Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-07 / 14. szám

6

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, April 7, 1960

Trujillo kiterjedt birodalma

A Dominikai Köztársaság népszabadságát eltipró diktátor gazdasági kizsákmányolással gyarapítja magánvagyonát. — Félszaporodott millióit külföldi bankokban helyezi biztonságba. — Gangszter-módszereket

használ vetélytársai ellen

Wall Street monopóliumai nem szeretik Tru- jullot,, a Dominikai Köztársaság diktátorát. Bár a kis ország gazdaságát főleg az amerikai tőke uralja, az o szamukra Trujillo túlságosan ügyes üzletember és ennélfogva veszélyes vetélytárs. Amellett olyan módszereket használ saját monopóliumainak kiépítéséhez, üzleti birodalmának ki- terjesztésére, hogy bátran mondhatni, a tanuló túltesz tanítómesterén.

Rafael Leonidas Trujillo Molina, a diktátor, nem az ország feje. A köztársaság elnöke jelenleg Hector Bienvenido Trujillo Molina, Rafaelnek a fivére. Rafael maga kétszer volt elnök. Először 1930-tól — amikor megalakította a reakciós bur- zsoa Partido Dominicana-t, amelynek révén hatalomra jutott — 1938-ig, másodszor 1942-től 1952-ig. Hivatalosan jelenleg ő a hadsereg főparancsnoka, ténylegesen ma is teljhatalmú diktátor és a kormány vezetőjeként van elismerve. Az országban elterjedt elnyomás, véres terror és a nép üldözése az ő nevéhez fűződik. Önkényeskedése oda fajul, hogy a kormányellenőrzés alatt álló sajtóban “a jótevő” néven említik.

A Wall Street Journal részletesen ismerteti Trujillo módszereit, amelyekkel a már hatalmas terjedelmű üzleteit tovább terjeszti. Akármelyik amerikai gangszter szindikátusnak dicséretére válnának. A különbség csak az, hogy a dominikai gangszter minden gátlás nélkül folytathatja üzel- meit, méghozzá a törvényesség leple alatt, ha igy célszerűnek látja. Máskülönben szabadon használja önkényuralmát, hogy kormányszubvencióval támogassa vállalatait, hogy bojkottot szervezzen vállalatok ellen, vagy hogy “kickback”-et, sápot fogadjon el.

Tipikus módszere a következő: Az El Caribe kormány lap egyik számában levél jelent meg egy háziasszony aláírásával. Panaszkodik, hogy az üzletekben a vaj minősége egy idő óta nagyon rossz. Miért nem tesz a kormány valamit?

Egy ilyen levélnek a Dominikai Köztársaságban sajátos jelentősége van. És pedig az, hogy Trujillo egy újabb üzleti területre vetette rá szemét. Nemsokára meg is jelenik a válasz a lapokban. Trujillo egyik vállalata megkezdi a kifogásolt cikk gyártását. A vaj esetében is igy volt. Uj rendeletek jelentek meg a vaj egészségesebb előállítására és terjesztésére. Majd a La Indus- tria Lechera, a Trujillo tulajdonát képező tejtermék vállalat, amely már majdnem teljesen monopolizálja az ország két legnagyobb városában a tej szolgálatot — kijelentette, hogy piacra bocsátja a “Petronila” vajat.

Milyen gazdag Trujillo?

Trujillőt tartják az ország leggazdagabb üzletemberének. Összeharácsolt vagyonát 600 millió dollárra becsülik; egyévi jövedelmét 35—50 millió dollárra. A tejipar maga 300,000 dollár évi jövedelmet, a husellátó ipar 500,000 dollárt hoz számára évente. Állítólag alig van az országban egy hasznot hozó iparág, amelyben Trujillo közvetlenül, vagy közvetve ne lenne érdekelve. A meglevő 16 cukorgyárból ő kontrollál 12-őt, vagyis a cukortermelés háromnegyed részét. Az üveg-, cement-, sóipar, a biztosítás, textilgyártás, hústermékek és papírzacskó iparok Trujillo és üzlettársai kezében vannak. Óriási üzlethálózatot épített fel, amely különböző elnevezésű társulatokból és báb-vállalatokból áll. Kiterjedt rokonságának valamelyik tagját helyezi vezető állásba álcázásképpen, de ahol egy ilyen név megjelenik, a köztudat ezt mindjárt a Trujillo vállalatokkal hozza kapcsolatba. Trujillo sógora van a textilipar élén. Tirso Emilio Rivera, a Petrolera Do- tninicana olajkutató társulat elnökét úgy ismerne, mint a írujilio vállalkozások általános ügyvezetőjét.

Egy volt amerikai tengerész, Charles A. McLaughlin még 1920-ban, Dominika amerikai megszállása idején ismerkedett meg Trujillo-val és ma a szálloda-ipar vezetője, .az Intercontinental de Hotels Dominicana elnöke. Leánya, Alma, az elnöknek, Hector Trujillonak a felesége. Hector, amint már említettük, a diktátor fivére és csak névleges vezetője az országnak.

Francisco Martinez Alba, Trujillo sógora, az Industrial del Caribe feje, a diktátor cement, fém áru, villamos elemgyártó vállalatait és az ország import kereskedelmét kezeli. A kiterjedt cukorüzemeit V. A. Sanchez vezeti, aki egyúttal a “Partido Dominicana” kormánypárt feje.

Ahogy egy ilyen gazdag emberhez illik, Trujillo fényűző életet él. Számos palotája van az ország minden részében és annyi autója, hogy hangulata szerint válogathat közöttük. Nemrégen a fia, ifj. Rafael, Ízelítőt adott az amerikaiaknak arról, hogyan kell nagylábon élni. Annakidején szenzációs elsőoldalas hírekben közölték a drága szőrmekabát és ékszer-ajándékokat, amelyekkel a szépséges moziszinésznőket elhalmozta.

Trujillo az amerikai vállalatokat sem kíméli.

Ha valami célja van velük szemben, akkor kormánybeavatkozást használ. A Dominican Tobacco Co.-t, melynek részvényei túlnyomóan amerikai kézen voltak, s amely a Trujillo vállalat komoly vetélytársának bizonyult, a kormány fel- használásával ütötte ki a nyeregből. Először az adótörvény megsértésével vádolták a társulatot, bár a kormánnyal egyezménye volt, mely felmentette a szóbanforgó adó fizetésétől. S mialatt a bírósági tárgyalás készülőben volt az adókérdésben ugyancsak a kormány által szított bojkott kapott lábra. Kiskereskedők megtagadták a vállalat cigarettáinak árusítását, minek következtében az üzem kényszerülve volt a termelést feladni. A bírósági tárgyalás 15 perc alatt adócsalásban bűnösnek minősítette a vállalatot és azonnal be is terjesztette a 24 gépirt oldalból álló döntést, amelyben komplikált törvényszakaszokkal támasz tóttá alá ítéletét.

Amikor a “Monopólium” — ahogyan a köztudatban a Trujillo-klikk üzlethálózatát ismerik — a termelés egy uj ágába akar behatolni, akkor a kormány felemeli a nevezett árucikk vámtarifáját. Ezzel egy másik importvállalatot távolit el utjából.

Szabadon használja a “kickback” rendszert. A külföldi vállalatok ezt megszokták, talán természetesnek is veszik, valószínűleg nem idegen számukra otthonról sem az eljárás. Majd beleszámítják az összeget a termelési költségekbe, ami megtérül a termelt cikk eladása folyamán. Vagyis a vevők majd megfizetik. Éppen ezért az ilyen “kickback” nem nagyon kerül nyilvánosságra. Nemrégen a szenátusi pénzügyi bizottság egy kihallgatásán került napvilágra hogy egy New Jersey állambeli vállalat — a Lockjoint Pipe

A hadsereg kémiai központjában Edgewoodon, (Maryland) mérges gázokat gyártanak; de más kémiai szereket is készítenek ott, amelyek meg- vakithatják, vagy meg is ölhetik úgy a civil lakosságot, mint a katonaságot. Stubbs tábornok, a kémiai üzem hadi parancsnoka tanúskodott igy a képviselőház “Science and Astronautic” bizottsága előtt 1959 junius 22-én.

Fort Detrichen, 60 mérföldnyire Edgewood- tól, a tudósok és technikusok a hadsereg vezetésével azon dolgoznak, hogy olyan újabb ismeretlen vírusokat és baktériumokat hozzanak létre, amelyek a baktérium-hadjáratra alkalmasak.

Denverben, a Rocky Mountain arzenál parancsnoka nyilvánosságra hozta, hogy fémtartályokban annyi idegölő gáz áll felraktározva, hogy elég lenne mindenegyes férfinek, nőnek és gyermeknek a kipusztitására a világon. Az arzenál egészen közel van Denver városhoz, ahol 750,000 ember lakik.

A hadierők vegyészeti osztálya erőteljes propagandát folytatott 1959-ben, hogy elfogadtassa az amerikai néppel a mérges gázok rendszeres fegyverként való használatát és hogy több pénzt folyósíthassanak ezek kutatására és gyártására. (Lásd “Kampány a kémiai hadviselés elfogadására” c. írást, Walter iSchneir tollából, mely a “Reporter” c. folyóiratban jelent meg 1959 okt. 1-én.) “Baktérium és a gázok. . . fegyverek, amelyekről beszélni nem mernek” G. H. Rotchild bri- gadér generális tollából a Harpers magazin 1959 júniusi számában jelent meg. “Háború halál nélkül” c. cikk a “This Week” magazin 1959 május 17-iki számában látott napvilágot. “Vegyi fegyverkezést sürget a Pentagon” — irta Jack

Co. — amely vízvezetéki és csatornázási munkálatokat vállalt a Dominikai Köztársaságban, 1,800,- 000 dollár sápot fizetett a Trujillo klikknek értük. Egyik alkalommal a 11,755,000 dolláros árajánlatát felemelték 700,000 dollárral. A közbenjáró, egy William Rogers nevű angol megmagyarázta, hogy ebből az összegből 500,000 dollárt Tru jillonak adnak, a másik 200,000-re nem adott felvilágosítást. Egy másik szerződésnél 350,000 dollárt követeltek tőle külön. Harmadszor 650,000 dollár volt a felülfizetés. Ez alkalommal Mr. Rogers megmagyarázta, hogy ebből 500,000 megy a “főnöknek”, 100,000 dollárt ő maga kap, 50,000 dollár más kiadásokra kell.

Trujillo legmeszebbmenő üzleti vállalkozása a cukoriparban volt, 1950-ben. Az akkori 14 cukornád feldolgozó üzem nagyobbik fele amerikai kézen volt. Trujillo propagandát indított a “nemzetközi monopolista vállalatok” ellen és az újságok azt fejtegették, hogy “nemzeti vállalatokat kell felállítani azokkal szemben, akik saját érdekeik szempontjából gátolták a dominikai ipar terjedését”. Ezek után Trujillo két cukorüzemet állított fel. A cukornád ültetvényeit a kormány csatornarendszerén keresztül, öntöztette. Utakat és talaj javítást a kormány pénzén végeztetett. Kormány gépeket és szállító eszközöket vett igénybe pénz nélkül. Jelenleg csak egy amerikai cukorvállalat létezik az országban.

Az egyik terület, amit Trujillo még nem vett teljesen hatalmába, az a sörgyártás. De már ide is befészkelte magát, mint “befektető”. Itt is bojkottot használt a sörtársulattal szemben. A tulajdonosokat aztán informáltatta, miután a bojkott csökkentette a forgalmat, hogy minden rendben lesz, ha hajlandók a társulat átszervezésére és a kötvények 20 százalékát átengedik Trujillonak. A társulat értett a szóból.

A sóbányászat volt az első, amire még uralma elején rátette kezét. Kitudódott ugyanis, hogy a magán kitermelés alatt álló sóbányák kormányterületen fekszenek. Nos, hát nagyon egyszerű volt a nép nevében lefoglalni azokat, minekutána a kormány a bányák kezelésével Truj illőt bízta meg.

Bár az amerikai tőkebefektetők siránkoznak Trujillo túlkapásain, amit a három évtized alatt — amióta a Dominikai Köztársaság népét kizsákmányolja — egyáltalán nem szellőztettek, korántsem éreztetnek vele szemben olyan haragot, vagy éppen vad gyűlöletet, mint Kuba Castroja ellen. Érthető is, hiszen Trujilloban legfeljebb veszélyes vetélytársat látnak, akivel még mindig versenyezhetnek a dominikai nép elnyomásában és kizsákmányolásában, viszont ami területet Kubában elvesztenek, annak üzleti szempontból örökre búcsút mondhatnak, a nép kizsákmányolásának és az ország megkopasztásának lehetősége lassan de biztosan kicsúszik kezeikből.

Raymond a N. Y. Times 1959 aug. 9-i számában. “A Pentagon baktériummal való hadjáratra készül”, irta a Fellowship 1960 jan. 1-i száma.

1957-ben neves egyénekből álló bizottság alakult, akik azon munkálkodnak, hogy megérthessék Amerika népével a mérges gázokkal való hadakozás borzalmait. Ezek a “Committee for Nonviolent Action”-nek nevezik magukat és felhívást intéztek Amerika lakosságához, hogy tiltakozzanak a mérges gázok gyártása ellen, amíg nem késő.

Pénteken, április 8-án reggel hét órától kezdve az edgewoodi kémiai .központ elé vonulnak és egynapos demonstrációt rendeznek, hogy ezzel is magukra hívják a lakosság figyelmét, melynek legnagyobb része nem is tud arról, hogy mi történik körzetükben.

Április 9-én New Yorkban, Philadelphiában, Washingtonban, Bostonban és Chicagóban nyilvános gyűléseket tartanak, tiltakozásul e borzalmas fegyverek ellen.

Április 11-én Edgewoodból elindulva a Fehér Ház elé mennek. A felvonulók plakátokkal hirdetik célkitűzéseiket és kérik Eisenhower elnököt és a kongresszust, hogy állítsák meg e szörnyűségek gyártását.

Április 12-ére Baltimoreha érkezve, népgyülést tartanak. Április 14-én, csütörtökön érkeznek Washington külvárosába. Terveik szerint felvonulnak még akkor is, ha erre nem kapják meg a szükséges engedélyt.

Aktivitásaikat egészen április 18-ig tervezték ki Washingtonra. A résztvevőkkel ott tudatják későbbi terveiket.

AZ EMBERISÉG »PUSZTÍTÁSÁT KÉSZÍTIK ELŐ