Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-28 / 4. szám
NEMZETKÖZI TÉNYEZŐ Forrongó Afrika Telepesek tüntettek Algériában DeGaulle politikája ellen. — 24 halott, 136 sebesült a rendőrséggel történt összeütközés során. Az algér nép 5 éve tartó függetlenségi harca az elmúlt hét végén polgárháborús jellegű véres összeütközést hozott létre az Algériában lakó francia telepesek és a francia rendőrség között. Vasárnap az ország fővárosában, Algírban, 20,000 fehér algériai tüntetett DeGaulle azon terve ellen, hogy Algéria politikai jövőjét az algér nép összessége — egymillió fehér és 9 miliő mohamedán lakos — népszavazással döntse el. A tüntetők szétoszlatá- sára kirendelt rendőrség szerint a lövöldözést a tüntetők kezdték meg. A halottak többsége rendőr. 1958 májusában az algér nép szabadságharcának letörésére kirendelt francia hadsereg vezetői és a fehér telepesek, félve az esetleges kiegyezéstől, fellázadtak és követelték, hogy DeGaulle vegye át a francia kormányt. Ez meg is történt. Azt várták tőle. hogy leveri a szabadság- harcot és végérvényesen kijelenti, hogy Algéria szervesrésze Franciaországnak. De Gaulle-nak nem sikerült az algér nép függetlenségi vágyát megtörni és kénytelen volt más megközelítéssel biztosítani Algériát a franciáknak. Anélkül, hogy elismerte volna az algér forradalmi kormányt, azt ajánlotta, hogy a nép szavazással döntse el, hogy Algéria független legyen, Franciaországé legyen, jvagy váljon tagjává a francia közösségnek. A telepeseknek nem tetszett ez a terv, féltek a szavazástól és tüntettek De j Gaulle ellen. A lázadók veze- i tőjét, Massu generálist De ' Gaulle visszarendelte Párizsba és megvonta tőle hadse| regparancsnoki tisztségét. Ez i i idézte elő a vasárnapi tömeg- ] tüntetést, amely azonban nem j [ sikerült olyan nagyarányú-1 nak, amilyennek tervezték. A mohamedánok közül senki j nem vett részt benne. Francia ejtőernyős csapatok szállták meg Algírt, ahol a felkelők barrikádoknt emeltek az utca kövezetéből. A felkelés kiterjedt más városokra is. A függetlenségi harc to- I vább folyik. Az algér vezetők követelik, hogy DeGaulle tárgyaljon a forradalmi kormánnyal Algéria jövőjét ille- j tőén. A francia közvélemény is a békés kiegyezés mellett van és elitéli a fehér lázadók eljárását. DeGaulle számit a : francia hadsereg hűségére, bár vezetői között számos Massu-barát van. (Folytatás a 11-ik oldalon) Kubai epizód Mialatt a haladás ellenségei szóban és tettben Fidel Castro kubai miniszterelnök hatalmát és Kuba teljes felszabadítására folytatott munkáját akarják aláásni, addig az elnyomott országok és népek munkája sikerébe vetett bizalommal tekintenek feléje. A “Defender”, Chicago befolyásos néger napilapja Fidel Castrot helyezte “1959 vezető egyéniségei” listájának az élére. Érdemének tekintik azt, hogy megszüntette a faji megkülönböztetést Kubában és hogy minden egyéb intézkedésével a kubai nép érdekeit szolgálja. “Castro a kubai nép nagy többségének teljes bizalmát élvezi”, Írja a “Defender”. Kuba és az Egyesült Arab Köztársaság Latin-Amerika, Afrika és Ázsia visszamaradt országainak közös konferenciáját tervezik, amelyet szeptemberben Havanában tartanak meg, közös problémáik megbeszélésére. Kubai kormánymegbízottak látogatásokat végeznek különböző országokban. Dr. Raul Roa külügyminiszter utón van Görögország, Tuniszia, Marokkó, Olaszország, Jugoszlávia meg látogatására. Eugenio Soler- Alonso pedig Jordan, Lebanon, Irán, Irak, Fülöpszigetek Pakisztán, Ceylon, Indonézia és Thailand-ban végez látogatást, mielőtt Indiában elfoglalja tisztségét, mint Kuba követe. Az amerikai monopóliumok védelmében Latin-Amerika országai különösen feszült figyelemmel kisérik a Kubában történteket. Érdeklődésüket főleg a Kuba és Egyesült Államok közti viszonyban beálló változás köti le, amely az utolsó évben,- a forradalom győzelme óta egészen más irányban halad, mint azt a félgyarmati sorból eddig kitörni próbálkozó délamerikai országok tapasztalták. Castro kormányának céltudatos intézkedése az ellenforradalmi erők hatalmának megsemmisítésére, a földreform keresztülvitelére, a köz- szolgálati iparok államosítására, várható visszahatást keltett az amerikai monopóliumoknál, amelyek Kuba iparát s mezőgazdaságát kezükben tartották, mint tartják a többi latinamerikai ország gazdasági életét is. Számos próbálkozásuk a forradalom megtörésére nem sikerült. Mi tette lehetetlenné, hogy a ré- gente bevált módszert, a fegy veres beavatkozást — belső felkelés, vagy külső támadás által — alkalmazzák? A választ — szerintünk — a kubai nép összetartásában és a nemzetközi helyzetben beállott változásban találhatjuk. A Guatemalában néhány évvel ezelőtt lefolytatott véres, erőszakos kormányváltoztatás, talán az utolsó ilyen külső beavatkozás volt Dél-Ame- rika történetében. A State Department jegyzékben tiltakozott az amerikai tőkések “tulajdonának” elkobozása ellen azonnali meg felelő k á r t érités nélkül. Nixon és más magasranguak burkoltan gazdasági vissza- torlással fenyegetőztek. Eddig ugyanis az Egyesült Álla mok volt Kuba cukortermeié sének legnagyobb vásárlója amit szerződésileg lekötött. P szerződés ez évben lejár. Ebben a hónapban kezdő- 'ött meg a cukornád betakarítása. Kétszer történt szabo- álási kísérlet arra, hogy ölet vényeket fel gyújtsanak. ”epülőgépekről tüzbombákaí ’obtak le rájuk. A munkásoV éberségének volt köszönhető, hogy a kár nem volt nagyobb. A repülők északi irányból jöttek. Miami felől, amely egyik főfészke a kubai ellenforradalmi összeesküvőknek.. Egy másik esetben a vasúti sínek felszakitásánál lepték meg a szabotálókat. Szenzációs televíziós jelenet Fidel Castro televízió interjúban azt mondta, hogy az Egyesült Államok tiltakozó jegyzéke “sértő és túlzott” volt. Nixon baa»édét “kihi- vó”-nak nevezte. A cukornád felégetésére tett kísérletekért az Egyesült Államokat tette felelőssé. Bejelentette, hogy tiltakozni fog az Egyesült Nemzeteknél. Vádolta a spanyol követséget, hogy segiti az ellenforradalmárokat. A televízió közönségének szokatlan látványban volt része. Az adást megzavarta a spanyol követ, Juan Pablo de Lojendio, aki berontott a helyiségbe és hangosan követelte, hogy hagyják beszélni. Castro a helyszínen elrendelte, hogy 24 órán belül hagyja el az országot. A spanyol követ másnap elutazott. Mielőtt elment, Philip W. KÍNA FONTOS SZEREPE Szokatlan hangok szűrődtek ki az elmúlt héten Washingtonban a szenátus Külügyi Bizottságának zárt gyűléséről. A külügyminiszterünk, Christian A. Herter fejtette ott ki véleményét két nagyon fontos kérdésről, amelyek a világ közvéleménye érdeklődésének központjában álianak. Az egyik a leszerelés kérdése, a másik a Kinai Népköztársaság szerepe a világpolitikában, szorosabban, éppen a Mr. Herter által megvilágított kérdésben, a leszerelésben. Ne értsük félre, nem a napirendre tűzött témakör volt szokatlan, hiszen ha van a számtalan fontos nemzetközi történelmi esemény között valami, amit a legnépszerűbb témának lehet nevezni, akkor annak éppen a Béke érdekében esedékes általános leszerelést nevezhetjük és a vele kapcsolatos problémákat. Ezeknek egyike a Kinai Népköztársaság. A szokatlan az egész eseményben az — és ezért tartjuk fontosnak megemlíteni —, hogy Herter külügyminiszterünk végre ki merte mondani azt, amiről az egész világon nyíltan beszélnek, t. i. nem lehet nemzetközi egyezményt kötni a leszerelésről, vagy akármilyen más, minden nemzetet átfogó intézkedésről, ha abból kizárják a Kinai Népköztársaságot és annak több mint 600 milliós népét. Ezt a tényt a kinai kormány is minden félreértés elkerülése végett ismételten leszögezte. Chen Yi kinai külügyminiszter a következő nyilatkozatot tette a Nemzeti Kongresszus állandó bizottsága előtt: “Kina határozottan magára vállal minden olyan nemzetközi kötelezettséget, amelyhez beleegyezését adta. Azonban olyan nemzetközi leszerelési egyezmény, amely a Kinai Nép- köztársaság formális részvétele nélkül jön létre, amelyről a kinai delegátusok aláírása hiányzik, természetesen nem bir kötelező erővel Kínára”. Újabb bizonyíték, hogy a State Department eltávolodott a dullesi struccpolitikától, amellyel nem akart tudni ar- •61, hogy a hatalmas Kínának fontos és elkerülhetetlen szerepe van a nemzetközi problémák megoldásánál. Miután tudomásul vette Chen Yi külügyminiszter nyilatkozatát, a State Department “magától értetődőnek” találta, hogy nem lehet Kínától elvárni az ilyen körülmények között megkötött egyezmény elfogadását. Ezt fejtegette Mr. Herter is a szenátusi külügyi bizottság előtt, de előrelátó óvatossággal hozzáfűzte — makacs hidegháborús lelkek megnyugtatására —, hogy ez még nem jelenti a Kinai Népköztársaság elismerését az Egyesült Államok által. Bizonyos megelégedéssel kell vennünk, hogy a békeharc áttörte a State Department kinai falát, de ne áltassuk magunkat azzal, hogy nagyon meleg fogadtatásra talált ott. Gyanús az is, hogy Herter kijelentésével az újságok és kommentátorok nem foglalkoztak, mint ahogy ilyen fontos politikai kérdéssel mindig tenni szokták. A hidegháború támogatói nehezen hátrálnak a nyomás elől és újabb sáncokat emelnek, újabb feltételek mögé bújnak. Szóban ők a béke leghangosabb hívei, de amikor lépéseket kellene tenni, akkor inkább hátrafelé lépnek. Katonai és háborús szerződések kötésénél azonban nem ismernek aka dályt. Minden “szabad” országgal van ilyen szerződésünk, a legújabb a múlt héten a Japánnal kötött egyezményünk. A leszerelési tárgyalásokat március 15-én kezdi meg Genfben az Egyesült Nemzetekben erre megválasztott bizottság. Mielőtt még Kina részvételébe beleegyezne, a State Department biztosítva akarja látni azt, hogy egyáltalán lehet-e számítani megegyezésre a leszerelés kérdésében, lehet-e “megfelelő ellenőrző szervet” létrehozni? Aki ahogyan él, úgy gondolkodik. Az a nagy bizalmatlanság, amivel a nyugat minden nemzetközi tárgyalást köriil- fon és aláás, a világ népeire igen leleplező hatást gyakorolhat és visszafelé sülhet el. Már ideje volna, hogy a kormányunk nemcsak Kina létezését és eldönthetetlen szerepét ismerje el, hanem azt is, hogy a világ népe az amerikai néppel együtt békét akar. Ennél hatalmasabb biztosítékra nincs szükség ahhoz, hogy a leszerelésre, az atomkisérletek beszüntetésére és a békére vonatkozó .bármilyen nemzetközi egyezménynek betartása biztos kezekben lesz. Bonsal amerikai követ el- I ment hozzá búcsúzni. Erre j gúnyos cikk jelent meg a kormánylapban, rámutatva , arra, hogy ez a nagy barát- j ság a demokrácia milyen nagymérvű meghamisítása. A State Department hazarendelte Bonsal követet. 1 Eisenhower és Herter kíil- I ügyminiszter Washingtonban ! meghallgatták Bonsal jelen- j tését, de még nem nyilatkoz- j tak arról, hogy mit szándékoznak tenni. Gazdasági meg toriás Kuba ellen rossz vért szülne a többi latinamerikai országokban. Ezek után frissitőleg ha- , tott az NEC televízió vasárnap esti programján “Castro egyévi uralma” címen egy óra hosszat tartó tárgyilagos bemutató arról, hogy milyen eredményt ért el Kubában a forradalom ezen rövid idő ! alatt. A régi imperialista kizsákmányolással szemben a parasztok most saját vagy szövetkezeti földeken dolgoznak, többet keresnek, a termelést kiterjesztették más | növényfélékre, amiket eddig drága pénzen kellett külföldről behozatni, mert az ültetvényesek csak cukornádat tér meltek. Folyik a lakásépítés és a nép jólétét szolgáló más intézmények építése. A való tényeket ismertető bemutató kézzelfogható bizonyítékát ad ta annak, hogy miért támogatja a kubai nép óriási többsége Castro kormányát.
