Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-04 / 5. szám

Thursday, February 4, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Drágul a pénz... Amerika egyik legfőbb baja a pénz d rágulása, vagyis a kamatláb emelke­dése. Az amerikai nép összesen legalább 20—25 billió dollárt izzad ki nagy kamatokra Irta: TAMÁS PÉTER Hivatalosan még nincs béke, de már nem hábo­rúzunk és enyhül a hidegháború; azonkívül Dulles sincsen már, tehát bátrabban merünk lélegzeni. De azért máris ijedten eszmélünk reá arra, hogy a közelgő békeidőkre nem vagyunk felkészülve pénz tekintetében. Ugylátszik nemcsak a háború­hoz kell az a bizonyos három dolog, amit Monte- cucoli osztrák generális sürgetett valamikor t. i. pénz, pénz, pénz. Pénz dolgában kezdünk bajba jutni, mert egyfelől infláció fenyeget, másfelől a pénz olyan drága lesz, hogy használatáért szinte elviselhetetlenül magas kamatot kell fizetni. Köztudomású, hogy az Egyesült Államok adós­ságon élő ország. Csak a szövetségi kormány adóssága ezidőszerint mintegy 290 billió dollár- A kormány kamatot fizet a tartozása után s ez a kamat egyre magasabb lesz. Eredetileg 3—4 szá­zalék körül mozgott a kamat, de a régebben köl­csönvett összegeket a kormány köteles visszafi­zetni s helyébe újabb kölcsönöket vesz fel, amik után már 5 százalék kamatot fizet. A kölcsönök kamatai egyre magasabbak lesznek, de ha csak az 5 százalékos átlagot számítjuk, minden évben a kormány legalább 14 billiót költ el kamatokra, amiért az amerikai nép nem kap semmit. Ha most ezt, hozzáadjuk a 41 billió hadifelszerelési kiadás hoz, kisül, hogy az amerikai nép által kinyögött adókból legkevesebb 55 billió dollár teljesen he­nye kiadásokra jut. De ez még nem minden. Az állami, megyei és városi kormányzatok is eladósodottak, ezeknek tartozásai is felmentek legalább 300 billióra. Itt tehát további 15 billiót kénytelen a teljesen henye kamatokra kinyögni az amerikai nép. A magas kamatlábak terhét csak azért nem látjuk, habár érezzük közvetlenül, mert a kötvények oroszlán része a gazdagok kezében van s a kamatok az ő zsebükbe futnak be, mint jövedelmek. De ami a befektetők számára jövedelem, az a dolgozó és fogyasztó lakosság számára veszteség, mert eny- nyivel kevesebb jut munkabérre, terményre és egyéb nyersanyagra. Ugyancsak billiókra rúg az a kamatteher is, amit a részlettörlesztésre vásár­ló közönség fizet ugyancsak kamatok címén. Itt állunk tehát a békekorszak küszöbén, eladó- sodva, magas kamatterhekkel a vállunkon és kö­rülöttünk minden formában, minden téren foly­tonosan drágul a pénz. Ugyanekkor — végre — ébredezni kezd a felismerés, hogy elhanyagolt, visszamaradt, nyomorban sínylődő országokat, valamiképpen segítenünk kell, mert ezek ma már egyre hangosabban kezdik követelni, hogy a hala­dásból, a civilizációból, népjólétből, nekik is jus­son megfelelő rész. Mit teszünk tehát ? Drága ka­matokra újabb és újabb kölcsönöket veszünk fel és ezeket átnyújtjuk a segítségre szoruló népek­nek, nem kötve ki mást csakhogy a pénzt lehető­leg nálunk költsék el. De a pénzkrizis ilyen módon nem enyhülni, ha­nem élesedni fog. S ha nem akarunk egyik kátyú­ból a másikba jutni, valamilyen végleges meg­oldást kell kieszelnünk. Szerencsére, most mi haj­lamosak vagyunk arra, hogy a Szovjetunióval harmóniában tárgyaljuk le közös problémáinkat. Módunk és alkalmunk van tehát arra, hogy vala­melyik csúcstalálkozón, a nagy pénzkrizis ügyét is valami hosszutávu, lendületes tervvel hozzuk rendbe. Az idő, a kor, a vezető hatalmak érdekei­nek összegyeztethetősége a kisebb nemzetek érdé keivel lehetővé teszi a legnagyobb, átfogóbb, kor­szakalkotó megoldásokat. Igaz, hogy a legegyszerűbb megoldás: a fegy­verkezések beszüntetése s az igy megtakarított billiók tervszerű felhasználása minden egyes föld­rész felvirágoztatására. Úgy Eisenhower, mint Kruscsev valószínűleg ezt akarják tenni. Az általános leszereléssel megtakarítható billió­kat belső országfejlesztésre, a népjólét további fejlesztésére és méghozzá az ország kötvényadós­ságainak visszafizetésére is lehetne fordítani. Ha tehát az el nem költött összegeket is felhasz­náljuk a visszamaradt nemzetek felemelésére, hasznos beruházásaikra és kedvezőbb részvéte­lükre a világforgalomban, nemzeteink szabad kéz­zel birnak majd saját belső egyenlőtlenségeik or­voslására. Egy 15—25 éves jól kitervezett föld- gömbgazdálkodás alakulhatna ki ilyen módon, ami átmenetileg képes volna nagyszabású, nép­ami átmenetileg természetesen képes volna a legbiztosabb, reális ut erre olyan óriási összegek felhasználása, melyeket kivettek a háborús ter­melésből. Ezen összegek erejét hozzá kell kap­csolni a föld területeinek kiegyenlítése és a meg­élhetési lehetőségek szempontjából. Ha megvizsgáljuk a pénz, mint csereszköz fej­lődését, azt látjuk, hogy először a törzsek fedez­ték fel, hogy bizonyos tárgyak, vagy arany alkal­masak arra, hogy a cseréknél mértékegységül szolgáljanak. Amikor a mezőgazdasági letelepe­dések megkezdődtek, a községek csereforgalmá­ban volt szükség értékmérő pénzre. Majd az or­szágok belső és külső forgalmában látjuk változ­ni és kialakulni a pénzt. Ma már a nemzetgazda­ság is szűk meghatározás, mert az emberiség csereforgalmának legfőbb szintere az egész föld­gömb. Az emberiség ma már öntudatosan lakja a föl­det, de még nem tudja, hogy a földgömb minden pontja lakható és művelhető. Csak egyes ponto­kon sűrűbb a lakosság, más pontokon üres és műveletlen a föld, hiányzik a megmunkáló em­berkéz. A kormányok legelső kötelessége tehát a földgömb egyenlőtlen benépesítését orvosolni. A Párizs egyik legelőkelőbb és természetesen leg­drágább szállodájában helyezkedett el a texasi olajkirály özvegye, hogy pár heti európai turista útját néhány napi párizsi mulatsággal fejezze be. Azonban már a harmadik nap délelőtt bekötözött lábbal jött be a társalgóba. — Jaj, mi történt? Talán csak nem esett el? — kérdezték tőle sopánkodva a szállodai uj ismerő­sök. — Ó, nem nagyon veszélyes — nyugtatta meg őket bájos mosollyal a texasi úrnő, — mindössze csak az történt, hogy a gyémánt gyűrűmön a fog­lalat meglazult s ma reggel, amikor ujjamra akartam huzni, a gyémántkő kiesett, szerencsét­lenül éppen az egyik lábujjamra zuhant és eltörte. Az orvos bekötözte és biztatott, hogy hamarosan begyógyul. A “friss” amerikaiakat nagy örömmel fogadják a Párizsban lakó honfitársaik és rendesen ostrom alá fogják a “hazai uj hírekért”. — Hollywoodot most elöntötte a vegetáriánus étkezési hóbort, — kezdte az egyik filmmágnás. — Ahová csak megyek, mindenütt vegetáriánus ételekkel kínálnak. A minap megyek az egyik barátomhoz és amint gyors léptekkel vágok át a ház előtti gyepen, a cseléd rámkiabál: “Kérem ne tapossa azt a gyepet, az lesz a mai ebédünk!” — Hát bizony olyan is volt az ebéd: gyermek- fülánc gyökér, eucaliptus-fa kérge moszattal betakarva és napraforgó mag töretlenül. Amikor az első harapástól köhögni kezdtem, a barátom igy szól az asztalnál ülő öt éves kislányához: “Látod, Larry bácsi azért köhög, mert tegnap pulykapecsenyét evett”. — Szerencsére azonban voltak pótló ételek is A barátom szerint pótolni kellett az ebédünk hiá­nyosságait. Ezeket különböző nagyságú és szinü üvegekben hozták. A zöld szinü üvegben volt va­lami pirula, ami állítólag a kenyeret pótolta; bar­na üvegben volt a só, vörösben a fehérje pótlék, feketében a cukor pótlék és a hosszú vörös-fehér- kék szinü üvegben volt a zsir helyettesitő. Megköszöntem a jó ebédet, mondottam, hogy már nem tudok többet enni. A barátom meg a fe­lesége mindenáron meg akartak győzni a vegetá­riánus étkezés előnyeiről. Nagyon komoly elő­adással fűszerezték az ételt, soha sem nevettek, még csak nem is mosolyogtak. Úgy vettem észre, hogy sajnálkozó gyöngédséggel bántak velem. Ezt nem értettem akkor, azért megkérdeztem egy másik vegetáriánus barátomat, hogy mi ennek az oka. — Az egészen természetes, — felelte a bará­tom. — Mi, vegetáriánusok me gvagyunk győ­legbiztosabb, reális ut erre az óriási összegek, melyek ki lettek véve a háborús termelésből, nagy erejét hozzákapcsolni az egyenlősítés, vagyis a föld területeinek nivellálása életszínvonal és meg­élhetési lehetőségek tekintetében. Könnyen kiderülhet természetesen, hogy mi­helyt tervezésről és hosszúlejáratú tervekről van szó, a Szovjetunió már több tapasztalattal és jobb, megfelelőbb tervekkel bir. Ezt az előnyt a Szov­jetunió az elkövetkező békekorszakban éppúgy a nép érdekében fogja kihasználni, mint ahogy a nyugati hatalmak is fogják használni előnyeiket egyik-másik tudományágban a nép érdekében. Éppen az lesz a csodálatos a békekorszakban, hogy még a versengő hatalmak is egymás ren­delkezésére bocsátják tudásukat, tapasztalatai­kat s összetett erővel próbálják majd rendbehoz­ni a világ bajait. mtlülS így találunk majd megoldást az egyre növekvő pénzkrizis elhárítására is. Ha infláció jelentke­zik annak is szemébe nézünk. Sokat tanulhatunk majd a Szovjettől is, de magunk is szabadabban és gátlások nélkül kovácsolhatunk majd terveket. Az amerikai nép méltán hires feltaláló szellemé­ről. De az államvezetés problémái tekintetében, ez a géniusz nem mert megnyilatkozni idáig. A csucstalálkozás által közös asztalhoz ültetett emberiség a béke légkörében bizonyára higgad­tan fogja számbavenni az összes megoldásra váró problémákat. Reméljük, hogy ebben az atmoszfé­rában, a sok mindenféle félelemmel teljes ameri­kai géniusz szabadabban szárnyalhat és talán éppen géniusz szabadabban szárnyalhat és talán orvoslásának módját is, az egész világ áldására. De a bajokon csak a csúcstalálkozó segíthet, az bizonyos. ződve, hogy 120—150 évig élünk. Ellenben ti, húsevő ragadozók, néhány év, mondjuk 5—10 év alatt úgyis a másvilágra zabáljátok magatokat. Mármost nem természetes-e, hogy azokkal akik ilyen közel állnak a sirhoz, csak. gyöngéd szere­tettel beszéljünk? • A háborús prosperitás igen kedvező alkalmat nyújtott a telekspekulánsoknak országszerte. Minneapolis, Minn, város egyik telekügynökségé­nek a tulajdonosa annyira meggazdagodott, hogy a feleségével minden évben külföldi túrára megy. Ezúttal Franciaországba látogattak el. Persze ők is csak az amerikaiak által látogatott szállodák egyikében szálltak meg. A telektulajdonos igen dühösen panaszkodott egyik földijének: — Képzelje, hogy jártam?! Mi, amerikaiak igazán jól ismerjük 'az automobil-ügynökök me­rész hazugságait, amikor a kocsikat ránksózzák, de ők még sokat tanulhatnak a francia kollégá­iktól. — Azt^nár igazán nehéz lenne elhinni,—mond­ja a földi, — mert közismert dolog, hogy az ame­rikai automobil-ügynököknél nincs jobb “sales­man” (elárusító) az egész világon. — Nincs?! Hát hallgasson ide. Amikor otthon­ról eljöttünk a gyerekek egyre, nyaggattak, hogy ha már idejövünk, vigyünk haza magunkkal egy “foreign” (idegen gyártmányú) kocsit, mert a mi utcánkban rajtunk kívül mindenkinek van- No jól van, ígértük meg a gyerekeknek, majd hozunk egyet. Itt aztán kezdtünk kérdezősködni, hogy hol lehet “foreign” kocsit’ venni. Hosszas kutatás után végre rátaláltunk a helyre. És kép­zelje, a “salesman” mutogatja nekünk a Cadillac, Buick, Dodge meg Mercury kocsikat. Dühösen rákiáltottam, hogy én “foreign” kocsit akarok venni, mire azt mondja, hogy az mind “foreign” kocsi. Nohát nem szemtelenség? Azt hiszi, hogy még én soha nem láttam automobilt, nem tudom hogy melyik az amerikai, melyik a “foreign”-ko- csi? Mérgesen rácsaptam az ajtót és otthagytam. MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy most januárban léjárt az elő­fizetésem. Itt mellékelek $ ..............................-t Név: ...................................................................... Cim: ...................................................................... AMERIKAIAK PÁRIZSBAN JÓKORA GYÉMÁNTKŐ. — HOLLYWOODI VEGETÁRIÁNUSOK. ISMERI AZ IDEGEN AUTÓKAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom