Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-03 / 9. szám
3 AMERIKAI MAGYAR SZŐ _________Thursday, March 3» 1960 A magyarországi csomagküldésről Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném, ha kifejeznék véleményüket levelemmel kapcsolatban. Szeretném tudni, hogy miért zsákmányolja ki a magyar kormány azokat, akik csomagot kapnak. Mert hallom, hogy özvegyek, beteg munkaképteleneknek innen küldött csomagjait a magyar kormány megvámolja, habár leginkább használt ruhaneműt küld mindenki. Hát hol van itt az igazság, hiszen a magyar kormány örülhetne, hogy innét segítik a hozzátartozókat, nemhogy megvámolnának mindent. Igaz, hogy sok látogató megy Magyarországra, de ez csak azok részére lehetséges, akik egészségesek és dolgoznak. Azok számára nincs semmi, akik betegek, öregek, meg munkaképtelenek, mert ha ezeket segítené a magyar kormány, akkor nekünk nem kellene csomagokat küldeni. De muszáj, mert a magyar kormány nem segíti semmivel se, inkább jól megvámolják az utolsó krajcárig, ha kap valaki egy kis használt ruhaneműt. Ez igazán szégyen a magyar kormányra, mert csak pénzt akarnak csinálni az innét érkező csomagokkal. S. K., Cleveland, 0. Szerk. megjegyzése: Tudomásunk szerint azok, akik tényleg rászorulnak a csomagokra és ezt bizonyítani is tudják, vámmentesen kapják azt, vagy egy csekélységet kell csak fizetniök. Pl. a mi saját nyomdászunk is segíti órazai rokonait használt ruhaneműkkel. Ezek betegek és gyermekeik is vannak. A küldeményt nem vámolják meg vagy egy csekély összeget fizetnek vám fejében. Ugylátszik, hogy Önt, kedves S. K., rokonai félrevezették. Ilyesmit már hallottunk a múltban is és sok olvasónk, aki járt az óhazában, pontosan az ellenkezőjét tapasztalta ott, mint amiről levelekben tudatták. Sok amerikai magyar összevásárol mindenféle használt ruhaneműt és azokat elküldi az óhazába', de ezzel sok esetben elősegíti a “fekete piacot” és az üzérkedést. Ugylátszik, hogy a magas vámokkal próbálnak gátat vetni az ilyesminek. Ha valaki ajándékot kíván küldeni hozzátartozóinak, azt a legkönnyebben úgy teheti, ha bank által átutalja az összeget. Tudomásunk szerint turista árfolyamon váltják azt be Magyarországon. A kétféle társadalmi berendezés, vagyis a vakok akik nem akarnak látni! Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam a Magyar Szó feb. 4-iki számában a lakásínségről szóló cikket. Nagy érdeme a lap szerkesztőinek, hogy a kényszerhelyzetet, a borzalmasan nagy lakásínséget és a nép nyomorát kihasználó háztulajdonosok lelketlen kapzsiságát, olvasói elé tárja. Nagy'szükség van arra, hogy a szegénysorsu, sok gyermekes munkások — akiket legjobban sújt a telhetetlen kapzsiság átka — tisztán lássanak és alkalomadtán felemelhessék követelő szavukat és másokat is felvilágosítsanak. Nem is lehet evvel a kérdéssel eleget foglalkozni, eléggé hangoztatni, hogy hogy játszanak a szegény, tehetetlen családok egészségével és testi épségével a lakáspiccák, akik minden lehetőséget megragadnak arra, hogy feneketlen zsebeiket megtömhessék. Céljukat nagyban elősegíti, hogy a “Project”-ek számára alkalmas területek háztömegeiből szélnek eresztik a lakókat, kitéve őket napi munkájuk utáni bizonytalan lakáskeresésnek, amelynek rendszerint az a vége, hogy vagy a szülők, rokonok, barátok nyakára költöznek “ideiglenesen”, vagy több család költözik egy lakásba. Részben azért, mert nem kap mást, másrészt azért, hogy nem bírják fizetni a közben égig szökő árakat. Ezek a házak rendszerint gondozatlanok, bogarakkal telitett, levegőtlen, bűzös patkány és tűzfészkek. így van ez itt a minden jóval bővelkedő országban, ahol csak a választások előtt törődnek a néppel — annyit, hogy Ígéretekkel ébrentartsák bennük a reményt, amely a szavazás után továbbra is ígéret marad. Ugylátszik a Népi Demokráciákban nem igy van. Ott a semmiből is építenek. Kárpátaljáról irta tavaly ősszel az unokahugom, hogy ki kellett mennie a régi házból, amelyet — egyedüllévén — nem birt jókarban tartani. De adtak neki lakást! N.em kellett neki menni keresni sem. És unokaöcsém most irta — egy másik városból —, hogy házigazdájának fia nősül és az ő lakásukba akarja tenni az apja a fiatal párt. így címük változni fog. “De nekünk ez nem okoz gondot, mert itt lakásért lakást adnak!” Unokahugom — aki nyugdíjban van —, (munkaképtelen) elveszítette egyetlen fiát, aki feleséget és két gyermeket hagyott itt. A feleség és gyermekek nyugdijat kapnak amiből megélhetnek és most az anyja is kap a fia után bizonyos ösz- szegü támogatást havonta. Ugyanaz az unokaöcsém irta, hogy megoperálták tavaly tavasszal és elég komplikált operációja volt. Soká feküdt a kórházban. Nemsokára azután kétéves kis fia lett beteg, az is bent volt a kórházban négy hétig és azalatt az anyja is bent volt vele. S azt Írja, “mit csinálnánk mi ha ezekért nekünk fizetni kellett volna?” Ezeket s hasonlókat olvasva, önkénytelenül fel merül az emberben a kérdés, hogy hová emelték volna a munkásság jólétét ezek az országok, ha nem szenvedtek volna el annyi romboló háborút ésnem kellene újabb támadásoktól félniök, amely nek lehetőségére még mindig készülni kell? De ne felejtsük el, hogy itt van szabadság!!! Békét a világnak! Margó Bátoritó szó a kanadaiaktól Tisztelt Szerkesztőség! A Port Colborne-i (Kanada) női csoport szorgos munkát végzett egy kis csigatészta elkészítése körül és mivel mindnyájan szeretjük a Magyar Szót és a naptárt is, úgy határoztunk, hogy 15 dollárt elküldünk a lap támogatására, amit mellékelek. Azt kivánom megemlíteni, hogy mi nem szeretjük, hogy mindig kritizálják a szerkesztőséget a regény közlése miatt, mert mi mindannyian szeretjük a regényt olvasni az újságban. Mrs. H. Sz., tudósitó A kecske és az a bizonyos káposzta Tisztelt Szerkesztőség! Meglepve vettem tudomásul, hogy az “Aknamező” c. regény további közlését beszüntették. Értem a szerkesztőség, vagy a lapbizottság álláspontját e regénnyel kapcsolatban, s lehet.-hogy jó is, de nem mindenkinek. Ha azonban úgy látják, hogy ez az egyedüli “üdvözítő” megoldás és és segíteni fog a további küzdelemben, akkor én azok nevében, akik a regényen keresztül kaptak elég jó leckét az ’56-os eseményekkel kapcsolatban, hajlanló vagyok lemondani róla. Csak azt nem látom helyesnek, hogy más most leszögezik, hogy a jövőben nem fognak folytatólagos regényt közölni. Részemről ez túl korai. Mert ha az Aknamezőhöz hasonló történelmi regényt közölhetnek, akkor az nem fogja a lap nivóját lerontani, hanem csak emelheti azt. Arról pedig, hogy mindenkinek tetsző lapot adjunk ki, már le kell mondani, mert “botfütüek” mindig voltak és lesznek is. Lehet, hogy a káposzta meg fog maradni, de a “kecske” igy nem fog jóllakni. S. Bódis, Kanada Szerk. megjegyzése: Bodis munkástársunknak és mindazoknak, akik a regényt olvasták, tudomásara kell adnunk hogy a befejező közleménnyel a regény végétért. Tudomásunk van viszont arról, hogy az iró dolgozik az “Aknamező” második kötetén. BÁRKI RÉSZÉRE a legértékesebb ajándék: ELŐFIZETÉS A MAGYAR SZÓRA! A ritka és a gyakori vendég Tisztelt Szerkesztőség! Küldöm megújításomat a lapra, ami még jan. 1-én esedékes lett volna, de nálam ritka vendég a dollár, akárcsak több ilyen nyugdíjas társamnál. Különösen, ha még egyéb bajok is előjönnek, mint nálam, mert már három éve arthritisben szenvedek. Ezt csak azért említem meg, mert az újságok többször foglalkoznak az orvosságok drágaságával, aminek magam is áldozata vagyok. Az elmúlt hónapban olyan rosszul éreztem magam, hogy orvost kellett hívni, aki irt egy orvosságot, négy napra való adagot, 32 szem pirulát, s ez $]2.92-be került. Amellett még szükség van aszpirinre is. Hát most tessék ilyen drága orvosságokat megvenni 73 dolláros havi nyugdíjból, amiből két személynek kell megélnie. Hiába, ugylátszik a szabad rablás is a szabadsághoz tartozik. Egy a sok közül, Kanada Kérelem Miami-i olvasóinkhoz Tisztelt Szerkesztőség! Mint a lap régi olvasója, segítője és barátja, azt hiszem úgy járulok hozzá legjobban a mostani lapkampányhoz, ha pénzbeli segítségen kívül egy kérést is terjesztek a Miami-i lapolvasók elé. Először is az a kérésem, hogy minden lapolvasó próbáljon itt Miamiban egy uj előfizetőt szerezni, hiszen megéri a kevés fáradságot az a remény, hogy megláthatja szép Magyarországot, mint a Magyar Szó kampányának egyik nyertese. A második fontos kérésem az, hogy mivel soha olyan szükség nem volt szeretett lapunk akadálytalan megjelenésére, mint most, ezt úgy biztosíthatjuk a legjobban, ha mindenki hozzájárul, vagyis adakozik, hogy a Miami-i kvótát (750 dollárt) összehozzuk és igy lapunk folytathassa harcát egy szebb és boldogabb jövendőért. Hogy ez sikerüljön, itt küldök 15 dollárt és Ígérem, hogy tőlem telhetőleg megteszek mindent, hogy Miami kvótája 100 százalékosan sikerüljön. Fuchs Kálmán A jugoszláviai viszonyokról Tisztelt Szerkesztőség! Amig nem volt alkalmam Európába menni és felkeresni Jugoszláviát, addig nem tudtam megérteni, hogy mi is az, ami a népi demokráciákat elválasztja Jugoszláviától. Most, hogy ott jártam, sok mindent láttam, ami miatt megértettem a helyzetet. A népet éppen úgy megadóztatják, mint azelőtt, s az sem olyan feltűnő, hogy miért szöknek ki annyian onnan. A földműnké« keresetéből nem tud megélni és amit tapasztaltam, áss olyan, hogy a régi, x’ossz világban is joooan eit a nép Szlavóniában, mint most. Még a fát is pénzért adják el a népnek és többüknek még élelemre sem telik, s a nagy hidegben nincs mivel tüzelni, pedig ott sok az erdő. A falvak, mintha ki volnának halva, a háború igen sok nyomot hagyott. Belgrádban, a fővárosban már más az élet, bizonyára odaviszik a pénzt; ott megy az építkezés és az emberek oda húzódnak, mivel ott jobb a kereset. (Sokszor gondoltam arra a gyönyörű magyar Alföldre. Amint látom, a régi uraknak nagyon kevés lehetett az eszük, hogy azt a szép országot úgy tönkretették. A lapban igen ritkán Írnak Jugoszláviáról, holott ott még sok magyar van, csodálom, hogy nem tudnak több hirt közölni, habár lehet odamenni bárkinek. A Buday Panaszt emel Tisztelt Szerkesztőség! Bocsánat, hogy háborgatom önöket, de ezt a falatot már nem bírom lenyelni. Ugyanis arról van szó, hogy az utolsó 4—5 évben mindig küldök két dollárt a kalendáriumért és az újságban mindig csak egy dollár van kimutatva, pedig ahol a kantárt megtalálják, ott keresik a lovat is. Nagy szegénység, ha valakinek csak agy dollárt ér a becsülete. Remélem, hogy ez nem fordul elő többet. I • V erba Szerk. megjegyzése: J. Verla munkástárs tényleg két dollárt küldött a kalendáriumért; mi egy dollárt mutattunk ki “n. f.” megjegyzéssel, ami annyit jelent, hogy a kalendárium árán (egy dolláron) felül egy dollárt kaptunk. Reméljük, hogy e magyarázat kielégítő lesz Verba munkástársunk részére és megbocsát nekünk. /mtleJc a swiltesztóköz. , JV»WVV\WVWVV\V%WWVVVVWW Az ebben a rovatban kifejtett neze- l Olvasóink tek nem szükségszerűen azonosak t hozzászólnak a szerkesztőség álláspontjával \ a közügyekhez
