Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-09-17 / 38. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sept. 17, 1959 £ A tudomány egységesítése Neves tudósok csoportja egyesíteni akarja a tudósokat és a tudományt a haladás és a béke érdekében Irta: GERÉB JÓZSEF Manapság világszerte nagy erőfeszítést fejte­nek ki a TUDÓSOK képzésére és a TUDOMÁNY fejlesztésére. Azt mondják, hogy ettől függ nem­csak nemzetünk, hanem az egész emberiség jö­vője is. És mégis, ha felvetjük a kérdést, hogy mit is értünk TUDOMÁNY alatt, nehéz rá feleletet ad­ni. Hiszen mindenki látta már, hogy a 2—3 éves gyermek, amikor először veszi le a poharat az asztalról, avagy bukfencet vet, milyen örömmel mondja az anyjának: “Nézd csak mama, mit tu­dok!” Mert a gyermek ily első TUDATOS csele­kedetétől fel Einstein relativitás törvényének ki­gondolásáig, mind az emberi agy gondolkozásá­nak az eredménye, tehát tudomány. A tudományokat természetesen értékük szerint osztályozzuk, habár a gyakorlatban nem az érté­kük szerint jutalmazzuk. Mert sokszor az érték­telen tudás, az áltudomány is jutalmat nyer. A tudomány értékének felismerésére nagyon jó pél­dát nyújt Mátyás király azon regéje, amelyben a tudósokat pártfogoló és jól jutalmazó királyhoz ment egy magát igen nagy tudósnak kiadó egyén. Tudománya abból állt, hogy egy marék borsót szemenként pár lépés távolságból ügyesen átdo­bált az ajtó zárjának kulcslyukán. “Nagyszerű! Nagyszerű!”, tapsolta meg Má­tyás a látványt, — “ez a tudomány MÉLTÓ ju­talmat érdemel. Hé, kincstárnok, hamar hozz egy véka borsót ennek a nagy tudósnak!” HASZNOS ÉS KÁROS TUDOMÁNY Mátyás tehát észrevette, hogy a borsódobálás nem értékes tudomány, mégha sok gyakorlatba került is annak elsajátítása. Most azonban már tudjuk, hogy a tudományokat rendkívül káros cél­ra is fel lehet használni. A tudományokkal való visszaélés volt például a nácik genocide (nemzet­irtó) munkája és ilyen káros például a tudásnak a fegyverkezés szolgálatába állítása, kifejlesztése a hidrogénbombának úgy, hogy azzal az egész emberiséget el lehessen pusztítani. Az amerikai tudósok egy csoportja úgy tartja, hogy a tudományt úgy lehet kizárólagosan csak az emberiség javára használni, ha magát a TU­DOMÁNYT AZ EMBERISÉG KÖZKINCSÉVÉ TESSZÜK. Társadalmi tudósok már régen hirde­tik, hogy a föld, a tengerek és a levegő szolgál­tatta természeti javakat az emberiség közkincsé­vé kell tenni, éppen igy kellene felhasználni az emberi agy által termelt TUDOMÁNYT is, —- mondják ezek a tudósok. A tudományok ily felhasználására ez a csoport mozgalmat indított egy uj egyetem felállítására, amelynek a “UNIVERSITY OF UNIFIED KNOWLEDGE” nevet adták. A mozgalom mö­gött olyan nagyhírű tudósokat találunk, mint Linus Pauling (kémia), Robert M. Ariss (nép­rajz), Arthur Erdélyi (matematika), Edward Gerjouv (fizika), Paul Johnson (kémia) és Do­nald A. Platt (filozófia). Ez a hét tudós alkotja a tanácsadó (advisory board) bizottságot, AZ EGYSÉGES TUDOMÁNY Ennek az egyetemnek a célja elsősorban is ösz- szehozni az ország és a világ vezető tudósait, — a kreativ elméket —, hogy egymással társalogva kicserélhessék eszméiket, amelyek esetleg újabb gondolatokat hoznak létre. Másik cél néhány te­hetséges ifjú kiképzése, hogy azok a tudományo­kat átvéve, átadják a következő generációnak. További célok: a tudományok világtanácsának megvalósítása (Council of the Learned of the World) ; állandó levelezés a tudósok között; tudo­mányos folyóiratok kiadása és előadások tartása. A BÉKE ÉRDEKÉBEN A University of Unified Knowledge tehát, — mint a csoporthoz tartozó egyik tudós, Egon Oro- wan professzor (Massachusetts Institute of Tech­nology) Írja: “A magnificent project for PRO­GRESS, PEACE, SCHOLARLY WORLD FEL­LOWSHIP AND WORLD FRIENDSHIP” (nagy­szerű tervezet a HALADÁS, A BÉKE, TUDÓSOK KÖZÖSSÉGE ÉS A VILÁG-BARÁTSÁG ÉRDE­KÉBEN). Az uj egyetem elnök-igazgatója Aldous Hux­ley, neves iró; helyettes igazgatója pedig W. A. Swim orvostanár. Az egyetem valójában két rész­ből fog állni: a már végzett emberek társulatá­ból, amely a “Graduate School” nevet viseli. En­nek a dékánja (vezetője) Dr. D. M. Morandini, mérnök és tanár, akinek az egyetem létrehozási munkájából a? oroszlánrész jutott. A még nem végzett diákok intézete, vagyis az “Undergra­duate School” Dr. Mason Rose tanár vezetése alá kerül. ÉPÜL AZ EGYETEM Az uj egyetem most, hogy támogatóitól a Los Angelestől nem messze fekvő Newhall, Cal. vá­rosban, a 99-es (Golden State) Highway 23534 száma alatt fekvő bejáratnál kies fekvésű, nagy­Kétségtelen, hogy uj politikai érához érkez­tünk, — legalább is itt, az Egyesült Államokban. A közvéleményt irányitó összes intézmények — a sajtóval egyetemben — állandóan Kruscsev láto­gatásával és annak várható következményeivel foglalkoznak. John Foster Dulles életében még csak gondolni sem lehetett volna arra, hogy a Szovjetunió feje és az Egyesült Államok elnöke kölcsönös látoga­tási cseréről beszéljenek. Meg is Írtam a szep­tember 3-iki lapunkban, hogy a napi események bizonyítéka szerint Dulles halálával megszűnt a nyers erőszak politikája is. Ugyanezt a gondola­tot Drew Pearson, a jólismert washingtoni rovat­iró, szept. 5-iki rovatában igy fejezte ki: “A külügyminiszter halála után két hónap és öt napra Eisenhower elnök megkezdte a Dulles politika sutbadobását (scrapping). Persze az elnök ezt nem vallja be, sőt talán nem is tudja, hogy azt csinálta, amikor Kruscsev miniszter- elnököt meghívta az amerikai látogatásra. — Nem csoda tehát, hogy ez a dolog mély szomo­rúságot okoz azoknak, akik Dulles szoros baráti köréhez tartoztak.” Az amerikai sajtó szerint a Dulles-befolyás alól felszabadult Eisenhower egészen “uj életre kelt”, — uj ember lett belőle. A közügyekhez eddig mit- sem értő, azokkal nem sokat törődő emberből egy­szerre a minden fontos dolgot kezébe ragadó, ha­tározott döntéseket mondó, energikus elnök lett. Hát ezt higvje el az, aki tulkomolyan veszi az amerikai sajtó híreit. A hírek analizálása azon­ban itt is egészen mást mutat. A golfozás a fontos A valóság az, hogy Dulles helyét (befolyás te­rén) olyan ember, vagy olyan emberek foglalták el, akik reálisabban gondolkodnak, akik tudatában vannak, hogy egy harmadik világháború milyen borzalmas és végzetes katasztrófát okozna. Ezek most már ráeszméltek, hogy a szocialista terme­lési rendszer többé nem “kísérlet”, ami hamaro­san el fog bukni, hanem a jövő egyre növekvő társadalmi rendszere, amivel a tőkés társadalmi rendnek számolni kell. Ennek az irányelvnek a gyakorlati alkalmazá­sa az “együttélés”, a ko-egzisztencia, amiből mind két rendszer hívei vegyenek ki annyit, amennyit csak tudnak. Ennek megfelelőleg az amerikaiak az eddig még mindig jólbevált hirdetési módszer­hez fordultak. A hirdetésnek egyik ága az, mit az UJ EISENHOWER BEMUTATÁSÁBAN LÁ­TUNK. Hogy Eisenhower “megújhodása” mennyire csak a sajtó terméke, igen szépen mutatja az a leírás, amit az elnököt az európai utján-kisérő új­ságírók egyike, — Bili Henry adott. Mint ismeretes, az újságok hire szerint az el­nököt a Bonn, London és Párizsban kapott rend­kívüli nagy ünnepeltetés kifárasztotta és azért parányi pihenésre, no meg egy kis golfozásra Skóciába (Scotland) ment. A hir szerint úgy volt, hogy marad legalább szeptember 8-ig, de már 6- án visszajött. Az angol lapok s utána a világsajtó megírta, hogy a szegény kifáradt elnök pihenését tönkre­tették a Laosz államban kezdődő polgárháború hírei. “Nekem most a Fehér Házban van a he­terjedelmü helyet kapott, hatalmas lépést tett a megvalósulás felé. A területen ugyan még csak kisebb épületek vannak, de máris megkezdték a további építkezést. Miután ezen uj egyetem eszméjének sok barát­ja van (még a Magyar Szó olvasói között is), az intézmény igazgatósága az uj CAMPUS (az egye­tem helye) megtekintésére meghívja az összes barátokat és érdeklődőket vasárnap, szeptember hó 27-ére, amikor déli 11 órától délutáni 5 óráig szívesen látják őket. 3 és 4 órakor rövid előadá­sokban ismertetik az uj egyetem célját és lehető­ségeit. Tekintettel arra, hogy ez az uj intézmény a tu­dományt és a tudósokat a HALADÁS és a BÉKE szolgálatába igyekszik állítani, mielőbbi gyors és teljes sikert kívánunk a UNIVERSITY OF UNI­FIED KNOWLEDGE mögé csatlakozott tudósok­nak. lyem!” — mondotta drámai kijelentéssel az elnök s máris rohant a repülőgépre. Mr. Henry szerint ebből a meséből egy szó sem igaz. Ellenben a tény az, hogy Skóciában az idő­járás nagyon rosszra fordult s az időjárási iroda jelzése után biztosra lehetett venni, hogy ott jó pár napig nem lehet golfozni. De ha nem lehet golfozni, akkor minek marad­jak én Skóciában? — mondhatta az elnök. A gyors visszatérés oka tehát nem a világesemé­nyek fontossága, hanem a golfozás lehetősége volt. Éhségsztrájkot Jelen sorokat egy héttel Kruscsev látogatását megelőzőleg Írjuk, amikor az amerikai lapok tele vannak azzal, hogy miképpen is fogadjuk a szov­jet államfőt. Errevonatkozólag a State Depart­ment ezt a rövid információt adta az újságírók­nak: Ne feledjük, hogy Amerika “free country” (szabad ország), ahol a kormány nem paran­csolhat rá a polgárokra, hogy miként viselked­jenek, föltéve, hogy nem törik meg a törvényt például inzultáló szavak kiabálásával, vagy tég­lák dobálásával, igy mindenkinek joga van ar­ra, hogy Kruscsevvel szembeni magaviseletét megszabja. Azonban ne feledjük el, hogy Eisenhower el­nök az ország nevében hívta meg Kruscsevet, igy minden amerikai egyben a házigazda sze­repét is betölti, amely legalább is a kötelező udvariasság mutatására kötelez. És végre ne feledjük, hogy ezt a látogatást Eisenhower el­nök viszonozni fogja és akkor a Szovjetunióban is viszonozhatják azt a fogadtatást, amiben itt Kruscsevet részesítjük. Ezzel a State Department úgy hiszi, hogy az amerikai plogárokat elintézte. Azonban vannak itt NEM AMERIKAI POLGÁROK IS, akik nagyon erélyesen ellenzik a Kruscsev látogatását. Ezek között egy kevés publicitást nyertek a magyar “szabadságharcosok”, az úgynevezett Fábián- gyerekek, vagy “fenegyerekek“, akik kijelentet­ték, hogy ők mégis csak tüntetni fognak, bár nem tudják még, hogy hogyan. Ugyancsak némi publicitást kapott a Salem, Mass, városban lakó Jozef Mlot-Mroz, lengyel “szabadságharcos”, aki a lengyel antikommunista szövetség elnökének mondja magát. Nos, ez a Mlot-Mroz behirdette, hogy ő ÉHSÉGSZTRÁJ­KOT KEZD KRUSCSEV LÁTOGATÁSA ELLEN s jelenleg a Fehér Házat piketeli. Nem akadt társakra Miután az éhezést még Amerikában sem tiltja semmiféle törvény, még akkor sem, ha az kereset­hiány következtében áll be, igy az újságok siettek behirdetni Mlot-Mroz tervezett éhségsztrájkját, aki felkért minden vérbeli szabadságharcost, hogy csatlakozzanak hozzá az éhezésben. Sajnálatos dolog, hogy a mai lapok jelentése szerint a MAGYAR “SZABADSÁGHARCOSOK” MEGTAGADTÁK A CSATLAKOZÁST. Nem is igazi szabadságharcosok azok, — fakadt ki Mlot- Mroz keserűen. (Folytatás a 7-ik oldalon) Amit a frázisok takarnak A golfozás irányítja az elnök cselekedeteit. Nem akarnak éhezni a magyar ^fenegyerekek. A püspök bárgyú ajánlata

Next

/
Oldalképek
Tartalom