Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-06-09 / 23. szám
Thursday, June 9, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Tanulhatunk az állatoktól Az emberek egymáshoz való viszonyát, viselkedését néhány generáció óta állandóan górcsöve alatt tartja a lélekbúvárok kutató csoportja és megfigyeléseik eredményét időről-időre átadják a különböző szakköröknek, iskolai könyvek szerzőinek, s a büntető törvénykezés jogtudósainak. Szándékuk ezzel az, hogy ki-ki a maga körében alkalmazza ezeket az eredményeket az ember egyéniségének és viselkedésének formálására, vagy megjavítására. A ma embere két különböző világban él: az egyik a kapitalista-feudálista világ, a másik pedig a szocializmus alaptanaira fektetett népközösség, így magától értetődően a tudósok megfigyelésein alapuló szabályok is ezeknek a rendszereknek megfelelően alkalmazhatók, minélfogva a gyakorlatilag is könnyen bizonyítható szabályokat egyáltalán nem, vagy igen mérsékelt formában lehet csak átvinni a köztudatba. Ez különösen hátrányos a kapitalista-feudálista rendszerekben élő ifjúság nevelésénél. Lapunk olvasói előtt már ismeretes a fent- emlitett társadalmi rendszeek közötti különbség, ezért nem szükséges részletezni azokat az emberre vonatkozó szabályokat, amelyeknek korlátoltsága kirívóan rámutat a viselkedés különbözőségeire és általában azokra a mélyen szántó okokra, melyek a fiatalkorú bűnözés rohamos emelkedését az úgynevezett “szabad” országokban előidézik. Érdekesnek tartom megjegyezni, hogy az emberiesség érzésének ösztönös sugallatát több lélekbúvár az állatok viselkedésének megfigyeléséből következteti, ami nagyon egyszeriben az egymás megsegítésének elvén alapszik, és éppen csak a megnyilvánulási formáiban különbözik. Dr. Albert Schweitzer, a nemzetközileg ismert hires orvos és emberbarát is évtizedekig tanulmányozta a természet primitiv állatvilágát, és egyre-másra felfedezte az egymás megsegítését célzó viselkedést, melyet előadásai során megszívlelendő példaképen idéz. Szerinte bennünk is él ez a velünk született ösztön, vagy hajlamosság, melyet azonban a környezet generációkon át letompitott az önzés kényszerével annyira, hogy ma már komoly nehézségekbe ütközik ennek az ösztönnek ébrentartása, mivel ezt az érdekekhez kötött, s érdekeket szolgáló nevelés kárhozatra ítélte az átlagemberben. Orvoslásként többek között azt is ajánlja dr. Schweitzer, hogy nem árt, ha gyakrabban olvasunk az állatvilággal kapcsolatos történeteket, mérlegeljük a megfigyelések eredményét, mert ezáltal egy-egy érzéssel .telitett epizód rádöbbenthet bennünket saját ösztönszerü érzéseinkre és sok esetben felébreszti bennünk az egymás iránti kötelezettségre való emlékezést. Érdemes rámutatni néhány érdekes megfigyelőre, ami több tanulmányának alapjául szolgált. Skóciában történt az alábbi eset, egy parki tó környékén, ahol a vadlibák százával gyűltek ösz- sze, hogy szokásukhoz illően melegebb éghajlatra költözzenek. Agyülekezést megelőzően a parkot gondozó kertész megfogott egy vadlibát és hogy maga mellett tarthassa, levágta szárnyainak a végét. A liba ezután már csak sétálgatni tudott a tó körül, megszelídült s ott érte társainak indulásra kész sorakozója. Mikor a megállapított indulás napjának reggelén a liba-vezér parancsot rikkantott a felszállásra, a libasereg szárnyra kapott. — szárnyaszegett társuk kivételével- Azonban ez is ösztönösen erőlködött, hogy felrepülhessen, de minduntalan visszaesett, mert csonka szárnya nem bírta testét a levegőben tartani. A többiek, látván vergődését, csőrükkel próbálták felsegíteni, de igy sem sikerült a repülés. Ekkor valamennyien Ismét leszálltak a tópart körül és napokon át várták nyugodtan, amíg szárnyaszegett társuk tolla eléggé kinőtt ahhoz, hogy repülni tudjon. Ekkor egy prÓbare- pülés után szárnyra kapott az egész sereg és csonka szárnyú társukkal együtt eltűntek a déli' horizonton. A kertész és a megfigyelők sohasem tudták elfelejteni ezt az esetet, no, meg azt a hoszabb 5 ideig tartó lelkifurdalást sem, amelyet a kertész meggondolatlansága okozott, s amelyre olyan meghatóan figyelmeztette őt a vadlibák ösztönös szolidaritása. A nagy humanista doktor Lamberene-i kórházában nemcsak afrikai betegeit ápolja, hanem a környékre tévedő állatokat is. Gyakran megtörtént, hogy egy kölyök majom elpusztult anyját keresvén került a kórház udvarára. A jó doktornak ebben az esetben egy anyát kellett keresni a felnőtt majmok között, s igy megtudta, hogy majd mindenki hajlandó az adoptálás felelősségét vállalni. Neki csupán az erre legmegfelelőbbet kellett kiválasztania, amelyik azután megkapta a bébit, úgy vigyázott reá, mint a szeme fényére. . . A németországi Hannover városban történt ez a megfigyelés egy vendéglő udvarán, ahová a jó korcsmáros mindennap kiszórta az étel és kenyér maradékot a madarak örömére. Itt vették észre, hogy a veréb csapatban van egy tötött láb bal nehezen bicegő veréb, amely alig tudott a földön mozogni és élelem után ugrálni. Ezt látva a többiek — kapzsiságuk ellenére is, közös akarattal megegyeztek, hogy egyedül hagyják verébtársukat egy marék ennivaló mellett, hogy jóllakhasson. S ezt a megegyezést olyan szigorúan betartották, hogy egyik sem ment közülük morzsát csipegetni a beteg madár közelébe, pedig a maguk portáján már mindent felszedegettek a földről. Jól eső érzés ilyesmiről is elbeszélgetni napjainkban, amidőn igen gyakran találkozunk emberek által elkövetett fantasztikusan brutális cselekedettel. Érdemes eltűnődni az állatok egymás iránti hűségéről és példás szolidaritásáról ugyanazon ösztönnek sugallatara, amely bennünk is él, velünk született, bár környezetünk hibájából igen sokunknál egy életen át ott szunnyad az érzésvilág mélyén, amit időközönként ugyancsak érdemes felébreszteni. Hiszen ez a mi fajtánk is már régen megérett arra, hogy tudatosan osztozzon egymással a mindennapi élet küzdelmeiben egy megértőbb, emberhez méltóbb jövő formálásában, szellemileg is képesebb jóakarattal. Nagy értékű ember WASHINGTON. — A szenátus elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely kötelezővé teszi, hogy a titkos rendőrség éppenugy őrizze az alelnököt is, mint az elnököt. Az alelnök eddig csak időközönként kapott ilyen védelmet, ha arra valami szükség volt és ha az alelnök abba beleegyezett. A törvény értelmében azonban az ily védelem most már kötelező az alelnök akarata ellen is. A szenátorok bizonyára Richard Nixon rendkívül nagy értékére gondoltak, amikor ezt a rendőri kötelező protekciót rá is kiterjesztették. De az is lehet, hogy a közelgő választási kampányban meg akarják óvni Nixont az olyan lelkes fogadtatástól, mint amilyet Dél-Amerikában kapott. Telekspekuláció átka MIAMI BEACH, Fia. — A polgármesterek tanácskozásán Ben West, Nashville város polgár- mestere azt mondotta, hogy a jelenlegi gyors építkezéseknél csak a telekspekuláció profitja az irányitó, azért a nagy városok körül olyan uj városrészeket építenek, amelyek 15 év múltán már megint túlzsúfolt, egészségtelen “slum” területek lesznek. Jelenleg 20 millió ember lakik ilyen területeken, amelyeket az uj építkezésekkel felcserélni akarnak, de viszont a telekdrágaság miatt az uj telepek, mihelyt teljesen beépülnek, megint hasonló slum területen lesznek és akkor 1975-ben már nem 20, hanem 40 millió ember fog lakni slum-negyedekben. West polgármester azért kardoskodik, hogy az uj építkezéseket országszerte ellenőrizze valamilyen országos bizottság. AZ ÖNHATALMÚ POSTAHIVATAL Szellőztetésre kerül jogtalan önkényeskedése. — Évente 15 millió külföldi küldeményt égetett el. — Kikerüli a bírói döntést Hosszú éveken keresztül amerikai polgárok nem tudták megérteni, hogy miért nem kapnak kézhez külföldről rendelt vagy várt nyomtatványokat, újságokat, közlönyöket vagy könyveket. Hosszú utánajárásra arra a meggyőződésre jutottak, hogy a szóbanforgó anyag ebben az országban tűnik el, mielőtt kikézbesitenék nekik. A kérdéses nyomtatványok legnagyobb része a szocialista országokból jött. Megindultak a tiltakozások a postahivatalnál, de évekig nagyon csekély eredménnyel. Végre egy szenátusi alkotmányos jogok albizottságához került az ügy, amely jelenleg kivizsgálja a postahivatal tevékenységét ezen a téren. Nyilvánosságra került az, hogy 10 éven keresztül az Országos Postahivatal elkobozta a szocialista országokból érkezett nyomtatványokat, önhatalmúlag cenzornak nevezte ki magát és megállapította — teljesen önkényesen —, hogy mindez az anyag •— propaganda. A hivatal saját megállapítása szerint az igy feltartóztatott nyomtatványok száma évente 15 miliő darabot tett ki. A postahivatalnak ez a működése 1950 és ’55 között teljes titokban folyt. A címzetteknek sohasem mondták meg, hogy a küldeményeket miért nem kézbesítik. A nyomtatványokat, könyveket, újságokat, tudományos folyóiratokat, stb. egyszerűen elégették. Ez a tevékenység olyan önkényes volt, hogy még az Angliában kiadott és köz- becsülést élvező “Economist” példányszámai is áldozatául estek. írók, tudósok és polgári szervezetek erőteljes tiltakozást fejtettek ki és egyesek pert indítottak a postahivatal ellen, amikor rájöttek ezen jogtalan eljárás forrására. Erre a postahivatal bizonyos változtatásokat léptetett életbe, csakhogy kikerülje a bírói döntést, amely kétségtelenül a hivatal ellen szólt volna. 1956-ban kézbesiteni kezdte a könyvtáraknak, egyetemeknek és más olyan helyekre címzett küldeményeket, ahol véleménye szerint nem fogják propagandára felhasználni azokat. Nyílt provokáció 1958-ban a postahivatal egy újabb módszert léptetett életbe. Minden címzettnek értesítést küldött, amelyben tudósította, hogy olyan külföldi küldemény érkezett nevére ciraézvé, amely “idegen politikai propagandát tartalmaz”. És hogy csak úgy kézbesítik a részére, ha aláírja a mellékelt kártyát és feltünteti, hogy a nyomtatványt “megrendelte, előfizette vagy megkapni óhajtja". A postahivatal ezen provokációs eljárása még nagyobb tiltakozást váltott ki a címzettekből. Mi jogon követel bárkitől is aláírást olyan nyilatkozatra, hogy “idegen propaganda anyagot” akar olvasni? Ki hajlandó magát ezzel alávetni az úgynevezett “biztonsági” hajszának? Az alkotmány által biztosított sajtó- és gondolatszabadsággal ellenkezik az, hogy egy kormány- hivatal ellenőrizze a polgárok olvasmány anyagát és ez a kiértesítés maga nem egyéb, mint visszaélés a szabadságjogokkal. A Pennsylvania-egyetem “Law Review” közlönyében megjelent Murray L. Schwartz és James C. Paul jogszakértők cikke, amely szerint a postahivatal eljái'ása nélkülöz minden jogi alapot. Azt vitatják, hogy az 1938-ban életbeléptetett “Idegen Ügynökök Regisztrálási Törvénye” nem alkalmazható ebben az esetben, annak ellenére, hogy Robert H. Jackson volt államügyész 1940- ben úgy döntött, hogy ez a törvény nemcsak itt működő, idegen ügyfeleket képviselő ügynökökre alkalmazható, hanem olyan “ügynökökre” is, akik külföldön vannak. Vagyis ez esetben a “propaganda” anyagot postázó “ügynök”-nek is regisztrálnia kellene az 1938-as törvény alapján. A jog- szakértők cikke “kétes értékü”-nek nyilvánítja Jackson döntését. A. postahivatal további engedményeket tesz, hogy kibékítse a kritikusait és kikerülje a végleges döntést. Egy chicagói szociológus perét elintézte azzal, hogy az összes visszatartott anyagot kikézbesitette az illetőnek, mire a kormány kérte a pör elejtését. Jelenleg folyamatban van még néhány per a bíróságon. Valószínű, hogy ezeket is igy próbálják majd elintézni. Kéfdés, hogy az American Civil Liberties Union, amely támogatja e fennforgó pereket., megengedi, hogy az amerikai állampolgárok alkotmányadta, jogaivá} egy hivatalos kormányügynökség ilyerí' törvényteléfi módon, évek hosszú során visszaélhessen, anélkül, hogy ezért legalább jogi elégtételt ne szeij2zzen. Egy igazságos bírói ítéletre szükség y^n az alkotmány jogerejének megszilárditás^.gzpmgo^t^ál-ió’ is.
