Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-24 / 12. szám
Thursday, March 24, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Tiszán innen, Dunán túl...* Irta: SZABÓ PÁL II. A múltkoriban úgy beszélt, jött, ment, s néha babrálta köténye szegélyét, s szemét lesütötte közben, mint ahogy Mészáros Ágitól látta egy filmben, s mostanában meg úgy jár, megy, mint Ruttkai Éva, egy kicsit befelé hányja két lába- fejét, szóval csámpázik, s ez mind, mind olyan nagyon jó. Egy kicsit benne él ő amazokban, s amazok benne élnek őbenne. Ezeknek a színésznőknek nemcsak a külsejét, régiesen mondva küllemét ismeri, hanem emberi és művészi sajátságaikat is. Részben a játszott filmekkel, de másrészt a cikkekből, Írásokból, kritikákból. Mi több, maga is naplót vezet, s ebbe beírja véleményét művésznőkről, de az egész világról. Persze, egyedül ő a világ legközepe s ezért minden, de minden az ő szemének és hitének felfogásán keresztül vetül. Például Sophia Loren fényképe alá azt irta, hogy: “Huszonnégy éves és anyjával él. Azt akarja elhitetni a világgal, hogy férfival nincs kapcsolata.” U. Á. (Ujmor Ági) Igen. Erről a nőről ez a véleménye Áginak, másikról meg más. Ági nyolc elemi osztályt járt, s igen szép kislány és hát természetesen azt szeretné, hogy még szebb lenne, és éppen ezért a következő frizurákkal próbálkozott már erre az időre: 1. Napóleon-frizura. 2. Boszorkány-frizura. 3. Lófarok-frizura. 4. Gina-frizura. Ügy látszik, jennél iá frizuránál megállott, mert most is azt viseli. Igaz, mostanában már a vihar-frizurát igen nagyon nézegeti, de majd meglátja. Kitünően tud táncolni a bálokon, de otthon is szokott táncolni barátnőivel. A rádió honi és külföldi ze- nemiisorából kikeresik azt, ami nekik tetszik, a csa-csá-t, a rock-and-roll-t, a mambót, ezért bömböl a rádió leginkább és ők járják, járják, kivált ha a nagyszülők és a nagybátyja nincsenek itthon. Leginkább egy fiatalemben-el szokott táncolni a bálokon, aki állatorvos, és Debrecenből került ide, s aki egészen helyes fiú lenne, kitünően is táncolja ezeket a táncokat, de utána nem mond semmit, csak törölgeti az arcát zsebkendőjével, rá-rá sandít és vigyorog, és minden lehető és lehetetlen alkalommal csókolózni szeretne. Többször is próbálkozott már, hogy ezekből a mulatságokból hazakisérje, de először is leginkább ott van a nagymamája vagy a húga, vagy az édesanyja. Egyszer vagy kétszer tudtak kettesben hazáig menni, mindössze, de akkor volt az a baj, hogy mindenképpen csókolózni akart. De Ági megriadt nagyon, oly annyira, hogy a szive rettenetesen gyorsan és hangosan dobogott, és ezen túl pedig úgy beugrott az udvarra, hogy majd lesodorta sarkairól az utcaajtót. Mert más az, ha az ember filmben, képeslapokban lát másokat csókolózni, és megint más, ha az embert magát akarják csókolni. Most is erről beszélget Rozikával, legkedvesebb barátnőjével. Kora délelőtt van és a két lány bent van a nagy szobában, kivágott képek és fényképek, lapok halmaza az asztalon. Az Ági kezében olló, Rozi csak a halmazban babrál, keresgél s hol ennek a képnek néz a szemébe, hol annak. Az ablakokon dől be a szobába a nyár, s a rádió valamelyik külföldi hullámon tánclemezeket harsog. — Oszt mondd csak. Tényleg csókolóztál evvel az állatorvossal? — Tényleg. .. de ne mondd meg senkinek. Ugye, nem mondod, kedves. . . — Nem, dehogy! Hát aztán milyen az, mondd? — s elpirul. Másrészt annyira gyűlöli most az állatorvost, hogy a szivébe tudná ütni az ollót. ,— Óh, hát... azt... nem lehet megmondani. Csak azt lehet, mondani, hogy.. . jó. — Jó? — Nagyon. Tudod, az úgy van, hogy. . . — De nem tudja mondani, hogy van, csak érzi. Az arca bíborba lobban hirtelen: — De még ez semmi, hanem a nyelvespuszi! Az, igen. .. — s kuncog. De Ági majd leesik a székről. — Ne őrjíts már meg! Kitől tanultad ezt a marhaságot? Vagy esetleg te. . . — s elpirult ez is. De inkább veresedik. S révetegen hallgatózik valamilyen nem létező messzeségbe. — Dehogy én tanultam! Én csak kaptam. . . — s kuncog kegyetlenül. Ági nézi a barátnőjét, keresi rajta azt a valamit, aminek szerinte lenni kellene, de nincs. — No de hát ez. . . őrjítő. .. — Lehet. De látod, még nincsen semmi bajom. —Az még nem biztos. Az állatorvos? Az. — A nyomorult. — Aki leginkább úgy jött mellette a moziból jövet, hogy örökkön hozzádör- zsölődött, mint koszos malac az ágashoz, és a kapuban meg úgy ugrott neki, hogy majd kidöntöt- ték a kapufélfát . . . És most mégis Rozikát ta- nitgatja arra az izére. . . — Ha kicsit is szeretsz, Rozika, akkor... te nem csinálsz ilyen disznóságokat. . . pfuj. Még- hogy a nyelve, meg aztán... — Érdekes, hogy te ezt nem tudod... — csodálkozik amaz. — Nem is akarom tudni. Még hallani se akarom. És ha egy kicsit is szeretsz, te se csinálsz ilyen disznóságot többet. — Jó. Nem csinálok. . . — s a szája mintha sírásra görbülne. — No csak azért, mert tudod, hogy ezeket a marhaságokat egyáltalán nem szeretem — mondja’békitőleg. S ez azt is jelenti, hogy amit ő nem szeret, a barátnőinek se illik, de nem is tanácsos szeretni. Mert akkor vége a barátságnak. Ági diktálja a tempót Ízlésben, magatartásban a barátnőinek. Már amennyire diktálhatja, persze. Jó- néhányan vannak barátnők, csapatostól járnak, s hol ide röppennek, mint a seregélyek. Nagyon szépen s drágán öltözködnek, sugdolóznak, ábrándoznak, mintha valami szép mesében élnének, s s majd egyszer, de lehetőleg minél hamarabb, értük jön a királyfi és elvágtat pej lován vélek. Most is suttognak egy sort, de Rozika egyszerre megriad: — Jaj, te... mindjárt dél lesz és én meg azért jöttem, hogy megbeszéljük, hogy... okvetlenül muszáj úgy öltözni délután, mint ahogy a te bátyád mondta? — Én azt hiszem, hogy.. . igen. Nem muszájból, persze, de illik, hogy megfogadjuk a szót. Meg aztán fogadjuk úgy ezt a művésznőt, hogy emlegessen meg bennünket. Amit a bátyám mondott, azt nem ő mondta tulajdonképpen. — Tudom. A KISZ. Hát akkor jó. Segítek még beragasztani, aztán. . . Elkészült az első ezerlóerős diesel hajómotor Nagy esemény színhelye volt a Láng Gépgyár. Levették a próbapadról az első magyar gyártmányú ezer lóerős diesel-hajómotort, amely mind műszaki, mind pedig külső kivitelben nagyon megnyerte a szakemberek és a megrendelő tetszését. — Az uj motor a magyar szakemberek tudását dicséri. Az eddigi tapasztalatok felhasználásával a Láng Gépgyár mérnökei tervezték és irányították a gyártást, a szerelést is. — A motor — a mai igényeknek megfelelően — korszerű s világviszonylatban is versenyképes. Ezer lóerős, távirányítással működik, dugattyúi aluminiumból készültek, hogy a gép súlya minél kisebb legyen. Fordulatszáma percenként 4,000 s a próbapadon 650 órán át működött egyetlen hibapont nélkül. Üzemanyag-fogyasztásban, súlyban, teljesítményben megfelel a legmagasabb követelményeknek. üzembiztos, könnyen kezelhető és javítható. — A Láng Gépgyárban az első dieselmotorokat 1937-ben készítették. De a felszabadulás előtt a motormühelyben évente csak két gépet gyártottak. Azóta az üzem bővült, korszerű felszerelést is kapott és 1959-ben 17 motort készítettek Az Ági albuma megint szaporodik jó pár hírességgel, s ezek között a legnevezetesebb most a Sándor Margit fényképe, amit a Rádióujságból vágtak ki, s most beragasztják. S úgy nézegetik. Egyszer távolabb tartják, aztán közelebb. Szép nő, tagadhatatlan. Olyan szép szőke haja van,, mint első'kaszálásból a szénaboglya. A rádió most halkan szól, kint a rucák sápitoz- nak, kérik az árpát, az árpát, ami még nincs le sem aratva, s a nap átszitál a csipkefüggönyön, s. kint szekérkotyogás, aztán kiáltás: — Kaput! És Ágika felugrik, nagyapja, nagyanyja érkeztek meg a két tehénnel. Egy szekérderéknyi tengerfiókot hoztak haza a háztájiból. Ágika kitárta a kapu két szárnyát, és megáll az egyik szárnyón, amig bekotyog a szekér. Nagyanyja, nagyapja szeme most is olyan szeretettel simogatja tetőtől talpig, mint egynapos korában és simogatja ezután is, mindvégig, ha. . . valami nem másképpen történne az ő életében is, mint annyi más fiatalnak, lánynak, legénynek az életében néha, hogy másként történik. — Hó. .. — mondja Daruka és ugyanakkor nem annyira leugrik, mint lemászik a szekérről. Nem valami sok fiók van a szekéren, majdnem annyi, mintha csak a máséból hajították volna, fel, de hát, ők is igyekeztek haza. Most jön az a. . . művésznő, és ha Ági ott lesz a fogadásán, nem maradhat üresen az udvar a sok süldővel, baromfival, malaccal Meg aztán: egy kicsit bizony, ők is kiváncsiak. Egy kicsit csak. Annyit csak, mint az embernek a körme feketéje. Már csak az öregeknek. Mert a fiataloknak már nincs körmük feketéje. Körömkeféjük van. Meg fogkeféjük, meg ruhakeféjük, meg hajkeféjük, cipőkeféjük, spórkeféjük, surolókef éj ük, mennyi kefe! Meg mennyi más! No, de egyelőre várja a falu a művésznőt. Várják az öregek, hiszen ezt is megérték hát, nem halnak meg addig, amig meg nem látnak egy eleven művésznőt. Várják a legények, hiszen a puszta megjelenése olyan nagy esemény, hogy. .. minden pénzt megér. És várják a lányok, hiszem nagyon fontos, hogy milyen frizurát hord, milyen cipőt hord, hogyan öltözködik? Mert itt aztán ez nagyon izgalmas dolog. De ettől eltekintve várja az ifjúsági szervezet, a KISZ, hiszen olyan jó várni valakit, s ráadásul ha az ifjúság bárkinek vagy bárminek a tiszteletére ünnepséget'rendez, mindenhol és mindenben önmagát ünnepli. Egy szóban kifejezve: Sándor Margit énekmii- vésznőt várta az egész falu. Jó félóra késéssel végre befutott a vonat az állomásra. Ácsorgók várakoztak a vonatra, szekerek is álltak kijjebb, az istráng levetve, a lovak kóka- dozva, biciklik voltak támasztva az alacsony léckerítéshez, de két vagy három motorkerékpár is várakozott kintebb a megnyúlt árnyékokban. Ahogy a vonat lassít, a várakozók is meglódulnak és aggódva nézik sorba a kocsik ablakait, vajon jött az, akit vártak vagy nem jött? Van, aki megjött, van, aki nem jött, — Te. Az lesz az, ni! — mondja Daruka Miska annak a fiatalembernek, aki a motorral jött, e már lódul is feléje. A motoros hol a hajához kap, hol a kabátja alját rántja meg, egyszer, még egyszer, aztán elszántan nekivág. . . Szilva Jóska pedig a szekérhez ballag, az istrángot felveti, az ülést igazgatja, s közben a vonat felé sandít. Dohát a szőke nő leszáll. Az alsó lépcsőnél az, aki motorral jött, a táskáját veszi el, s Daruka Miska pedig a kezét fogja meg, s úgy csókol kezet, mintha mindig azt csinálta volna, hogy művésznőknek kezetcsókoljon. — Jé. . . hát magok azok? — mondja a művésznő egyrészt megriadva, másrészt meghatódva, de azért kedvesen. — Ahogy tetszik látni. . . — Egyszerűen csak... elkapnak és kifosztanak . . . Hogy megyünk? — Ahogyan tetszik. Szekérrel, motorral, gyalog, autóbusszal. . . Igaz, hogy az autóbuszra várni kell jó félórát, dehát... Istenem. Egy félóra nem a világ — beszél Daruka Miska s közben nyílt, tiszta szemmel, szinte “szakértelemmel” nézi a művésznőt. — Óh, hát. . . Annyiféleképpen nem mehetek^ Hol a szekér? — Amott van... — Az ott? i
