. Leszögezte például, hogy meg kell szüntetni Tanganyika, Uganda, Szudán blokádját Kongó körül, és lehetővé kell tenni, hogy élelmiszereket, gyógyszereket, nyersanyagot és szállító eszközöket juttasssanak el Kongóba. Ugyanakkor azonnal meg kell tiltani az uránium és a kobalt kiszállítását Kongóból. Minden segítséget meg kell adni a törvényes kongói kormánynak. Kongó, Angola, Rhodesia, Kenya, Dél-Afrikai Unió — a konferencia sorra megtárgyalta a forrongó és függetlenséget, szabadságot követelő népek legégetőbb kérdéseit. A lobogó fáklya a fekete Afrika előtt, amely egyetlen hatalmas vásznon függött a konferencia üléstermében, a kiáltás, amely naponta annyiszor hangzott el: “Uhuru!” — “Szabadság” — szuahéli nyelven — hűen érzékeltette Afrika uj, izzó légkörét. A konferencia kétségtelenül újabb határkő az afrikai népek szabadságához vezető küzdelmes utján. MEGKEZDŐDÖTT az észak-krimi csatorna építése, amely a Krim-félszigetet a Dnyeperrel köti össze. A 425 kilométer hosszú csatorna elkészülte után sok százezer hektár aszályos föld öntözését teszi majd lehetővé. • TÖBB ERŐS FÖLDLÖKÉST észleltek a szicíliai Messinában, amelyet 1908-ban egy földrengés csaknem elpusztított. • AZ INDIAI MADRASBAN és Delhiben megrendezett nagysikerű magyar filmfesztiválok után Kalkuttában folytatódik a magyar film seregszemléje.