Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-21 / 29. szám

Thursday, July 21, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ £ Széljegyzetek Mit láttak és tapasztaltak Schuberték Magyarországon? Geréb József rovata I. A délkaliforniai magyarság körében közked­veltségnek örvendő Schubert-házaspár — József és Irma —, éppen 50 évvel ezelőtt hagyták el a ferenc-józsefi Magyarországot és csak most látták újból, midőn a múlt junius hó elején a Los Ange­lesből indult turista csoporttal Budapestre érkez­tek. Tekintettel arra, hogy Schuberték nemcsak igen nagyszámú baráttal és személyes ismerős­sel bírnak, és Schubert nevét a Magyar Szó olva­sói is jól ismerik, felkértem őket, hogy számolja­nak be lapunkban is arról, amit a rövid “hazai ki­rándulás” alatt láttak és tapasztaltak. — Nagyon nehéz dolog az — válaszolta Schu­bert munkástárs —, mert rövid magyarországi tartózkodásunk alatt is igen sokat láttunk és ta­pasztaltunk és noha utijegyzeteket is csináltunk, mégis a tapasztalatok és élmények igen rendszer­telenül halmozódtak fel agyunkban. A látottak­ról rendszeres, tiszta képet igen nehéz adni. Azért jobban szeretjük, ha kérdéseket intéznek hoz­zánk. — Szóval a “beszámolást” inkább interjú alak­jában szeretnék megtenni — vetettem közbe. — Úgy gondoljuk, hogy úgy talán több minden jut eszünkbe — válaszolta Mrs. Schubert. — Az­után meg igy a kérdésekre szabatosabban is tu­dunk válaszolni. Azt Ígérjük, hogy a feltett kér­désekre ŐSZINTÉN ÉS A LEGJOBB TUDÁSUNK SZERINT VÁLASZOLUNK. így is jó lesz — egyeztem bele. — így legalább nekem is adnak egy' rovatra való anyagot s a héten nem kell más tárgy után kutatnom. így született meg ez az interjú, ami a mai “Széljegyzetek” rovatot kitölti. • KÉRDÉS: Hogy az olvasók tisztább képet nyer­jenek az htjukról, első kérdésnek vegyük ezt: Mi­ként jutott eszükbe a hazai “kirándulás” s mi volt annak a célja? VÁLASZ: Először is még vannak Magyaror­szágon rokonaink és barátaink akiket 50 év óta nem láttunk. Természetes, hogy még egyszer lát­ni akartuk őket. És ugyanezt mondhatjuk az egész országra is, de különösen arra a városra, ahol fiatalságunkat éltük és egymást megismer­tük. És végre egész természetes az is, hogy mint progresszív gondolkodású emberek nagyon kiván­csiak voltunk saját szemeinkkel látni azt a válto­zást, amin Magyarország az utóbbi időkben át­ment. K: Milyen volt maga az ut? V: Az útról csak nagy dicsérettel beszélhetünk. A belga repülővonallal mentünk. Szerda reggel 10-kor indultunk Los Angelesből s már délután 4 körül New Yorkban voltunk, ahol egész napot töl­töttünk. New Yorkból másnap este 10-kor indul­tunk Brüsszelbe, onnan tovább Budapestre, ahová péntek este érkeztünk. Az utón az ellátás és ki­szolgálás nemcsak kifogástalan, hanem valóban pazar volt. K: Milyen volt Budapesten az első benyomá­suk? V: Miután a repülőtéren igen nagy csoport igazi testvéri szeretettel fogadott bennünket, olyan meghatottság fogott el mindannyiunkat, hogy arra sokáig emlékezni fogunk. K: Sok időt vett igénybe a csomagok átvizsgá­lása s a, másféle hivatalos “cécó” ? V: Dehogy is! Csomagjainkat csak nagyon fe­lületesen nézték át. A vámtisztek nagyon előzé­kenyen kezeltek bennünket. Ugyancsak ezt kell mondanunk a pénzváltást és a bejelentéseket in­Í Amerikai Miagyar Szó ;; 130 East 16th Street I New York 3, N. Y. ! Értesítem a kiadóhivatalt, hogy az 1961-es j J naptárból, amelyben Rev. Gross László óhazai J | tanulmányút járói szóló cikk fog megjelenni, j j ...................... példányt szándékozom rendelni. | I Név: ...................................................................... I j €im: ........•................. j • Város: ...................................... Állam: ..........j j Ne küldjön be pénzt most! téző hivatalnokokról is, akik Budapesten nagyon udvariasak és kedvesek voltak. K: Mennyi időt töltöttek Budapesten? V: Hét napot. Az Asztoria szállóban helyeztek el bennünket. Ott is igen kielégítő kiszolgálást kaptunk és jobbat már nem is kívánhatunk. K: Milyen benyomást nyertek Budapestről? Változott-e sokat 50 év alatt? V: Én soha sem voltam még Budapesten (mon­dotta Mrs. Schubert). Én pedig csak mint katona tartózkodtam ott 1907-ben (szólt Schubert), igy a várost nem ismerem valami nagyon. Most azon­ban szerencsénk volt, hogy a maga unokaöccse, Kincses Ernő, oly szívesen fogadott bennünket és napokon keresztül kalauzolt a fővárosban. így nemcsak időveszteség nélkül találtuk meg azokat, akiket kerestünk, de a várost is alaposan megnéz­hettük. Kincses barátunknak ezúton is köszönetét mondunk a nagy s számunkra valóban értékes szívességért, ő vezetett el bennünket a Elektro- Rádió és Műszerész Tanulók munkakiállitására, ahol 14—16 éves kis emberkék tudományos és művészies munkáiban gyönyörködtünk. A kiállí­tott komplikált műszerek, gépek vagv játékok működését maguk az “alkotók” magyarázták a látogatóknak. Igazán öröm volt nézni és hall­gatni őket. Ez a kiállítás ízelítőt nyújtott a mai tanítás­ról. Erről aztán eszembe jutott az inaskorom, ami­kor az órásmesterség tanulása helyett lovakat kellett gondoznom. Igaz, akkor az is hozzátarto­zott az órás mesterséghez, mert a kész órákat lovas kocsival hordtuk a vásárokra. K: Budapestről mentek turista kirándulások­ra is? V: Nem. A mi csoportunkat az IBUSZ csak egy társas kirándulásra vitte. Nagy “autóbuszon” (igy mondják ott) vittek keresztül a városon s szakavatott vezető mutogatta a fontosabb látni­valókat, majd átmentünk a Margit-szigetre, on­nan a János hegyre vittek, ahol a Magyarok Vi­lágszövetsége megvendégelt bennünket a Vörös Csillag szállóban. Hazajövet meglátogattuk a Ma­gyar Optikai Müveket, — a magyar óragyárat, ahol kb. 500, nagyobbára női alkalmazott dolgo­zik. Kisebb ébresztő órákat, villanycsengöket és szemüvegkereteket készítenek, nagyobbára ex­portra. Miután szakmailag is érdekelt ez a gyár, hosz- szabb időt töltöttünk ott, de azért nem a felsze­relés vagy a készített munka tetszett legjobban, hanem a BÖLCSŐDE, ahová az alkalmazottak beadják kisgyermekeiket, ahol minden jóval ellát­ják azokat. Ilyesmi bizony álmainkban sem lehe­tett a mi fiatalságunk idején, de nincs még itt, Amerikában sem, noha ajánlatos lenne, ha utá­noznák. K: Szóval Budapest magukra igen jó benyo­mást tett? V: Sajnos, a képnek más oldala is van. Nem­csak szépeket és dicsérni valót, de hiányosságo­kat, fogyatékosságokat is láttunk. Az is igaz, és ezt nyomatékosan ki kell hangsúlyoznunk, azok legtöbbje a két világháború eredménye. így pl. Budapesten még mindig nagyon sok a háború­ban megrongált és ki nem javított épület. Nagyon sok javító munkát megkezdték, de abbahagyták s most ott állnak a házak hosszú idő óta állványok­kal körülvéve. Van ott egy mérnök foglalkozású unokaöcsénk, aki kérdésünkre megmagyarázta, hogy a javító munkákat igen sok helyen abba kel­lett hagyni, mert kifogytak a cementből, a vas­es a fa épületanyagból Ezeknek nagyrészét kül­földről, tehát idegen valutával kell beszerezni és ez lassítja le annyira a javító munkálatokat. Bi­zonyára ez áll a házak festésére is, aminek hiá­nya szintén nagyon kiáltóan jelentkezik. K: Nem keresték előre megfontolt elhatározás­sal, hogy nemcsak a jót és a szépet, de a hiá­nyosságokat is megtekintik, nehogy egyoldalúnk­nak mondják magukat? V: Nem! Mi semmiféle tervet sem készítet­tünk.. Itthon, — mint emlékszik, — megfogad­tuk, hogy “nyitott szemmel” megyünk Magyar- országba. Megfigyeltünk tehát mindent, ami elénk került; a szépet és a jót éppenugy, mint a fogyatékosságokat és most is tárgyilagosan, el­fogultság nélkül igyekszünk megemlékezni min­den tapasztalatunkról. K: Kaptak elég ennivalót Budapesten? V: De még mennyit!! Szerintünk Budapesten — sőt a vidéken is — nagyon is sokat esznek az emberek. A sok cukrászda mind teli van s láttuk, hogy a torták és másféle sütemények fogyasz­tását már reggel megkezdik az emberek. A gye­rekek mindenfelé fagylaltot szopogatnak, akár­csak Amerikában. Nekünk állandóan tiltakoznunk kellett a tulzsiros, nehéz ételek ellen, amikkel mindenütt kínáltak bennünket. K: Hát a ruházatra vonatkozólag mit láttak? V: Általában tisztán, csinosan öltözve járnak az emberek úgy a fővárosban, mint a vidéken is, amerre mi jártunk. A ruházkodás nagyjából azo­nos az amerikaival. Ma már a ruha nem mutatja a foglakozást, mint hajdanában, amikor már a külső is jelezte, hogy az illető a parasztok, az ipa­rosok vagy az értelmiség osztályába tartozik. Azonban a ruházat még ma is drága s amely csa­ládban csak egy kereső van, ott igazán nagy ál­dás az amerikai ruhacsomag. Mondják, hogy a ruhanemű kérésével sokan visszaélnek. Lehet, hogy úgy van. De mi láttuk, hogy miként viselik azokat a ruhákat, amiket mi már évekkel ezelőtt is küldtünk és ma is milyen hálásak érte. Azt tartjuk, hogy inkább kapjon egy érdemtelen is csomagot, mint vágjunk el attól két vagy három olyant, akik igazán rászorulnak. Mi, a tapaszta­lataink után igazán őszintén ajánljuk azoknak, akiktől a rokonok ruhaneműt kérnek, hogy ha­csak tehetik, teljesítsék a kérelmet. És reméljük azt is, hogy a magyar kormány is humánusan fogja kezelni az ilyen ócska ruhákból álló csoma­gokat s nem akadályozza azok küldését nagy vá­mokkal. K: Hová mentek Budapestről? V: Junius 8-án kezdtük meg a vidéki utunkat. Első állomásunk a borsodmegvei Királd falu volt, ahol a testvérbátyám lakik. Egertől kifelé, a Bükk-hegység kies völgyeiben lassan “döcögött” a kis vicinális vonatunk, ami nagyon is jó volt, mert igy gyönyörködhettünk az elénk táruló szin- pompás tájékban. Ezen a vidéken ugyanis sok mákot termelnek s a virágzó mák-táblák bámula­tosan szép látványt nyújtottak. Ez a hegyes-dombos vidék most igen nagy ér­téket képvisel, mert itt bányásszák a jobbminő- ségü barna (puha) szenet a környék vasbányái részére. Ugylátszik, hogy a munkások jól keres­nek az állami kezelésben lévő bányákban, mert Királd egészen újra épült, tipikus kulturált bá­nya-falu lett. Van nagyon szép kulturházuk, amit nemrégen egymillió forint költséggel építettek. A kulturház előtt áll a bányász hatalmas méretű szép szobra, mintegy jelezve, hogy most milyen nagyra értékelik a bányászokat. A kulturháznaks van modern színpada, 500 karos-széket befogadó nézőtere, amit kiegészít még a karzat is. És van a bányászoknak zenekaruk, dalárdájuk, könyvtá­ruk; sakkterem, billiárd asztalok, kuglizó áll a szórakozni vágyók rendelkezésére. Szóval olyan kulturház ez, amire sokkal nagyobb városok is büszkék lehetnének. K: Úgy tudom, hogy Királd a “palóc” vidéken van. Láttak még ott palóc tájviseletet? És hallot­ták a palóc tájkiejtést? V: Nem láttunk semmi különösebb tájviseletet sem itt, sem másutt, noha nem akarjuk azt mon­dani, hogy az már az egész országban megszűnt; de amerre mi jártunk szinte azonos kinézésű ru­hákat hordtak úgy a férfiak, mint a nők, akármi­lyen fogalkozást végző csoporthoz tartoztak is. A tájszólás nyomait azonban még észrevettük Királdon, ahol sokan a nyílt “á” hang helyett az “aó” hangok összeolvasztásából keletkezett han­got használják. Ugylátszik, hogy a tájszólást ne­hezebb elhagyni, mint a tájviseletet. (Befejező közlemény jövő heti lapszámunkban) v\\»w\v»wwvv*vwvvv»vvvvwvwwv\\vvvwvw\»vw»* A háztartások száma WASHINGTON. — A Census Bureau jelentése szerint az Egyesült Államokban március hóban 52,610,000 háztartás volt. Ebből a városi, vagyis inkorporált területekre esik 33,400,000 (vagyis 64 százalék), mig 15,100,000, vagyis 28 százalék a vidéken (nem inkorporált falvakban) van, a farmokon pedig 4,100,000 (8 százalék) háztar­tást találtak. vuwvwvwwwwvwwwwvwvwwmvwwwwvvww ÚSZÓ RÁDIÓ- és televíziós adók veszik körül rövidesen a Skandináv-szigeteket, az állami rá­diótársaságok tiltakozása ellenére. Ezek az adók különböző üzleti vállalkozásokat reklámoznak. • A JUHTÓL a zakóig versenyt tartottak egy skóciai községben. A győztes brigád 6 óra 10 perc alatt végezte el a nyírás mosás festés, szá­rítás, fonás, szövés, szabás, varrás munkáját egy, szövőipari kisüzemben. _

Next

/
Oldalképek
Tartalom