Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-06-09 / 23. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ T!nr-dav, June 9. I960 Az ébredő Afrika Terv készül Guineában Guinea gazdag. Azaz pontosabban azzá lesz, ha maga aratja le gazdagsága termését. A francia tőke egyébként sohasem volt túl jelentős az országban. Nem erőltette meg magát beruházásokkal. Az említett friai üzemen kívül nem létesített gyárakat. Kevés nyomuk fog maradni az országban: inkább csak rossz emlékek. Néhány maradandó, ércből való emléküket, mint például Paurey és Balley urak, francia főkormányzók szobrait a függetlenség első napjaiban távolította el a szabaddá vált állam: ott állnak a Conakry-i muzeum kertjében a moraj ló tengerparton, leltári tárgyakként, egymás mellett. A franciák a pénzüket főleg kereskedelmi vállalkozásba fektették, felvásárolták az ország termékeit, s eladták, jó áron, a behozott iparcikkeket és a szükséges élelmet. Az áruért, amit Guineából kivittek, tonnánként 3400 frankot fizettek: a behozott áru tonnánként 48 ezer frankba került. Olcsó nyersanyagot vittek, méregdrága iparcikkeket hoztak. Mindent megtettek, hogy Guineának semmiféle ipara ne legyen. Buzakenyeret például sok helyütt esznek: a falusi piacokon is ott látni a pék- bódékat: árulják a rúd alakú, méterhosszu kenyeret. De Guinea csak lisztet hozhatott be, és egyetlen gramm buzaszemet sem: francia földön őröltettek: malmot nem engedtek berendezni. Búza pedig nem terem az országban. Megtesznek sok mindent ma is, hogy megzavarják az ország fejlődését. S néha váratlan eszközökkel. Sekou Tourénak pártkongresszusi beszédében kellett vitába szállnia egy uj francia zavartkeltő kísérlettel. Tudni kell, hogy Guinea szerződést kötött több szocialista állammal, a többi között banán eladásáról. A megállapodás közös megegyezés alapján világpiaci áron történt. S erre Franciaország, immár “független” tárgyalófélként, rálicitált a banán árára. Többet ígért a világpiaci árnál. A hirtelen “nagylelkűségnek” hamar magyarázatát adta Sekou Touré, a köztársaság elnöke. “Rálicitálnak, megkísérlik meggátolni szerződéseink keresztülvitelét amelyeket az NDK-val, Lengyelországgal, Csehszlovákiával kötöttünk. De még ha az ő áraik mellett is kell eladnunk banánunkat, tiszteletben fogjuk tartani azokkal az országokkal kötött szerződéseinket, amelyek bizalommal fordultak hozzánk. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy szabad ország, szabad emberek maradjunk. Nem fogunk beleesni a ráigé- rés csapdájába. Nem ok nélkül teszik ők ezt. Nem akarnak szabad akaratukból drágábban megfizetni egy árut, mint szomszédaik, hogyha nem akarnak cserébe más előnyöket. Visszautasítjuk ezt a becsalogatási kísérletet. ” A banánt ma az állam vásárolja fel a termelő parasztoktól. Árát hivatalosan szabja meg, és a guineai parasztnak nem kell többé reszketnie, mikor nyomják le a “világpiaci” árat — hogy el- kelljen vesztegetniük a termést — ugyanazok, akik ma hirtelen felemelnék az árat. Ma már a külkereskedelmi szerződéseket az állam köti; egyedül az állam jogosult a behozatal és kivitel lebonyolítására. Amit azelőtt néhány nagy francia cég, a Companie Francaise de l’Af- rique Occidentale s a többiek a saját hasznukra végeztek, azt most a guineai állam végzi el — népe javára. Mindez azonban szinte csak kezdő lépés a gazdasági önállóság területén. Jelentős pénzre, segítségre, beruházásokra van szükség, s ezt egymaga a bármily hatalmas arányú “emberi beruházás” nem oldhatja meg. A kereskedelem állami kézbe vétele kétségtelenül sokat javit a helyzeten, de önmagában még nem jelent sem teljes védelmet, sem teljes önállóságot. Az országnak növelnie kell a termelést. Ma még rizsből is behozatalra szorul, bár rizstermelése nőtt. Banánja, kávéja termelését — pontos ajdat még nem áll rendelkezésre — az első gazdasági évben aligha sikerült növenie: rossz volt a termés. Pálmaolaj több termett: Saját ipara viszont egyszerűen nincsen. 1 —Afrikában — mondotta Sekou Touré, — i)yolc' esztendő alatt sokat emelkedett a termelés;'de a lakosság életszínvonala, vagy ha úgy tetszik, életmódja gyakorlatilag nem változott. 1 Pedig — s fel is sorolta — 1949-től 1957-ig 3jOQ százalékkal nőtt a gumitermelés, 185 százalékkal a kávé-, 48-cal a cukor-,-96-tal a kobalt-, 88-cal a vasérc-, 400 százalékkal a bauxit-, 200— 200 százalékkal az ólom- és az ón- és 245-tel a gyémánttermelés. . . Nem, Afrika népe ebből valóban nem érzett semmit. Ezért életkérdés Guineának a termelés emelése ma, amikor az nem Franciaországnak jelent gazdagodást, hanem Guineának. Szenvedélyesen magyarázta a feladatokat az általános gazdasági minisztérium egyik vezetője: — Egyelőre a fő feladat a mezőgazdasági termelés emelése. Hozzáláttunk a hároméves gazdasági tervhez. Eszerint a beruházott összeg 30 százalékát a mezőgazdaságba fektetjük, 20 százalékát pedig az iparba — mindezt elsősorban termelésnövelő célzattal. Későbbi terveinkben már az ipar lép majd előtérbe. . . Guinea a terv elkészítését — mint törvényei tárgyalását is — alul kezdte. Kiküldtek minden faluba egy paksaméta iratot, útmutatót, a terv fő vonalait, kérdőíveket. Hány meg hány helyen jártam ahol a falu vezetője, vagy az egész párt- bizottság, ott görnyedt éppen a központi kérdőívek felett. Mintegy 180 kérdést kellett megválaszolniuk. Voltak közöttük “egyszerűek”: hány ház, hány lakos van a faluban, mennyi a lakosokból a nő, a férfi, a gyermek? Van-e iskola? Mit építettek eddig “emberi beruházás”-sal ? Mennyi földön termelnek rizst, banánt, kávét stb? Voltak olyan kérdések, amelyek segítségével a falu környékének vízkészletét akarják felbecsülni: képesek-e helyi villanyenergia-ellátás- ra, kis-erőmü építésére alkalmas berendezést építeni? S voltak ilyenforma kérdések: hány év szükséges ahhoz, hogy öt felnőttből négyet megKilömött tehenek müncheni módra “Paraszti tragédia a másik Németországban”— e cim alat a közelmúltban feltűnő helyen tudósítást közölt a müncheni Adenauer-párti Revue cimü hetilap. Ebben “megrázó információkat” tárt az olvasó elé a “másik Németország” — vagyis az NDK — parasztjainak sorsái'ól, akik — szerinte — “elkeseredetten harcolnak a szövetkezetek ellen.” Erről ezt olvashatták három héttel ezelőtt a Revue olvasói: “Az elkeseredett parasztok egy része kétség- beesett tetteket hajt végre: megmérgezi állatait. Ezt ábrázolják dokumentumfotóink, amelyek a rostocky körzetben készültek, ahol a keletnémet rendőrség épp egy ilyen szabotázs körülményeit vizsgálja ki. . . ” A tehénhullákat ábrázoló “dokumentum” és a “szenzációs tudósítás” megjelenése nem várt következményekkel járt. Az NDK-beli lapokban megjelent válaszcikkekből nemcsak az derült ki, hogy a dokumentumfénykép nem 1960-ban, hanem 1956-ban készült, hanem az is, hogy a “tett” színhelye nem az állítólagos rostocki szövetkezet volt — hanem egy Potzdam melletti — filmstúdió. A “megmérgezett” tehenek eleségé- be pedig senki sem kevert ciankálit — a képeken ugyanis szalmával kitömött tehenek hevertek a földön... A kitömött teheneket Rudolf Vogel, az NDK-beli DEFA-filmvállalalt rendezője örökítette meg egy azóta már elkészült játékfilm egyik jelenetében — amelyben egyébként valóban elhullott állatokról volt szó... A Revue szerkesztője az újságírói alkotómunka nem különösen bonyolult formáját választotta: egyszerűen kivágott egy kockát a játékfilmből, aláírta a megfelelő szöveget — és a szalmával kitömött tehénbőrből máris a “kollektivizálás elleni harc dokumentuma” lett. . . Az eset persze nem kis visszhangot keltett a nyugatnémet sajtóban is. A Revue szerkesztőjét emlékeztették arra, hogy a tiszteletre méltó sajtóorgánum történetében már fordult elő hasonló eset. Egy ízben egy felakasztott hitlerista katona fényképét közölték. A szövege ez volt: “Csakúgy, mint ez a fogságba esett honfitársunk, sok más derék német katona is ilyen rettenetes módon fejezte be életét, a háború utolsó napjaiban.” Még mielőtt az olvasók sajnálni kezdték volna a borzalmas véget ért katonát, kiderült, hogy az, akit a kép ábrázol, sohasem volt német katona és a legjobb egészségnek örvend. A kép ugyanis Walter Ladengast osztrák színészt ábrázolta, a “Hajnali döntés” cimü osztrák [ játékfilmben... tanítsanak irni-olvasni ? (Ami az itteni körülmények között, egyéb irás híján, egyben a francia nyelv megtanítását is jelenti!) — Nehéz a falvakban válaszolniuk minderre — magyarázta az egyik megye parancsnoka. — És a válaszok bizony sokszor pontatlanok lesznek. Még a mértékegységek sem azonosak mindenütt. S lesz falu, amelyben talán nem is találnak egykönnyen írástudót, aki nemhogy megválaszolja, hanem akárcsak elolvassa a 180 kérdést. De mégis elkezdik majd számba venni: mijük van? S nemcsak megismerkednek sok mindennel, amit eddig nem ismertek, de kénytelenek lesznek, ha eddig nem tették volna, tervezni, tervezgetni. A jövőbe nézni- Mert nem elég, ha mi itt fent, előre nézünk... Négyezer falusi alapszervezetnek, 40 ezer alapszervi vezetőségi tagnak kell ezt megtanulnia. Ezzel kezdődik az uj ország építése. Az előrenézéssel! A négyezerszer száznyolcvan feleletből állt össze Guinea első hároméves terve, hogy később majd ötéves tervek követhessék. S egyelőre elsősorban a mezőgazdaság-fejlesztés terve ez, mivel, ha nem emelik a mezőgazdasági termelést, nem rendelkezhetnek elegendő kereskedelemmel, pénzzel, de még elegendő élelemmel sem. S 1960 elején, nehéz körülmények között, olyan országban, ahol a központi terv elkészítésekor nemegyszer még az is gond volt, hogy kevés a gépirónő, ahol a helyi kérdőivek kitöltésénél gyakran az volt az első probléma, hogy ki képes megírni a válaszokat — ebben az országban útnak indult egy büszke terv: Guinea hároméves terve. Egy terv, amely már “állami szektor”-ban gondolkodik, amelyben az itt különlegesen fontos területet jelentő kereskedelem mindinkább már az állam vállaira hárul, s amelyben az országot egykor izmossá fejlesztő ipari berendezések baráti segitséggel, de a guineai állam saját tulajdonaként fognak felépülni. A Revue szerkesztője egyébként a jelenlegi botrány kapcsán azzal védekezik, hogy a képet minden bizonnyal “Keletről” csempészték szerkesztőségükbe, hogy ily módon járassák le a közbecsülésnek örvendő lapot. egy ilyen szavahihető lapot... A szovjet légiforgalom J. F. Loginov, a Szovjet Polgári Légiforgalmi Főigazgatóság vezetője a napokban sajtó- konferencián ismertette a szovjet légiforgalom fejlődésének főbb eredményeit s a jövő terveit. Loginov elmondotta, hogy a légi járatok együttes hosszát tekintve a Szovjetunió néhány év óta már az első helyen áll a világon. Rövidesen azonban az utasforgalomban és a teherszállításban is az első helyre kerül. A Szovjetunióban több mint száz főforgalmi légi járat működik, ezenkívül több ezer helyijárat bonyolítja le a forgalmat, s igy a légiközlekedés főként az utasszállitásban a közlekedés alapvető fontosságú területe lett. A légiforgalom fejlődésére jellemző, hogy az AEROFLOT gépei 1959-ben annyi utast szállítottak, mint 1950—1956-ig együttvéve. Az elkövetkező években a forgalom évente mintegy 40—50 százalékkal növekedik. A hétéves terv végén az AEROFLOT forgalma túlszárnyalja az 50 amerikai légitársaság együttes forgalmát. Gyors ütemben fejlesztik a légi teherszállítást ; az idén például mintegy 35—40 százalékkal lesz nagyobb a forgalom , mint a múlt évben. Különösen gyorsan fejlesztik a helikopteres járatok hálózatát: egyetlen év alatt tízszeresére nő a helikoptervonalak hossza. Uj helikopterjáratok indulnak a legfontosabb ipari központokba és Moszkvából a környező településekre. A főváros központjában uj helikopterállomás épül. Tovább bővítik Moszkva repülőtereit: junius elsejétől a nemzetközi légiforgalmat a seremetyevói repülőtérre terelik át. A megnövekedett légiforgalom szükségleteinek kielégítésére 90 uj repülőtér épül jelenleg a Szovjetunióban. Az AEROFLOT tovább bővíti nemzetközi kapcsolatait is, Jelenleg a szovjet légiforgalmi vállalt gépei 21 országba szállítják az utasokat. Tárgyalások folynak közvetlen Moszkva—■ New York, Moszkva—Dzsakarta és Moszkva—• Tokió vonal megnyitásáról is. Ellentmondás : Egy hátralékos előfizető!
