Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-08-27 / 35. szám
Thursday, August 27, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Ujamerikások Írásai - - hírei UJAMERIKÁS NAPLÓJA KANADAI LÁTOGATÁSÁRÓL i. Reggel 10 órakor már a busz megállónál voltam, hogy megkezdjem látogatásomat Kanadába. Tikkasztó melegen öntötte sugarait a nap. Az emberekről csak úgy ömlött az izzadtság. A hőmérő 85 fokot mutatott. De kellemesen csalódtam, amikor a “Szürke kutya” elnevezésű buszba szálltam. Léghütve volt és 1—2 órai ut után azon vettem magam észre, hogy nemhogy melegem volna, hanem majdnem fáztam. A busz 60 mérföldes sebességei haladt szebb- nél-szebb tájak között. Mig Jew Jersey államban sik terepet és olajfinomító berendezéseket láttam, a következő államban, Pennsylvaniában már valósággal a hegyek és bányák birodalma bontakozott ki. Pittsburgh környékén az alagutak egymást érték. Az acélgyárak kihaltak voltak, mivel munkásaik a tűrhetetlen állapotok miatt sztrájkba léptek. “Isten hozott Ohioba”, hirdette egy vaskos tábla az utszélen. Mit is mondjak Ohio államról? Az első jövevénynek ugv tűnik, mintha Magyar- országon járna. Clevelandon sok helyütt magyar feliratos cégtáblát látni az üzletajtók felett. Szántóföldek, legelők váltják egymást. Apró tehénkék tömegeivel találkozhat az utazó. Az emberek ezreit csábítja vizre a nagy tó. Michigan államban csak a nagy tó és Detroit városa mondható nevezetességnek. Detroit élesen szemlélteti a millomosok és a munkások közti különbséget. Elég, ha az autógyárakat említjük példaképnek. A következő állomás már Kanada volt. A tó partján elterülő kis város túlnyomóan mezőgazdasági helység. Tele van munkanélküliekkel és a bűnözés egyik megnyilvánulási válfajával, a prostituált nőkkel. Amikor megérkeztem a barátom cimére, az ajtót még zárva találtam. Csak nem jöttem túl korán — gondoltam. Az órám reggeli 7-et mutatott. Ekkor eszembe jutott, hogy itt csak 6 óra van. Mivel nagyon fáradt és álmos voltam, én bizony becsengettem. Öt perc múlva idős ember nyitott ajtót. — Beszél ön magyarul ? — kérdeztem. — Igen —, volt a válasz. — Az egyik magyar barátomat szeretném meglátogatni, itthon találom-e? — Hogy hívják? — Sándornak — feleltem. — ő nincs itthon. Tegnap ment ki a farmra krumplit szedni. — Messzire van ide a farm? — Vagy 25—30 mile-ra. — Mondja, megy oda valami busz? — Igen, de csak délután. — Tyü, a kutyafáját, ez nem lesz jó! — Tudja mit? Menjen el a Sanyi barátjához és kérje meg, hogy vigye ki magát a farmra. — Oké, de hol lakik? — Mindjárt kikeresem a címét. Addig is jöjjön be. Meglehetősen szerényen berendezett helységbe vezetett. A szomszéd szobából gvereksirás hallatszott. — Az unokám, — mondta, miközben a telefonkönyvet böngészte. — Magát hogy’ hívják? — kérdezte. — Antinak kereszteltek, — feleltem. — Mondja magát hogyan nevezzem ? — Hívjon Kiss bácsinak. — Kiss bácsi, kaphatnék én itt egy szobát 3— 4 napra ? — kérdeztem. — Kettőt is, — felelte. — Na, itt is van a cim. írja fel magának és menjen el hozzá, de nem most, hanem valamivel később. — Oké, — feleltem. — Mondja Kiss bácsi, magáé ez a sok különböző újság? — Igen, az enyém és azoké, akik olvassák. — Hogyan ? Maga másoknak is odaadja ? — Borbély vagyok, — felelte, és kell az üzletben, ott olvassák, akik akarják. . — Amint látam a Kanadai Magyar Munkást járatja, meg a detroiti újságot, meg a clevelandi Magyar Népszavát. — Hát igen, van aki ezt, van aki azt szereti és éppen azért vitatkoznak olyan sokat a műhelyben, mert az egyik ennek, a másik annak ad igazat. — És maga szerint hogy látják a dolgokat? — Hát, sokan csalódtak, sokan mennének haza, de ezt is hallják meg azt is hallják, ezt is olvassák, meg azt is olvassák, maguk sem tudják, melyiknek higyjenek. — De hiszen láthatják, hogy a munkáslap a színtiszta igazságot Írja, — feleltem. — Hiszen azt csak elhiszik, amit a saját bőrükön tapasztalnak? — Nos, ez lesz a maga szobája, — felelte, elvágta a beszéd fonalát. — Megfelel ez magának? — Azt hiszem, igen. — Itt, a másik szobában lakik a barátja, de csak szombaton jár haza a farmról. — Nem baj, még ma délelőtt úgyis kimegyek hozzá. — Ha valamire szüksége lenne, csak szóljon a feleségemnek, mert én most lassan bemegyek dolgozni. — All right, — feleltem. Azzal kilépett a szobából és csoszogó léptekkel lement a lépcsőn. Én már majd összeestem a fáradságtól, de mégsem feküdtem le, hanem erőt vettem magamon és megfíirödtem. Egy órával később a megadott címen csengettem. Fiatal, 30 év körüli férfi nyitott ajtót. Megmondtam neki, hogy mi járatban vagyok és hogy Kiss bácsi küldött hozzá. Megtudtam, hogy Sanyi már beszélt neki rólam. — Te laksz Amerikában? — Én. — No, gyere beljebb, mig felöltözöm. — Csak nyugodtan készülj, én most ráérek. — Most én is ráérek, mert szabadságon vagyok a jövő hétig. Hány napra jöttél? — Úgy 3—4 napra. Hogy hívnak? Menyusnak. — Hol dolgozol? — Az egyik gyárban. Az autókra mi csináljuk az ütközőket. Azokat a fényes vackokat, az elejére meg a hátuljára. — Hogyan, itt gyárak is vannak? — Van vagy öt, de az előbb rosszul mondtam, inkább olyan kis miihelyféle, mert csak heten dolgozunk benne. . — Mennyit keresel? — $1.25-öt óránként. — Meg vagy elégedve? — Meg a frászt. .. Piszkos is, meg nehéz is, de mit csináljak? Farmon még egy dollárt sem adnak óránként. Meg aztán, örülök, hogy dolgozhatok, mert sok a munkanélküli és vigyáznom kell, hogy ki ne dobjanak. — Hát a kocsi? Hogy sikerült venned? — Öreg kocsi az már, pajtás. Több, mint 10 éve fut és mégis 700 dollárt kell majd apránként kifizetnem érte. Az egész keseretemet feléli ez a jószág. — Ilyen drágák itt a régi kocsik ? — Itt Kanadában minden drága, a kereset meg nagyon kevés. Ez nem Amerika, — felelte. — Azt hiszed, Amerikában olyan-jó világ van? — Jobb, mint itt. Hát, igen, a szegény Amerikában is szegény, a gazdag meg gazdag. De ti több munkanélküli segélyt kaptak, mint mi. — Na, ezzel aztán igazán nem vigasztalhatom magamat, — feleltem. — Na, és ti ezen rágódtok. Bár ne volnánk rászorulva soha! — Na, igaz, de a kérdést mégis csak gyökerében kellene megoldani, — mondottam. — Készen vagyok, mehetünk. Beszálltunk a kocsiba. Megálltunk a benzinkútnál s kértem, hogy én fizethessem a benzint. Zöl- delő kukoricaföldek és megérett gabona táblák között suhantunk, miközben Menyus arról beszélt, hogy otthon mennyivel jobb volt neki. — Volt két olyan lovam, hogy ezért az autóért nem cserélném fel őket. — Hát akkor minek evett a fene ide ? — Mert hülye voltam. No de ott a krumpliföld, ott dolgozik Sanyi. Otthon mindenem megvolt, a fejem sem fájt. Megérkeztünk. Menyus kiszállt a kocsiból és üdvözölte a többieket. Körülöttem gépek csattogtak. Az egyik krumpliszedő gépen felfedeztem az én Sanyi barátomat. A tűző nap melege izzadságba borította egész testét, amit aztán a por vastag rétege tapasztott meg. Már több, mint két éve nem láttam, de azért felismertem karcsú, mozgékony alakját. Kíváncsian közeledett felém, de láttam rajta, hogy még nem ismert meg. A kocsihoz érve, csodálkozva kérdezte: — Pista, te még mindig nem dolgozol? — Erre levettem a napszemüvegemet és csak csak annyit mondtam: — nem, Sanyikám. — Amikor szemüveg nélkül meglátott, a szemei majd kiestek a csodálkozástól. — Anti, te vagy?! — kiáltással berontott a kocsiba. — Hogy kerültél ide? — Kölcsönösen kezet ráztunk és röviden elmeséltem, hogy kerültem ide. — Hát te hogy vagy, — kérdeztem. — Hát, amint látod, robotolok ebben a forró melegben. A gép felszedi a krumplit, kitisztítja és azután a krumpli — kiválogatva az aprajától — zsákba hullik. Nekem pedig a megtelt zsákokat kell a géptől elhordani, ami nem könnyű, mert gyorsan telik a zsák és nekem gyorsan le kell akasztanom a megtelt zsákat és tireset tenni a helyére. Közben percenként cipelnem kell a megtelt zsákokat azért a nyavalyás 70 centes órabérért. Anti (Folytatjuk) Neki ilyen tervei vannak Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Szóban már nem egyszer olvastam, hogy a háztulajdonosok hogyan szipolyozzák ki a munkások millióinak vérét. Mindezt tehetik, mert Amerikában sokmillió munkásnak nincs háza és ha fedél alatt akarnak hálni, kénytelenek a magas lakbért megfizetni. Azonkívül semmiféle töi'vény sem korlátozza a háztulajdonosokat az embertelen kizsákmányolási munkájukban. Mint ujamerikás, mindezt én magam is a saját bőrömön érzem. Mindig azt tervezem, hogy az adott körülmények között, hogyan lehetne a lakbér uzsora alól megszabadulni. Mindenesetre, ha a keresetből egy kis pénzt tudnék gyűjteni legalább annyit, hogy az házvételnél lefizetére elég volna. Ha ezt elérném, úgy lakbért nem az uzsorás háztulajdonosnak fizetném, hanem azzal a saját házamat törleszthetném. Látom a számtalan nyugdíjas és segélyből élő öregamerikásokat, ha nincs házuk (mert soknak nincs) két ut előtt állnak: A csekély nyugdíjból, vagy uzsorás lakbért fizetnek és igen hiányosan táplálkoznak, vagy próbálnak a minimális életszükségletnél jobban táplálkozni és ekkor az utcára kerülnek, mert a lakbért nem tudják fizetni. A tapasztalat szerint a legtöbben az uzsorás karmaiba adják magukat és inkább hiányosan táplálkoznak, de mégis valami fedél alatt laknak. A Magyar Szóban legutóbb azt olvastam, hogy Kaliforniában, ha a munkásnak saját háza van, az nem nyújt igazi kényelmet a sok házkörüli munka stb. miatt. Nemtudom, kinek-kinek mi számit kényelemnek, de én örömmel elviselném a saját házam körüli munkát, semmint a háztulajdonos uzsorája melletti kényelmet. Ismerem háztulajdonosom ravaszságait, ezért a dolog még inkább bosszant. Háztulajdonosom egy öregamerikás magyar, de jó üzleti tehetsége s összeköttetése van a bankokkal. Amikor egy-egy öreg ház tulajdonosai kényszerhelyzetbe kerülnek (halálozás, kórházi költségek, stb.) a mi magyarunk a banktól kölcsönvett néhány ezer dollárért megszerzi a házat. Utána legtöbbször javítás nélkül, nyomban kiadja a házat. A szóbanforgó házban, földszinten angolok laknak, havi 50 dollárért, az emeleten én havi 40 dollárért (gáz, villany stb. mindezen felül van). Meg kell jegyeznem, hogy e lakott terület, inkább falunak, de városnak nem igen nevezhető. Becslésem szerint, magyarunk 5—6 ezer dollárért szerezte meg e házat. Professzori cim nélkül is megmondhatom, mégha házjavitásra, bank részére kamatra is számítunk kb. 7 év alatt mi a két család (mivel igen szeretjük a kényelmet) egy házat megveszünk, kifizetjük egy harmadik fineszes róka részéra. Mi pedig igen kényelmesen vergődünk tovább, háztulajdonosunk karmaiban. De, hogy el ne felejtsem a mi jó magyarunk már a huszadik ilyen ház megszerzésénél tart. A. J., ujamerikás NÉZZE MEG A CÍMKÉJÉT! MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! s Látom, hogy most AUG.-ban lejárt az el >fizetésem. Itt mellékelek $...............................-t Név: ..................................................... • Cim: .................................................................. ......................................................... •
