Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-22 / 51. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, December 22, 1960 £ NÁCI HÁBORÚS BŰNÖSÖK MENHELYE Schleswig-Holstein, Nyugat-Németország egy kis északi állama és annak fővárosa, Kiel, a náci háborús bűnösöknek különleges védelmet és bá­násmódot nyújt, Írja a N. Y. Herald Tribune tu­dósítója, Gaston Coblentz, Bonnból. Ugyanazon lapszám (dec. 12) más oldalán egy rövid jelentés beszámol dr. Harry Gideonse, a Brooklyn Egyetem elnökének egy televízió adá­son npndott kijelentéséről. Gideonse, múlt hónap ban érkezett vissza Bonn-ból, ahol az Adenauer kormány vendége volt. A televízió hallgatóival azt próbálta elhitetni, hogy Nyugat-Németor- szágban az uj-nácizmus és az antiszemitizmus majdnem teljesen eltűnt. “Több antiszemitiz­must látok az Egyesült Államokban mint Nyu­gat Németországban”, erősködött Mr. Gideonse. Coblentz cikke megcáfolja a való helyzetet ta­kargató professzort. Közismert tény, hogy a nácizmus büntetlenül burjánzik Nyugat-Németországban, de Schles- wig-Holstein-ban ennek bizonyítására annyi adat áll rendelkezésre, hogy országos botránnyá fej­lődhet. Ezt még az Adenauer-kormány tagjai is beismerik, mégsem tesznek semmit ellene, bár ők kontrollálják a helyi adminisztrációt. Sőt, az ad­minisztráció osztályai felelősek azért, hogy 1) ismert háborús bűnösök magas nyugdijat élvez­nek, 2) elfojtják a nácik elleni kritikát, 3) isko­lákban és egyetemeken nácik tanítanak, 4) fele­lős munkakörbe kapnak beosztást. Nyugdíj a Hitler-szolgálatért Franz Schlegelberger igazságügyminiszter volt Hitler idejében. Hivatalosan ő hagyta jóvá az or­vosi kezelés alatt álló betegek és a náci fajtiszti- tás áldozatainak tömeges kiirtását. A háborús bűnösök nürnbergi tárgyalásán a nemzetközi bí­róság életfogytiglani börtönre ítélte, de négy év­vel később az amerikai megszálló hatóságok ki­szabadították a landesbergi börtönből. Ezután családjával Flensburg, Schleswig-Holsteinban telepedett le, ahol volt magasrangu kormányhi­vatala fejében havi 700 dollár nyugdíjban része­sítették. Ezen felbátorodva könyvet irt jogi véle­ményeiről, ami éles kritikát váltott ki a sajtóban. Ennek alapján csökkentették a nyugdiját. Egy kiéli bíróság e hónap elején úgy döntött az ügy­ben, hogy Schlegelberger a Hitler érában nem volt annak tudatában, hogy bűnt követ el és ez­ért nemcsak fenntartotta a vádlott nyugdijához való jogát, hanem elrendelte, hogy azt visszame­nőleg is ki kell fizetni neki. Ernst Lautz a nürembergi tárgyaláson 10 évi börtönbüntetést kapott, azon vád alapján, hogy mint hitleri államügyész legalább 393 halálos Íté­letért volt felelős és sok esetben ő maga szabta meg a halálos Ítélet végrehajtásának formáját. Az amerikaiak jóvoltából ő is csak 3 évet töltött börtönben és a kiéli pénzügyminisztérium havi 400 dollár nyugdijat utalt ki számára. Miután az eset sokat szerepelt a nyilvánosság előtt, a nyug­dijat előbb havi 300, majd 150 dollárra csökken­tették. így is 25,000 dollárra becsülik azt az össze­get, amit Lautz eddig a közpénztárból kapott. Kí­sérlet történt felújítani a bűnvádi eljárást ellene, de az állami jogi gépezet ezt mindeddig meg tud­ta akadályozni. Tiltakozni nem szabad Heinz Reinefarth az SS hírhedt náci terrorala­kulat generálisaként szolgálta Hitlert. Az a kí­sérlet, hogy a varsói gettó felkelése alkalmával elkövetett brutális bűncselekményeiért bűnvádi eljárást indítsanak ellene, a Schleswig-Holstein bíróságoknál kudarcot vallott. Betetőzésül az egyik kerületben megválasztották képviselőnek az állami parlamentbe. Egyes állami hivatalnokok tiltakoztak ez ellen és a demokrácia megcsúfolá­sának nyilvánították az eljárást. Az állami kor­mány erre erős hangú köriratban kijelentette, hogy az alkotmányos szólásszabadság nem ad az állami alkalmazottaknak korlátlan jogot arra, hogy mindenféle véleményüket nyilváníthassák. Az egyik tiltakozó államhivatalnok határozott utasítást kapott, hogy tartózkodjon a Reinfahrt ügy bírálatától. Tanítók, orvosok Kiéiben, Flensburgban és az állam más váro­saiban, ismert nevű tanintézményekben alkalmaz­nak olyan tanítókat, akik náci tanokkal szimpati­zálnak, akiknek lázitó antiszemita beszédei és írá­sai nyilvánosan megjelentek. Ezek között, a ró­luk megjelent lista szerint, vannak magas tanári pozíciókban levő emberek is. Lothar Stielau, a Német Reich Uj-náci Párt egyik tisztviselője zavartalanul tovább tanít egy Schleswig-Holstein állami középiskolában annak ellenére, hogy eljárás indult meg ellene amiért nyilvánosan kigunyolta “Anna Frank Naplójá”-t. Nincs olyan elvetemedett náci bűnös, aki vé­delemre, kényelmes életmódra és munkabeosztás­ra ne számíthatna ebben a haladás szellemével dacoló társaságban. Sőt, ugylátszik, hogy minél nagyobb a bűne, annál jobban gondoskodnak róla. Egy évvel ezelőtt tartóztatták le a kis állam ha­tárain kívül dr. Werner Heyde-t, aki kulcspozíci­ót töltött be a Hitler fajselejtező, emberirtó prog­ramjának kivitelezésében. Letartóztatása óta ki­sült, hogy Schleswig-Holstein számos magasrangu tisztviselője be volt avatva abba az összeesküvés­be, amely a titoktartás leple alatt lehetővé tette, hogy a tömeggyilkos orvos dr. Fritz Sawade álnév alatt működhessen körükben. Egy másik orvos, dr. Hertha Oberhenser, Niirn bergben 20 éves börtönbüntetést kapott, mert a ravensbrücki koncentrációs táborban fogoly len­gyel leányokon végzett megnyomorító és öldöklő kísérleteket, ő sem ült sokáig börtönben, hanem évekig jól jövedelmező gyermekorvosi prakszist folytatott Stocksee-ben, Kiel közelében. Csak nemrégen vonták meg tőle az engedélyt. Gyermek-tömeggyilkos volt Werner Catel pro­fesszor, aki a kicsinyek között végezte a faj tisz­títás hitleri ördögmunkáját. Hamburgban német bíróság felmentette a vád alól azzal, hogy ez Hit­ler alatt törvényes foglalkozásnak számított. A “professzort” a Kiel Egyetem alkalmazta a gyer­mekbetegségek tanítására. Ám múlt év őszén el kellett hagynia jólfizetett állását, mert a ham­burgi államügyész uj bűnvádi eljárást indított el­lene. A Schleswig-Holstein-kormány kultur osz­tályának megbízottja Catel professzor védelmére kelt és nyilatkozatában azt mondta, hogy “ a szü­lők minden aggodalom nélkül rábízhatják gyer­mekeiket”. Mi történhetik? Legfeljebb kis nácikat nevel belőlük. Egy néhánnyal több vagy kevesebb mit- sem jelent Schleswig-Holsteinban. NŐSÜL A KIRÁLY Ami a nagy felhajtással behirdetett esküvő mögött van Raudouin, belga király esküvőjének előkészü­leteiről már hetek óta Írnak az újságok. A nagy és komoly világlapok csakúgy mint a szenzációt kergető pietykaujságok. Már számtalanszor meg­írták, hogy a spanyol menyasszony neve Dona Fabiola de Mora y Aragon, soha nem hagytak még el egy betűt sem ebből a hosszú idegen név­ből. Viszont számtalan olyan dolgot meg sem em­lítettek, ami pedig sokkal nagyobb jelentőségű, ligy a belga, mint a világ többi népeinek szem­pontjából... De menjünk csak sorjában. Nézzük meg először azt, amiről Írnak a riporterek. Brüsszel forgalmas útját, a Rue Neuve-t illatszerrel hintették be, adták tudtunkra. A menyasszony esküvői ruháját Madridban készítették és minden alkalommal vál­toztatásokat eszközöltek rajta. A sajtó minden esetben mint izgalmas hirt közölte, ami erről ki- szivárgott, mert hivatalosan a ruhát titok kellett, hogy fedje, egészen az esküvőig. 24 órával a nagy esemény ideje előtt, a szertartásnak ez az elma­radhatatlan kelléke, még nem volt Brüsszelben. A királyné koronájáról valóságos költeménye­ket írtak össze a fizetett tollnokok, hogy az mi­lyen drága smaragd és gyöngyberakásokat tartal­mazott. Ezt a mesébe illő ékszert Franco genera­lisszimusz felesége ajándékozta a királynőnek, Donna Carmennek, a “spanyol nép nevében”. Egy szóval folyt a dáridó a királyi udvarban. A sok étel- és italkülönlegességet nem győzték fel­sorolni. Ugyanígy hossza és vége sem volt a sok trónkövetelő felsorolásának, akik mint elűzött ki­rályok vagy ezek leszármazottai, szintén jogcímet nyertek az ünnepségen való részvételre. Franco is csak azért nem jött el, mert nyilván félt a bel­ga munkásság heves tiltakozásától. De ha maga a diktátor félt is eljönni, elküldte maga helyett vejét és leányát, Marques és Marquesa de Villa- verdet. Ajándékokban sem volt hiány. Csak úgy öm­lőitek be a drágábbnál drágább ékszerek és sző­nyegek, kristályok és antik tárgyak. Érdemes lenne kiszámítani az értékét mindezen ajándék­nak, amelyek ebből az alkalomból, a belga királyi ház tulajdonába kerültek. Hány ember élhetne meg belőle gondtalanul. De ez még mind nem volt elég, mert a király még az esküvőjén is jól kere­sett. Más egyszerű halandónak, az esküvő renge­teg pénzét emészti fel, de nem igy a királynak. A belga állam úgy látszik azt tartja, hogy ott kell megtakarítani és azt kell segíteni, akinek úgyis sok van. Már évekkel ezelőtt megegyezett Baudouin király az állammal, hogy házassága után, a rendes 720,000 belga frank évjáradéká­hoz, még 6,000,000 frank (120,000 dollár) kiegé­szítést fog kapni. Most, hogy az esküvőt még ezen év december 15-én megtartották, az egész kiegé­szítési összeget, ami a teljes 1960-as évre járt volna a számára, meg fogja kapni, ha már meg nem kapta eddig. Hogy milyen igazságtalanságot rejt magában a királynak juttatott hatalmas pénzmennyiség, akkor látjuk csak teljes egészében, ha megnézzük az ország munkanélkülijeinek statisztikáját. A többszázezer munkással szemben, aki ebben az országban nem tudja megkeresni kenyerét koránt sem olyan bőkezű ez a gazdag állam. De a dolgo­zóival, akiknek van munkájuk, sem sokkal na­gyobb gavallér a király által szentesített kor­mány. A munkások átlagkeresete 60,000 frank egy évben, tehát pontosan századrésze annak, amit a király nősülése után, fizetése kiegészíté­séül kap. Más szóval kifejezve, csak a király csa­ládi pótléka egyedül százszor annyi, mint amit egy átlag dolgozó kap munkájáért. Nem beszélve arról, hogy nekik nem ad ilyen hatalmas ajándé­kot az állam, hogy az egész évi fizetésüket folyó­sítsa, ha 2 hetet dolgoztak csak érte... Érthető Franco diktátor meleg érdeklődése és gazdag ajándéka a királyi pár számára. A spanyol nép kegyetlen zsarnoka, úgy látja, jó helyre ke­rül a spanyol hercegnő. Uj férjének hazájában is értenek a dolgozók kizsákmányolásához. Ha nem is alkalmaznak az anyaox*szágban olyan drasztikus eszközöket, amilyeneket ő alkalmaz a Pireneusi­félszigeten. Viszont a gyarmatokon tanú jel ét ad­ták, hogy értenek a kegyetlenkedéshez is, ha a helyzet úgy kívánja. . . Persze arról sem Írtak semmit a nagy lapok tu­dósítói, hogy mi volt az alapja ezen kis ország tőkései és főleg a királyi ház, aránytalan módon való meggazdagodásának. A történet nem illik bele a fényes csillárokkal megvilágított terembe, sem a kristályokkal - és arannyal, ezüsttel díszí­tett asztalok pompájába. Emberi vér és verejték szaga töltené be a termet, ha bemutatnák azt, hogy a most nősülő fiatal és esetlen király déd- nagyapja hogyan teremtette elő az aranyat hozó ásványi kincseket a bennszülöttek millióinak — köztük rengeteg nő és gyermeknek — halálra dolgoztatásával. Természetes, hogy megzavarta volna az ünnepséget annak kimutatása, hogy mennyi vér és könny tapad azokhoz az aranyak­hoz, amiből az esküvői banketten esetleg a vörös bort vagy a pezsgőt itták. De a kongói nép nem felejtette el 8 millió halottját, amit Baudouin ki­rály ősének, II. Lipótnak köszönhet. Hiába hív­ták meg az ünnepségekre Tshombet, katangai bábjukat, csak érezhették, hogy az elnyomó gyar­mati uralom és a kizsákmányolás sem tart örök­ké, és kicsúszik lábuk alól a föld, előbb a gyarma­tokon, de később az “anyaországban” is... Igy emelik a gabona árát A kapitalista nagyfarmerek, akik a'kormány­tól hatalmas összegeket kapnak kárpótlásul azért, hogy gabonatermelésüket csökkentsék, fondorla­tos módot eszeltek ki arra, hogy ebből dupla pro­fitot szerezzenek maguknak. A nekik járó összeg­re kölcsönt vettek fel és ennek fedezetéül nagy- menyiségíi gabonát adtak át a kormánynak mind­járt betakarítás után, holott a kölcsön visszafi­zetése csak 1961 január 21-én esedékes. Ezzel a farmerek elérték először azt, hogy nem kell rak­tárról gondoskodni a gabona részére, ezt a fele­lősséget a kormányra hárították, továbbá a 365 millió bunshel gabona, amit igy átadtak, hiányt támasztott a gabonapiacon amitől aztán felment a gabona ára. Az egyik gabonafajta ára $1.83-ról $2-ra szökött bushelenként. A belföldi és az ex­port gabonapiac 1961. évi követelményét egybillió háromszázezer millió bushelre becsülik. A nagy­farmerek jelentős extra profitot zsebelnek majd be, amiből kényelmesen kifizetik a kölcsönt és marad mit tejbe aprítsanak is belőle. A fogyasz­tóközönség megfizetheti a drágább gabonából ké­szült kenyér felemelt árát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom