Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-10-15 / 42. szám
Thursday, October 15, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7: AHoGfAM ÉW LAtOm írja: ehn Elmélkedés a diákszövetségekről Az amerikai felsőiskolák és egyetemek tanulói a szórakozás és szárakoztatás egyik módját bizonyos diákszövetségek keretein belül találják meg és juttatják kifejezésre. Mint mindenről, ezekről a szövetségekről is különböző véleményeket alkotnak különböző emberek. Az olvasó épülésére itt két szélsőséges vélemény bemutatására szorítkozom. Az egyik szövetség évkönyvében, amely National Interfraternity Conference Yearbook címen jelenik meg, beszámolás jelent meg a szövetségek 48-ik évi gyűléséről, amelyet a newyorki dr. Ralph W. Sockman lelkész indított el az átlagos szellemi tulajdonságokkal felszerelt papok fellen- gős stílusában. Dr. Sockman többek között ezeket mondotta: “E percben Amerika valami egészen kiválót mutat a Kremlinnek. . . “Erkölcsileg mi vagyunk a világ példamutatói. Ez nem kérkedés. Ez csupán szerény megállapítás. Mert azok vagyunk. “Ezek a nagy szövetségek — 61 ebben a csoportban — az Isten vezérletével a nagy világ példamutatói...” Ezzel a “szerény megállapítással” és távolról sem “kérkedő” kijelentéssel kapcsolatban Wade Thompson, a Brown University irodalmi tanára, szükségesnek tartotta dr. Sockmant arra inteni, hogy jó lesz, ha a jövőben a szószékhez ragaszkodik és nem üti az orrát olyan dolgokba, amelyekhez nem ért. Szükségesnek tartotta továbbá a jámbor lelkész tudomására hozni, hogy “a diákszövetségek tagjai akkor sem ismernének rá egy erkölcsi példamutatóra, ha az váratlan támadással hátba rúgná őket”. “Ezek a nagy szövetségek” — mondotta továbbá Thompson professzor — “a leghülyébb, a legbutább intézmények a szüzességi övék felfedezése óta. Ezek a szövetségek olyan erkölcsi példamutatók, mint a maffia gengszterek, a DAR (Daughter of the American Revolution) hölgyek, a hadsereg tábornokai, vagy az utcai leánykák...” Beismerem, hogy az olvasónak nehéz dolga lesz a két szélsőséges vélemény olvasása után elhatározni, hogy melyiket vallja magáénak és a jövőben milyen elbírálásban részesítse ezeket a diák- szövetségeket. Ezért néhány oly adattal szolgálok, amelyek közelebbi ismeretségbe hozzák ezekkel az intézményekkel és segítségére lesznek annak az eldöntésére, hogy a szóbanforgó diákszövetségek “erkölcsi példamutatók-e”, vagy pedig a “leghülyébb, a legbutább intézmények”, amelyekkel kalandos élete folyamán találkozott. Tudnunk kell azt, hogy egy diák számára nagy megtiszteltetés, ha ilyen szövetség tagja lehet. Nem Írhatom le, hogy miért nagy megtiszteltetés, mert ezt magam sem tudom és alapos a gyanúm, hogy a szövetségek és azok tagjai sem tudják. És miután nagy megtiszteltetés a szövetség tagjává válni, azokba nem lehet csak ugv uk-muk-fuk belelépni, mint valami utcai tisztát- lanságba. A belépést bizonyos “felavatási” ceremóniák előzik meg, amelyeket a legsötétebb Afrika zulu-kaffer főnökei is megirigyelnének. Amikor a Hollywood Boulevardon szembetalálkoztunk hat zsákba öltözött, mezítlábas “erkölcsi példamutatóval”, akik arcukat ez alkalomra a szivárvány hét színére festették és maguk előtt gyerekkocsiban puha vánkosra helyezett döglött macskát toltak, — rögtön tudtuk, hogy itt felső iskolai “felavatással” találkoztunk. Rögtön tudtuk, hogy ezek a reményteljes jövő előtt álló ifjak ilymódon óhajtják bebizonyítani, hogy érdemesek a diákszövetség tagságára. Rögtön tudtuk, hogy ezek az ifjak igv tesznek eleget az előirt felavatási ceremóniák követelményeinek és nyújtanak megcáfolhatatlan bizonyítékot arra, hogy a jövőben hivatottak lesznek e nagy ország és e nagy nép sorsát intézni. Ilyfajta felavatási követelmények persze, ha nem is az Ízléses, de az ártatlan ceremóniák közé tartoznak. Vannak azután kevésbé ártatlan követelmények is, amelyeknek teljesítése esetleg a szófogadó és törekvő ifjú életébe is kerülhet. Egynéhány ebbe az osztályba tartozó példa bizonyára segíteni fogja az olvasót abban, hogy véleményt alkosson a diákszövetségekről és azok fen- költ hivatásáról: Néhány hónap előtt a Washington állambeli Yakima-ban egy 16 éves tanulót a “felavatási” ceremóniák követelményeinek megfelelően zsákba kötöztek és a fenekének alapos bepaskolása után gyengéden vízbe dobtak. Az ifjú elmerült és csak másnap került felszínre holt állapotban. A Massachusetts Institute of Technology egyik 18 éves tanulóját hideg téli éjszakán kivitték a hegyekbe, a szemait bekötözték és feladatául rótták, hogy ily állapotban találjon vissza a szövetség fejszentelt házába. Az ifjú nem érdemelte ki a megtisztelő tagságot, mert eltévedt és a sötétségben egy vékony jégkéreggel fedett víztartályba esett. Holttestét egy hónappal később találták meg, amikor a víztartály jege elolvadt. A North-western University egyik tanulóját a Michigan tó partján egy cölöphöz kötözték, ahol megfulladt. Berkeleyben a University of California egyik tanulóját különböző felavatási kínzások után a hegyekbe kergették, ahonnan vissza- jövet automobil kerekei alatt lehelte ki nemes lelkét. Ezek az esetek csak kis százalékát képezik azoknak a kivégzéseknek, amelyekhez most egy újabbat csatolhatunk. Los Angelesben, a Kappa Sigma szövetség 28-ik utcai házában féltucatnyi pályázót ai’ra kényszeritettek, hogy nagy darab, olajba áztatott májat nyeljen le. Ami öt pályázónak keserves kínokkal sikerült, a hatodiknak torkán akadt és annak rendje-módja szerint meg is fulladt. Amint a Magyar Szó megírta, a 21 éves ifjút a kihívott mentők megmenthették volELTÖRLIK A TÖRTÉNELMET Mi már régen meggyőződtünk arról, hogy a német nácizmus az olasz fasizmus nyomán a művészet fokára emelte a hazugságot. Az emberi történelem hazugság-gyárát ez az együttes olyan hatalmassá építette, hogy az itt gyártott anyaggal dicstelenül kimúlt propaganda miniszterük nemcsak el tudta hitetni a világ tőkéseinek nagyobb részével a népfajok és politikai ellenségek kiirtásának jogosságát, hanem ehhez még segítséget is kapott. Csupán a véletlen mentett meg bennünket attól, hogy elhigyjék neki azt, hogy ez a gyilkos rendszer a következő ezer esztendőre biztosítható is ezen a földgolyón. Annyira azonban a hazugság-gyár irányitói még elvetemültségükben sem tudtak menni, hogy eltöröljék a történelmet. Meghamisítani? Igen. Annyit belőle, amennyire éppen szükségük volt! De eltörölni a történelmet, arra már csak a nácizmus-fasizmus sirbatétele után a “világhíres” Larosse Lexikon legújabb, 1959-es spanyol nyelvű kiadója vállalkozott. Ebben a kiadásban hiába keresi az ember a Szovjetuniót — ez egyszerűen nem létezik. A XX. század Oroszországáról olvashatunk ugyan benne a következőképpen: “1904-ben szerencsétlen háborúba sodródott Japán ellen, amelyet 10 év múlva Németország elleni hadbalépése követett. 1939-ben szövetséget kötött Németországgal, amely lehetővé tette, hogy elfoglalja Lengyelország egy részét. 1942- ben a németek elöntötték Oroszországot, de bril- liáns kezdeti előrenyomulásuk után vissza kellett fordulniok”. Vége, nincs tovább. Hogy volt egy 1917-es forradalom, no meg, hogy miért kellett visszavonulniuk a brilliáns sikereket elérő náciknak, annak ellenére, hogy a karosszék-generálisok 6—8 hét alatti abszolút győzelmet jósoltak nekik, ennek magyarázatára már nem futja a lexikon szűkszavúságából. Hasonlóan tanulságosak a Kínáról írottak is: “A Japánon aratott győzelem után uj háború tört ki Chiang Kai-shek nemzeti és Mao Ce-tung kommunista hadserege között, amely 1949-ben végétért”. Végétért, de miképpen? — kérdezhetné a jámbor olvasó, ha ugyan a Larosse szerkesztőin kívül akadna valaki, aki nem tudná a választ. Mindenesetre nehezen érthető, hogy iskolázott ember is mennyire le tud aljasodni mások bolon- ditásában! No, de menjünk csak tovább! A magyar nép történetének ilyenfajta képe bomlik ki a lexikon cikkeiből: “Az energikus és bátor Mária Terézia segítségül hívta a magyarokat, akik kardjukat kirántva, lelkesedve kiáltották: “Életünket és véna, ha a szövetség lojális tagjai elárulták volna, hogy mi okozta társuk fuldoklását. Nem árulták e?, mert a szövetségi szabályok titoktartást írnak elő és a szabályok betartása az “erkölcsi példamutatók” előtt fontosabb volt, mint ártatlan iskolatársuk élete. Mindezek leírása és elolvasása után bizonyára nem lesz nehéz az olvasónak elhatározni, hogy dr. Sockman vagy Thompson tanár által alkotott véleményt vallja-e magáénak a diákszövetségeket illetőleg. A fentiekhez még csak azt kívánom hozzáfűzni, hogy nemcsak az iskolák szabályai, hanem California állam törvényei is tiltják az ostoba és gyakran életveszélyes “felavatási ceremóniákat”. A felavatási komédiákat azért vígan folytatják az egyetemi hatóságok tudtával és hallgatólagos beleegyezésével. Nyilvánvaló, hogy még nem elegen pusztultak bele azokba a hiábavaló és durva játékokba, amelyek révén reményteljes ifjak a “hülyének és butának” bélyegzett intézmények tagjaivá válhatnak. Szerény véleményem, hogy vétkes könnyelműség lenne további áldozatokra várni, hanem haladéktalanul be kellene szüntetni a diákszövetségeket, amelyeket dr. Sockman “erkölcsi példamutatókként” szegezett a Kremlin falainak, de amelyeket Thompson tanár sokkal találóbban nevezett “a leghülyébb és legbutább intézményeknek” amelyek erkölcsi kérdésekben egy vonalon állnak a Maffia gengsztereivel. rünket a királynőért”. Egyéb sokkal lényegesebb és a Hafcsburg-ház magyarelnyomó cselekedeteiről bölcsen hallgatnak. A magyar szabadságharcról említés sem történik. Kossuthról egy szó sincs, őt hanyag eleganciával egyszerűen elhallgatták. Annyit azonban megtudunk az 1848-as magyar szabadságharcról, hogy volt valami forradalom-féle, amelyet Paskievics orosz generális * életrajzában említ meg, melyszerint “ő verte le a magyar forradalmat”. Hiányérzetüket azonban annál inkább pótolja Tisza Kálmánról és gróf Apponyi Albertról szóló kegyes megemlékezésük. Horthy Miklós lovasten- • ' gerész életrajza eképpen zárul: “19Í9-ben legyőzte a kommunista forradalmat, s miután kinevezték kormányzónak, újjászervezte az országot.” Hogyan — kérdezzük meglepve, más nem történt ; Őkormányzóságával ? Mi tudjuk, hogy történt. Ezt a hogyant azon- '"m, ban sokszor elkérdezhetnénk, még pedig" igen jo- ~ 5 gosan. Most azonban csupán azt kérdezzük, hová lett az a hires, nevezetes, demokráciában hivő tárgyilagosság, ésszerűség, amelyre különben uton-utfélen hivatkoznak, s amelynek “Istentől eredő” nevében álszent módon felszisszennek minden alkalommal, amikor valaki a marxizmus alapigazságaira u t a 1 va példálózik hétköznapi problémák megoldásának lehetőségeiről. Ebből láthatjuk, hogy a valóság megnyilvánulásai annyira napirenden vannak, betörve rakoncátlan hancúrozással a tömegek gondolatvilágába, hogy ezért az idők folyamán egyre kevésbé tűrhetik meg a történelmi igazságok vagy inkább a történelmi valóságok tárgyilagos magyarázatát. így azután valami modern varázslattal kísérleteznek, amely nem egyéb, mint a valóságra kényszeríteni saját akaratukat, ugv elhitetni a dolgokat, hogy mindaz, amiről a szerkesztők nern vesznek tudomást, tulajdonképpen nem is létezik. Vágyakozásukban meg nem születetté akarják varázsolni a Szovjetuniót, most, amikor Amerika is keresi v-i.e a baráti összeköttetést és megértést, mert a világ tartós békéje és prosperitása csakis e két hatalmas nemzet együttműködésétől függ. Reakciós szempontokból érthető viselkedésük, azonban saját környezetükre mégis csak veszélyes, mért önmagukat csapják he. Mert ugyan mit árthat Leninnek, hogy egyetlen sorban emlékének meg róla — és mit használhat nekik, amikor kivénhedt operett-generálisokról ódákat zengenek, érdemeik felsorolásával? Vajon megemlékezésük a mai modern ember előtt nagy emberekké ütheti-e a történelem színpadán véresen megbukott minden rendű és rangú fasiszta politikust? Aligha! A döntés ezekben a kérdésekben a mi generációnkon belül már megtörtént, függetlenül a lexikon Íróitól. Ez a döntés pedig most már vég érvényes. Nekik mindössze annyit sikerült elérniük, hogy “világhíres” és “tudós” könyvük ostobább lett, mint a spanyol nép bármely nehézfejü kisdiákja. S hozzá rosszakaratú is! Mert csakis rosszakarattal, sunyi önzéssel, a pusztuló, osztályérdekeket mentő gesztussal lehet lakáj módra, történelmet eltörölni.
