Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-07-23 / 30. szám
A tOSZOIKÁNYHA'SZft TOVÁBB FOLYIK A NÉP ELLEN Több,mint ezren gyűltek össze Hollywood Music BoX nevű színházában junius 29-én, hogy ünnepeljék a Vassar egyetem volt tanárát, Lloyd Barenblattot és dr. Willard Up- haus-t, a new hampshirei “World Fellowship Camp” igazgatóját, ugyanakkor elkészültek a 110 tanító védelmére, akiket az Amerika Ellenes Bizottság az ősz folyamán beidézni készül. Uphaus és Barenblatt ellen a Legfelsőbb Bíróság fenntartotta a “tiszteletlenség” vádját. Hiába az alkotmány első függeléke, a házbizottságnak megadták a boszorkányhajsza jogát, mely szerint Barenblattot kényszerítheti arra, hogy válaszoljon politikai nézeteire vonatkozóan. Dr. Uphaus-t pedig arra akarják kényszeríteni, hogy börtönbüntetéssel való fenyegetés ellenében kiadja a camp vendéglistáját. A bíróság véleménye is erősen megoszlott, mikor a döntést hozta, mert egyesek érezték annak igazságtalanságát. A tanítók viszont tiltakoztak megbélyegzésük ellen, az ellen, hogy őket felforgatóknak nyilvánítsák és hazafiatlan- sággal vádolják. Egyetlen bűnük az, hogy lelkiismeretük sugallatára egyénileg levelekben, vagy petíciókban tiltakoztak a politikai és alkotmányellenes légkör miatt, amit az Amerika-ellenes kongresszusi bizottság képvisel. Észak-Kaliforniában is erősen tiltakoztak a boszorkányhajsza ellen. 500-an jelentek meg San Franciscóban az Első Unitárius Templomban, hogy Joseph P. Murray, a kaliforniai egyetem jogi fakultásának professzorát, Ben Rust-ot, Robert Ash-t az AFL-CIO képviselőjét meghallgassák. Jelen volt Alexander Miklejohn, az amerikai filozófusok dékánja is. A kaliforniai egyetem diákjai is gyüléseztek, hogy tiltakozzanak az Amerika Ellenes Bizottság közelgő kihallgatásai ellen. A boszorkányhajsza elleni harc részben eredménnyel is járt julius 6-án, amikor megtiltotta az állam legfelsőbb bírósága, hogy csak olyan csoportok használhassák az iskolákat amelyek “nem felforgatok.” Még mindig kisért azonban McCarthy szenátor szelleme, mert még mindig nem törölték el az állami alkalmazottak elleni törvényt, mely szerint nyilatkozatot kell aláirniok, hogy nem kommunisták. Ez ellen is megindult a támadás. A legfelsőbb bíróság viszont meghátrált egyes esetekben a boszorkány hajszás bizottságok előtt és nem volt hajlandó felülvizsgálni De Gregory gyári munkás ügyét aki, az 5-ik függelékre hivatkozva megtagadta a választ. De Gregory szabadiában van ugyan óvadék ellenében, de ha sikerül a reakciósok próbálkozása az ötödik függelék védelmét megsemmisítik. Louis C. Wyman állami ügyész már is úgy nyilatkozott, hogy szerinte a főbiróság döntése “eltörte az 5-ik függelék gerincét”. Az Amerika Ellenes Bizottság New Yorkból is beidézett három egyént, akik a “Faculty of Social Science” (Társadalom tudományok iskolája) tánitókarához tartóznak. Julius 21 és 22-én kell megjelenniük Washingtonban. Az utóbbi időben úgy nézett ki a dolog, mintha megszűnt volna a boszorkányhajsza. Ugv látszik azonban, hogy csak a közönség, a kedélyek megnyugtatása volt a céljuk, mert alattomban tovább folytatták minden demokratikus megmozdulás ellen irányuló munkájukat. Jó lesz ha a nép résen lesz és tiltakozással válaszol az amerikai ellenes reakciósok törekvéseire. FONTOS BEJELENTÉS Eörsi Béla népszerű rovatirónk ismét írni fog. — Sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a Szovjetunióban örömmel üdvözöljük Eörsi Bélát, aki most tért vissza Magyarországon és a Szovjetunióban tett látogatásáról. Ott szerzett tapasztalatairól 5 cikkben fog beszámolni. Az első cikket jövő heti lapszámunkban közöljük. Olvasóink jól ismerik Eörsi Béla írásait és bizonyára örömmel veszik tudomásul, hogy írásait újból olvashatják lapunk hasábjain. Népszerű rovatiróink, mint EHN, Geréb József, Márki István, Bódog András, Rev. Gross A László, K.E. írásait továbbra is közölni fogjuk. Uj amerikás barátaink rovatot vezetnek a lapunk egyik oldalán. Felhívjuk azok figyelmét, akik tárgyilagosan szeretnének hozzászólni a felmerült kérdésekhez, küldjék be Írásaikat, de bróbálkozzunk röviden és velősen kifejezni magukat. A nyári vakációkra való tekintettel azonban úgy anyomdánkban. mint a szerkesztőségben, csökkentett létszámmal dolgozunk és ezért lapunk egyes számai kisebb terjedelemben fognak megjelenni mint a szokásos 16 oldal. Ilyenkor kérjük, hogy' olvasóink legyenek megértéssel irántunk. E lapszámunk 12 oldalas Ént. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P.O. of N. Y., N. Y VOL. VIII. No. 30. Thursday, July 23, 1959. NEW YORK, N. Y. ■ ■ ■ii' ■ ■ inn ■■■ m urn ■nrrni ■■■■■■■■■ rrrii i.i inn ■wmni.TijnLi.BJi iiiiiiniiijjnBI NINCS KILÁTÁS MEGEGYEZÉSRE A VASIPARBAN Kedden mult egy hete, hogy az acél munkások sztrájkba léptek a 12 legnagyobb acélüzem ellen. Az amerikai acéltermelés 90 százaléka állt le a sztrájk következtében. 500,000 munkást érint a sztrájk közvetlenül, de már több, mint 30,000 munkást bocsátottak el a vasutak, a bányák és más üzemek amelyek szoros összeköttetésben vannak az acélgyártással. Az acélunió követelése mindössze 15 cent órabéremelés, amit nem lehet soknak mondani, ha figyelembe vesszük az árak folytonos emelkedését. Az acélbárók hallani sem akarnak a megegyezésről, céljuk a szakszervezetek összetörése, hogy visszahozzák a régi jó időket, amikor a szakszervezetek nem szólhattak bele a termelés tempójába. Mitchell munkaügyi miniszter nem csinál titkot abból, hogy az acéltársaságok köny- nyüszerrel megadhatnák a munkások követeléseit anélkül, hogy áraikat felemelnék, igy tehát nagy hirdetéseik, amelyekben a munkásokat okolják az inflációért, nem 1 felelnek meg a valóságnak, j A szakszervezet azzal vádol- j ja őket, hogy “sztrájkba ker- i gették a munkásokat, hogy ' visszaállíthassák ipari diktatúrájukat.” 1 Joseph F. Finnegan, szö- I vetségi közbenjáró is sötét- ; nek látja a helyzetet, miután már több Ízben kiilön-külön ; ülésezett a szakszervezet és a 12 acélüzem vezetőivel. Eisenhower elnök már két- ! szer tárgyalt az acélsztrájk ! ügyében. Egyelőre nem használja fel a Taft-Hartley törvényadta jogát arra nézve, hogy a sztrájkot betiltsa. Az elnök gazdasági tanácsadója dr. Raymond J. Salnier, attól fél, hogy a sztrájk akadályt gördít a kormány infláció elleni küzdelme elé. A szakszervezet vezetősége most az aluminium-iparral I tárgyal a fizetésekre vonatkozólag. Rendesen az acélipar fizetési skáláját követi az aluminum Ipar, amelynek szerződése a szakszervezettel julius 31-én jár le. Harcok Irakban Beirut, Lebanonból jelentik, hogy a bagdad' rádió szerint, még mindig harcok folynak Irák északi részében. — A hírek szerint a bagdadi népbiróság vád alá helyezett 21 tisztet a Mosul-i felkelésben való részvételük miatt. Egyiptom felemelte védelmi költségvetését. Bizalmat szavaztak Gastronak ; Az uj elnök úgy nyilatkozott, Tj ., ,, , , . :hogy nem is fog a palotában Havannából jelentik, hogy | ticos viszont azonnal levágta lakni> hanem megtartja toosszeult Kuba uj kormánya, saját fizetését havi 2,500 pe- vábbra is maeaniakasát Az az uj elnök dr. Osvaldo Dór- _nro vd0Dld ls maganiakasat. Az i ticos Torrado vezetése alatt. K llbL h°g\ , ?e UJ elnök többször volt börAz első teendője felkérni dr. /P(r„ th' *, 1I.e^zf,f főnben Batista diktátor alatt Fidel Castrot, ho*y továbbra Mtoden' mi' és is fogadja el a miniszterein«- niszter hajlandónak mutatko- fel^abaditását Azonnal haki tárcát a kubai nép erdeke- , „ ,, ... ,. , , , , zament, amint Castro kor, ^ zott kevesebb íizetesert dől- ben. , .. , , , ,, T. manvt alakított. I . _ gozm hazaja erdekeben. Lr,^z u{ ^°} mánv kommüni- rutiát kivéve, azért kritizáltál Castro ugyan még mindig et adott ki, melyben köszö- bf Castro. A kormányzói pa- nem nyilatkozott, hogy meg- netet mondott a munkás és i0fa költségvetését 1,200,000 tartja-e a miniszterelönksé- íorradalmi csoportoknak, dia- pesoval levágták évente és a get, de majdnem biztosra ve- koknak es mindazoknak, akik megtakarítást a kormány a szik, hogy nem fogja azt a legutóbbi válság alatt tá- legnagyobb árvaháznak adja. visszautasítani, mogatták. i „ , ,, , , tWVWWWWWMMHWVWMMWmMWMHWLWWLW Fidel Castro nem vett reszt az első kormány ülésen, ame- Kevés a remény a genfi konferencia sikeréhez lyen elhatároztak, hogy nem j fogadják el lemondását. | Mig a világ szinte lélegzet- zásait, hogy igy oldják meg Egyben az uj elnök úgy j visszafojtva várja, hogy a a német kérdést. Gromiko ezt j nyilatkozott, hogy nem emel- külügyminiszterek megegyez- elutasította, mert a szovjet nek vádat a lemondott elnök, | zenek, úgy látszik, hogy meg-, ajánlat már régen az volt, Manuel Urrutia Lleo ellen, torpedózzák a konferenciát, hogy a német kérdés megol- bár az erkölcsi vád fennma-1 á m . 1 dását bízzák egy egyforma rád ellene, ugyanis 10,000 *!, létszámú kelet- es nyugatpeso havi fizetést húzott és d anc0S1^0^ konteiencia- ; német bizottságra. Ez viszont nem volt hajlandó kevesebb akarják átváltoztatni a Herter szerint elfogadhatatfizetésért dolgozni. Dr. Dór- külügyminiszterek tanácsko- j lan a nyugati blokk számára. A MAGYAR KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL JELENTÉSE A NÉPGAZDASÁG FEJLŐDÉSÉRŐL 1959 első felében a nehézipar 13, a könnyű és- élelmiszeripar 3 százalékkal termelt többet, mint egy évvel ezelőtt — 4517 termelő- szövetkezet működik több mint félmillió taggal — Nagyobb a lakosság pénzbevétele és áruvásárlása — 25 ezerrel nőtt a népesség 1959. I. félévében a népgazdaság fejlődése minden területen meggyorsult. Különösen nagy volt a fejlődés a II. negyedévben mikor nagy mértékben megnövekedtek az ipar, az épitőpiar, a közlekedés és a külkereskedelem teljesítményei. Már az év kezdetétől fogva jelentősen előrehaladt a mezőgazdaság szo- I cialista átalakítása: a félév végén az ország szántóterületének több mint fele a szocialista (szövetkezeti és állami) szektorhoz tartozott. A félév folyamán — elsősorban a foglalkoztatottság növekedése, valamint a kormány bérügyi és más, a családi jövedelmeket növelő (családi pótlék, nyugdíj) intézkedései folytán—megnöve- ; vekedtek a lakosság jövedelmei. IPAR 1959 I. félévében az állami ipar — előzetes adatok szerint — körülbelül 9 százalékkal termelt többet, mint 195S első felében és ezzel mintegy 3 %-kal túlteljesítette NI. félévi termelési tervét. (Folytatás a 4-ik oldalon)