Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-05 / 18. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday. May 5, 1960 «5 P 12 Ahogyan én látom... írja: EHN “Ferencjózsefi aranykor” Amikor az ember kényszerűségből és kötelességből belenéz az amerikai magyar reakciós sajtó akármelyik díszpéldányába, ott a tájékozatlanság, az elfogultság, a hamisság, a rosszakarat, az uszítás, a gyűlölködés és a 100 percentes tőzsgyö- keres ostobaság olyan gyűjteményével találkozik, amely megdöbbentő, nevetséges és egyben siralmas. Iskolapéldának itt van előttem a Los Angelesben megjelenő Californiai Magyarság április 8-i száma. Az első oldalon “Hírek mindenhonnan”' fejeim alatt olvashatók a következő sorok: “A PENTAGONBÓL. Senki sem tudja bizonyosan, hogy hol és mikor tör ki a háború. Azt sem lehet tudni, vajon világháborúval kezdődik-e, avagy elszigetelt harcokkal. Erre az utób bira látszik a Pentagon gondolni, amikor azt tervezi, hogy a Közel- és Távolkeleten 17,000 tonna fegyvert és hadiszert helyez tartalékba titkos raktárakban. Ez a tartalék elégséges lesz arra, hogy repülőgépekről bevetett gyalogos hadosztályok a tűzharcot felvegyék és több héten át folytassák mindaddig, amig az utánpótlás megérkezik”. Amint látni tetszik, az említett heti közlöny szerkesztőségében csupán az a kérdés, hogy hol és mikor ? Az nem kérdés, hogy lesz-e vagy sem ? Hogy háború LESZ,, az elintézett kérdés, csupán “azt sem lehet tudni”, hogy ez a bizonyos háború “világháborúval kezdődik-e avagy...” Amint látni tetszik, a szerkesztőségen belül fel sem merül az a halvány lehetőség, hogy az emberiség békevágya és békére való törekvése következtében NEM LESZ HÁBORÚ. Arról sem történik említés, hogy talán szóvá kéne tenni a háború elkerülésének lehetőségét és módozatait. Avagy az olvasók, az amerikai nép, sőt az egész emberiség élete és biztonsága érdekében talán ajánlatos lenne a Pentagon-nak nevezett boszorkány- konyha urait figyelmeztetni, hogy 17,000 tonna gyilkoló szerszám tartalékba helyezése helyett talán jobb lenne egy egész kis mennyiségű józanságot, jóakaratot, megértést és békés szándékot elraktározni a Közel- és Távolkeleten. Nem, ilyesmikről nincsen szó a magyar újság hasábjain. Csupán az elkerülhetetlennek beállított háborúról van szó, amelynek sikere érdekében a fentebb említett rosszakarat, gyűlölködés, uszítás és persze az elmaradhatatlan ostobaság irigylésreméltó gyűjteményét tárja olvasói elé. Teszi pedig ezt annak ellenére, hogy józan körök állandóan figyelmeztetik a világot, hogy egy újabb háború az emberiség kipusztitását jelentheti. Aztán itt van ugyanennek a heti szomorúságnak a 3-ik oldala,, amelyen egy “bűbájos magyar művésznő” Los Angelesije érkezéséről van szó. Ez rendben van, mi tapasztalatból tudjuk, hogy ennél a lapnál minden énekesnő bűbájos, művésznő, vagy csalogány. Ez ellen senkinek kifogása nem lehet, de a közlöny önmagát tagadná meg. ha egyben a tájékozatlanság és készakaratu ferdítés megdönthetetlen példáját nem szolgáltatná. Ennek az érdekében kissé lejjebb valami “Long Playing Rerord’ -ról ir, amely “visszavarázsolja minden magyar szívbe a ferencjózsefi aranykor, a millenáris 90-es évek soha vissza nem térő hangulatát...” Még lejjebb azt rebegi, hogy amit ebben a “Re- cord”-ban találunk, az “egy régi generáció élete .szépemlékü, még mindig illatos csokorba kötve...” Amint látni tetszik, a lap ez alkalommal MINDEN magyar szívről beszél, kivétel nélkül, mert ugyebár a “ferencjózsefi aranykor” minden magyar számára kedves, kellemes, millenáris, szép- emlékű és illatos volt. Azt a pár millió koldust, aki ebben az “aranykorban” napról-napra éhesen és rongyosan tengődött, nem érdemes említeni, . mert ClSAK koldusokról volt szó, akikkel a bűbájos művésznők és lapszerkesztő urak akkor sem törődtek és akikre most sem nagyon gondolnak. Azt a pár millió Nincstelen Jánost, aki az “arany kor” áldásai elől Amerikába vándorolt és itt a bányákba és acélgyárakba menekült, szintén nem ndemes 'említeni, mert CSAK földnélküli zsiílé- rekről, holmi juhászbojtárokról, disznópásztorok- ról volt?szó ésykű törődik ilyen szedett-vedett népséggel, kérem alássan ?! Igen: a californiai badarság szerint MINDEN magyar szív boldogan emlékszik a “ferencjózsefi aranykorra”, amelyben a dúsgazdag gróf urak bel- és külföldön, esetleg a Közel- és Távolkeleten vígan dorbézoltak, — vígan és gondtalanul, mert béreseik sorsáról megbízható szolgabirók gondoskodtak a hűséges csendőrlegények segítségével. Szép volt ez az “aranykor” azok számára, akik a ferencjózsefi tiszapistai időszakban nem tüntettek a pesti utcán és igy nem is kerültek közvetlen érintkezésbe a rendőr urak kardlapjával. És szép volt azok számára is, akik az arató- sztrájk idején nem álltak szemben a csendőrök szuronyával és éles töltésével. No de kár mindezt felhánytorgatni, mert hiszen a californiai szomorúság olvasói között is vannak egyletekbe, templomokba, klubokba tömörült “öregamerikás magyarok”, akik szerencsések voltak élvezni a “ferencjózsefi aranykor” áldásait, mert pontosan az elől szöktek ki az áldott óhazából és érkeztek Amerikába üres zsebbel, vándorbottal és még jó, ha irni-olvasni tudIrta: EÖRSI BÉLA Mi az oka annak, hogy a világ gazdaságilag leghatalmasabb országában az elméleti tudomány fejlődésének üteme elmarad a szegényebb országokéval szemben? E kérdés hátterének kikutatása igen fontos és jelentős, éppúgy annak megállapítása is, vajon nagyobb anyagi támogatással lehet-e a közeljövőben javítani a helyzeten? Az atombomba technikai megoldásának első mézevsheteiben az amerikai társadalom gratulált sajátmagának a sikerért és biztos volt abban, hogy ily eredmények csak az Egyesült Államokban érhetők el. E sorok írója abban az időben megkérdezett egy progresszív gondolkodású szakembert, mennyi idő alatt lesz képes a Szovjetunió első atombombáját elkészíteni? Az amerikai szak ember, elvakulva a U. S. technikai sikerétől és fölényétől, tiz évre becsülte a szükséges időt! Amerika a Hitler-idők alatt európai tudósok kényszer-bevándorlását élvezte. Liberális gondolkodásuk és esetleg nem az uralkodó valláshoz való tartozásuk voltak a fő okok, amelyek ezeket a kiválóan képzett, önálló gondolkodású tudósokat hazájuk elhagyására kényszeritették. A U. S.- ban menedéket kereső tudósok között igen sok volt az alaptudományok (fizika, kémia, matematika) kutatója. Ez a kellemes állapot azonban már megszűnt. A mai európai vagy ausztráliai tudós nem hagyja ott lakóhelyét, aminek oka igen érthető és jólismert: Az igazi tudós nem keresi a jómódú, esetleg gazdag életmódot. Szívesebben él kispolgári életet, ha a társadalom megadja neki mindazt, ami laboratóriumához szükséges. Vagyis az ilyenfajta ember a luxust nem saját maga részére, hanem laboratóriuma számára kívánja. Ezt pedig még a szegényebb országok gazdasági helyzete is lehetővé tudja tenni. Egyszóval Amerika ma saját erejére van utalva, ami egészséges állapot. Csak az a baj, hogy az amerikai társadalom nem bánik jól tudósaival. Amig például Európában a tudósok nagy megbecsülésben részesülnek, majdnem egyenrangúan a football és egyéb sporthősökkel (!), addig Amerikában igen kevesen ismerik tudósaink nevét. Csak véletlenül kerül egy-egy Salk Jónás az újságok első oldalára. Pedig ez az orvos csak tökéletesítette és átvitte a gyakorlatba azt az eredményt, amelyet pár ismeretlen tudós elméleti utón kidolgozott. Bár ezek a tudósok később Nobel-dij megtiszteltetésben részesültek, a szakembereken kívül senki őket nem ismeri és sem anyagi vagy erkölcsi elismerésben nem részesülnek. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban sok “salesman”-nek nagyobb jövedelme van, mint a legkiválóbb elméleti tudósnak. Az elméleti tudományos ember nem élhet állandó bizonytalanságban, vajon honnan fog a legközelebbi jövőben támogatást kapni laboratóriumi költségeire, technikai segédszemélyzetre, stb. ? Pedig az Egyesült Államokban óriási összegeket költenek tudományos kutatásra. A kormány, az ipar s az egyetemek évente 4 billió dollárt költenek e célra. Ez hatalmas összeg, tisztelettel nézhetünk rá. De ha az összeget kianalizáljuk, igen furcsa eredményre jutunk. Ebből a hatalmas összegből csupán 150 millió dollár jut alkotó kutak. Szomorú az, hogy ILYEN magyaroknak beszéL nek a lapszerkesztő urak erről az állítólagos és soha nem létező “aranykorról”, de ennél is szomorúbb, hogy a földönfutásra kényszeritett honfitársak között nem akad egy sem, aki odaszólna a szerkesztő uraknak, hogy “nem oda Buda!” És nem akad, aki megmondaná apertán, hogy ha eddig nem tudták, vegyék most tudomásul, hogy a ferencjózsefi kor talán aranykor volt egy maroknyi földesül*, bankár, mágnás és nagy-gyáros számára; aranykor lehetett bizonyos “bűbájos művésznők” számára, sőt aranykor lehetett néhány amerikai magyar lapszerkesztő ur számára is, de egész biztosan a nyomorúság, a reménytelenség és a koldus-sors kora volt millió és millió derék magyar számára, akik közül még ma is itt élnek Amerikában azok, akiket nem ölt meg az acélgyár és a bánya. A lapszerkesztő urak megússzák ép bőrrel a hétről-hétre leadott sok maszlagot, nincs aki az olvasók közül “megálljt” kiáltana és az egész dologban ez a legszomorubb! tatásra, ami azt jelenti, hogy minden 100 dollár tudományra költött pénzből eredeti elméleti kutatásra csak négy dollár jut. Ennek oka az, hogy a tudományt az Egyesült Államokban a közvetlen, azonnali eredményekre, technikai, ipari alkalmazásra kényszerítik. Még jobban megértjük ezt a képet, ha rámutatunk arra, hogy egy egész hadsereg tudós, mérnök és technikus, a nemzet tudományos agyának elitje dolgozott az atombomba elkészítésén. Azt a tényt azonban senki nem említi, hogy élt valahol egy öreg ember, fehér, talán kócos hajjal, aki 40 évig dolgozott és gondolkozott az atomhasadás alapproblémáján és ennek a szerény embernek a munkája tette lehetővé a későbbi technológiai módszerek alkalmazását. Erre azt is mondhatnánk, hogy most már minden elméleti kérdés megvan oldva, hagyjuk hát abba a sok teóriát, végezzünk komoly munkát, amely az egész emberiség anyagi jólétét segíti elő. Vajon igy van-e? Igaz-e az, hogy már minden kérdésre megvan a felelet? Ki tud választ adni arra, hogy: Mi az “anyag”? Mi tartja össze az atom magját? Honnan jön a kozmikus sugár? Az univerzumot véletlen uralja, vagy van egy “magasabb törvény”? Mi a protein (fehérje)? Mi az élet? Mi hozza létre az emberi agyban az emlékezést? Van-e már ezekre válasz? Az elméleti tudomány művelése, amely oly gyakran “felesleges kiváncsiság”-nak tűnik, igen fontos; mindenesetre fontosabb, mint az az ipar hatalmasainak, a kormány bürokratáinak látszik. Vajon fontos-e a legalacsonyabb sejtek titkait keresni ? A szakértők szerint igen, mert talán ezáltal a. rák furcsa sejtnövekedésének titkára is rábukkanhatnak. Vajon fontos-e tudni, hol van az átmenet a szerves élet és az élettelen tárgy között, vagy a szerves kémia és az élőlény között? Ki tudja, mit eredményezhet e titkok felfedezése ? Az elméleti tudományok, amelyeknek kultiválását az Egyesült Államokban oly tudatosan elhanyagolják, ügyes üzletembereket sokszor milliókat kitévő vállalati haszonhoz segítettek. Például a DuPont Co. millió, talán billió dollárokat szerzett a szintétikus szövetanyagon. Ezt egy a Harvard-egyetemen élő, igen kiváncsi tudósnak köszönhette: Wallace Hume Carothers-nek, aki saját kezdeményezéséből a molekulák belső felépítését tanulmányozta. Ebből a látszólag haszontalan kíváncsiságból jött létre, mint melléktennék, a “Nylon”, amely azonban csak a DuPont céget érdekelte. A felfedezés azáltal jöhetett létre, hogy a vállalat Carothersnek szabad kezet adott, kutassa azt, ami akkor még szeszélynek látszott. A General Electric Co. Irving Langmuirje az az anyagok izzitás alatti viselkedésének tanulmányozása által iütött újfajta izzólámpa feltalálásához. A Bell Laboratóriumok Claude Shamson- jáuak hangátviteli teóriája volt az, amely aztán foiTadalmasitotta a kommunikáció technikáját. A mai amerikai tudomány fejlődésének két lényeges akadálya van: 1. A fiatal tudósok az iparban sokkal nagyobb jövedelmet tudnak elérni, mint-a puszta elmélet tanulmányozásával, amely gyakran 40 évi fáradBIZONYTALANSÁS HÁTRÁLTATJA A TUDOMÁNYOK FEJLŐDÉSIT
