Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-09-29 / 39. szám
Thursday, Sept. 29, I960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A DETROITI NŐK Tisztelt Munkástársak! A Detroitban lezajlott sajtókonferencián tudomásunkra jutott, hogy Csont Péter munkástársunk abba a veszélybe került, hogy látóképességét elveszítheti és csakis operálás mentheti meg. Akik a Magyar Szóban sokszor olvasták az ő írásait, most annak a veszélynek néznek elébe, hogy nem lesz képes többé Írni. Mi, haladó szellemű munkások ezt nem akarjuk, mert ez nagy veszteség lenne reánk nézve. A mai orvosi tudomány olyan előrehaladott, hogy ilyen bajon is segíteni tud. De a mai rendszer átka az, hogy ha nincs pénze valakinek, akkor nincsen segítség. Már pedig egy ilyen operációhoz igen sok pénzre, legalább 600 dollárra van szükség. Nekünk tehát össze kell fognunk, hogy ezt az összeget előteremtsük. A detroiti munkásnők erre a célra egy partyt rendeztek. Gyűjtéssel együtt az eredmény 100 dollár volt, amit továbbítottunk Csont Péter munkástárs részére. Ez azonban nem elég, többen is kell, hogy részt vegyenek ebben a segítő munkában. A newvorki, clevelandi, pittsburghi, akroni, miami-i és chicagói nők túl kell, hogy haladják a detroiti eredményt. Ez kihívás a detroiti nők részéről, s mi égészen biztosak vagyunk abban, hogy ez igy is lesz, mert a magyar munkásnők energiája és szivjósága kifogyhatatlan, ha arról van szó, hogy egy munkástársunk bajban van. Tehát fel a munkára, asszonyok és várjuk az eredményt rövid időn belül. Lemákné Tisztelt Szerkesztőség! Mivel az országos lapkonferenciára nem mehettem el, megbüntetem magamat és itt küldök egy uj előfizetőt a lapunknak. Kérem, hogy azonnal indítsák meg neki a lapot. Mrs. C. Sule HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D„ Th. M. A.AÍL.Á..4 A A AJLAA A A A A A i. Hogyan is állunk azzal a naptár cikkel? Chicago, 111. 1960 szeptember 18 Kedves Sanyi! Sejtettem, hogy a lapkonferencia után fel fogsz keresni egy kérdezősködő levéllel. Nem tévedtem. Hát először is: kutyabajom sincs már; a nyakamból szépen kivágták a karbunkulust és már teljesen be is gyógyult. De alaposan megkínzott. Ez azonban csak egyik oka volt annak, hogy a kézirat még nem készült el. A másik ok a cudar hőség volt, amely engem testileg és szellemileg paralizált. Mikor munka után hazajövök meglehetős kimerültén, nagyon nehéz leülni és egy tisztességes beszámolót megírni. De már 29 gépírásos oldalt megírtam és itt vár nyomdakész állapotban. A hiba az, hogy ez nem több számításom szerint, mint a készülő anyagnak egyharmada. Tudnom kellene, mennyi teret szántál az én beszámolómnak. Ha ezt tudom, egyet-mást vagy ki kell hagynom, v. pedig erősen leredukálnom. Az én kalkulációm szerint a jelentés 75 olyan gépírásos oldal lenne, mint amilyen oldalakhoz szokva vagytok a “Hétvégi Levél”-nél. Ez pedig megfelel 30 átlagos Gross-féle rovatnak. Hogy ez hány naptár-oldalt tenne ki, azt nem tudom pontosan, mert fogalmam sincs, milyen méretű lesz a naptár. De akárhogy is lesz, negyven naptár-oldalnál, vagy esetleg negyvenötnél kevesebb tér nem lenne elegendő. Meg aztán kellene néhány jó képet is beletenni — úgy vélem. Kérem tehát azonnali értesítésedet a következőkre nézve: 1. Hány naptár-oldalt szántál a jelentésemre? Ahogyan én látom... írja: EHN Aszpirin nem segít New Yorkba érkezésem után néhány nappal sztrájkba léptek a Pennsylvania vasúttársaság munkásai. A sztrájk látható következményei voltak a túlzsúfolt földalatti vonalak és autóbuszok, a megszokottnál is vadabb tempóban rohanó taxik és a megszaporodott magánautók. Ez az együttes a zsúfolt és nyüzsgő newyorki utcát még zsúfoltabbá, még nyüzsgőbbé tette. Véletlen, hogy éppen ennek a sztrájknak az idején az egyik newyorki magazin egy másik sztrájkról tett említést, történetesen a tavalyi acélsztrájkról. A szóban forgó cikknek a főtémája nem az acélsztrájk volt, ezt csak a cikk elején bevezetésnek használta, még pedig a következő formában: Egy este, amikor az acélmunkások százezrei sztrájkoltak ős amikor az alkudozások az acélgyárak és az acélmunkások szervezete között semmi haladást nem mutattak, Benjamin Fairless az American Iron & Steel Institute feje és a United Steel Corporation volt elnöke, feleségével és leányával New York városának Colony éttermében vacsorázott. A cikk nem adott leírást arról, hogy az acélmágnás vacsorája miből állott, de aki ismeri a Colony éttermet, az ottani árakat és a gazdag emberek kifonomodott Ízlését, az elképzelheti, hogy a Faiiless családot nem zavarták az árak és rendeltek mindenből, ami finom és jó. A cikkből később kiderült, hogy Fairless-ák a dús vacsorához pezsgőt ittak, dehát ebben nincsen semmi különös, mert milliomosoknál ez megszokott dolog és i Colony vendégeinek mindennapi itala a finom importált francia pezsgő. Mialatt a cikk e részét olvastam és lelki sze- w.'imel magam előtt láttam a legfinomabb ennivalókban dúskáló urakat és hölgyeké* • láttam a megfelelő fokra hűtött pezsgőt szürcsölő Fair- k '3 elnök urat és láttam a brilliáns nyakékekkel és drága!:öves gyűrűkkel felcicomázott hölgyeket. De ugyanakkor magam elé képzeltem azokat a százezreket is, akiknek izzadságos munkája mindezt a pompát és duskálást lehetővé tette. Magam elé képzeltem a kohókat és hatalmas tartályokat, amelyekben a fehérre hevített acél süti, égeti a munkába állított ezrek és tízezrek mezítelen testét... És amikor arra gondoltam, hogy ezek a százezrek a nehéz, de a kenyeret jelentő gyári munka helyett az utcákat járták és a piketelő munkások a gyárak előtt, a' gondterhelt munkásasszonyok pedig odahaza azt találgatták, hogy mit hoz a holnap: ugyanakkor a munkások vezetőire és elsősorban David McDonaldra, a United Steel Workers elnökére gondoltam. Úgy képzeltem, hogy mialatt a milliomos Fairless családjával New York egyik előkelő éttermében lakmározik és pezsgőzik és a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy milyen sors vár a sztrájkoló munkásokra, a feleségekre, a gyermekekre, — úgy képzeltem, hogy ezalatt David McDonald a szervezet helyiségében, az unió többi tisztviselőjével tanácskozik és azon töri a fejét, hogy miképpen lehetne a sztrájkot minél gyorsabban befejezni úgy, hogy a gyárosokkal való megegyezés minél előnyösebb legyen azokra, akiket képvisel, akik az utcákat járják, vagy a gyárak előtt piketelnek. Úgy képzeltem, hogy amikor a tanácskozás véget ér, akkor az unió vezető emberei és elsősorban Dávid McDonald elnök, megjelenik a “harctéren”, a bezárt gyárak előtt, hogy megjelenésével és bátorító szavakkal lelket és erőt öntsön azokba, akik a munka frontján megint a harcot vívják egy nagyobb falat kenyérért, a saját maguk és gyermekeik jobb jövőjéért. .. Mire az elképzeléseimben idáig jutottam, elolvastam a magazin cikkének következő szakaszát és abból megtudtam, hogy amikor Benjamin Fairless a felesége és leánya társaságában, a nagy sztrájk idején a Colony étteremben vacsorázott, a mellette levő asztalnál barátai társaságában — David McDonald ült és figyelmét főként arra összpontosította, hogy a jobbján ülő Gábor Zsázsát szórakoztassa. Az acélmágnás és a sztráikolő munkások szervezetének gondterhelt elnöke szomszédos asztalnál fogyasztották szerénynek nem nevezhető vacsorájukat és mi történt? Talán hátat fordítottak egymásnak? Talán az unió elnöke egy pillanatra abbahagyta a kalandjairól hires és nevezetes szépséges Zsazsa szórakoztatását, hogy megvető pillantással mérje végig a kizsákmányolásban szakértő társaság egyik kimagasló képviselőjét? Talán David felkelt és otthagyta az éttermet, ahol az acél-Góliát rontotta a levegőt? Nem, egyik sem történt. Ellenben-az történt, 1 2. Mekkora oldal lesz? (A két utóbbi évben 8 és félszer 11 incs volt.) 3. Óhajtod-e a már készen lévő anyag beküldését, hogy a szedést megkezdhessétek? A többit pedig küldeném, ahogy elkészül. Úgy gondolom, a teljes munkát befejezem 10 nap alatt. Habe- küldök anyagot előre, teljes befejezés előtt, a kompozíció sorrendjéről, elrendezéséről később is lehet intézkedni. Úgy vélem, a szedés a legsürgősebb. Kitörő örömmel -értesültem a lapkonfererícia szenzációs sikeréről. Látod, csak nekem távol kell tartani magam valamilyen eseménytől és kész a siker, őszintén mondom, nem hiszem, hogy az én jelenlétem egy jottányit is hozzátett volna az eredményhez, sőt talán jobb isv hogy nem voltam ott, mert ha elmondtam volna a javát az otthoni tapasztalatoknak, akkor a naptár iránt volna kisebb az érdeklődés. Ki tudja? Szívből üdvözöl: Laci • New York, N. Y. 1960 szept. 21 Kedves Laci! Örömmel vettem tudomásul, hogy rendbe jöttél az egészségeddel és szorgalmasan dolgozol á beszámolódon. Amennyi gépírásos oldal elkészült, annyit küldjél be és gondoskodom arról, hogy hozzáillő képek legyenek, mert készítettem képeket az óhazában. Bátran Írjál annyit, amennyi csak jól esik és amennyivel ki tudod fejteni a témát. Mi pedig annyi oldalt bocsátunk rendelkezésedre, amennyire a cikk közléséhez szükség lesz. Az oldalak ugyanolyanok, mint a tavalyi naptárban. Leveled utolsó szakaszában irt megjegyzésed nem helyes, a távollétedet illetően, s biztos vagyok abban, hogy amit a lapkonferencián elmondtál volna Magyarországról, az csak egy kis étvágygerjesztő lett volna a jelenlévők részére. Szóval küldd el bátran a kéziratot, méghozzá minél előbb.. Szívélyesen üdvözöl: Alex hogy Fairless elnök ur egy üveg pezsgőt a legjavából átküldött McDonald elnök ur asztalához, amelyet az készséggel elfogadott és Zsázsával koccintgatva el is fogyasztott. A finom ital köny- nven csúszott és nagyszerű hangulatot teremteti, mert miként Fairless elnök ur, úgy McDonald eJ- nök ur sem gondolt azokra a százezrekre, akik ugyanakkor bérharcot vívtak és akiknek sem pezsgőre, sem dús vacsorára nem jutott. A szóban forgó magazin a cikkben később arra is rámutatott, hogy 1959-ben az amerikai nép ki- lencbillió (kilencezer millió) dollárt költött szeszes italokra, kilencszer annyit, mint könyvekre. Ugyanabban az évben 335 millió dollárt költöttünk rágó-gumira, háromszor annyit, mint tehetséges tanulók ösztöndíjára. Hárombillió dollárt költöttünk gy ógyszerekre, köztük aszpirinra és álomporokra. Azt képzeljük, hogy mi vagyunk a világ legegészségesebb népe, de az igazság az, hogy csak a hatodik helyen állunk, bár a fejen- kinti átlagos jövedelmünk magasabb, mint azé az öt nemzeté, amelyek a mienkénél egészségesebbek. Mindebből a cikkíró arra a következtetésre jutott, hegy szép hazánkban valami nincsen rend- Len; hogy az erkölc-ök mélyre süllyedtek és szükség lenne olyan “népszerű megmozdulásra”, mely Amerikát kiemelje az erkölcstelenség mocsarából. Ha Fairless- acélmágnás pezsgőjét szürcsölgető és Zsázsát szórakoztató McDonald-ra gondolok; ha visszagondolok az “elnökhelyettes” vicuna-ka- bátjára, a payola és TV -botrányokra, a U-2 kalandra és az azzal kapcsolatos hazugság-áradatra, — akkor én is azt mondom, hogy szép hazánkban valami nincs rendben, bár elnökünk és alelnckünk folytonosan az ellenkezőjéről próbál meggyőzni bennünket. Hiába erősitgeti Eisenhower és Nixon, hogy ilyen jó dolgunk még soha sem volt. Hiába megy a két elnökjelölt a választási küzdelembe azzal,, hogy többet kell hadiszergyártásra költeni, akkor- minden rendben lesz: a mi fejfájásunk olyan nagy méretű, hogy azt még három billiónyi aszpirin sem tudja meggyógyítani. A mi fejfájásunk csak jele annak, hogy az egész rendszer beteg és ezen a betegségen csak alapos, mélvrevágó műtét tudna segíteni. Valóban szükség lenne olyan “népszerű megmozdulásra”, amely elsöpörné az acélmágnások és a velük pezsgőző hamis munkásvezérek uralmát és megvalósítana olyan Amerikát, amilyet ennek az országnak dolgozó népe megérdemel.
