Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-24 / 12. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 24, 1960 ju Az. Tessék parancsolni. — Akkor szekérrel megyünk. Milyen aranyos! Jaj, de jó. .. A motoros egyik kezével összemarkolja két kesztyűjét, s a másik kezének tenyerébe csapja, s kicsit ostobán bámul ama másik kettő után. De aztán persze, végképp a művésznőt nézi s olyanforma vad érzése van, mintha őtőle szakadt volna el és most megy, megy, hogy soha ne lássa meg többet. Hát most nézi is, majd kiapad a szeme. Pompás egy nő, az istenit néki. . . S most megállnak, összenevetnek, aztán a szekérhez mennek ... Úgy mennek oda a szekérhez, mintha ki tudja, hányszor szekereztek volna már együtt. Micsoda művésznő az, aki a motor helyett a szekeret választja? Az nem rendes művésznő. A művésznőnek legyenek igényei. Motor, autó, de szekér? Brrr. A szekeres, mint ahogy jó szereshez illik, már fent ül az ülésen s mire ideérnek, ostor, gyeplő a kezében és úgy pislog hátra. — Tessék. Itt tessék — mondja Daruka Miska és a művésznő hóna alá nyúl. Segíti, hogy felüljön. ö is fellép hirtelen, de nem mellé, hanem a szekeres mellé, csakhogy háttal az útnak s arccal erre. — Miért nem ül mellém? Hiszen megférünk, nézze! — Tudom, de. . . jobb igy. — Jobb? — Jobb. Tudja, én soha, soha nem láttam eleven művésznőt, csak a moziban. Meg aztán. . . a színházban persze, de más az, ha itt ülhet szemtől szembe az ember és míg a faluba érünk, addig legalább nézhetem a szemét — s már nézi is. Hogy majd belégebed. iSándor Margit az a fajta énekesnő, aki több okból könnyen zavarba jön. Először is azért, mert ő tudja, hogy tehetsége, hangja eléggé középszerű, s éppen ezért csak részben van ezért a parasztok előtt sikere, mert részben a népdalok miatt s továbbá fogalma sincs, hogy miért éppen őt kérte fel kiszállásra a rádiótól a KISZ, holott van ott népdalénekes más is. Továbbá, hogy minden eddigi sikere leginkább azért volt, mert mint nő, valóban szép még mindig. De ez a még, ez is zavarba ejti, mert valójában jóval idősebb, mint amennyinek látszik. — Maga olyan kedves. . . — s most szeretné anyáskodva megsimogatni a fiú fejét. Szilva Jóska, a kocsis hátra-hátra kapja a fejét, s mindannyiszor a lovakra legyint, s azok kocognak, poroszkálnak, a lőcs csattog, a felhőre muzsikál, s nagy porfelleg kavarog a szekér után. Sándor Margit most már csak .azt érzi, hogy jó itt ülni, lenni, s népdailfoszlányok bimbóznak a lelkében, aztán összeállnak, megformálódnak, s a szekérzörgésben hangtalanul összeáll a dal: Megy a kocsi porzik az ut utána, De szép kislány ül a kocsi farába! Kék a szeme, szemöldöke fekete A jó anyja de kedvemre nevelte! Aztán más dalok bomladoznak, kipattannak, de azonnal elhullnak, majd versek tömkelegé kavarog arra, az égaljon, mintha seregélycsapat kavarogna, ahá! Megvan, itt van: — Választani kellene magunknak egy csillagot! ... — mondja félig hangosan, de azért felnevet. Hiszen úgy ragyog a nap, hogy átsüti a ruha alatt az ember bőrét. ♦AVWWWWWWW» WWWWVWTAWW»* W»V\ A Balatonfüzfőtől néhány kilométerre levő hegység és a Balatonpart között húzódik a vasútvonal és az országút. A hegység már több Ízben megcsúszott és maga alá temette az országutat, illetve eltolta helyéről a vasúti pályát. A veszély elkerülésére a parttól 100—120 méterre a Balatonba építik át a vágányt és az országutat L .'ma r ■. - . • ■-tlőí u A -U'. • ... . A fiú egyre inkább fészkelődik, izeg-mozog, szeretne a művésznőnek valami szépet, valami nagyszerűt mondani, de mit? Kicsit előbbre fészkelődik, s térde annak a térdéhez ér, de Sándor Margit kedvesen, ragyogón, figyelmeztetően emeli fel mutatóujját, mintha azt mondaná, hogy hallgassuk csak! Milyen csadálatos dalt muzsikál a szekér... IS ekkor elbugott mellettük a motor, s a motoros, Kis Béni üdvözlésül felemelte ia kezét. — Lássa, ha maga motorral ment volna, hamarabb ért volna. — Jobb igy. Hiszen olyan érdekes, s maga milyen kedves és. . . nem mindegy az, hogy kivel ül az ember egy szekéren. De ezen túl úgyis olyan poros vagyok, milyen lennék a motoron? — Nem baj. Szilva Jóskáéknál lesz szálláson, ott van fürdőszoba. — Fürdőszoba? Parasztháznál? — Hogyne. Igen sok uj házban Van már. — Szilváék is parasztok? — Hogyne. A fiók itt tartja a gyeplőt, ni! — s könyökével a kocsist horpaszon taszítja. — Kuss. . . — mordul amaz és röhög. Miska is röhög. S a művésznőnek fogalma sincs, hogy mit röhögnek. De olyan nyugtalanítóan kéjes ez a brutális röhögés. Előttük messze, feltűnt a falu, a falun jóval innen tarka csoportosulás, a motoros már oda is ért s megáll. — Mi az ott? — kérdezi a művésznő megiszonyodva. — A küldöttség. — Milyen küldöttség? — Amelyik fogadja magát. . . — Engem? — kérdezi ijedten. — Igen. Nem is gondolja, hogy mennyire szeretik itten a művésznőt. Különben, majd meglátja. Sándor Margit végképpen megrémül. Mi lesz ebből, kegyelmes Isten. . . De a szekér mintha vigabban kocogna. Mikor már egészen közelébe érnek a színes, tarka tömegnek, három pántlikás, csizmás, ingujjas lovaslegény előre vágtat, egymás mellé sorakoznak, aztán a középső legény a közelgő szekér elé emeli a kezét: — Hó! Gyeplő feszül, s a szekér megáll. — Sándor Margit énekmüvésznőhöz van szerencsém? — harsogja iá legény. — Igen... — rebegi Sándor Margit, s olyan száraz a torka, hogy egy csepp viz megváltás lenne. De viz nincs. Ellenben a legény ajkán megint harsan a.szó: — Na, akkor gyerünk utánam! A lovasok megfordulnak, s ügetnek visszafelé. A nép is rendre igazodik, tizenkét motorkerékpáros három sorjában indul elől, utánuk fiatal lányok sorakoznak biciklivel, de nemzetiszin szalag van befonva a küllők közé, s gyalogosok iramodnak meg két oldalon. Középen a két ló poroszkál a szekérrel, s Szilva Jóska olyan büszkén fogja a gyeplőt, mintha nem is egy énekesnőt, hanem egy királynét vinne. Egy suhé fattyú erre-arra kapkodja a fejét, aztán megfogja a lőcsöt egyik kezével, pillanatig a Tépést csak igy, a szekér mellett szaporázza, aztán felpattan hirtelen a kasfarba. De tulfelől is fogja már valaki a lőcsöt, aztán felpattan az is, majd harmadik, negyedik, s egy suhé fattyú fejjel bukfencezett belé a művésznő ölébe, s csak néz mereven előre és a többiek vigyorognak, röhögnek. Mire beértek a faluba, olyan volt a szekér, mintha nem is egy művésznőt hozna, hanem egy szekér parasztot. Olyan parasztot, akik közül némelyiknek még van csizmája ugyan (ha másmilyen nincs, akkor gumicsizmája van), de ott csüng már az valahol a kamarában a zsákok felett, a szegen. A faluban is kint van az utcán kétfelől a nép. Olyan nagy esemény a művésznő érkezése, hogy meg se próbálják kimondani, csak állnak, és csak néznek. De vannak, akik még itt is felugrálnak a felhércre, s ülnek az oldalon, kifelé csüngetett két lábbal, igy ültek a barokk-festészetben a hölgyek a lovon. De az is, valóban. Ha nem is valami nagyon elegáns póz, de legalább mutatós. Mire a művésznő szállására értek, úgy nézett ki az egész, m intha nem is a szekér hozná a művésznőt, hanem nagy, tarka madarak ragadták volna el, és ott teszik majd le, ahol nekik tetszik. De ez csak látszat, mert valójában nem ott, hanem ott, ahol a két lónak tetszik. Mert azok, mint a táltosok, lobogó sörénnyel, gangosán trap- poltak be egy nyitott kapun. De hát természetes, hogy itt is, kívül is, belül is, emberek, asszonyok ácsorogtak, várakoztak, s most meghullámoztak. — Hó! — huzza meg Szilva Jóska a gyeplőt, s a lovak megállnak. A fattyuk pillanat alatt leugrálnak a szekérről, a lovak vizelete csattogva csapódik széjjel a földön, a művésznő eléggé idétlenül próbál leszállni, de Daruka Miska már lent is van a földön, s megfogja két kézzel hóna alatt: — Hopplá! — mondja vígan. A művésznő egy pillanat tizedrészéig csak, de a fiú mellére huppan. A tornácon emberek várakoztak, s most egy fekete ruhás paraszt kijön a művésznő elé s megáll katonásan. A torkát egyszer megköszörüli, aztán harsogva mondja: — Kedves művésznő! Szeretettel köszöntőm a magam, családom és a falu lakossága nevében. Kérem, érezze magát jól hajlékunkban. — Követelőn, szigorúan néz széjjel, aztán tapsolni kezd hirtelen, mintha a kis üdvözlést valamely brosúrából olvasta volna fel. Itt is elcsattan egy taps, ott is, de ez is, más zaj is, csiklandós kis nevetésbe hajlik. Az énekesnő annyira meghatódik, hogy valósággal szég.velli magát, s könny csillan meg a szemében. Mivel érdemelte ő meg ezt a kedvességet? Olyan formán érzi, mintha az embereknek csak a szájuk járna, a szivük hallgatna, hiszen ő nem adott még ennek a népnek, ennek a falunak semmit, de semmit az égvilágon. Viszont a szemek olyan csillogón, olyan szeretettel ragyognak rá, nem, itt nincs tettetés. Itt ami a szájban, az a szívben. S a bőrével érzi a szeretet forróságát, melegét. — Köszönöm szépen. . . olyan nagyon kedvesek. . . igazán. . . —-rebegi és azon pillanatban eltört a mécses. Vagyis átsuhant a szemén, arcán egy parányi kis sirás. S ekkor felcsendült a taps, s a művésznő úgy érzi, hogy talán nem is ez a tucatnyi ember, asszony tapsol, hanem az egész Magyarország. — Erre tessék, erre — lép oda hozzá egy fiatalasszony, s belékarol, valamit suttog neki, de nem hallja, hogy mit, hagyja, hogy az vigye, ahova akarja. A szobába vezeti. Egybe, a három szoba közül. Azután me'gmutatja, hol tud mosakodni és lám, fürdőszoba van itt, valóban. Helyesebben mondva olyan parányi kis szoba, amelyikben mosakodni, sőt fürdeni is lehet. Fürdőkád egyelőre nincs (ki győzne annyi fürdőkádat gyártani hamarosan, hogy minden parasztnak jusson), de van egy rettenetesen nagy lavór, meg kisebb lavór, meg lábrács tölgyfalécből, meg mosdóssztal, meg tükrök meg kifolyó... és egyszerű tűzhely, s nagy lábas meleg viz gőzölög a tűzhelyen. Kint zaj, beszéd, nevetés, s ő csak áll a tölg.v- faléc-rácson, törülközővel a kezében, s most meg úgy érzi, hogy hiába minden, fal, kabinüveg, az emberek látják őt s még azt is látják, hogy dobog a szive. Majd úgy érzi, hogy őróla beszélnek, csak őróla, közel is, távol is, és gyorsan öltözködni kezd. Ha nem is hallja, hogy mit beszélnek, de szinte látja a szemek ragyogását, a kezek gesz- tikulálását. . . De tán jó, hogy nem hallja. Mert ebben a pillanatban azt kérdezi Rozika Ágitól, a barátnőjétől a kapuban, hogy: — Mit szólsz Sándor Margithoz, Ági? Ági igen megfontoltan válaszol: — Hogy mit szólok? Tudod, egy kicsit mintha öregebb lenne, mint fényképein tetszik... Meg aztán... a Rádióujságban Napóleon-frizurája van. Megnézted? — Meg. Megnéztem. S méghozzá olyan viharfrizura, hogy. . . de nem haragszol meg? — Miért haragudnék? Csak mondd. (Folytatjuk) Épülnek Csepelen a lakóházak. 1959-ben 136 lakást adtak át rendeltetésének és az év végéig újabb 110 lakás készül el
