Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-08-06 / 32. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ (9) Eddig ült szótlanul s hallgatta a tábornokot, de tovább nem bírta: — Ezeket a nézeteket először fölülről kell elnémítani! Fölszedjük az aknazárat, és egyben utat nyitunk a békés illúzióknak, a nyugatimádatnak! Az értelmiségi tisztek egy része nem is titkolja, hogy úgy érzi, a civilizációt zárta el előle az aknamező. Tanuljunk a nyugattól, mondják. Mit rakunk az aknazár helyére? — Ideológiailag mit rakunk oda? Fönn úgy szemlélik a dolgokat, hogy az aludttej is megaludna egyesek szájában! A kutya sem tisztáz nézeteket. . . A tábornok hökkent arccal meredt rá: — Nézze. . . ezt a stílust kikérem magamnak, így nem lehet beszélni... — mondta emelt hangon, s jól megnyomva minden szót: — Azért jöttem ide,'hogy megtárgyaljuk a dolgokat. De igy nem jutunk előre. Becsüljön annyira, Gara elvtárs, hogy hagyja elmondani a mondókámat és nem vág közbe. Ezen a hangon a Petőfi-körben vitatkozhat, de velem nem! A százados fülig vörösödött. Ajkát rágva igyekezett összeszedni gondolatait. A papírlapra ez után már csak három sort jegyzett: “Gyökeres fordulatot agitációban. Támadni és nem védekezni. Nemcsak a politikai apparátusban, a hadseregben sincs helye annak, aki meginog.” A tábornok utolsó szavait szó szerint leírta, és halkan megjegyezte: — Bár úgy lenne.. . Földes vezérőrnagy őt nézte. Gara állta a pillantását. A tábornok elmosolyodott: — Most elmondhatja, tessék. Gara megköszörülte a torkát. Mit is mondott? Ugyanaz az izgalom fojtogatta torkát most, a Rába partján, mint ott, a tábornok előtt, s nem tudta eszébe idézni a mondatokat. Ahogy beszélt, Albert vágyai jártak a fejében. “A burzsoá ideológiai befolyás növekszik...” Albert. Egy kis föld, csak néhány hold. “A régi őrnagynak puccerja is volt. . .” És aztán Sarbó. “Bezzeg a nyugati hadseregekben...” — igen, ezekről beszélt, de hogy pontosan mit mondott, arra nem emlékezett. “Ha már a politikai irányvonal nem szilárd, legalább a vezetés legyen az — rakta vissza papírjait a zsebébe, és legyintett: — Inog mind a kettő. . .” Lassan szedelőzködni kezdett. — Marha vagyok — mormogta. — Képtelenség. .. Mindig ezen rágódni... rosszallón ingatta a fejét, s elhatározta, mielőbb időt szakit arra, hogy alaposan elgondolkodjék a helyzet fölött. Hazautazik. Úgy sem volt otthon a családnál már hetedik hete. Három szabadnapján Albert helyett ücsörgött itt. Most benyújtja a számlát, és előbb hazamegy, mint a zászlóalj. Azt a három napot kibírják politikai helyettes nélkül... Körülnézett: — Hova a fenébe dobhattam ? — kereste a sapkáját. Egy pillanatra megállt és elkomolyodott. “Útban a bedilizés felé — gondolta —, hangosan dörmögök mint egy medve.. . Ideje lesz pihenni valamennyit... De hát hol az a sapka?” Megfordult, lenézett a Rába medrébe, nem gurult-e ismét a vízbe. A folyó sima tükrét semmi sem zavarta. Tanácstalanul állt egy darabig, aztán járkálni kezdett, csizmájával rugdosva szét a térdig érő csalitot. A sapka úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Káromkodott. Erre aztán megkerült a sapka. Az embermagasnyi galagonyabokor másik oldaláról repült felé, s elkapta a levegőben. Cset- tintett. — Köszönöm. • — Disznó alak — volt a válasz. A százados a válla közé húzta a fejét és enyhe iróniával közölte: — Igazán kedves... — Nem elég, hogy leskelődik, a sapkáját is idedobálja? Mit gondol, maga? Szemtelen! Még játsza az ártatlant. Bemegyek a parancsnokához, aztán az ellátja majd a baját! Gazember... Gara nagyot nyelt, — Csak tessék... — morogta, és zavarában rosszul gombolta be a zubbonyát. Félszemmel a--bokorra pislogott. — Nahát ez már a szemtelenség teteje — sziszegte megvetéssel a hang, és aztán a bokor mögött megjelent a tulajdonosa. Fekete nő, arcát vörösre festette a méreg, szeme villámokat lövelt Gara felé. Pongyoláját összefogta mellén és kapkodva gombolta a derekán. — Panaszt fogok tenni a parancsnokságon... Gara bánatosan csóválta fejét: — Ilyen fiatal és máris dühös. . . Az asszony beharapta szája szélét, válaszra se méltatta, csak egy lesújtó pillantással végigmérte, s hosszú, bojtos selyemzsinor-övet kanyari- tott a derekára. — A műszakiakhoz tartozik? — kérdezte szigorúan. — Miért? — kíváncsiskodott Gara, — Tudja maga nagyon jól! Nincs kedvem ösz- szejárni a fél járást a parancsnoka után. Megmondja vagy nem? — Kérem — készségeskedett a százados, és kissé szomorkássá vált arccal közölte: —- Sajnos, parancsnokom elutazott a helyőrségből. De talán a politikai helyettese megfelel ? Odavezetem... Az asszony nem válaszolt. Lehajolt és apró gyékénykosárkába gyömöszölte fürdőholmiját meg egy könyvet. — Gyerünk! — mondta parancsolón. Gara jámbor képpel indult előre. Az asszony dohogva szegődött a nyomába. Néhány lépés után a százados visszafordult. — Hová megyünk tulajdonképpen? — A politikai helyetteshez. Maga mondta. Legalább egy füst alatt két dolgot intézek. Úgyis beszélnem kellett volna vele. Gara levette a sapkáját, a fűbe dobta s mellé telepedett. — Akkor hát, fqglaljon helyet maga is. Miben lehetek a szolgálatára? — Nincs kedvem tréfálni — csattant fel az asszony és toppantott. — Nekem sem — felelte Gara százados. — Ön már meg is tette a panaszát egy ismeretlen százados ellen, aki valami szörnyű fegyelmi vétséget követett el. Merészelt ott megfürödni, ahol maga, sőt, amikor a sapkája beleesett a vízbe, képes volt pontosan maga mellé hajítani. Jóvátehetetlen bűn! Ezért ezt a tisztet ezennel megfenyítem s megparancsolom, hogy többé nem legyen melege, mert mint az alakulat politikai helyettese akkor nem fog a Rábában fürödni, s magának hagyja békástul, halastul. . . Megelégszik a döntésemmel ? Az asszony pislogott. — Maga a műszakiak politikai helyettese? — kérdezte kétkedve, s hogy Gara bólintott, tárgyilagosan megállapította: — Hazudik, mint a vízfolyás. A parolija nem olyan mint a műszakiaké. — Sajnálom. Mégis az vagyok. Adja elő az Ügyet, amiért keresni akart. . . Az asszony nagyot nyelt, sarkonfordult és elszaladt. Gara utána kiáltott, de az nem nézett vissza. Fölemelkedett a földről, gépies mozdulattal leporolta nadrágját, s azon elmélkedett, hogy kicsoda lehet ez a nő. Lassan megindult a laktanya felé vezető utón, de az épületet elkerülte, s tovább ment a szomszédos kisvárosba. Jó másfél órába telt amig odaért. Beült a cukrászdába. A lefüggönyzött helyiség kellemesen hűvös volt. Rajta kívül csupán két vendég ült az egyik sarokban, fiú s lány, szótlanul szorongatták egymás kezét az asztal alatt. A mennyezeten — a legtökéletesebb diszharmóniában az ultramodern bárpulttal régi módi karos csillár függött. Lámpái között két légy zümmögött szüntelen kergetőzésben. A kiszolgáló a pultra könyökölve, keresztrejtvényt fejtett, ingerülten lecsapta ceruzáját. Láthatóan bosszankodott hogy zavarják mulatságában. Gara fagylaltot kért. Gyorsan ette az édességet, élvezte a szájában szétáradó hideget s újabb adagot rendelt. Thursday, August 6, 1959 Komótosan rágyújtott. Eszébe jutott Sasvári levele, amelynek elolvasásáról a fürdés után ismét megfeledkezett. Előhalászta zsebéből és felbontotta. A levél igy hangzott: Kedves elvtársak! Salamon doktor elvtársat kértem meg, Írja le, amit mondok, mert néhány fontos dologról be kell számolnom a zászlóaljnak. Ezekről senki sem tud, én a vizsgáló bizottságnak se mondtam el igy, de nem hagy nyugtot a lelkiismeretem, mert sokan Írták, hogy biztosan az akna volt a hibás. Nem hiszik el a vizsgáló bizottság jelentését, amely szerint gondatlanságból és vigyázatlanságból eredt a robbanás. Én a bizottság tagjainak azt mondtam, hogy ott a kertek alatt az aknamező tele volt fagyökerekkel, s amikor kisza- szabaditottam az akna végét, az egyik gyökér megnyomhatta az aknatestet, ezért robbant föl. Azt akarom elmondani nektek, hogy ott a faluban megszerettem egy asszonyt. A munka befejezése után feleségül akartam venni, és hogy nem került rá sor, az nem rajtam múlt. Nősülésre én már csak akkor gondolhatok, ha újra látni fogok, és ki tudja, mennyit kell még ahhoz kiáll- nom. Elég az hozzá, a robbanás előtt megláttam azt, akit szeretek, egy idegennel beszélgetni, és úgy elfutott a keserűség, hogy nem figyeltem a munkát. A késem beleakadt valamibe, de hogy mibe, nem tudom. Biztosan egy olyan gyökeret ért, amelyik átnőtt az aknatest fölött, megnyomta egy kicsit, s az akna indított. így történt a szerencsétlenség. Ezért ne higgye senki, hogy az akna magától robbant. Én elismertem a bizottság előtt is a hibát, és nem tudom, miért nem hiszik ezt el a zászlóaljnál. Senki se menjen ki az aknamezőre, abban a hitben, hogy az akna magától fölrobban. Az orvosok azt mondják, szépen gyógyulok, de még hosszú hónapokig itt kell feküdnöm, amig egészen rendbejövök. Nem bánom, hogy meddig leszek a kórházban, csak a látásomat el ne veszítsem. Kéz vagy láb nélkül még elboldogul az ember, de szem nélkül mindig másra van utalva. Itt elég gyorsan múlnak a napok, Jó szobatársam van, Leszenka tizedes elvtárs, ő is aknától sérült meg. Összeszoktunk, segítünk egymásnak. Tanulgatjuk szórakozásból, hogy teljék az idő a vakok írását és olvasását, a telefonközpont kezelést is, hadd legyen még egy szakma a kezünkben, amikorra felépülünk. Zárom soraimat, kívánom, hogy baleset nélkül, sikeresen fejezzétek be a munkát. Mindenkit sokszor üdvözöl Sasvári Rudolf. Most én irok néhány sort, Salamon doktor, Sasvári elvtárs kezelő orvosa. Kérem a zászlóaljparancsnok és politikai helyettes elvtársakat, hassanak oda, hogy embereik ne küldjenek olyan leveleket beteg társuknak, amely idegileg felizgatja. Nem adhatjuk vissza a látását. Ezt azonban csak akkor tudhatja meg, amikor lelkileg már nem okoz akkora megrázkódtatást, hogy esetleg öngyilkos legyen. Sasvári elvtárs erős akaratú ember, nagy segítségünkre van. Külön kérem önöket, ne tegyék ki fölösleges idegizgalmaknak és megrázkódtatásnak. Dr. Salamon.” Gara letette a levele. A fagylalt elolvadt a pohárban. Ajkához emelte és megitta. Föl kell olvasni ezt a levelet a zászlóalj előtt. Ki fogja elhinni? Azt gondolják majd, hogy ő birta rá Sasvárit a levél megírására. Gerencsér? Sarbó? Ezek nem fognak hinni Sasvárinak, mert a tizedes véleménye nem vág az elképzeléseikbe. Kávét kért és elgondolkozva szürcsölte az italt. A cukrászda lassacskán benépesült. Az ajtóban megjelent Marosvölgyi két hölgy között. Zavart mosollyal kért elnézést az asszonyoktól, és a százados asztalához lépett.. — Százados elvtárs, beszélt az ügyeletes tiszttel? Égen-földön keresik. Vendége érkezett, ha jól hallottam, a felesége. . . Bocsánat, várnak — azzal visszalépett a társaságához. Gara fizetett. Az ügyeletes gépkocsi éppen akkor állt meg a cukrászda előtt, amikor kilépett az ajtón. A klubparancsnok ült benne. Gara fogadta a köszönését: — Hallom, keresnek? — Igen, százados elvtárs — hadarta Kenessei. Gara közbevágott: — Maga szolgálatban van? (Folytatjuk) vwvwv»w»*w»w\w»wv»w»vww»www»\w»w»v órabéremelés a makaróni készítőknek Oaklandból jelentik, hogy 9 napi sztrájk után 12 és fél centes órabéremelést nyertek a makaróni készítők. A West Coast Macaroni Co. munkásai szrájkoltak. 't ttt'tt ▼' ▼•■r t i»1 t ▼ t t ▼ t * » * » 'T ’-é: AKNAMEZŐ ► • < A.. .A.-A. A. A.,.A. A. A. ^ ^ ± ^ ^ A I
