Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-10-08 / 41. szám

14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, October 8, 1959 HOGYAN HOZTÁK LÉTRE A GRIFFIN-LANDRUM MUNKÁSELLENES TÖRVÉNYT?-Hoffa, a szállítási munkások szakszervezetének elnöke elrendelte, hogy az uj törvény értelmében a börtönt viselt tisztviselőket elküldi állásukból. Mitchell munkaügyi miniszter e hó 29-ig adott határidőt Hoffa részére, hogy végrehajtsa a Grif- fin-Lándrum-törvényt, mely azt követeli, hogy bocsássanak el minden ^tisztviselőt a szakszerve­zetek éléről, aki az utolsó öt évben börtönben volt, vagy tagja volt a kommunista pártnak. A McClellan-bizottság vizsgálódásai készítették elő a talajt a munkás-ellenes törvényhozásra. A bizottság egyik tagja, a jól informált Wall Street Journal szept. 25-iki száma szerint, úgy nyilatko­zott, hogy a törvény a szállítási munkások veze­tői közül nem sokat érint, mert ha voltak is bűnö­zők közöttük, már mind elavult esetek, amelyek 1954 előtt történtek. Ezt minden bizonnyal tudták akkor is, amikor a McClellan-bizottság a nagy vizsgálati hűhót csi­nálta az uniók ellen. Miért kellett tehát ez a tör­vényhozás? Hogy guzsbakössék az uniókat. Milyen manővert használt a nagy üzlet az uniók ellen? A Washington Post egyik szemfüles riportere, Bernard Nossiter megírta, hogy miképpen dol­goztak a nagy üzemek lobby istái (kongresszusi kijárók), hogyan hamisították meg az amerikai nép véleményét a kongresszus tagjai előtt, milyen taktikát használt a gyárosok szövetsége, a keres­kedelmi kamara és a többi nagyüzemi érdekelt­ség arra, hogy nyomást gyakorolva a kongresz- szusra, létrehozzák a szakszervezet-romboló Lan- drum-Griff in-törvényt ? A lobbyisták technikája, ahogy azt Nossiter- nek ők maguk elbeszélték az, hogy állandó nyo­mást gyakoroljanak, főképpen a kongresszus oly tagjaira, akikről nem tudták még biztosan, hogy hová, melyik csoporthoz tartoznak. Elhitették ve­lük, hogy kerületeikben nagy a felzúdulás a szak- szervezetekben fennálló korrupció miatt és a nép az uniók megzabolázását követeli. A levelek ez­reit küldették a kongresszus tagjaihoz. Filmeket is használtak Nossiter megtudta, hogy az Armstrong Cork Companyra nyomást gyakoroltak, hogy egy órás TV programján újra bemutasson egy filmet, mely a “Juke-Box”-okkal (zenegép) kapcsolatos rake- tirizmusról szól. A filmet “Sound of Violence” (Az erőszak hangja) címen bemutatták az Arm­strong Cork Co. TV óráján julius 8-án. A “NAM” (gyárosok szövetsége) kampányt indított, hogy a munkáltatók értesítsék munká­saikat a filmről és követeljék, hogy irjanak’véle- ményt képviselőiknek, miután megnézték a TV- programot. Hatalmas hirdetésekkel keltették fel a nép ér­deklődését a film iránt. A TV-állomásokra is nyomást gyakoroltak, hogy mint “népjóléti” szol­gálatot mutassák azt be a helyi állomásokon is. Nossiter azt is megtudta, hogy közel 5 millió le­velet küldtek szét a film magasztalására, részben egyéneknek, de főképpen a kongresszus tagjai­nak. Mikor Landrum és Griffin kongresszusi tagok benyújtották munkás-ellenes törvényjavaslatu­kat, a nagyüzemek lobbyistái rádión és TV-n mu­tatták be a két nagyszerű honatyát, még augusz­tus elején. Nossiter szerint ezt is, mint “népjólé­ti programot” közvetítették legalább 35 legfonto­sabb kongresszusi kerületben. “Az egyik fontos választókerületben” — Írja Nossiter — “a helyi nagyüzem az előmunkását küldte ki a szomszédságba, mint kísérleti nyulat. Még azon a héten ez 3,000 levelet eredményezett, amelyet a kongresszushoz küldtek, hogy szavaz­zák meg az unióellenes törvényt. “Látva a rendkívüli eredményt, a jövőben még több hasonlót várhatunk a nagyüzemektől”, Írja továbbá Nossiter. Kennedy szenátor felolvasta Nossiter cikkét John Kennedy, demokrata szenátor, szintén tör vényjavaslatot nyújtott be a gangszterizmus megfékezésére, de nem az uniók összetörésére. Fel is olvasta Nossiter írását a szenátusban, amit nagyon fontosnak talált. Majd megjegyezte, hogy “az üzemek nyomására több, mint 10,000 levelet kapott egy hét alatt.” “A nagyüzletnek is joga van harcolni olyan törvényhozásért, amilyent óhajt, de Nossiter cik­ke tisztára bebizonyította, hogy honnan kapta a kongresszus a nyomást a Griffin-Landrum-tör- vény megszavazására”, — mondta Kennedy sze­nátor. “Nem volt ez tehát az u. n. “grass roots”-moz- galom, a választóktól jövő nyomás, hanem a mun­káltatók, a nagyüzletek részéről, akik guzsbakötő, büntető munkásellenes törvényt követeltek” — magyarázta meg Kennedy a történteket. A nagy üzemek tervszerű nyomását a kong­resszus tagjaira Edith Green oregoni képviselő is alátámasztotta. Elmondta, hogy alig burkolt fe­nyegetéseket kapott néha és legtöbbször olyanok­tól, akiknek nyilvánvalóan fogalmuk sem volt ar­ról, hogy mit tartalmaz a törvényjavaslat, vagy egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mit is jelent az Amerika népe részére. Mrs. 'Green idézeteket olvasott fel a levelekből, majd kijelentette: “Nagyon haragszom, mikor arra a tapasztalatra jutok, hogy egy illinoisi ma­lomtulajdonos olyan szemtelen, hogy “yellow bel- lied”-nek (gyáva) nevezi a képviselőket csak az­ért, mert nem osztoznak unió-faló érzelmeiben”. “Haragudnunk kell” mondta, “mikor a szak­szervezetrombolók szószólója nyiltan megmondja, hogy addig nem nyugszik, amíg a munkásvezére­ket nem hallja celláikból ordítozni”. Újabb elbocsátások a vasutaknál Szeptember utolsó hetében újabb 2,730 mun­kást bocsátottak el a vasutaknál. Az acélsztrájk miatt kevesebb a teherforgalom és azt okolják a munkások elbocsátásáért. A vasutasok nyugdíj bizottsága jelentése szerint 34,452 vasúti munkás veszítette el állását az acél­sztrájk következtében. Ez idő alatt 7.8 millió dol­lárt fizettek ki munkanélküli biztosításban. 150 ezer dollárt loptak a bankárok NEWARK. — A Manufacturers Bank Edge- water-i osztályában három legmagasabb tisztvi­selő négy üzlettársával együtt vád alá került, mert hamis kölcsönökkel 150,000 dollárt loptak el a bankból. A bank felszámolás alatt áll. Kanadában is támadják a munkásságot SAN FRANCISCO. — Claude Jodoin, a kana­dai munkás kongresszus kiküldötte, elmondta az AFL-CIO konvencióján, hogy “Kanadában éppen úgy támadják a munkásságot, mint Ameriká­ban”. Már eddig két tartomány hozott munkás­ellenes törvényeket és még több hasonló törvény- hozás fenyeget. “Lehet, hogy Kanada szakszer­vezeti vezetői ezután megértik egy politikai párt felállításának szükségességét”,- mondta. BENDL HELÉN BESZÁMOLÓJA A bronxi Magyar Társaskör tagságának néhány héttel ez­előtt alkalma volt meghallgatni Bendl Helént, aki a nyáron több hetet Magyarországon töltött. Igen érdekesen és lelkesen szá­molt be Bendl Helén magyaror­szági tapasztalatairól, a sok szép helyről, ahol alkalma volt meg­fordulni és a hallgatóság öröm­mel vette tudomásul, hogy mi­lyen komolyan és szorgalmasan építi a magyar nép országát és hogyan küzd, hogy békés körül­mények között élhessen. A kulturbizottságot elismerés illeti, hogy alkalmat adott a Társaskör tagjainak és barátai­nak arra, hogy egy ilyen kelle­mes és tanulságos estében ré­szük lehessen. A kulturbizottság vezetősége Ígéretet tett, hogy október hó folyamán azoknak a részére rendez majd egy ilyen beszámolót, akik az ősz elején jönnek vissza hosszabb magyar- országi látogatásukból. Bendl Helénen kívül Szigeti munkástárs is beszámolt cseh­szlovákiai és magyarországi ta­pasztalatairól. Az előadások után sok kérdés hangzott el, melyekre az előadók készséggel válaszoltak. Tudósító TAGFELAVATÓ DISZEBÉD A bronxi Magyar Társaskör izept. 20-án tagfelavató diszebé- iet rendezett. A bronxi asszo- íyok által készített finom ebéd itán a vezetőség felolvasta a le­zajlott kampányban felvett uj tagok névsorát, büszkén jelent­ve, hogy néhány tag fáradságos munkájának eredményeképpen 31 uj tagot vettek fel a kam­pányban. Néhány uj tag kivételével, akik más elfoglaltságukra való tekintettel kimentették magu­kat, az uj tagok nagyrésze jelen volt és átvette a vezetőség kis ajándékát, egy szál fehér szek- füt. Majd a kampány három di­ját osztották ki (egy hanglemez és két könyv) a három legjobb tagszerző között. A jelenlévők megelégedéssel vették tudomásul, hogy a veze­tőség 1960-ra uj kampányt ter­vez március 15-i határidővel és minden remény megvan arra, hogy ez is olyan sikeres lesz, mint a most befejezett tagszer­zési verseny. Tudósító Ne halaszd el azt holnapra! Hátralékos jó testvérünk, Szeretettel arra kérünk, Fizess elő a lapodra, PAUL’S SHELL SERVICE SZŐKE FAL, tulajdonos • GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS • im Allen Read, MELVINDALE, MICH. — Tel.: WA 8-9M8. rVW HOLDUNK LEGÚJABB BOLYGÓJA (Folytatás az első oldalról) kor történt, amikor a számí­tások szerint a Hold legköze­lebb van Földünkhöz, 226,000 mérföldnyire. Úgy volt, hogy ezt az időpontot kihasználva, a USA is rakétát küld a Hold­ba, azonban a Cape Canave- ralról szept. 24-én felküldött rakéta felrobbant. WASHINGTON. — Leg­alább egy évre van szüksége az Egyesült Államoknak ah­hoz, hogy elérje a Szovjet­unió teljesítményét, az ame­rikai űrhajózási szakértők vé­leménye szerint. Szó sem le­het arról, hogy a szovjetekei utolérjék mindaddig, amig hozzájuk hasonló hatalmas rakétákat nem tudnak felkül- deni. Hatóságaink, a N. Y. Times szerint, vonakodva be­lenyugszanak az ür-versengés jelenlegi állásába és gratulál­nak a Szovjetuniónak, ugyan­akkor remélik, hogy a mosta­ni rakéta kísérletezésekkel a hatvanas évek elején ismét felvehetik a versenyt a Szov­jetunióval. Dr. T. Keith Glen­nen, a “National Aeronautics and Space Administration” feje legalább is igy nyilatko­zott, amikor gratulált a Szov­jetuniónak. Szovjet látogatók 16 szovjet építész látogatást tett Long Island-i otthonokban, az amerikai építkezés tanulmá­nyozására. WASHINGTON. — Október 5- én összeült ismét az ország leg­főbb bírósága. Hatodik éve an­nak, hogy Earl Warren elnököl, mint főbíró. Többek közt ismét felmerül a Smith-törvény kér­dése Junius Irving Skales Észak- Carolina kommunista vezetőjé­nek ügyével, akit konspirációra való igyekezettel vádolnak. Fel­merül William Worthy Jr újság­író és Waldó Frank író elleni vád, akik részére megtagadták az útlevelet, mikor Kínába akar utazni. Megtalálták az ellopott festményeket Torontóból jelentik, hogy egy garázsban megtalálták a kép­tárból ellopott hat értékes fest­ményt. Két Rembrandt, egy Hals, egy Rubens és egy Renoir volt. ’ » Felrobbant a rakéta-por KENVIL, N. J. — Két robba­nás színhelye volt a Hercules Powder Co. telepe. Rakéta üzem anyagét gyártanak. A robbanás két embert megölt, ötöt megse­besített és az épületet romba- döntötte. 15 mérfőldes - körzet­ben érezték a hatását. . N agyobbitják a Harlem közkórházat 233 ágyas uj részt adtak a Harlem közkórházhoz. Pinay Brazíliában Franciaország pénzügyminisz­tere, Antoine Pinay 5 napos hi­vatalos látogatásra Rio de Ja- neiroba érkezett. Mrs. Pandit Kina UN tagsága mellett Mrs. Pandit, Nehru nővére a Columbia egyetemen beszélt és kihangsúlyozta, hogy hazája és Kina közötti nézeteltérések elle­nére nagyon fontosnak találja, hogy Kínát felvegyék az Egye­sült Nemzetek kebelébe. Társadalmi ^laptdr CHICAGO, ILL. A chicagói Magyar Kultur Klub október 25-én, vasárnap d u. 2.30 órai kezdettel kultur- délutánt rendez a 1632 Milwau­kee Ave. alatti Shoe Workers Hallban. Szónok Rev. Gross A. László. Tárgy: A mai világhely­zet. Előadás után. büffé, zene, hűsítők. Mindenkit szívesen lgt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom