Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-17 / 11. szám
Thursday, March 17, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZŐ ÉM Tiszán innen, Dunán túl... Irta: SZABÓ PÁL % Simató tiszántúli tahinak a szolnoki török defter szerint 1564-ben volt ötvennégy lakott portája, egy temploma, két- kocsmája, és ilyen nevek találhatok az összeírásban, mint.. . Ujmor, Pető, Orbán, Sönköj, Zsidó és .hasonlók. De még ezek! Hanem az, hogy . . . Daruka. Daruka Mihály. Akinek az ^utódai élnek ma is a faluban egész csomón. Egyet közülük meg éppen Mihálynak hívnak, Daruka Mihálynak. Akinek szintén van egy fia, az is Mihály, de csak majd akkor, mikor megháZagodik, mert addig biza Miska. Van továbbá Daruka Mihálynak egy lánya is, aki annak idején férjhez ment Ujmor Andráshoz, aki ács és kőműves, és akinek öt élő gyermeke van, s akik közül a legidősebbet, Ágnest, Daruka nagymamá- ék nevelték fel kicsi korától kezdve, mert mikor született, még nem volt készen a házuk, s az utána következő gyermek meg már útban volt. Jöttek is aztán a .többiek is .egymás után, lányok, fiuk, vegyesen. Nem sok család maradt meg mára a törökvilág- ból, mert hiszen á falu egy későbbem tatárbetörésnél elpusztult. Ez a néhány régi család meghúzódott a rétben, s béresek lettek a falu helyén alakuló birtokon. A régi falu nem tudott többé felépülni, de a birtok, az igen,'kúriával, béresházakkal, kutricákkal, birkahodályókkal, istállókkal, s tiszti lakásokkal, mint alhogy ez már abban az időben lenni Szokott. Mára már ezeknek hire sincs. Kivéve a kúriát, ebből lett a Tanácsháza. Nem éppen úgy, ahogyan a földbirtokos, néhai peszerei Pösztöry Aurél .annak idején kiszaladt belőle, mert bizony ezt Ujmor András ács- és kőművesmester teljesen átalakította, de azért —- ne féljenek az' elvtársak, vigyázok én a szimmetriára, mert olyan szisztémával fogok hozzá, hogy... — magyarázta a tanácselnöknek, Bidi Gáspárnak, de az csak legyintett. — Eszi a fene a szimmetriát, csák készen' legyék idejére! — mondta. - J De mindez már a múlté, és csak azért érdekes, hogy Ujmor András pár idegen szóval és igen szép fiatal asszonnyal kezdte negyvenötben az életet, és mára már.. Dehát, ez is későbbem mondandók közé tartozik. . Mára kötetnyi különös szavakat tud, meg aztán szójátékot, olyasmit, hogy “...majd tavasszal, mikor a tyuk a szeméten kapar”, a hasonlókat. Jó kedélyű, tréfás természetű ember. De mégsem arról nevezetes annyira, mint inkább arról, hogy igen szépek a lányai. Ágnes már tizenhat éves és kifejlett, kész nő, az utána következők ugyan még csak tizenöt, haj, jaj. Micsoda szép fiatal lányok ezek. Ha a mesék igazak volnának, királyfiak jönnének ezekért a lányokért. Különben hiába lenne igaz a mese, nincsen már királyfi, mert nincsen király. Titi, a_kontrás és cigánykovács ugyan nem hiszi, hogy nincsen, negyvenötben ugyanis kapott ő is négy hold földet és kegyetlenül méltatlankodik mindmáig, ha az adót kérik. Éppen a múlt héten történt, hogy azt mondja: — Milyen király van most, elvtársak, hogy még a cigánytól is adót kér? — méltatlankodott a tanácsnál. A tanácselnök nevet, a titkár is nevet, az egész Tanácsháza nevet, még tán a park is nevet a Tanácsháza előtt. Park? Az biza, park. Mégpedig angol-park, amint ahogy Ujmor András elkeresztelte, ő is szövegezte meg az Írást, amit felírtak egy karóra szegezett fenyőtáblára, s leszúrták a gyep szélébe,- olvasván és látván: Müveit ember nem lép a gyepre! Az egy szó csak azért került alá második sornak, hogy igy kívánta a szimmetria. Márhogy az Ujmor András szimmetriája. írás és tábla beletartozik a pompás uj faluképbe. A parktól jobbra is, balra is széles sugárút inkább, mint utca, a sugárnak hosszán magas telefonpóznák meg villanypóznák, nyár eleje van és máris fecskék serege hintáztatja magát a drótokon, melyeknek még ősei sincsenek, most születtek ezek formára, beosztásra az uj faluval. De nem annyira falu ez, hanem valami indulás a falu közt meg a város közt. Nem falu, mert hire sincs a nádtetőnek, pornak, sárnak, szegénységnek, de nem is város, mert tehenek, borjak ballagnak hazafelé esténként a legelőről, s szekerek zörögnek, vontatók dübörögnek, s esők után libák, rucák fürdenek a lefolyóárkok vizében. A falunak fele termelőszövetkezetbe tartozik, fele még nem. De nem lehet ezt úgy széjjelválasztani, hogy ez a fele ide, ez a fele meg amoda, a két véglet nagyon is összefoly. De ujgazdák ezek, s nem a régi húzza itten vissza az embert, hanem éppen az uj. Senki se szereti abbahagyni az evést, amig jól nem lakik* Ezek az emberek negyvenötben kapott földjeikkel még nem laktak Regölyi lakodalom Két napig tartó vidám mulatság színhelye volt a minap a Tolna megyei Regöly község. Pekli Gyula községi és termelőszövetkezeti agronómus ülte lakodalmát Tóth Ferenc egyéni gazda lányával, Margittal. 220 vendéget hívtak meg az emlékezetes mennyegzőre Éljen az uj pár Egy kis kóstoló Kiváncsi gyerekhad mustrálgatja a finom falatokat Tánc vacsora után megannyién jól. Meg kell várni. Majd eljön annak is az ideje. A gépállomás itt van közvetlenül a falu alatt, ott, ahol a réti földek kezdődnek és ezért is, de sok minden másért is a faluban egyre fogy a ló, s szaporodik a szarvasmarha, disznó. Meg aztán persze, a bicikli. Sőt. A motorbicikli. Mintha soha senki nem akarna többé gyalog járni. Biciklizik itt apraja-nagyja. Biciklivel járnak ki a határba, a szomszéd faluba, az állomásra, néha vasárnap délután mintha az egész falu biciklire pattant volna, kóringyálnak az utcákon össze-vissza. Olyan szerszám lett mára a bicikli, mint a nagy gereblye vagy a kasza, vagy a vasvilla. Beletartozik az élet rendjébe. A vasútállomás eléggé messze van, viszont az autóbusz, kiváltképpen piaci napokon, többször is átszalad a falun naponta. És ez igen komoly dolog. Amit biciklivel nem tudnak elérni, elérik autóbusszal. Elég áz hozzá, hogy. .. ezen a járaton egy idős és egy fiatal falubeli ember száll fel a Tanácsháza előtt. Az öreg tökéletes paraszt ránézve is, gúnyájáról Ítélve is, de a fiatal, az egészen más. Az csiak egy jól öltözött fiatalember. Jól szabott - szürke ruhában, kihajtott sportingben, hajadonfejjel, csuklóján nájlon-óra. Az öreg kapaszkodik fel előbb, széjjelnéz hely után s közben köszön: '■— Jó napot kívánok... Az autóbusz indul, az utasok kicsit megrezzennek, az öregre néznek, de szót sem szólnak, nem is mozdulnak. Mindössze egy középkorú ember kezdi mozgatni két hüvelykujját összefogott öklén. A fiatalember pillanatig áll a lépcsőn innen, tanulmányozza a helyzetet, nyilván. Aztán idébb jön: — Gyerünk csak odébb, apafej! — mondja egy embernek, aki másodmagával kényelmesen terpeszkedik három ember helyén. Most mindkét ember egyszerre bámul rá. Aztán egyszerre hunyják be szemüket, s egyszerre húzódnak széjjelebb. Üljön le a fiatalember középre, ha akar. De az nem akar. Az pont ide, szélre akar. Kezével megmarkolja a támla fémrudját, s úgy teszen, mintha a semmibe ülne le, s mégis a padra ül, mert az iménti ember szinte a másik mellé repül. — De kérem, hogyan gondolja, hogy... — mondja a méregtől fuldokolva. — A nagybátyám, tetszik tudni... — mondja kedvesen és fejével az öreg parasztra int. s valamit beszél az öregnek. Szemközt megint csak fiatalember ül, aki fővárosi ember, a müemlékbizottság megbízásából megy harmadmagával Gyulára, a várbeli ásatásokhoz. Ahol végre valóban komolyan megy a munka. így érthető, hogy kitűnő eredménnyel. Immár nyilvánvaló, hogy a gyulai vár, mint erősség, pontosan olyan régi, mint amilyen régi az aranyásás Erdélyben. A vár erősség volt, az arany kereskedelmi utjának biztosítója, védelme, s ö, a fiatalember mindezt jól tudja, természetesen jóval többet is tud ennél ezeknél, s mint régész, szükségképpen néprajzos is. Annyira az, hogy a múltkoriban cikket Írott arról, hogy tulajdonképpen néprajzi ismeret nélkül semmiféle gyakorlati vagy elméleti munkában egyáltalán nem boldogulhat senki. Érthető tehát, hogy csaknem annyira érdekli az élő várkömyéki nép, mint a feltáruló árkok, alagutak, boltozatok, s udvarok. Elébb a vén parasztot nézegeti, aztán a fiatalembert, még- hogy... apafej... nem, nem paraszt már ez, de. .. az is lehet, hogy valamelyik városból került a faluba. Tanító, állatorvos, agronómus vagy hasonló. — A faluban él, ugye? — hajlik a fiatalemberhez közelebb. — Igen. S az elvtárs fővárosi? — Az. De honnan gondolja? A fiatalember kicsit nevetgél. — Nem gondolom, csak. . . sejtem, mint a macska az esőt. Most meg amaz bazsalvog egy sort, de egy kicsit idétlenül. Apafej. . . meg aztán... a macska az esőt. . . harc ez a népiélekben, vagy csak a múltra rátapad menthetetlenül a tisztázatlan jelen? — Ha szabad érdeklődnöm. . . tanító vagy valamilyen másmilyen értelmiségi? — Á, fene. Paraszt. Annak is a rossza — s nevet megint. — Érdekes. . . mi újság a faluban? — Hogyan kérdezi ? Komolyan, vagy csak úgy, átabotába ?
