Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-10-22 / 43. szám
Aki elgondolkodott Tisztelt Szerkesztőség! Ahogy a lapban Írják, hogy nézd meg a cim- szalagot, annál jobb hangzású lenne, szeretett testvér, nézd meg a cimszalagodat és gondolkodjál felette! Tehát én is jól megnéztem, elgondolkodtam és arra az elhatározásra jutottam, hogy cselekedni kell, s ime itt az eredmény: évi előfizetésem és $3.00 a lap fenntartására, hogy a kecske is jóllakjon, s lapunk örökké éljen. Kruscsev, amikor itt járt, a világot felrázó javaslatot tett a UN-ben a leszerelés érdekében. Tudja ő jól, hogy a népek régi vágya a béke. A lapunk is mindig ezt hirdeti, ezért kérem szeretett munkástársaimat, hogy támogassuk lapunkat, hogy élhessen, tanítson, felébressze azokat, akiknek arra még szükségük van. Akkor majd mi is azt mondhatjuk, hogy leszerelhetünk. G. H., régi olvasó Az enyércitcl a miénkig Egv Miami-i olvasónk magyarországi rokonának leveléből Drága Irma nénénk és Toncsi bátyánk! Kisfiam is, mint én, a technika megszállottja. Nekünk csak egy “dongót”, kerékpár segédmotort sikerült vennünk. Ezzel éléi ünk 25—30km. óránkénti sebességet. Azért egy 350-es motorról, autóról nem mondunk le, ha nekem nem is, de fiamnak feltétlenül kell, hogy legyen. Az autó még drága nálunk, egy uj hatvan-nyolcvanezer frt. Az életszínvonal ahogy mondják, kétségkívül alacsonyabb itt, mint a nyugati országokban, de mi nagyon alacsonyról is indultunk és 1945 óta nagy átalakuláson mentünk keresztül. Államunk nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a jólétünk emelkedjék. Ma már alig van falu, ahová a villanyt be ne vezették volna. A nagy építkezések mellett a dolgozók közszükségleti igényei is teljesülnek. Könnyű iparunk is egymás után adja a háztartási gépeket, melyek a háztartás fáradságos munkáját könnyítik. Műanyag iparunk is fellendült, tetszetős kivitelben, aránylag olcsón jutunk praktikus áruhoz. A nagyobbértékü áruknál, mint televízió, rádió, motor, stb. részletfizetési kedvezményt kapunk. A közszükségleti cikkek árai fokozatosan csökkennek. Meteorológus vagyok, a szombathelyi közforgalmi repülőtéren dolgozom, mint technikus, fizetésem 1,600 Ft, ezenkívül, mint közalkalmazott, családommal együtt 50 százalékos vasúti kedvezményt élvezünk. Feleségem pénztáros, 900 forintot keres és beosztással megélünk. Négyen a háztartási kiadásokra 1,000—1,200 forintot fordítunk, édesanyám vezeti a háztartást. Ma már villanygépeket vásárolunk, mint villanytűzhely, porszívó, egy zománcozott mosógép és most kezdjük a pénz gyűjtését egy kis elektromos jégszekrényre. Ezután egy kétszobás lakás vételére törekszünk. Kis falunk az utolsó években kimozdult egyhangúságából. Villanyt kapott, a múlt évben az iskola egy két-tantermes uj modern épülettel bővült, melyben tornaterem is van. A múlt év tavaszán nagyon sok család a nagyüzemi gazdaság útjára lépett és termelő szövetkezetét alakított. A többiek kicsit huzakodtak, de valószínű, hogy hamarosan ők is megértik, hogy a nagy üzemben kevesebbet kell dolgozniok, mert a munka nehezebb részét traktorok végzik. Csak azt nehéz megszökniük, hogy az enyém helyett miénket kell mondani, mert az egész határ közös tulajdonba megy. Háztáji gazdaságként marad egy tehén, egy hold föld, tarthatnak sertést és baromfit. Mindenesetre, ha nem lebegne fejünk felett a háború veszélye, ha békevágy költözne minden ember szivébe, akkor könnyű volna minden. A jólét növekedne, a gazdasági élet stabilizálódna és lehetne jó előre számolni. Reméljük, hogy rövidesen ez is megoldódik. Csókolja szerető rokonuk: Józsi és családja Megcáfolja a rémhír-terjesztőket Tisztelt Szerkesztőség! Én nem akartam Írni európai utazásomról, mivel sokan voltak odaát és jobban Írnak, mint én. De beszéltem néhány asszonnyal, akik Magyarországon jártak a nyáron és olyan rémes híreket terjesztenek, hogy kénytelen vagyok mégis csak tollat venni a kezembe. Ezek az asszonyok azt mondják, hogy a magyar nép rettenetesen éhezik, ■jjel-nappal dolgoznak és répán élnek. Állíthatom, logy ez nagy hazugság, én éppen azzal voltam eltelve, hogy annyit még nem láttam enni, mint Magyarországon. Akármerre ment az ember, a parkokban, a vonatokon, mindenütt ettek az emberek. Az üzletek telve vannak ennivalóval. Ruha is van elég, s munka annyi, hogy az újságokban állandóan munkást keresnek. Nem mondom, hogy tejben-vajban fürödnek, de nem láttam mezítlábas gyeimeket, sem koldust. Halászt, a falut, ahonnét Amerikába jöttem, meg se ismertem. 90 százalékban uj házak vannak a faluban és bármerre jártam, nagy az építkezés. Ha vonaton akar utazni az ember, félórával előbb kell, hogy odamenjen, ha ülést akar kapni, olyan sokan utaznak. Igaz sajnos, hogy a Horthy-tanitvánvokból még vannak elég sokan. Pl. egy asszony azt mondta, hogy az orosz mindent kivisz Magyarországból. Épp^n az állomáshoz közel ültünk s láttam, hogy egy tehervonat nagy gerendákat hoz, amiket építkezéshez használnak. Erre ő azt mondja, hogy viszik Oroszországba! Olyan dühös lettem, mert hiszen a vonat a Záhony határállomás felől jött, s nem arra ment, igy nem vitt, hanem hozott. Szóval vannak még ilyen emberek, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy az oroszok tizszer annyit hoztak, mert ha nem, akkor szeretném tudni, hogy ki segítette volna Magyarországot úgy felépíteni, ahogy ma van. Amerikából csak ócska használt ruhát kapott a kis ország. Én is mindenkit arra kérek, aki csak teheti, menjen látogatóba Magyarországra. S ne úgy nézze a dolgokat, hogy itt mi van, hanem azt, hogy mióta eljött onnan, mennyit haladtak. Szerintem nagyon sokat és ha nem lesz többé háború, akkor tiz év múlva még nagyobb haladásról fogunk hallani, mint amennyit az elmúlt száz esztendőben haladtak. Csak béke legyen! Gáspár Boriska A kapiializmus nagysziviisége Tisztelt Szerkesztőség! 22 millió ember pusztulásával az első és második világháború kitörésének évfordulóján a lapok sokat foglalkoztak, mint a történelem legborzalmasabb embermészárlásával. A Magyar Szó Írógárdája még csak fel sem horkant, még csak fülét sem mozdította. “Könv- nyebb egy kanári madár elsiratása, vagy egy véka lencse kulcslyukba dobálása”. Erre az olvasók tapsolnak. Az osztályharc’eszméjével foglalkozni kemény dió. Hitler náci diktátor volt az oka mindennek, aki útnak indította hadseregét a világ legázolására és meghódítására. Hogy ezt megtehesse, paktumot kötött Sztálinnal, amelynek értelmében Oroszország nem avatkozik a háborúba, vagyis teljesen szabad utat enged Hitler német náci hadseregének, a nyugati hatalmak legázolására. Persze, mint azt Wilson elnök kijelentette az első világháború befejezése után, ma már egy gyermeknek is tudnia kell, hogy a háborúkat nem egyes megvadult diktátorok, hadvezérek vagy diplomaták közti gazdasági és kereskedelmi verseny idézi elő. így a harmadik világháborút sem Kruscsevék vagy Eisenhowerék fogják kirobbantani, hanem a tőkés osztály imperialista uralkodói közt a folytonos gazdasági verseny. S a háború ezúttal sem a “demokrácia” és “kommunizmus” körül fog folyni, hanem a politikai és gazdasági hatalom megszerzéséért a világ fölött. Érdekes megemlíteni, hogy a legtöbb lap felidézi Chamberlain angol miniszterelnök rádióbeszédét, amelyben fáradt és szakadozott szavakkal bejelentette, hogy “most meg kell mondanom.. . ez az ország háborúban van Németországgal.” A világ népe ebből is láthatja, hogy a tőkés kormányok fejei amikor rablórendszerük érdekében nemzetüket a háború szakadékához vitték, mint Chamberlain a Hitlerrel való müncheni meg alkuvás után, akkor gyáván félreállnak, s Pilátus módjára mossák kezeiket. A főgazemberek, a nép árulói utolsó menedékhelyként legtöbbször a vallás mögé bújnak. A világ munkásságának le kell vonnia a tanulságot a két világháború borzalmaiból és hozzá kell látnia egy olyan ipari és gazdasági rendszer megteremtéséhez, ahol megkapja a termelő munkájának teljes gyümölcsét. Ez minden áldozatot megér és elhozza a világbékét. G. Bakos, Kalifornia Az ember többet tud tenni, mint amennyit feltételez magáról, hogy tenni tud, de rendszerint kevesebbet tesz, mint amennyit gondol, hogy tett. Az amerikai magyarság társasélefébőll Tisztelt Szerkesztőség! Szeretnék Írni valamit a kártyázással kapcsolatban. A bányászasszonyok nem kártyáznak és igy a kártyával először az egyik nagyváros munkás otthonában ismerkedtem meg. Le sem Írhatom azt a jó érzést, ami elfogott, amikor a szép, tiszta otthonba beléptem. Ilyen helyen összejönni és a világeseményekről elbeszélgetni igazán-fenséges dolog lesz — gondoltam. Amikor azonban az asszonyok keltek kártyázni, tőlük ott lehetett idegen, vagy ismerős, ha az illető nem kártyázott, nem törődtek vele. Amikor Miamiba költöztem, gondoltam, hogy más lesz a helyzet. A magyarok minden szerdán kimennek a Glendcn Parkba szalonnát sütni, fürödni; gyönyörű látványt nyújtanak tenger és a természet szépségei, s azt gondolná az ember, itt azután lesz alkalom mindenről és mindenkivel elbeszélgetni. De jaj, itt is a kártya... Vagy 39 év után találkoztam egy leánykori ismerősömmel, meg is látogattuk egymást, de a. kis nyugdíjból sajnos nem igen telik közlekedési költségekre. Gondoltam, majd a Glendon Parkban találkozunk. Meg is találtam, de már kártyáztak, s az egyik asszonytárs rászólt, hogy a jó kártyás nem beszél, csak kártyázik. Mi tagadás, úgy jöttem el, mint akit leforráztak, és gondoltam, majd a következő szerdán ismét felkeresem a barátnőmet. Még nagyobb kártyázó társaságban találtam, s amikor az asztaltól eltávoztam, utánam szólt, hogy majd hívjam fel telefonon és beszélgetünk. (Megjegyzem, hogy telefonom nincs.) Egy más alkalommal fiataloknál ebédeltem; ebéd után leültek kártyázni. Ha négy éves, aranyos kisleányuk az anyjához ment, az tolta félre, ha az apjához ment, az ugyanazt tette nélkül, hogy egyikük is megkérdezte volna, hogy mit is akar? S ez órákig ment igy, hogy én mit gondoltam, azt már nem irom le. Most azután írjanak kártyázó és nem kártyázó asszonytársaim, annál is inkább, mert sokszor hallom, hogy sok helyen a munkás otthonoknak a kártya volt az egyik gyilkosa. Szabóné ■' Kritizálja egyik cikkünket Tisztelt Szerkesztőség! 1 A dolgok természeténél fogva lapunk olvadói aszerint jutalmazzák Íróikat, hogy milyen azoknak az egyénisége, tehetsége és mit nyújtanak irodalmi téren. Rovatiróink homlokára feltesszük az egv, vagy két, vagy három csillagot. Idesoroljuk Márkyt, Eörsit, EHN-t, Rév. Grösst, Gerébet: és a többi rovatvezetőket és levelezőket. Mivel nem vagyunk talpnyaló jánosok, a felrakott csillagokat letéphetjük abban a pillanatban, amikor a fölmagasztalt irodalom nem üti meg a mértéket. Ez történt Márky István okt. 1-én megjelent “Kutyák hete” c. cikkével. Talán én túlságosan szőrszálhasogató vagyok — mondhatná valaki —, viszont más olvasók is megbotránkoztak e kutyamacska sületlenség felett, s bizony a szerkesztőségről sem feledkeztek meg némi “dicsérettel”. Márky István egyike a legjobb rovatiróknak, aki mindig korszerű cikkeket ir. Ezért érthetetlen, hogy mi siklatta őt ki ennyire! Bár körülbástyázta írását Kruscsevvel és a harangzúgással, de a jól nevelt olvasókat ezekután sem érdekelte S. nagyasszony macskájának vacsorája, sem pedig az, hegy a nagyfülü kutya nem várta haza hűséggel a gazdáját. A mi olvasóink hallani sem akarnak arról, hogy' holmi “kutyahéttel” tereljük el a figyelmet pl. arról az erkölcsi züllésről, amibe a fiatalság jutott, aminek következtében az utca szegény gyer- rne e szemben találja magát a bűnnel és egész életére erkölcsi nyomorékká válik. Az olvasók sokféleképpen tárgyalják Márky elhibázott kutyahistóriáját. Ugylátszik, hogy a feladat reánk, közkatonákra vár, hogy egyenes vonalra térítsük a néha eltévedő vezéreket. Mi lehet a tévedés titka? Ugv látom, hogy az az egyén, aki kikapcsolódik a haladás eszmeköréből, elszakad a valóságos élettől, az légüres térbe zuhan. Tudom azonban, hogy Márky István nem jut ide, Vass Károly Szerk. megjegyzés: Szerkesztőségünk megértette és értékelte Márky István cikkénsk kitűnő humorát és ezért közölte a szóbanforgó cikket... Q -,-etnénk, ha olvasóink hozzászólnának a kérdéshez. ___y_
