Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-08-13 / 33. szám
Thursday, August 13, 1959 12 } (10) — Nem,- csak az ügyeletes megkért, keressem meg a százados elvtársat. Amikor el tetszett menni a meccsre, nem sokkal azután megérkezett a százados elvtárs felesége. Az ügyeletes adott mellé egy kísérőt és kiment a mérkőzésre, de ott nem találta százados elvtársat. . . Visszament a laktanyába és megkérte az ügyeletest, szerezzen szállást éjszakára, ő azonban hozám irányította, mert ugye énnekem nagyobb az ismeretségem a laktanyán kívül. Kaptam is egy szobát a tanítónőnél. Most ott van, már egészen berendezkedett. Mindjárt összebarátkoztak a háziasszonynyal, és azt üzeni a százados elvtársnak, ne tessék enni, mert vacsorával várja.. . Gara szórakozottan hallgatta végig a szóáradatot, és csendesen kérdezte: — Ezzel töltötte az egész délutánját? A klubparancsnok nagyot nyelt. Hangja bizonytalanná vált, ujjai morzsolni kezdték a zubbonya szegélyét. — Én.. . Természetesen. . . Távol áll tőlem, hogy beavatkozzak a százados elvtárs életébe.. . Az elvtársnő olyan bizalommal fordult hozzánk és olyan szeretettel beszélt a -százados elvtársról...‘ Fel sem tételezem, hogy... — Nem arról van szó — mosolygott el Gara. — Félreért. Nagyon köszönöm a szívességét, de az egész délutánját eljárkálta utánam. Holnap vasárnap — akkor igazán sok lesz a dolga—, és hétfőn megint munkába kell állni. . . Mikor pihen ? — Majd találok rá alkalmat. Sajnálom, hogy igy történt. Nem gondoltam, hogy rosszat csinálok. — Sót nagyon lekötelezett. Kénytelen leszek még szigorúbban fogni, nehogy belemagyarázzák a kettőnk szolgálati viszonyába ezt a szívességet. Hamar felejt. Mintha reggel beszéltünk volna olyasmiről, hogy nem szoktam mást mondani, mint amit gondolok... Ez a gépkocsi hová megy ? — Százados elvtársért hoztam ide. Ha nincs szükség rá, elkiildhetem. . . — Dehogyis! Vigyen el a feleségemhez. Felszállt a nyitott autó hátsó ülésére, s maga mellé invitálta a klubparancsnokot. A gépkocsi kegyetlenül rázott a rossz, köves utón. Kenessei szótlanul ült, az autó ponyvatartójába kapaszkodott. “Ekkora bánatot sem okozott meg embernek a talány, hogy jó-e a házaséletem, vagy se” — gondolta Gara, s megérintette a klubparancsnok karját: — Vacsorázott már? •— Nem... A gépkocsi nagyot zökkent, a klubparancsnok elhallgatott. Gara beverte fejét a deszkába, káromkodott, majd hozzátette: — Vélünk vacsorázik. Kenessei szabadkozott, hogy majd a laktanyában, de Gara leintette. — Az asszony mindig jó dolgokkal vár engem. Érdemes elfogadni a meghívást — és nevetett. A klubparancsnok kényszeredetten mosolygott. — Nehezen kaptam szállást — mondta. — Nem akart adni a tanítónő sem. ő nem enged be idegent a házába, de amikor megtudta, hogy a politikai helyettesünk feleségéről van szó, mindjárt olyan szives lett. Jobb lenne, ha nem zavarnék. . . Az utazás biztosan kifárasztotta a kedves feleségét ... — Hagyja. . . Megnyugtathatom, nincsen köztünk semmiféle nézeteltérés. Szeretjük egymást, s igazán hálás vagyok azért, amit tett. .. Szavai azonban egyáltalán nem oszlatták el Kenessei aggodalmát, hogy olyan darázsfészekbe könyökölt, amelyikbe nem kellett volna. Kihasználta az alkalmat, s amikor Gara megállította a gépkocsit a laktanya előtt, hogy néhány utasítást adjon az ügyeletes tisztnek, feltűnően hivatalos hangon kért engedélyt a távozásra. — Kosarat ad ? — lepődött meg a százados. A klubparancsnok mentegetődzött: — Nem, százados elvtárs, dehogy. .. Csak, ha AMERIKAI MAGYAR SZÓ lehetne, talán egy másik alkalommal. . . Valóban fáradt vagyok... A gépkocsivezető ismeri az utat... Gara kezet nyújtott: — Sajnálom. .. Kenessei megkönnyebbült szívvel, gyors léptekkel iramodott a sátrak felé. Gara bosszankodva nézett utána, s elhatározta, hogy még holnap reggel meg fogja hívni a jámbort délutáni feketére. Fölkapaszkodott a gépkocsira. Sötétedett. Felesége a kertajtóban várta. Gara gyengéden megölelte Máriát. Az asszony testének lágy melege keresztülsütött a ruháján. A száját kereste, hosszan, szenvedéllyel csókolta. Szive hevesen vert. Mária kibontakozott a karjából, kézen fogta: — Lejöttem hozzád. Hiányoztál. Gyere — lehelte. A szeme csillogott. Gara engedelmesen követte. A szobában a tanítónő virágot tett a megtérített asztal közepére. Lépteikre visszafordult. A százados csodálkozva ismerte fel benne a délutáni asszonyt a Rába partjáról. A tanítónő nagyot nyelt, arca elvörösödött. — A házigazdánk — mutatta be Mária. — Olyan kedves volt hozzám, hogy nem is tudom megköszönni. Segítened kell rajta... Tudod, szeret egy katonát. Sasvári nevezetűt. Úgy tervezték, hogy az aknaszedés után összeházasodnak. Aztán förobbant szegény fiú, s azóta nem tudja mi van vele. . . Azt beszélik, megvakult. Még csak nem is irt neki. . . Nem ismered? Tizedes. . . Gai’a torka kiszáradt, krákogott. — A katonám — szólalt meg rekedten, és hideg tekintettel végigmustrálta Krisztink — Szóval maga az ? — mondta halkan. Az asszony állta Gara pillantását, emelt fővel válaszolt: — Én. — Mit akar attól a szerencsétlen gyerektől? Kár bolonditani. szegényt. Nyomorék marad egész életére. Vak. .. A tanítónő megingott, mint akit pofon ütöttek, és az asztal szélébe kapaszkodott. Szeméből köny- nyek szivárogtak. — Szeretem — suttogta. — Olyan vagy, mint a porcelánboltba tévedt elefánt — szidta Garát a felesége. — Minek bántod? Éppen elegen bántják. . . Szereti azt a férfit, és kész. Én tudom, asszonyoknak nincs titkuk egymás előtt. .. A fiú még nem is irt neki, azt sem tudja, hol van, de a faluban összevisszapletykálnak, hogy otthagyta szegényt. Értsd meg, szereti. Tegnap volt a parancsnoknál, valamilyen őrnagynál. Az kidobta, hogy a fiú hallani se akar felőle. Persze, nem akar a nyakába akaszkodni. . . De ő szereti! Tessék szépen rendet csinálni közöttük. Ez rád tartozik, te vagy a politikai munkás. Jó lenne, ha meglátogatná a katonáját... De üljünk asztalhoz, aztán majd együtt kieszelünk valamit. .. TIZENKETTEDIK FEJEZET Amikor Albert hétfőn délben visszatért a zászlóaljhoz, Gara azzal fogadta, hogy miután három szabadnapján az őrnagy helyett rostokolt az alakulatnál, csúsztatni fog, szerdán hazautazik, s majd hétfőn viszontlátják egymást. Albert összeráncolta homlokát, szemében sunyi fény csillant, sűrűn pislogva kérdezte: — Ki fog helyettesíteni? — Te — vágta rá határozottan Gara, és léleg- zetnvi szünet után hozzátette: — Pontosan ugv, ahogy én elvégeztem a zászlóparancsnok teendőit a távollétedben... — Hiszen a feleséged lejött hozzád vasárnapra — kockáztatta meg az őrnagy. — Rengeteg munkám lesz a terület átadásával — tette hozzá kedv- telenül, és a tarkóját vakargatta. — Most még előadásokat is tartsak, meg szemináriumot. . . — Jó hirforrásaid vannak. — Gara végigmérte, és az őrnagy jónak látta sietve megjegyezni: — Persze, szívesen vállalom, csak nem tudom, hogy elbirom-e... Hiányozni fogsz... —Három nap nem a világ — legyintett a százados. — Legfeljebb a kuglipartnerek beállítanak addig valakit. Albert felcsattant: — Azért mondod ezt, mert néhányszor beszaladtam a városba kuglizni? Hát már az is bűn? Ki az ördög terjesztette?. . . — Ne pattogj — vágott közbe nagy nyugalommal Gara. — Minden este ott voltál, én meg itt. Minden vasárnap otthon voltál, én meg itt. Most fordítunk. Azt hiszem, ez ellen semmiféle kifogásod sem lehet. Albert pislogva sóhajtott. — Hiányozni fogsz... — Irigy pillantásokkal méregette politikai helyettesét, de Gara nem törődött vele. Szerdán délelőtt vonatra ült s este megérkezett a Déli pályaudvarra. Gyalog ment haza — néhány percnyi távolságra lakott a pályaudvartól. Felesége nem várta, sebtében készített valami ha- rapnivalót, amig ő átrendezte a lakást. Két szobájuk volt, az egyiket háló- és dolgozó-, a másikat gyerekszobának használták. Gara átköltöztette az alvó Péter kiságyát hozzájuk. Fia meg se rebbent, amikor karjában a rökamiéra vitte, majd átcipelte ágvacskáját, visszafektette. A gyerekszoba padlójára háram matracból rögtönzött ágyat Krisztinnek. Egy vállrándítással tudomásul vette, hogy Mária meghívta a tanítónőt, lakjék náluk, amig rendezi az ő meg a szerelmese dolgát. Máriában van szív, s akin csak lehet, segíteni akar. “Összehuzódunk, nem zavar senkit —• nyugtatta Krisztint —, fontos, hogy révbe jussanak ...” A százados is csupán magában füstöl- gött, hogy Mária jókodása vadidegen embereket hoz a hzázába. Ezt a tüzet Mária nagyanyja szította sopánkodásával, s Mária oltotta ki, egy lefegyverző mosollyal: “Ugye, te is igy gondolod?” — kérdezte, ő meg ráhagyta, hadd legyen itt az asszony, ha Mária kedvét leli a jótét lélek szerepében. Krisztin valóban cseppet sem zavarta Garát és családját. A százados reggel későn ébredt, s a tanítónő már elment a kórházba, amikor ő kikec- mergett az ágyból. Csütörtök estéjén Máriával kettesben szórakoztak, éjfél után vetődtek haza. Pénteken ismét későn kelt, s még későbben érkezett bolyongásából. Csupán szombat este találkozott Krisztinnel s érdeklődött Sasvári felőh Az asszony zárkózott volt, szavai szerelmesének hogylétére korlátozódtak. Inkább Máriával beszélte meg ügyeit, ő pedig — a barátnők szokásától eltérően — egy szót sem árult el a férjének. Ezen a szombat estén Mária hamar lefeküdt és elaludt, Gara meg az Íróasztalához ülve, megpróbálta összegezni rövid pesti tartózkodásának tapasztalatait. Apró cédulák tömkelegé gyűlt halomba Íróasztalán. Iidőnként újabb és újabb papirszeletkékre firkantott néhány szót emlékeztetőül, aztán odalökte azokat is a többi közé. Zsibongó gondolatai kifárasztották, és megmagyarázhatatlan, szorongó, nyugtalan érzést keltettek életre benne. Az asztalra könyökölt, fejét nehéznek érezte, állához támasztotta öklét. Cédulái rendetlen ösz- szevisszaságban sorakoztak előtte. Mária rosszat álmodhatott. Heves mozdulattal megfordult és lerúgta magáról a paplant. (Folytatjuk) RÖVIDHÍREK GRAND RAPIDS, Mich. — Egy ottani szemét- szedő vállalkozó a következő feliratot festette szemétkocsijaira: “Teljes megelégedést garantálunk, vagy duplán adjuk vissza a szemetet.” • TRIESZT, Olaszország. — 200 delegátus érkezett ide, akik az “Association of Regular U. S. Army Sergeans (a rendes hadsereg őrmestereinek egyesülete) Európában levő 10 ezer tagját képviselik. A UPI jelentése szerint ez volt a 3-ik konvenciójuk. • CONNECTICUT államban a lakosság számaránya szerint több telefon van, mint bármely más államban. Minden ott lakó két személyre jut egy telefon. • SAMUEL GOLDWIN mozimágnás, mikor elkészült az egyik nagy filmmel, azt mondta: “Nem akarok ezen a képen pénzt csinálni, megelégszem azzal, ha azt az egész világon minden felnőtt és gyermek megnézi.” TT T T ▼ T ▼ ▼ ▼ T1 ▼ ▼'T ▼ T T ▼ T T ▼ T TT T ' T T ▼ T'^TTT ▼ ▼ V y ^ r-UKfUMEZO ►
