Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-22 / 51. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday December 22, 1960 Levelek a Szerkesztőhöz Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez j .....................................li HETVENÖT NAP MAGYARORSZÁGON Ilyen rövid idő nem volt elég- arra, hogy a .szülőföldön Í5 év alatt elért hatalmas fejlődést minden részletében megtekinthessem. Ahhoz nemcsak fiatalabbnak kellene lenni, hanem több időre és pénzre is szükség lett volna. Megnéztem a szépen fásitott és gyönyörű pá- zsitos Gellért-hegyet, melyet fiatal leányok gondoznak, s megkéi’deztem tőlük, hogy szeretik-e munkájukat, azt a választ kaptam tőlük, hogy nagyon szeretik, s ha kitanulják a kertészetet, gazdasági kertészetben akarnak elhelyezkedni. Ennek a hegynek a tetején egy szobor díszeleg, amit közvetlen közelből szerettem volna megnézni, de sajnos az öreg szivem még a fele utat sem tudta megtenni. Egy padra kellett leülnöm, s onnan szemléltem a szép kilátást, a mesés Dunát. Majd egy csomó gyermek jött felfelé egy tanítónő kíséretében a Gellért-hegy oldalán létesített játszótérre. A tanítónővel folytattam eszmecserét, majd később hat diákkal, kik nagyon érdeklődtek az amerikai ifjúság életkörülményeiről, iskolai képzettségéről. Tőlem telhetőleg válaszoltam kérdéseikre, amit nagyon megköszöntek és kézszoritással távoztak. Be kell vallanom, hogy a Magyar Szóban a magyar üzletekről többször megjelent ismertetéseket némi gyanakvással fogadtam, s pedig azért, mert nem tudtam elhinni, hogy ilyen rövid idő leforgása alatt annyi mindennel meg lehetne rakni az üzletek kirakatait. De csalódtam, mert a Magyar Szó leírásai mindenben fedik a valóságot ; úgy Budapest, mint Miskolc üzleteinek kirakatai tömve vaunak mindenfele árucikkel: televízió, rádió, mosógép és gázmasinákkal is. Amikor e két város üzleti kirakatait vizsgáltam, azt hittem, hogy New York üzleti negyedeiben járok. Úgy Budapesten, mint Borsod megyében folyamatban van a modern lakások építése. Pl. Miskolc alsó részén, a-diósgyőri szőlőskert és a Bükk hegység között gyönyörű négyemeletes s összkomfortos, központi fűtéssel és melegvízzel ellátott házakat építenek a gyárban és bányákban dolgozók részére. Én, szegény cseléd-szülők gyermeke, az urak Magyarországában nagyon sok hajábafőtt krumplit, babot és főtt kukoricát ett'em, mert bizony kenyérke nem sokszor jutott az asztalra. Ezért nagyon érdekelt a községek népeinek jelenlegi helyzete. Rokonaim nagyszámban Abauj, Borsod és Zemplén megyékben laknak; a következő községekben napokat és heteket töltöttem: Halmaj, Alsó és Felső Kázsmárk, Léh, Berencs,' Rásony, Detek, Beret, _Boldogköváralja, Vizsoly, Hernád- szurok; ezeken kiviil voltam Veszprém megyében Gyarmaton s Komárom megyében Csatkáu. Úgy az ismerős, mint az ismeretlen rokonaim és gyermekkori barátaim, sőt az ismeretlenek is a legnagyobb szeretettel fogadtak. Mindenfelé építik a niodern lakásokat, különösen a fiatalok, saját erejükből, vagy hosszúlejáratú állami kölcsönökből. Asztalaikon pulyka, csirke, liba és kacsa, disznó húsféléken kívül különböző sütemények voltak. Szóval van bőségesen ennivalójuk. S a jó életmód ellenére sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy ezek között az emberek között sokat lehet találni, akik még visszaóhajtják a magántulajdoni termelést. Nagyon helytelenítettem, hogy annakidején magántulajdonként szétosztották a földet, s leghelyesebbnek azt láttam volna, ha a földeket meg tartják egy darabban és annak közös megmunkálásába kezdenek. Akkor ma nem volnának visszaélések és elégedetlenkedők, akik között többen a róm. kát. vallás hivei, s közülük többen — ahogy láttam — azért gyűlölik a haladottabb szellemű családokat, mert azok nem járnak a templomba Helytelenítem Magyarországon az italboltokat, mert ezek egyes családoknál sok szomorúság okozói. Több hibát észleltem, amiknak kiküszöbölését a további haladásnak kell feladatává tennie. F. J. B. Köszönet a Tomaniczka-házaspárnak E pár sorral küldöm hálás köszönetemet magam és feleségem nevében főként Tomaniczka Katicának azért a nagy értékű kedves ajándékért, amit a szervezetünk részére készitett és küldött. Én voltam az a szerencsés fiú (öreg), aki megnyerte a művésziesen készitett remek párnát. Mikor hazatértem, még ki sem vettem a papir- zsákból, mert éjszaka volt és tudtam, hogy a feleségem is szeretné azt jól megnézni, de mivel elveszítette a látóképességét, vártam másnapig. Ráfektettem a karomra a párnát és úgy néztük, a feleségem közelből, én messzebbről. Ha láthatták volna ezt a jelenetet. Sok ezer mérföldet átfutottam gondolatban felidézve a rég- és közelmúltat, valamint a jelent. Arra a nagy szívre gondoltam, amely annyit küzdött, fáradozott az emberiségért, de főként a magyar népért, s amely még mindig olyan nagy készséggel fáradozik és áldoz a világraszóló nagy ügyért, mert tudja, hogy az igazságért teszi. Ez teljesen elbűvölt, s pillanatok alatt úgy éreztem, hogy azt a szép Magyarországot tartom a karjaimban, s benne a sok millió jóhiszemű és jóakaratu magyar testvéremet. Még egyszer köszönjük a becses ajándékot, mig élünk, attól meg nem válunk. Egyben boldog újévet és sok sikert kívánunk. Kálvin József és neje, Chicago, 111. Egy kis nyelvtan Tisztelt Szerkesztőség! Jóegészséget és eredményekben gazdag évet kivánok a szerkesztőségnek és egy kérést is tolmácsolok. Ez pedig az, hogy száműzzék a lapból a “kiértékelés” szót és használják az “értékelte” kifejezést. Magyarországon a felszabadulás után sokat és sokan használták a “kiértékelték” kifejezést, melyet azután mint helytelent kiirtottak a közhasználatból. Kálmán József Tisztelt Szerkesztőség! Bár késve köszönöm meg a Geréb munkástárs könyvét, de úgy szokták mondani, jobb későn, mint soha. Én is, mint sokan mások, kivánok Geréb munkástársnak sok számos évet, hogy erőben és egészségben tölthesse hátralévő idejét. Geo. Molnár, Kanada Igenis olvassa a cikkeket Tisztelt Szerkesztőség! Az utóbbi levelemmel valami félreértés lehetett, mert én nem irüyn, hogy nem olvasom el a Rev. Gross és EHN kíilmunkástársak cikkeit. Én igenis elolvasom azokat de egy kicsit félve, mert hátha megint olyasmi lesz benne, ami nekem nem tetszik. . .Tirpák A., Kanada A szájéból veszik ki az ennivalói Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon szeretném, ha Önök, mint munkáslap, közölnék azt a szégyenteljes esetet, ami velem történt ebben a gazdag országban. Szeretném, ha sok-sok ezer munkásfestvérem is megtudná, hogyan bántak el egy beteg, szegény öreg emberrel. Már vagy öt éve szenvedek súlyos köszvényben, s amellett gyomorfekélyem is van. Pár héttel ezelőtt nagyon rosszul éreztem magam, s néhány nap múlva elmentem egy orvoshoz, aki vizsgálat után azonnal utasított, hogy jelentkezzem a kórházban való felvételre. Egy barátom segítségével bementem a clevelandi County Hospitalba, de amig az orvosra vártam, lee&íem a padlóra és úgy vittek fel a 7-ik emeleti kórterembe. 7 napig voltam bent a kórházban, amig az epehólyag any- nyira javult, hogy hazaengedhettek. Amikor bementem az irodába a kis pénzemért, ami 180 dollárt tett ki, erőszakosan rámrohantak, hogy fizessek nekik 150 dollárt megtakarított kis pénzemből, holott én 73 éves állami segélyen élő ember vagyok. Olyan kártyám van az államtól, hogy a kórházi költséget, vagy orvosságot az államnak kell fizetnie, azaz állami segélyt is kapok, 26 dollárt havonta. De úgy körülvettek, mint a rablók, s igy odaadtam nekik 40 dollárt, amikor végre hazaengedtek. Alig voltam otthon 3—4 napig, amikor egy levelet kaptam, melyben értesítettek, hogy a Wel- fare-től nekem járó csekket leállították, meg sem kérdezve, hogy van-e nekem mit ennem. Végre be kellett mennem az Ohio állami irodába, hogy miért fogták le a csekkemet, hiszem nekem 23 dollárt kell fizetni a szobámért, s ahol lakom, ott étkeztem is, amiért szintén fizetnem kell. Azután még 3 teljes hétig nem tudtam a szobámat elhagyni, igy a kiszolgálásért is fizettem. Az állami irodából azonnal felhívták a kórház felügyelőjét, hogy nekem nem kell fizetnem a kór házi költségeket és küldjék vissza a csekket a címemre. ő azt válaszolta, hogy majd meglátja néhány nap múlva, mit tehet. A hét napra 316 dolláros számlát nyújtottak be. Csak annyit fűzhetek hozzá ehhez, hogy a szocialista országokban minden munkás ingyen kórházat kap, valamint doktort, orvosságot, s ebben a gazdag országban a szegény emberek szájából Veszik ki az ennivalót, hogy a kórházi, orvosi számláit megfizettessék vele. K. E., régi olvasó Hir a kedves Erdei-bácsiról Tisztelt Szerkesztőség! Időt vettem magamnak és meglátogattam a már 91 éves vén kubikust, a mi Erdei bátyánkat. Egy rövid ideig elbeszélgettem vele. Megkérdeztem, hogy megismer-e? Hogyne, mondta halkan. Hogy érzi magát? — kérdeztem. Jól, jó a gyomrom, még tudok enni, mi mást kíván az ember. Én már semmit, de azok ? Kik ?.— kérdem tőle. Azok, ott Magyarországon! — mondja. Azokért ne fájjon a feje, nincs ott már semmi komoly baj... Nincs? — kérdi csodálkozva, pedig- van, ha nincs kenyér. De van bizony, — mondom én, még pedig vajaskenyér, meg tele éléskamra, meleg ruha, meieg, fűtött lakás. Uj munkásotthonok, ami itt nekünk nincs, legalább is Clevelan- don, könyvtár, szinpad, villanyvilágítás, kitűnő sármentes utak, minden, ami jó, de még több is lesz idővel. Hát ott? — kérdi. Hol? — kérdem tőle, Hódmezővásárhelyen? Ott, ott... mondja az öreg. Ha maga látná, mi megy ott végbe, nem hinne a szemének, azt hinné, hogy talán álmodik. Ha úgy van, akkor nem éltünk hiába — mondja az öreg Erdei, szomorú arcán gyenge mosoly, majd lehunyja szemét, mert elálmosodott. Majd mikor ismét kinyitja szemét, azt kérdi: Mit csinálnak?- Kik? — kérdezem. Hát azok! A Dalárdát gondolja? Igen, mit csinálnak? Hát azok bizony semmit, csak isznak. . . Mit isznak? Nem vizet, nem bizony, azt csak* öblítésre használják. Boldog ünnepeket kívánt mindenkinek, majd ismét fáradtság vett erőt rajta, s a díványon ülve aludt. Nem vártam, mig felébred, elköszöntem a' leánvától, aki jól gondját viseli. R. Wlach fia, agy-e igazat mondtak A State Department már nem lát veszélyt abban. hogy a gazdaságilag visszamaradt országok elfogadják a kommunista országok által felajánlott segítséget, mondja az Associated Press jelentése a N. Y. Times dec. 12-iki számában. Mivel nagy figyelemmel kiséri a megsegitési program fejlődését, a State Department számadatai azt mutatják, hogv 1960 első 10 hónapjában a kommunista tömb 20 ország részére 1,349,000,000 dollár segélyt juttatott. 1958-ban a. segélyösszeg csak 978 millió dollár volt, ami akkor nagyon felizgatta a washingtoni hivatalnokokat, mivel az Egyesült Államok szempontjából nagy veszélyt láttak ebben. Attól féltek, hogy a szovjer, technikusok, akik ezekbe az országokba elmentek, valóságos kommunista ügynökök, akiknek egy céljuk van és pedig, a kommunista eszme terjesztése. Két évi megfigyelés azonban meggyőzte a kormányhivatalnokokat, hogy túlozzák a veszélyt. És bár most sem nézik jószemmel a feileményeket, bevallják, hogy a szovjet szakértők valóban technikusok és hogy a “kommunisták célkitűzése ugylátszik valóban a baráti viszony fejlesztése ezekben az országokban”, mondja a jelentés. A Szovjetunió mindig is ezt hangoztatta.
