Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-21 / 29. szám
Thursday, July 21, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ £ Széljegyzetek Mit láttak és tapasztaltak Schuberték Magyarországon? Geréb József rovata I. A délkaliforniai magyarság körében közkedveltségnek örvendő Schubert-házaspár — József és Irma —, éppen 50 évvel ezelőtt hagyták el a ferenc-józsefi Magyarországot és csak most látták újból, midőn a múlt junius hó elején a Los Angelesből indult turista csoporttal Budapestre érkeztek. Tekintettel arra, hogy Schuberték nemcsak igen nagyszámú baráttal és személyes ismerőssel bírnak, és Schubert nevét a Magyar Szó olvasói is jól ismerik, felkértem őket, hogy számoljanak be lapunkban is arról, amit a rövid “hazai kirándulás” alatt láttak és tapasztaltak. — Nagyon nehéz dolog az — válaszolta Schubert munkástárs —, mert rövid magyarországi tartózkodásunk alatt is igen sokat láttunk és tapasztaltunk és noha utijegyzeteket is csináltunk, mégis a tapasztalatok és élmények igen rendszertelenül halmozódtak fel agyunkban. A látottakról rendszeres, tiszta képet igen nehéz adni. Azért jobban szeretjük, ha kérdéseket intéznek hozzánk. — Szóval a “beszámolást” inkább interjú alakjában szeretnék megtenni — vetettem közbe. — Úgy gondoljuk, hogy úgy talán több minden jut eszünkbe — válaszolta Mrs. Schubert. — Azután meg igy a kérdésekre szabatosabban is tudunk válaszolni. Azt Ígérjük, hogy a feltett kérdésekre ŐSZINTÉN ÉS A LEGJOBB TUDÁSUNK SZERINT VÁLASZOLUNK. így is jó lesz — egyeztem bele. — így legalább nekem is adnak egy' rovatra való anyagot s a héten nem kell más tárgy után kutatnom. így született meg ez az interjú, ami a mai “Széljegyzetek” rovatot kitölti. • KÉRDÉS: Hogy az olvasók tisztább képet nyerjenek az htjukról, első kérdésnek vegyük ezt: Miként jutott eszükbe a hazai “kirándulás” s mi volt annak a célja? VÁLASZ: Először is még vannak Magyarországon rokonaink és barátaink akiket 50 év óta nem láttunk. Természetes, hogy még egyszer látni akartuk őket. És ugyanezt mondhatjuk az egész országra is, de különösen arra a városra, ahol fiatalságunkat éltük és egymást megismertük. És végre egész természetes az is, hogy mint progresszív gondolkodású emberek nagyon kiváncsiak voltunk saját szemeinkkel látni azt a változást, amin Magyarország az utóbbi időkben átment. K: Milyen volt maga az ut? V: Az útról csak nagy dicsérettel beszélhetünk. A belga repülővonallal mentünk. Szerda reggel 10-kor indultunk Los Angelesből s már délután 4 körül New Yorkban voltunk, ahol egész napot töltöttünk. New Yorkból másnap este 10-kor indultunk Brüsszelbe, onnan tovább Budapestre, ahová péntek este érkeztünk. Az utón az ellátás és kiszolgálás nemcsak kifogástalan, hanem valóban pazar volt. K: Milyen volt Budapesten az első benyomásuk? V: Miután a repülőtéren igen nagy csoport igazi testvéri szeretettel fogadott bennünket, olyan meghatottság fogott el mindannyiunkat, hogy arra sokáig emlékezni fogunk. K: Sok időt vett igénybe a csomagok átvizsgálása s a, másféle hivatalos “cécó” ? V: Dehogy is! Csomagjainkat csak nagyon felületesen nézték át. A vámtisztek nagyon előzékenyen kezeltek bennünket. Ugyancsak ezt kell mondanunk a pénzváltást és a bejelentéseket inÍ Amerikai Miagyar Szó ;; 130 East 16th Street I New York 3, N. Y. ! Értesítem a kiadóhivatalt, hogy az 1961-es j J naptárból, amelyben Rev. Gross László óhazai J | tanulmányút járói szóló cikk fog megjelenni, j j ...................... példányt szándékozom rendelni. | I Név: ...................................................................... I j €im: ........•................. j • Város: ...................................... Állam: ..........j j Ne küldjön be pénzt most! téző hivatalnokokról is, akik Budapesten nagyon udvariasak és kedvesek voltak. K: Mennyi időt töltöttek Budapesten? V: Hét napot. Az Asztoria szállóban helyeztek el bennünket. Ott is igen kielégítő kiszolgálást kaptunk és jobbat már nem is kívánhatunk. K: Milyen benyomást nyertek Budapestről? Változott-e sokat 50 év alatt? V: Én soha sem voltam még Budapesten (mondotta Mrs. Schubert). Én pedig csak mint katona tartózkodtam ott 1907-ben (szólt Schubert), igy a várost nem ismerem valami nagyon. Most azonban szerencsénk volt, hogy a maga unokaöccse, Kincses Ernő, oly szívesen fogadott bennünket és napokon keresztül kalauzolt a fővárosban. így nemcsak időveszteség nélkül találtuk meg azokat, akiket kerestünk, de a várost is alaposan megnézhettük. Kincses barátunknak ezúton is köszönetét mondunk a nagy s számunkra valóban értékes szívességért, ő vezetett el bennünket a Elektro- Rádió és Műszerész Tanulók munkakiállitására, ahol 14—16 éves kis emberkék tudományos és művészies munkáiban gyönyörködtünk. A kiállított komplikált műszerek, gépek vagv játékok működését maguk az “alkotók” magyarázták a látogatóknak. Igazán öröm volt nézni és hallgatni őket. Ez a kiállítás ízelítőt nyújtott a mai tanításról. Erről aztán eszembe jutott az inaskorom, amikor az órásmesterség tanulása helyett lovakat kellett gondoznom. Igaz, akkor az is hozzátartozott az órás mesterséghez, mert a kész órákat lovas kocsival hordtuk a vásárokra. K: Budapestről mentek turista kirándulásokra is? V: Nem. A mi csoportunkat az IBUSZ csak egy társas kirándulásra vitte. Nagy “autóbuszon” (igy mondják ott) vittek keresztül a városon s szakavatott vezető mutogatta a fontosabb látnivalókat, majd átmentünk a Margit-szigetre, onnan a János hegyre vittek, ahol a Magyarok Világszövetsége megvendégelt bennünket a Vörös Csillag szállóban. Hazajövet meglátogattuk a Magyar Optikai Müveket, — a magyar óragyárat, ahol kb. 500, nagyobbára női alkalmazott dolgozik. Kisebb ébresztő órákat, villanycsengöket és szemüvegkereteket készítenek, nagyobbára exportra. Miután szakmailag is érdekelt ez a gyár, hosz- szabb időt töltöttünk ott, de azért nem a felszerelés vagy a készített munka tetszett legjobban, hanem a BÖLCSŐDE, ahová az alkalmazottak beadják kisgyermekeiket, ahol minden jóval ellátják azokat. Ilyesmi bizony álmainkban sem lehetett a mi fiatalságunk idején, de nincs még itt, Amerikában sem, noha ajánlatos lenne, ha utánoznák. K: Szóval Budapest magukra igen jó benyomást tett? V: Sajnos, a képnek más oldala is van. Nemcsak szépeket és dicsérni valót, de hiányosságokat, fogyatékosságokat is láttunk. Az is igaz, és ezt nyomatékosan ki kell hangsúlyoznunk, azok legtöbbje a két világháború eredménye. így pl. Budapesten még mindig nagyon sok a háborúban megrongált és ki nem javított épület. Nagyon sok javító munkát megkezdték, de abbahagyták s most ott állnak a házak hosszú idő óta állványokkal körülvéve. Van ott egy mérnök foglalkozású unokaöcsénk, aki kérdésünkre megmagyarázta, hogy a javító munkákat igen sok helyen abba kellett hagyni, mert kifogytak a cementből, a vases a fa épületanyagból Ezeknek nagyrészét külföldről, tehát idegen valutával kell beszerezni és ez lassítja le annyira a javító munkálatokat. Bizonyára ez áll a házak festésére is, aminek hiánya szintén nagyon kiáltóan jelentkezik. K: Nem keresték előre megfontolt elhatározással, hogy nemcsak a jót és a szépet, de a hiányosságokat is megtekintik, nehogy egyoldalúnknak mondják magukat? V: Nem! Mi semmiféle tervet sem készítettünk.. Itthon, — mint emlékszik, — megfogadtuk, hogy “nyitott szemmel” megyünk Magyar- országba. Megfigyeltünk tehát mindent, ami elénk került; a szépet és a jót éppenugy, mint a fogyatékosságokat és most is tárgyilagosan, elfogultság nélkül igyekszünk megemlékezni minden tapasztalatunkról. K: Kaptak elég ennivalót Budapesten? V: De még mennyit!! Szerintünk Budapesten — sőt a vidéken is — nagyon is sokat esznek az emberek. A sok cukrászda mind teli van s láttuk, hogy a torták és másféle sütemények fogyasztását már reggel megkezdik az emberek. A gyerekek mindenfelé fagylaltot szopogatnak, akárcsak Amerikában. Nekünk állandóan tiltakoznunk kellett a tulzsiros, nehéz ételek ellen, amikkel mindenütt kínáltak bennünket. K: Hát a ruházatra vonatkozólag mit láttak? V: Általában tisztán, csinosan öltözve járnak az emberek úgy a fővárosban, mint a vidéken is, amerre mi jártunk. A ruházkodás nagyjából azonos az amerikaival. Ma már a ruha nem mutatja a foglakozást, mint hajdanában, amikor már a külső is jelezte, hogy az illető a parasztok, az iparosok vagy az értelmiség osztályába tartozik. Azonban a ruházat még ma is drága s amely családban csak egy kereső van, ott igazán nagy áldás az amerikai ruhacsomag. Mondják, hogy a ruhanemű kérésével sokan visszaélnek. Lehet, hogy úgy van. De mi láttuk, hogy miként viselik azokat a ruhákat, amiket mi már évekkel ezelőtt is küldtünk és ma is milyen hálásak érte. Azt tartjuk, hogy inkább kapjon egy érdemtelen is csomagot, mint vágjunk el attól két vagy három olyant, akik igazán rászorulnak. Mi, a tapasztalataink után igazán őszintén ajánljuk azoknak, akiktől a rokonok ruhaneműt kérnek, hogy hacsak tehetik, teljesítsék a kérelmet. És reméljük azt is, hogy a magyar kormány is humánusan fogja kezelni az ilyen ócska ruhákból álló csomagokat s nem akadályozza azok küldését nagy vámokkal. K: Hová mentek Budapestről? V: Junius 8-án kezdtük meg a vidéki utunkat. Első állomásunk a borsodmegvei Királd falu volt, ahol a testvérbátyám lakik. Egertől kifelé, a Bükk-hegység kies völgyeiben lassan “döcögött” a kis vicinális vonatunk, ami nagyon is jó volt, mert igy gyönyörködhettünk az elénk táruló szin- pompás tájékban. Ezen a vidéken ugyanis sok mákot termelnek s a virágzó mák-táblák bámulatosan szép látványt nyújtottak. Ez a hegyes-dombos vidék most igen nagy értéket képvisel, mert itt bányásszák a jobbminő- ségü barna (puha) szenet a környék vasbányái részére. Ugylátszik, hogy a munkások jól keresnek az állami kezelésben lévő bányákban, mert Királd egészen újra épült, tipikus kulturált bánya-falu lett. Van nagyon szép kulturházuk, amit nemrégen egymillió forint költséggel építettek. A kulturház előtt áll a bányász hatalmas méretű szép szobra, mintegy jelezve, hogy most milyen nagyra értékelik a bányászokat. A kulturháznaks van modern színpada, 500 karos-széket befogadó nézőtere, amit kiegészít még a karzat is. És van a bányászoknak zenekaruk, dalárdájuk, könyvtáruk; sakkterem, billiárd asztalok, kuglizó áll a szórakozni vágyók rendelkezésére. Szóval olyan kulturház ez, amire sokkal nagyobb városok is büszkék lehetnének. K: Úgy tudom, hogy Királd a “palóc” vidéken van. Láttak még ott palóc tájviseletet? És hallották a palóc tájkiejtést? V: Nem láttunk semmi különösebb tájviseletet sem itt, sem másutt, noha nem akarjuk azt mondani, hogy az már az egész országban megszűnt; de amerre mi jártunk szinte azonos kinézésű ruhákat hordtak úgy a férfiak, mint a nők, akármilyen fogalkozást végző csoporthoz tartoztak is. A tájszólás nyomait azonban még észrevettük Királdon, ahol sokan a nyílt “á” hang helyett az “aó” hangok összeolvasztásából keletkezett hangot használják. Ugylátszik, hogy a tájszólást nehezebb elhagyni, mint a tájviseletet. (Befejező közlemény jövő heti lapszámunkban) v\\»w\v»wwvv*vwvvv»vvvvwvwwv\\vvvwvw\»vw»* A háztartások száma WASHINGTON. — A Census Bureau jelentése szerint az Egyesült Államokban március hóban 52,610,000 háztartás volt. Ebből a városi, vagyis inkorporált területekre esik 33,400,000 (vagyis 64 százalék), mig 15,100,000, vagyis 28 százalék a vidéken (nem inkorporált falvakban) van, a farmokon pedig 4,100,000 (8 százalék) háztartást találtak. vuwvwvwwwwvwwwwvwvwwmvwwwwvvww ÚSZÓ RÁDIÓ- és televíziós adók veszik körül rövidesen a Skandináv-szigeteket, az állami rádiótársaságok tiltakozása ellenére. Ezek az adók különböző üzleti vállalkozásokat reklámoznak. • A JUHTÓL a zakóig versenyt tartottak egy skóciai községben. A győztes brigád 6 óra 10 perc alatt végezte el a nyírás mosás festés, szárítás, fonás, szövés, szabás, varrás munkáját egy, szövőipari kisüzemben. _