Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-04 / 5. szám

14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 4, 1960 T yT -v V «r V y T V > T T T ▼ 'T" Ti : HETI KRÓNIKA : ► < A A AAAAAAAAAAAA^AAA.^ Irta: BÓDOG ANDRÁS Egy levél jelent meg a N. Y. Times vasárnapi mellékletében január 17-én, amelyhez alig kell magyarázat. Itt van hü fordításban, majdnem teljes egészében: “Amikor Adenauer elfordult a szocialistákkal való együttműködéstől és elhatározta, hogy a korábbi konzervatív és jobboldali náci elemeket felveszi kormányzatába, ezt azért tette, hogy ezek az erők támogathassák a bonni köztársaságot. Érdeme tehát, hogy realista módjára járt el, nem úgy, mint Németország egykori idealistái, különö­sen Hitler. Az egykori weimari köztársasággal szerzett politikai tapasztalatai eredményeként Adenauer látta, hqgy veszélyes dolog nagy töme­geket kizárni a kormányból. Minthogy pedig a politika a lehetőség művészete, ezt az eljárást a lehető legrealisztikusabbnak kell értelmezni az adott körülmények között”. Ennyi a levél, amely bizony megérdemli a di­cséretet őszinteségéért. Nem kell megütközni azon, hogy Hitlert például idealistának minősiti; ezzel leginkább csak azt akarja mondani, hogy nem volt eléggé realista. Sokat akart a szarka és nem bírta a farka. Vagyis nem azzal volt a hiba, amit csinált, vagy akart csinálni, hanem nem vet­te számításba “az adott körülményeket”, túlsók háborút kezdett egyszerre ahelyett, hogy minden erejét a Szovjet ellen összpontosította volna. Ez a nyugatnémet hivatalos felfogás ma és ez az uralkodó kapitalista politikai felfogás világszerte, ha nem is talál mindig ilyen nyílt kifejezésre. Csak bizonyos szemernyi okokból, (vagy 30 millió halott még nincs teljesen elfelejtve) még kissé ritkább dolog, hogy valaki ezt ilyen őszintén meg­mondja. Persze, nem beszél az ember semmi újat azzal, ha rámutat arra, hogy a fasizmus a kapitalizmus politikai formája. Csak több Adenauer-féle rea­lizmussal kell csinálni, nem pedig egy megszédült egykori őrmester hebehurgya ‘.‘idealizmusával”. Ez az pontosan, amit a fenti levél Írója mondani akart. Igazából csak a politikai csecsemők és a nyugatnémet szociáldemokraták csodálkozhatnak azon, hogy Nyugat-Németországban és általában a nyugati világban nyíltan feltűntek újra a ho­rogkeresztek. 9 Eldicsekszem vele, hogy másfél évvel a nagy halabalu után én is elolvastam a Doktor Zhivagót. Aki még emlékszik rá az tudja, hogy Pasternak ezen regénye Nobel-dijat kapott, ami nem nagy dicséretére válhat azok irodalmi Ízlésének, akik­től a Nobel-alapitvány jövedelme függ — tudni­illik a nemzetközi municiókartellnak. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a Nobel-dijat mindig po­litikai célokból adták ki. Az igazság az, hogy a Nobel-alapitvány mindig azzal próbált magának nemzetközi elismerést és tekintélyt szerezni, hogy ügyes politikájukkal általában fenntartották a tárgyilagosság látszatát, hogy e réven nagyobb hatást tudjanak elérni azokban az esetekben, amikor a dijat tisztán politikai propaganda szem­pontból adták ki valakinek. Ilyen volt Doktor Zhiyagó esete is. De nem sok áldás volt benne. Olyan politikusoknak is kellett beszélni róla, akik életükben egy tucat könyvnél többet el nem olvastak. Mármost kétféle alapon beszelhet egy politikus egy könyvről. Először, ha elolvasta. Hát ez nehéz munka. Második alap az, hogy nein olvassa el és ugv beszél róla. Ez se könnyű dolog. Visszaemlékezem egv. esztendővel ezelőtti időben egyes államférfiak és politikusok nyilatkozataira és mondhatom, keserves verejték hullott homlokukról, amig ki tudtak izzadni ma­guknak valamit a Doktor Zhivagóból. Sajnáltam őket. Mert, aki nagy szovjet- és forradalomellenessé- geí vár a könyvtől, az keservesen csalódik. Leg­inkább csak az derül ki belőle, hogy egy forrada­lomban az emberek lövöldözni szoktak és zavaro­dó -> van, ami nem kellemes dolog, különösen egy gazdag ember számára, akinek nincs miért harcol­nia (hacsak vagyonla. megóvásáért nem) és leg­jobban azt szeretné, hogy őt mindenki békében hagyná vagyona élvezetében. Doktor Zhivagó, a regény hőse, jómódú családból jön, felesége csa­ládja különösen gazdag, tehát nagy ártatlanul körülnéz a vilában, meg van rökönyödve és mond­ja : “Mirevaló ez az egész zűrzavar és forradalom, mi célja és értelme, amikor nekem minden bősé­gesen megvan, amit az ember magának kivánhat az életben!” Az a bankár vesse rá az első követ, aki nem értene egyet vele. Nem véletlen párhuzam ezzel az általános felfo­gással véleménye a zsidókérdésről. Hogy ezt meg­értsük, vissza kell emlékeznünk arra, hogy milyen elnyomásban és sivár nyomorúságban tartotta a cári Oroszország a zsidóságot, nem is emlegetve az állandó pogromokat. Pasternák apja hires és jólkereső festőművész, maga is zsidószármazásu volt, aki karrierje kezdetén és valószínűleg an­nak érdekében csatlakozott az ortodox keleti egy­házhoz családjával együtt. Ezzel a lépéssel befo­gadásra talált az uralkodó polgári és arisztokra­ta körökben, vagyis a Pasternák-család az egész zsidókérdést megoldotta önmaga számára éppen úgy, ahogy a család gazdasági kérdéseit egészé­ben megoldotta az a tény, hogy a divatba jött festőművész képeit a gazdag vásárlók jól megfi­zették. Amikor tehát Pasternák meg van zavarodva, hogy miért tört ki a forradalom, holott neki nem volt semmi baja a rendszerrel, hasonlóképpen nem érti, hogy a zsidóság miért nem követi az ő pél­dájukat, holott ezzel az egész zsidókérdés meg­oldást nyerne. Tudjuk, hogy sok meggazdagodott zsidó gyáros, kereskedő, vagy bankár sokszor így gondolkodott, de egy írótól elvárná az ember, hogy valamivel tisztábban lássa a társadalom gazdasági és politikai rugóit, vagy legalább is önmaga becses személyén kívül is meglásson va­lamit a világból. SzéltibenJhosszában szerették citálni lapjaink, hogy a Doktor Zhivagóban Pasternák kimondja, hogy a marxizmus nem tudomány. Még hajlandó lettem volna ezt el is hinni neki, ha találtam vol­na az egész regényben egyetlen helyet, ahol az iró tudja, hogy mit beszél, vagy egyáltalán tud­ja azt, hogy mi a tudomány. De társadalmi és lé­lektani kérdésekben még jó, ha csak szamárságo­kat mond. Pi. zsidókérdésről, a cári Oroszország idején ilyeneket mond: “Különös, 'hogy a (zsidó) ÍMÜil) \________ ____ „ r Élei a jégtáblákon ­és más érdekességek Nem hiszem, hogy lenne valaki a lap olvasói között, aki annyi elismerő nyilatkozat után ameny nyi a lapban már eddig is megjelent, még eddig nem rendelte volna meg a naptárt. Azonban elő­fordulhat az, hogy vannak, akik elmulasztották rokonaikat és barátaikat meglepni egy ilyen iga­zán értékes és olcsó ajándékkal. Hol lehet egy dol­lárért kapni egy olyan magyar könyvet amelyben mindenki talál olyan olvasni valót, ami őt érdekli és szórakoztatja a hosszú téli estéken át? Vétkes mulasztást követ-el, aki ezt elmulasztja és mind­járt azt is megmondom, hogy miért. Mindenki szeret egy kis bepillantást nyerni többek között a mindig zavarosabbá váló világ- politikába. Gazdasági verseny, a gyarmati népek felszabadulási törekvése, a milliós és billiós pro­fitérdekek összeütközése, lázongások szerte a vi­lágban, mindezekről és sok más fontos esemény­ről nvujt tájékoztatás egyik jól ismert munka­társunk egy kitűnő cikkben. A háborús feszült­ség is enyhülni kezd már és ugylátszik, hogy az irányítható lövegek, a gyilkos és még gyilkosabb bombák készítése és felhalmozásának céltalansá­gai jobb belátásra bírta az embermilliók sorsát ke- zükbentart'ó politikusokat, akiknek egy kicsit nehezen megy visszahúzódni a “meredek szélé­ről” és leszállni a hidegháborús fenyegetés magas lováról. De kénytelenek keresni a békés együtt­élés lehetőségét. A változott világpolitika és fő­képpen a Kruscsev látogatása nagyban hozzájá­rult ehhez. Ilyen cikkek olvasását nem mellőzheti senkisem. Érdekes cikk van bénne kanadai magyar test­véreink életéről, amelyekről olyan keveset tudunk. Milyen szép magyar életet élnek odaát gyerme­keikkel együtt, akiket sikerült megtartani ma­gyarnak. “A halottak rokona” cimii elvesaédés azon­kívül, hogy érdekfeszitő olvasnivalót nyújt, két másik célt is szolgál egyszerre. Felébreszti a fi­gyelmet egy olyan ügy iránt, amellyel sokkal többet kellene foglalkoznunk, másodszor felhívja egyedülálló, korosabb barátaink figyelmét olyan lehetőség keresztülvitelére, amellyel senkinek nem árthat és annak a célnak — amelyért élt és éle­tében dolgozott — sokat használhat. nép, mely valamikor felszabadította az emberisé­get bálványimádás alól, nem képes önmagát felsza baditani... és beolvadni... “... Miért van az, hogy a zsidóság intellektuális vezetői. . . nem mondják nekik: Térjetek esztekre. . . oszoljatok szét. . . legyetek egyek a többiekkel.” Mintha so­sem hallott volna Pasternák a gettóról, különle­ges zisidó útlevelekről a cári Oroszországban, kül­ső, belső társadalmi' nyomásokról és gazdasági kérdésekről. Nem tudja, hogy csak egy igazságos társadalomban lehetséges kisebbségi beolvadás. És ugylátszik azt sem tudja, hogy a kisebbségek elleni uszítás mindig hasznos és kívánatos társa­dalmi biztonsági szelep az uralkodó réteg számár­ra. Az egész éppen olyan ostoba beszéd, mintha nálunk egy déli politikus úgy akarná megoldani a színes kérdést, 'hogy a négerek változtassák meg színüket. De a frászkarika belé, még az efajta tudatlan­ságot is el lehetett volna nézni, ha az egész re­gény a nácizmus és horogkereszt előtt Íródott volna. De Pasternák még a 'hitleri Németország­ról sem hallott- soha. Avagy megmagyarázná, hogy a történelem leggyilkosabb zsidóüldözése ép­pen abban az országban kezdődött, ahol a zsidó- iság legjobban beolvadt, szétoszlott, sőt felvette a többség vallását. Minthogy a hitlerizmus nem talált elég zsidóvallásu zsidót Németországban, kikereste magának a vallásilag is “beolvadt” zsi­dót harmadik ivadékig. Kár, hogy Pasternák semmit sem hallott erről 15—20 év elteltével sem. Lehet, hogy. Pasternák tehetséges költő és for­dító — ahogy mondják. Ha igy igaz, kár hogy varga létére nem maradt a kaptafánál. De tartok attól, hogy nagyon szegényesen állhat a marxiz­mus-ellenes irodalom sorsa, ha már kevésbé Együ­gyű ostobaságokkal teli könyvet nem tudtak fel- csippantani maguknak a Nobel-alapitvány jöve­delmét szállító muníció gyárosok. Mondjuk vala­kit, aki legalább valaha is beiratkozott a társa­dalomtudományok elemi iskolájába. A gyors történések korát éljük. A lassú, álmos évszázadok után szinte ránk zúdulnak az esemé­nyek. A lassú, döcögő gőzös megjelenése után is évek teltek el az első sikeres repülésig. És ma már a csillagokat próbáljuk megközelíteni. De hogy még mi mindent lehet megtudni abból a naptár­ból. . . ! Abból tudtam meg, hogy az ég nem is olyan magas, mint én azt képzeltem, amikor es­ténként a holdat és a csillagokat nézegettem. . . hanem sokkal, de sokkal magasabb!!! Ezt a szov­jet tudósoktól tudtam meg, akik rakétát küldtek fel. lefényképezni a Holdnak ismeretlen oldalát. Most már elérkeztem a Jégföldhöz, akarom mon dani a Jégbirodalomhoz, amelyet csodálni eléggé nem lehet. Nem uj ez, már régen próbálkoznak, úgy amerikai, mint más nemzetek tudósai — és a szovjet részről is régóta folytak próbálkozások az Északi-siark megközelítésére. De a naptárban leirt most folyamatban levő expedícióban — több külföldi újságíróval együtt — egy magyar újság­író is részt vett és az irta meg ezt a nagyon ér­dekes beszámolót a jégvilágról és a kutatócsoport életéről az úszó jégtáblákon. Az ember gondolat­ban sem tudja felmérni azt az áldozatot, amit a iszovjet kormány fizikai erőben, szellemi képes­ségben, és anyagiakban a fejlődés, haladás és le­hetetlennek is lehetővé tétele érdekében meghoz. Ki tudná elmulasztani ezeket az izgalmas és tanulságos olvasnivalókat? És hol van még a homályba veszett magyar tudósok életének és hasznos működésének ismertetése. S összes kül- m unkatársaink nagyszerű tanulságos és szórakoz­tató cikkei? Rev. Gross A. László elbeszélése engem olyan mélyen érintett, hogy külön is fel akarom hívni ol vasóink figyelmét ennek a szép és hasznos Bib­liai idézetnek olvasására. Régi, — itt-ott kétezer éves a témája, de mindig uj marad és sohasem volt jobban helyénvaló, soha szükségesebb, mint tartozik egyik templomi üzlethez sem. Tanitása e pár szóban összpontosul: “Emberek szeressétek egymást és segítsétek egymást. S akik eszerint élnek azok az én bárányaim”. Ez az igazi vallás. 'Milyen szép lenne, ha a hitoktatók is igy taní­tanák, ezt vésnék a gyermekek leikébe. Ha még­értenék és segítenék az altion kívül állókat. Ha földi jólétünkkel is törődnének, segítenék Jézus választott népét, hogy megnyerjék a sztrájkot, amikor fizetésjavitást kémek — mikor az árak az égig emelkednek. Ezért még lehetnének az aklon belülállók vallásosak és törvénytisztelők. (Persze, mindezeket nem Rev. Gross irta, csak én tettem hozzá.) nek olvasni és megtanulni kötelessége. Ennyi érdekes olvasnivalót csak a Magyar Szó Naptárában lehet találni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom