Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-02-11 / 6. szám
nélkül a lakásokban, padláson, pincében tartózkodó gyanús elemeket le kell tartóztatni. Az épületeket ellenőrző járőrök a szemben levő házakból jöhető tűz ellen biztosítsák magukat. A körzet átfésülésének időtartamára a fő utca- kereszteződéseknél állítsanak fel biztosító őröket, és szervezzék meg közöttük a járőrzést, amelyet éjjel meg kell erősíteni. Az épületekben elkobzott vagy az utcán előtalált fegyvert, lőszert, katonai felszerelést a saját elhelyezési körzetében gyűjtse össze. Az elfogott vagy letartóztatott személyeket a legközelebbi rendőrőrsnek kell átadni. 3. Vegye fel a kapcsolatot a körzetben működő pártszervezettel, és közösen kezdjék meg az üzemi őrségek megszervezését. Nyújtson segítséget a párt és állami szerveknek a normális élet megindításához. 4. A rend helyreállítására — a helyi pártbizottság véleménye alapján — munkásokat is bevonhat. Szervezze meg a rendőrség helyi szerveivel való együttműködést. A fontosabb középületek elé a rendőrség állítson őrszemet. 5. A rendkívüli állapot felfüggesztéséig mindenféle felvonulást és csoportosulást akadályozzon meg. 6. Az éjjel történt eseményekről naponta 07.00- ig, a nappal végzett munka eredményéről naponta 19.00-ig, a rendkívüli eseményekről soronkivül távbeszélőn tegyen jelentést.” S a papír alján dátum: 1956 10. 27... Gara lelhunyta szemét. — Hány óra ? — kérdezte. — Nincs órád? Mindjárt tíz. — Tehát három elmúlt? — Az el. De a rendkívüli állapot még el sem kezdődött. Gara bosszúsan legyintett: — Majd később ismét phóbálkozom. Kezet nyújtott az ezredesnek. Nagy sóhajjal fűzte hozzá: — Siessenek már... A folyosón megkönnyebbülve lélegzett fel. A légnyomás kivitte a vezérkar épületének ablakait. Friss, hideg levegő húzott keresztül-kasul. Orr- cimpája kitágult. Odabenn a dohány- és verejtékszag belesavanykásodott a szoba levegőjébe, mintha napok óta nem szellőztettek volna. Lassan bandukolt végig a folyosón. .Gondolta, megnézi Marótot. De ahogy a miniszter irodája előtt baktatott, feltárult az ajtó. Fénynyaláb hullott a falra, néhányan kijöttek. Bekukkantott a hasadékan. Gulyás hadnagyot vélte felfedezni. Benyitott. Az előszoba teli volt emberekkel. Csoportokba verődve zsinatoltak. Valóban a hadnagy toporgott az egyik ricsaj ózó társaság mellett. Gara összeölelkezett vele. — Vége lesz, visszamegyünk vendégeskedni —. nevetett Gulyásra, kissé erőltetett vidámsággal. — És befejezzük a beszélgetést, jó? — Ha lesz mit beszélni... — vont vállat Gulyás. Kis ideig hallgatott, aztán kibökte: — A cirkusz óta eltűnt az asszony, a gyerekkel-. . . Félek, nem kerültek-e a felkelők kezébe. — Halkan sóhajtotta: — Ávós-feleség... Gara. hallgatott... Mária jutott eszébe, “Csak nem...” Torka összeszorult. A miniszter segédtisztje lépett hozzájuk: — Százados elvtársnak mi dolga van itt ? — Majdnem kiáltva folytatta: — Csak az maradhat itt, akinek dolga van. .. — Velem van dolga — mondta Gulyás csendesen. A segédtiszt nem felelt. Néhány lépéssel odébb újra kezdte a mondókáját. — Nagy ember lett — vonta fel a szemöldökét Gara. — - Fene. Mező elvtársat kisérem... A Haditanács ülésezik... — és minden átmenet nélkül hozzáfűzte; — Azt hittem, a hadsereg olyan, min a díszszemlén. Talán, ha egy órája vagyok itt.' Micsoda fejetlenség! A jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. .. — Határozott utasítások nélkül egyetlen hadsereg sem hadsereg. Harcolunk, de csak akkor, ha ránk lőnek. Elfogtak egy egész ellenkormányt a Vörös Csillag nyomdában. Behozták őket ide. Eg” tartalékos alhadnagy lett volna iá honvédelmi miniszter.. . Most meg amnesztia, s elengedjük őket... Nem lehet azt mondani a katonának, hogv ott az ellenség, teljesítsd az esküdet, lődd szét... Ha pedig nem hajtja végre a parancsot, minden teketória nélkül, a helyszínen agyonlőni... Enélkül nincs hadsereg. .. — Van parancs, meg kell semmisíteni őket — mondta Gulyás, és Garának olyan érzése támadt, mintha béklyó szorítaná a hadnagy nyelvét, any- nvira lassan ejtette ki a szavakat. — Nem hallottam... Akartuk már, de mindJ4---------------------------------------------AMERIKAI MAGYAR SZÓ annyiszor közbeintézkedtek és akadályozták. — Már van... A budapesti pártbizottság első titkára lépett ki a miniszter szobájának ajtaján. Gara főbólintás- sal köszöntötte. Az szívélyes mosollyal viszonozta, megállt mellettük és kezét nyújtotta: — Gara elvtárs, maga ismeri Budapestet? — Nagyjából. — Még valaki kellene... Arról van szó, hogy a szovjet elvtársak olyan tiszteket kérnek tőlünk, akik ismerik a fővárost és el tudják vezetni őket. Vállalná? — Igen. De. .. adjanak végre parancsokat. Ne kérjenek! Parancsoljanak! Mi okom lenne nem vállalni? — Halkan dünnyögött: — Emiatt bomlik fel a hadsereg... Még nem láttam olyan tisztet, akit kitüntettek volna, mert jól harcolt a felkelők ellen, és olyant sem, akit agyonlőttek volna, mert átállt. — Szeme megakadt egy alacsony ezredesen, aki szótlanul várakozott a sarokban. — Nyakas párttitkár volt Kispesten, azt hiszem, ő ismeri a várost. . . Csak szólni kell Földes elv- társnak, mert bosztásban vagyok. — Természetes... — A titkár az ezredeshez ment, néhány szót váltott vele. Az bólintott és odaintette Garát. A titkár halkan magyarázott: — Elvtársak — az izgalom rekedtesre fojtotta hangját — ... ma estére a felkelőknek csupán két szervezett gócuk maradt. Ezt a két gócot megsemmisítjük. Átmegyünk a szovjet elvtársakhoz. Az lesz a feladatuk, hogy a csapatokat fölvezessék, segítsenek nekik a harc vezetésében, mindenféle tanáccsal, ők nem ismerik a terepet, ezért nagyon sok függ az önök működésétől. Ösz- szekötő szerepet is kapnak, hogy iá szovjet páncélosok működését egybehangolják a melléjük rendelt magyar erőkkel. . . Veszélyes munka, elvtársak ... Gara vállat vont: — Menjünk — mondta kurtán. Főbólintással köszönt el Gulyástól. A hosszú folyosón át a vezérkar épületébe tartottak. Nyakas elemlámpával világított. Egy félig nyitott ajtón fénypászta sugárzott ki. A kőkockákról fölvert por táncot lejtett a sárgás világosságban. A titkár belökte az ajtót, s intett, hogy várjanak a helyiségben, ő pedig beljebb ment. Gara hunyorgott a fényben. A kis szoba tele volt szovjet tisztekkel. A százados önkéntelenül végighuzta ujját borostás álián. ötödik napja nem borotválkozott. Ezek meg most is olyanok, mintha cukrosdobozból vették volna ki őket. Rágyújtott, és mohón nyelte a füstöt. A titkár egy ezredes kíséretében tért vissza, és bemutatta őket. — Nyakas elvtárs, máris indulhat az egyik harckocsioszloppal, itt a parancsnoka. Gara elvtárs, várnia kell, mert oszlopparancsnokának még dolga van odabenn. Szóltam, hogy itt van. Gara leült. A percek ólomlábakon jártak. Tisztek furakodtak át a szoba közepére verődött csoporton. Gara félrehajtott fejjel figyelte őket, aztán a beszéd zsongása meg a lótás-futás mind messzebb és messzebb távolodott. Elbóbiskolt. Arra ébredt, hogy magában üldögél, s egy borotvált koponyáju szovjet ezredes a vállát rázza, és oroszul dörmögi: — Jó alvókája van... Gara felugrott. — Mehetünk — mondta, összefogta nyitott köpenyének szárnyát, kapkodó mozdulattal kezdte begombolni. Az ezredes értetlen arccal meredt rá: — Hová? — kérdezte összehúzott szemmel. Cigarettája füstölt a kezében. Most Garia vágott olyan bután értetlen képet, hogy az ezredes arcára mosoly húzódott és megismételte: — Hová? — Hát... — és nehézkesen kereste agyában az orosz kifejezést: — megsemmisíteni a felkelőket. Az ezredes szeme vékonyra szűkült. Hosszú szopókás cigarettáját fogai közé harapta, előredőlt s a szeme közé nézve kérdezte: — Miért is jött maga ide? — Az egyik harckocsioszlopot nekem kell fölvezetni . .. Az ezredes kiegyenesedett. Borotvált koponyáján- megcsillant a lámpafény. Arcán fáradt mosoly vibrált. — Sokáig aludt, kapitány. Gara megijedt: Az ezredes a fejét ingatta. — Az a tankoszlop nem fog elindulni- A másikat is visszarendeltük. Ennyi az egész... — Dehát. . . Most mi lesz? Az ezredes vállat vont: — Azt Ihiszem, elbúcsúzunk. .. — És az ellenforradalom ? Nem értem. — Az ember sok mindent nem ért meg. — A hosszuszopókás cigaretta füstje halvány függönyt vont a kissé mongolos arc elé. Hangjából szánakozás érzett: — Nagy Imre, az önök miniszterelnöke üzent nekünk, hogy nem engedi lemészároltat- ni a magyar ifjúság elitjét. Ha megkezdjük az akciót, lemond. Gara úgy hitte, nem jól hall. — Hogyan? Tessék?! Az ezredes megismételte. — A magyar ifjúság elitjét? — Garában el- hült a vér. — Hát ha ők az elit, akkor mi mik vagyunk ? Az ezredes széttárta karját. — Ez már az önök dolga. Hívtak bennünket, jöttünk. Úgy látszik nem kellünk, hát elküldenek bennünket. Elmegyünk. Ha újra hívnak, megint jövünk. — Dehát... nehogy elmenjenek... Hiszen akkor győz az ellenforradalom... — Sajnos, kapitány, nem maga a Magyar Népköztársaság kormányának miniszterelnöke. —. Kivette foga közül a cigarettát, és a hamutartóba dobta. — Talán még találkozunk... Kezet nyújtott. Gara hevesen megszorította jobbját. Elfordult és kirohant a szobából. Végig botorkált a sötét folyosón, Maróihoz. A helyiséget csupán az asztali lámpa világította meg, az is a parkettán állt, s ernyőjét egészen lehajtották. Csend volt. Az ezredes ujját egészen közel vitte a, szeméhez, s bicskájával tisztogatta körmét. Az ajtónyitásra fölnézett, arcizma ütemesen rángott. — Mi van, Gara? — és tovább tisztogatta körmét. A százados nem felelt. Lassan körülnézett a szobában. A gyékényfonatu heverő üres volt. — Asztalos hová lett ? — kérdezte. Amikor este itt járt, Asztalos lefeküdt a kanapéra, magára húzta köpenyét, és közölte, hogy egyetlen okos dolog létezik a világon: aludni. — Valamelyik szobában tárgyal. — Marót lassan tagolt minden szót. — A munkások föifegv- verzéséről. Gara lehuppant az egyik székre. — Vacsoráztál? — kérdezte az ezredes. — Nem. — Eredj akkor. Aztán én is mennék. Fene éhes vagyok... — Menj csak, megvárlak. Az ezredes felállt. Elmenőben megkérdezte: — Abból az ellenkormányból sikerült kihozni valamit ? — Szóltam Liptáknak. ő beszélt velük. Marót hümmögött, és kiment. iGara tenyerébe temette arcát, néhány percig mozdulatlanul ült. Halántéka forrón lüktetett, szeme égett. “Ha ők az elit, akkor micsodák vagyunk mi, akik ellenük harcoltunk?” Félt meg— hét a munkásmilicia, kinek kezébe kerül a hadsereg. Cigaretta után kotorászott a zsebében, s eszébe jutott, mennyit nyaggatta édesanyját, hogy Szent István malátakávét vásároljon, mert abban színes képek voltak. Hia húsz képecskét beküldött a gyárba, egy albummal ajándékozták meg, amely nagy emberek rövid élettörténetét tartalmazta, s a nevezetességek melletti üres kockába kellett beragasztani képmásaikat. Az egyik zöldruhás, tányérsapkás, vizenyős szemű arckép Kerenszkij Aleksz Fedorovicsot ábrázolta, s Gara pontosan emlékezett a szöveg sorára: “Kapkodó kezeiből kicsúszott a hatalom...” Ostoba hasonlat, Kerenszkij nem volt kommunista. Szinte belényilal- lott a kérdés: vajon Nagy Imre laz? Hiszen, ha idejönne a Központi Vezetőség néhány tagja, hogy elvtársak, akadályozzuk meg az árulást. . . De senki nem jön! Vörös vagy fehér — nehéz ezt megérteni? Kellene valaki, aki parancsokat oszt, és nem kérlel, aki nem tárgyal a fegyveres felke- kérdezni magát, hogy ezen az alapon milyen le- lőkkel, hanem halálra löveti őket... Össze lehet szedni azt a hadosztálynyi erőt, amelyik tüzzel- vassal vérbefojtaná az ellenforradalmat, még mielőtt a munkások tömegei — a tehetetlenségi erő törvényei szerint — lecsatlakoznának a demagógia mellé. Thursday, February 11, I960 MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street. New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy most februárban lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $..............................-t Név: ..1................................................................ Cim: ......................................................................
